Vége a titkolózásnak! Liptai Claudiának (36) elege lett a bujkálásból, találgatásokból, rosszindulatú pletykákból, s úgy döntött elárulja, újra van párja! Választottja pedig nem más, mint a volt kormányszóvivő, Daróczi Dávid (37). Túlzás nélkül lehet állítani: a TV2 műsorvezetőnője az elmúlt egy évet a figyelem középpontjában töltötte. Viharos szakítása és válópere Gesztesi Károllyal szinte minden újság címlapjára ragasztotta, amikor pedig magánélete nem szolgáltatott sztorit, a nyuszis magazinban megjelent szexi fotósorozatával hívta fel magára újra a figyelmet. Később még azt is kitalálták, hogy valójában nem is szakított Gesztesivel, csak reklámfogásnak szánták a szétköltözést. Az igazságot egyedül ő ismerte, de senkinek sem beszélt róla. A szexi tévés elsőként a Blikknek árulta el, hogyan ismerkedtek meg, s hogyan alakult kapcsolattá az ismeretség.
- Daróczi Dávid kormányszóvivőként többször is járt a Mokkában, ott találkoztunk először. Miután megtudta, hogy válófélben vagyok, elkezdett udvarolni, virágot küldött, elvitt Bécsbe, voltunk vacsorázni és moziban is – mesélte lapunknak Claudia. – A dolog néhány hete fordult komolyabbra, bemutattuk egymást a barátainknak, és a nyilvánosság előtt sem titkoljuk, hogy fontosak vagyunk egymásnak.
Daróczi Dávid – akit az előző kormány szóvivőjeként ismerte meg az ország – állítja: azonkívül, hogy vonzó nőnek tartja Claudiát, a belső tulajdonságaival fogta meg őt.
- Igazi nő: okos, szép, és van benne spiritusz. Tiszteletre méltó, amit elért a szakmájában, miközben otthon is helytáll a kislánya édesanyjaként – mondta a Blikknek az egykori kormányszóvivő.
- Néhány hét udvarlás és több randevú után mutatott be Claudia a lányának. Panka okos és aranyos kislány, szeretném, ha jóban lennénk egymással. S hogy mik a terveink? Nem hiszem, hogy egy kapcsolatot meg lehet tervezni, és nem is ezzel vagyunk elfoglalva. Jól érezzük magunkat egymás társaságában, ez az, ami számít.
dec 152009
[...] mit éreztem – mondta a Blikknek Mester Tamás, aki reménykedik abban, hogy a történtek után Claudia új bikája Daróczi Dávid nem néz majd rá ferde szemmel, mivel a tapizás csak a játék kedvéért történt. Mesteren [...]