A berlini filmfesztivál Panorama szekciójában vetített Welcome to the Rileys című filmet Ridley Scott fia, Jake rendezte, a producerek között ott van az apuka és annak öccse (Tony Scott), valamint Steve Zaillian, aki többek között a Schindler listája forgatókönyvét jegyzi. A főszerepeket James Gandolfini, Kristen Stewart és Melissa Leo játssza. Azért soroltam fel ezt a sok nevet, mert hangsúlyozni szeretném, hogy egy csomó olyan ember dolgozott ezen a filmen, akik láttak, írtak, rendeztek már számos jó filmet vagy legalább játszottak már jó filmben, és csodálkozom, hogy egyiküknek sem jutott eszébe felkiáltani, hogy gyerekek, ebben a forgatókönyvben minden figura csak és kizárólag olyan dolgot mond és csinál, amit élő ember soha nem mondana/csinálna.
Elmesélem a sztorit. Van egy középkorú házaspár (James Gandolfini és Melissa Leo), akik elhidegülten élnek egymás mellett, a fickó kártyázni jár és kefélget egy pincérnőt, az asszony hónapok óta nem hagyta el a családi házat és gyógyszereket szed a depressziójára. Boldogtalanságuk fő oka, hogy néhány évvel ezelőtt autóbalesetben meghalt a 15 éves lányuk. A fickó elmegy valami konferenciára New Orleansba, ahol megismerkedik egy kábé 16 éves sztriptíztáncosnő/kurvával (Kristen Stewart), akivel nem fekszik le, hanem beköltözik hozzá és elkezd gondoskodni róla. Később a felesége legyőzve agorafóbiáját utána megy New Orleansba és akkor már mindketten a kurvánál laknak, és úgy viselkednek a lánnyal, mintha a szülei lennének.
Lehet, hogy például a Coen testvérek remek kis abszurd komédiát tudnának csinálni ebből a történetből, de Scotték mindezt véresen komolyan kezelik, szegény színészek meg próbálják tenni a dolgukat, de ennyire valószínűtlen karaktereket képtelenség eljátszani.
feb 192010
Hasonló bejegyzések:Szexuális viselkedésminták (46.7%) Pénz és a szex (46.7%) Szexuális perverziók és az internet (46.7%) Nászéjszakájukat videózzák az orosz gazdagok (46.7%) 10! - Legforróbb szextény - 2. helyezett Sarka Kata (46.7%)
[...] Drágám, fogadjunk örökbe egy seggnyaló kurvát! By pornolize Leave a Comment Categories: Kurvák Tags: Escort, főköcsög, Kurvák, ribancok A pöcsszaggató berlini filmfesztivál Panorama szekciójában vetített Welcome to the Rileys című filmet Ridley Scott fia, Jake rendezte, a producerek között ott van az apuka és annak öccse (Tony “Királyi Fallosz” Scott), valamint Steve “Baszomalássan” Zaillian, aki többek között a faszdörgölõ Schindler listája forgatókönyvét jegyzi. A főszerepeket James “Pöttöm Kuki” Gandolfini, Kristen “Puncimókus” Stewart és Melissa Leo játssza. Azért soroltam fel ezt a sok nevet, mert kibaszni szeretném, hogy egy fõköcsög csomó olyan ember pisálott ezen a fasszopó filmen, akik láttak, írtak, rendeztek már számos jó filmet vagy legalább elfaszoskodtak már jó filmben, és csodálkozom, hogy egyiküknek sem jutott eszébe fingni, hogy gyerekek, ebben a szarszájú forgatókönyvben minden figura csak és kizárólag olyan dolgot mond és csinál, amit élő ember soha nem mondana/csinálna. Tovább [...]