gregorGregor Bernadettet még csodálhatjuk, Dobó Kata viszont nem akar többé vetkőzni! Szép, női testből sosem elég, kivált, ha meztelen – az 1990-es évektől már ez volt a legtöbb magyar filmkészítő mottója. Szerencsére kis hazánkban gyönyörű színésznőből is van bőven, akik egy-egy drámai vagy sikergyanús film főszerepéhez méltónak tartják bájaik megmutatását. Gregor Bernadett (37) sokáig nem volt hajlandó vetkőzni, a nagy áttörést a 2002-es Szent Lőrinc folyó lazacai című film hozta meg, ahol a nézők a színésznő testének minden apró részletét megcsodálhatták. A döntésben nagy szerepet játszhatott az, hogy 2001 februárjában Berni már feltárta gyönyörű teste minden titkát a Playboyban, így a mozinézők is tudhatták, mire számíthatnak.
A Szent Lőrinc folyó lazacai egy művészfilm volt, ahol a meztelenségnek nagyon fontos szerep jutott. Ám a Tibor vagyok, de hódítani akarok 2006-ban csak egy nem túl jól sikerült vígjáték lett, amely kapcsán sokan elgondolkodtak, vajon a mű értéke arányban áll-e azzal a mennyiségű meztelenséggel, amit Gregor Bernadett produkál benne?
– A forgatáson az volt a jó, hogy senki nem azzal törődött, hogy a mellemet nézze, hanem azzal, hogy a saját feladatát normálisan végezze – mondta a film bemutatása után Bernadett. – Talán ezért nem is volt bennem rossz érzés, mert nem éreztem a stáb férfi tagjai részéről, hogy ezen csámcsognának.
A színésznőt nem zavarja a meztelenség, olyannyira, hogy második gyermeke születése után még egyszer levetkőzött a Playboyban, csak hogy magának is bebizonyítsa, nincs a testén szégyellnivaló.
dobo_kataEgészen másképp gondolkodik Dobó Kata (35) – már nem a szégyellnivalót, hanem a vetkőzést illetően. A miniszter félrelép ellenzéki titkárnőjének éppúgy nincs mit röstellnie tökéletes alakján, mint Gregornak, őt azonban sokkal nehezebb rávenni a meztelenségre, mint kolléganőjét. Nem is nagyon sikerült a legendás első filmjén kívül, amivel nemcsak országos hírnevet, de egy jól menő hollywoodi producert is sikerült megszereznie Andy Vajna személyében. Kata színészi karrierje előtt, még modellként ugyan vállalt szexi fotózást szinte ruhátlanul, de később kijelentette: soha többé nem vetkőzik. Dobó a nagy siker után össze is bútorozott Vajnával Los Angelesben, s bár hét év után szakítottak, ő pedig hazajött, a nagy kirándulás nem múlt el nyomtalanul: felöltözve is kiváló színésznővé érett.

  2 hozzászólás - “Dobó Kata és Gregor Bernadett gátlástalanul vetkőzött”

  1. [...] Gregor Bernadettet még csodálhatjuk, Dobó Kata viszont nem akar többé vetkőzni! Szép, női testből sosem elég, kivált, ha meztelen – az 1990-es évektől már ez volt a legtöbb magyar filmkészítő mottója. Szerencsére kis hazánkban gyönyörű színésznőből is van bőven, akik egy-egy drámai vagy sikergyanús film főszerepéhez méltónak tartják bájaik megmutatását… Tovább a teljes cikkre [...]

     
  2. [...] Gregor Bernadettet még csodálhatjuk, Dobó Kata viszont nem akar többé vetkőzni! Szép, női testből sosem elég, kivált, ha meztelen – az 1990-es évektől már ez volt a legtöbb magyar filmkészítő mottója. Szerencsére kis hazánkban gyönyörű színésznőből is van bőven, akik egy-egy drámai vagy sikergyanús film főszerepéhez méltónak tartják bájaik megmutatását… Tovább a teljes cikkre [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]