kovacs_lajos_rendornyomozoPrisztás József megölése, a Cinóber-gyilkosság, Fenyő János kivégzése. Három olyan ügy, amelyet Kovács Lajos szerint ki lehetne nyomozni. Ő már nem fogja. Az ORFK egykori gyilkossági ügyekre szakosodott ezredese nyilatkozott: Először azzal váltotta ki több főnöke rosszallását, hogy azt nyilatkozta: tudja, ki adott parancsot Fenyő János meggyilkolására. A móri mészárlásban hozott, Kaisert elítélő bírói döntés után azt mondta: biztos benne, nem az igazi bűnösöket ítélték el. A Mór megtette című könyvében részletesen taglal egy esetet, amikor Bolcsik Zoltán árulónak nevezte. Egyetértünk abban, hogy a kötet megjelenése nem az első, hanem az utolsó csepp volt a pohárban ahhoz, hogy le kelljen szerelnie a rendőrségtől?
Igen. Tény hogy a tábornok úr a szememre hányta az elsőfokú bírói ítélet után, hogy így nyilatkoztam az ügyésznek. Hogy mehetek én ellene annak, amit az egész eljárás bizonyít, a nyomozás és a vád is, sőt még az ítélet is? Én akkor elmondtam, hogy ez az én szakmai véleményem. Ekkor az igazgató úr azt mondta: tudjam meg, hogy szerinte ez etikátlan, és egyenesen árulásnak nevezné, amit tettem.
Ez a párbeszéd jelentette önnek a kilövőállást a könyvhöz.
Én már akkor írtam epizódokat arról, hogy szakmailag hol kérdőjelezhető meg bármely intézkedésünk, vagy a nyomozás egy-egy fordulata. Nem ekkor kezdtem el írni a könyvet, de igazából ekkor döntöttem el, hogy meg is írom. A leárulózásomat egyébként leírtam a könyvben, mert nagyon bántott, a tábornok úrtól meg különösen, mert nem tudom, hogy neki miért vagyok én áruló.
Elmélete beigazolódott, amikor a valódi tetteseket elfogták. Nem gondolja utólag azt, hogy bár ez volt a szakmai véleménye, lehet, hogy ezt más a kollégával megbeszélni, és más az ügyésszel, vagy könyvet írni róla? Hisz senki nem szereti kiteregetni a családi szennyest!
Én rengeteg irodalmi művet, regényt és színdarabot tudnék mondani, amelyek családon belüli konfliktusról szólnak. Egyébként épp az egyik volt főnököm élt ugyanazokkal a szavakkal, mint amiket az előbb mondott. Zsombok Györgyöt (az NNI helyettes vezetője, a szerk.), akivel szintén sokat vitatkoztam, Kaiserék kapcsán, meghívtam a könyv bemutatójára. Miután eljuttattam megjelenés előtt a kötetet az NNI-hez, ő is elolvashatta. Mondtam: ha tudod, miről szól a könyv, el tudod dönteni, eljössz- e. Rokonszenves volt, mert azt mondta: ez egy érdekes helyzet, mert, ha nem megyek el, akár gyávának is tűnhetek, ha elmegyek, akkor meg lehet, hogy olyan helyzetnek teszem ki magam, ami talán nem lenne szerencsés. Ekkor mondta, hogy ahonnan ő jött, vidékről, ott az ember a családi szennyest nem teregeti ki. A nagy kérdés az, mi számít családi szennyesnek.
Felmerült, hogy államtitoksértés miatt eljárást indítanak ön ellen. Nem tart ettől?
Nem, megmutattam jogásznak a könyvet. Nincs mitől tartanom.
Fáj maga mögött hagyni a felderítetlen ügyeket?
Persze, örömmel csinálnám tovább. Amíg egészséges vagyok, meg lenne hozzá egy jelvényem vagy egy igazolványom… de már nincs, két napja leszereltem. A Fenyő-gyilkosságban biztos, hogy érdemes lenne még nyomozni, de az én ismereteim szerint Cinóber vagy Prisztás ügye is megoldható lenne. Ezek hosszúhosszú, nehéz ügyek. Sajnálom, hogy már nem nyomozhatok bennük. Bízom benne, hogy lesz olyan érdekes emberölés, ami miatt megkeresnek majd a vidéki kollegák, hogy nincs kedved lejönni, megnézni, megbeszélni a helyszínt? Simán le fogok utazni nyugdíjasként is. Ha hívnak…

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]