A nők nem tökhülyék! Hogyan kell nyitni és zárni egy szórakozóhelyen? Végre eláruljuk, milyen egy bombázó, és további elméleti kérdéseket érintünk. Futószalag-effektus és időablak. Csábításos sorozat, harmadik rész. A társkeresésnek több útja is van. Az egyik konkrétan agresszív marketingakciónak tekinti, melynek során a férfi kiválasztja és a bevált eszközökkel elcsábítja a lányt. “El kell tudnod adni magad” – hangzik Ádám, azaz Mr. Pua tanácsa a hallgatóknak. Akik persze ezt is felírják, de csak felmerül a hogyan kérdése. Legyünk viccesek, szórakoztatóak, készüljünk olyan nyitásokkal, amikre előre felépített poénjaink vannak, mert “a bolond emberre ragadnak a nők.” A férfiaknak alapvetően egy dologra kell figyelniük a lány fűzése közben: hogy ne okoskodjanak, hanem véleményeket kérjenek, vagy az érzelmekre hassanak, mivel “a nőknek a logika unalmas, nem értik, viszont minden ember kíváncsi állat”.
A másik iskola a PUA-technikák közül sokkal kevesebbet használ, mert “a pickup artistok pszichológiai trükköket alkalmaznak” – állítja Zsedényi Csaba, a Kulcs a nőkhőz könyv szerzője. Később hozzáteszi, a PUA-k elképzeléseivel szemben a nők nem tökhülyék. Ennek a magunk részéről örülünk. Mindkét tréning lényege hasonló alapokra épül, bár a Kulcs a nőkhöz tréningen ezt jobban lehetett látni: az első fele a belső játékról szól (saját félelmeink kezelése), a második a külső játékról (technikák, rutinok). A West End Hiltonban megtartott szűkkörű, egész napos tréningen hatan igyekeztünk megtanulni mindent, amit lehet. Örök tanács a nőktől randikon, hogy ne gondolkodjuk túl, viselkedjünk az ösztöneink szerint. Zsedényi szerint ezzel a nők járnának a legrosszabbul, hiszen mit akar a férfi? A túlzott lovagiasság se jó, mert férfi kell, domináns és határozott, a férfinak a tekintélye a legfontosabb, értsünk a tekintélyen bármit.
A csajozást lehet tanulni, kell is, mert az emberek kis százaléka képes alapból megfelelően fellépni a kiszemelt lány előtt. A csajozás is csak sport, edzeni kell rá, le kell szólítani húsz csajt, valamelyik csak szóba áll velünk, és ha működik ez az ún. futószalag-effektus, akkor 20 perc után átesik a holtponton a gyakorló Casanova, és a megfelelő energiaszinten képes lesz eredményesen leszólítani bárkit. Mert akkor már a visszautasítás a játék része, nem élet-halál kérdés.
A jó nyitás mellett a szakértők szerint fontos az állapotkontroll és a megfelelő energiaszint. A minimumnak azt nevezik, ami a megszólítandó lány energiaszintje (=hangulat), az alá nem lőhetünk, ha várni kell az beléréséhez, várjunk. A leszólításkor legtöbbször elkövetett hiba, hogy túl sokat mosolygunk (vagy egyáltalán nem), félelmet keltően szemből közelítjük meg a lányt, gyorsan mozgunk. Ezért gyakoroltuk, igen, fiú a fiúval, hogyan kell oldalazva megközelíteni a kiszemelt lányt. Most álljon fel a kedves olvasó, menjen oda a legközelebbi nőhöz/férfihoz, először határozottan szemből, majd kicsit később oldalról. Már sejti a különbséget?

Nyitás és zárás: stratégiagyártás
A két tréningen a megszólítás vagy megnyitás volt a kulcs. Ha nincsen jó szöveged, csak megalázod magad, aminek semmi értelme nincsen. Alkalmazható csajozós szövegek: “Szerinted a leszbikus csók megcsalásnak számít?”; “A 11 éves unokatesóm randizási tanácsot kért, mit mondjak neki”; “Úristen, hogy néz ki a haja, mintha kézigránáttal csinálták volna”; “Mit iszol?”; “Csajbunyó volt a másik teremben”. Ilyenekből érdemes az oktatók szerint nyitni, mert tapasztalataik szerint olyan mankókként szolgálnak, amelyektől nem fagynak le a fiúk a feladat közben, viszont a lány bármilyen válaszára lehet jól reagálni.

A megszólításnál valószínűleg csak a zárás lehet problémásabb, mert mit lehet kezdeni egy éppen megismert lánnyal úgy, hogy még a méltóságunkat is megőrizzük? Számkérés vagy csók, ez a minimum, ha leszólítasz egy lányt, ehhez segítségedre lehet, ha a körülötte lévő fiúktól/lányoktól félrehúzod. “Stratégiai játék az egész”, mondja az egyik diák, mire Zsedényi elárulja a titkot: 100 lányból 10-nél alakul ki irányunkban vonzalom, kettővel lehet csókolózni. A zárás sikerének titka egy átlagos diák esetében: lépj le elsőnek, kérd el a telefonszámát vagy csókold meg.
Persze felmerül, honnan lehet tudni, hogy már csókolhatok-e? Itt bevezetik az Időablak fogalmát, mi szerint “van egy időszak, amikor lehet, sőt várja (ti. a csókot). Ha előbb, visszautasít, ha később, nem tart férfinak. Kalibráció kérdése.” Kérdés az olvasókhoz: mikor ideális a csók? “Még távolinak tűnik, hogy eljussak ide” – mondja az egyik srác, míg a másik is csóválja a fejét, hogy “nehéz erre ráérezni.” Ráadásul kiderül, hogy egy szórakozóhelyi csók nem jelent semmit.

Ha férfi vagy
1. magabiztos és domináns legyél, vagyis alfahím. Ahogy Petőfi mondta, ha férfi vagy, légy férfi
2. legyen humorod (az elhangzott példát ki fogom próbálni, mert feldolgozhatatlan volt: “lehúzom a csaj bugyiját és pörgetem az ujjamon”)

A bombázók leírása
1. magas értéket képviselnek
2. hatalmuk van
3. rengetegen próbálkoznak náluk (olyan férfiak, akik értenek a nőkhöz)
4. már minden csajozós szöveget ismernek
5. védelmi pajzsot alakítanak ki
6. a legtöbb pasit megeszik
Forrás: Index, a videót a videómegosztó oldal törölte.

  3 hozzászólás - “Tanuljuk meg felszedni a legjobb nőket 3. rész”

  1. [...] Tanuljuk meg felszedni a legjobb nőket 2. rész – 1. rész – Tovább a teljes cikkre [...]

     
  2. [...] A nők nem tökhülyék! Hogyan kell nyitni és zárni egy szórakozóhelyen? Végre eláruljuk, milyen egy bombázó, és további elméleti kérdéseket érintünk. Futószalag-effektus és időablak. Csábításos sorozat, harmadik rész. A társkeresésnek több útja is van. Az egyik konkrétan agresszív marketingakciónak tekinti, melynek során a férfi kiválasztja és a bevált eszközökkel elcsábítja a lányt. “El kell tudnod adni magad” – hangzik Ádám, azaz Mr. Pua tanácsa a hallgatóknak. Akik persze ezt is felírják, de csak felmerül a hogyan kérdése. Legyünk viccesek, szórakoztatóak, készüljünk olyan nyitásokkal, amikre előre felépített poénjaink vannak, mert “a bolond emberre ragadnak a nők.” A férfiaknak alapvetően egy dologra kell figyelniük a lány fűzése közben: hogy ne okoskodjanak, hanem véleményeket kérjenek. Tanuljuk meg felszedni a legjobb nőket 2. rész – 1. rész – Tovább a teljes cikkre [...]

     
  3. [...] A nők nem tökhülyék! Hogyan kell nyitni és zárni egy szórakozóhelyen? Végre eláruljuk, milyen egy bombázó, és további elméleti kérdéseket érintünk. Futószalag-effektus és időablak. Csábításos sorozat, harmadik rész. A társkeresésnek több útja is van. Az egyik konkrétan agresszív marketingakciónak tekinti, melynek során a férfi kiválasztja és a bevált eszközökkel elcsábítja a lányt. “El kell tudnod adni magad” – hangzik Ádám, azaz Mr. Pua tanácsa a hallgatóknak. Akik persze ezt is felírják, de csak felmerül a hogyan kérdése. Legyünk viccesek, szórakoztatóak, készüljünk olyan nyitásokkal, amikre előre felépített poénjaink vannak, mert “a bolond emberre ragadnak a nők.” A férfiaknak alapvetően egy dologra kell figyelniük a lány fűzése közben: hogy ne okoskodjanak, hanem véleményeket kérjenek, vagy az érzelmekre hassanak, mivel “a nőknek a logika unalmas, nem értik, viszont minden ember kíváncsi állat”… Tanuljuk meg felszedni a legjobb nőket 2. rész – 1. rész – Tovább a teljes cikkre [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]