okt 252009
 

Az 56-os témájú magyar filmekből nem sül ki semmi szaftos, hagyományosan elkomolykodják a témát. Pedig ki más lehetne az igazi hősünk, mint a mindenre kész Pesti Csaj és a virgonc farkú Pesti Srác? De ne álmodozzunk tovább hiába, íme, mi izgatta föl a legjobban a magyar filmeseket a forradalomban.

Arcszex a Szerencsés Dánielben
Irtó jó lehetett szűz fiúnak lenni 1956-ban, a magyar filmekből ugyanis az szűrhető le, hogy akkor, pár nap leforgása alatt egyszerűen mindenki elvesztette: Sándor Pál 1983-as művében a 16 éves Dániel is, sajnos – vagy szerencsére? – a legklasszikusabb magyarfilmes arcszexuálás keretében teszi. Ez irtó izgató vagy pont annyira felkavaró, mint Apró Antal?

Fehér Anna kádjelenete a Szamárköhögésből
Egykori ministránsként nem tudtam elképzelni erotikusabbat, mint amikor Tomi bemegy a fürdőszobába, ahol Szidi (Fehér Anna) fürdik. Amikor a fiú belenyúl a vízbe, az ájulás kerülgetett, és újra szédítő tömjénillatot éreztem. Na de így vannak-e ezzel az olvasók is? Gárdos Péter filmjében egy budapesti család vicces és torokszorító életét látjuk a forradalom alatt Budapesten. A puskaporszag, a sebek és az izzadság szexért kiáltanak, még a zárt spaletták mögött is. Ebben a filmben két rövid jelenetben villognak felejthetetlen forradalmi csöcsök!

Hernádi Judit mellet lenget a Szamárköhögésben
Nem szex, de szexi és vicces. Nem is lehet kérdés, hogy a magyar filmtörténet legjobb forradalmi kannáit Hernádi Judit viselte. A Szamárköhögés eleve a legklasszabb 56-os film, a kérdés csak az, hogy a két híres meztelen jelenet közül Ön ezt a bohókás csöcshimbálást vagy a kádban lebego Fehér Annát tudja kevésbé elfelejteni.

Marozsán Erika melle a Pannon töredék rádióbeszédes szexjelenetében
Enyhén szólva sem volt nagy durranás Sólyom András Pannon töredéke, amiben egy kamasz fiú, mit tesz isten, éppen a forradalom alatt találkozik először szexszel, halállal, árulással és hasonló, a forgatókönyvekben gyakran eloforduló jelenségekkel. A film két szexuális mérföldkő miatt is emlékezetes: ebben a szuperdidaktikus összejövős jelenetben Nagy Imre lelkes rádióbeszéde közben veszti elhősünk a szüzességét, majd lelöki az ágyról a szupermellét mutogató Marozsán Erikát. A másik mérföldkő borzalmas, eggyel lejjebb taglaljuk.

Irtózatos kínzás a Pannon töredék zárójelenetében
Szex, erotika, kínzás nem távoli fogalmak! Nem arról van szó, hogy egy domina kínoz, hanem arról, hogy itt a férfi szenved! Irtózatos kínzás a Pannon töredék zárójelenetében: A film nemcsak azért felejthetetlen, mert Sólyom András minden rendezői, produceri és forgatókönyvírói munkában felmondta a szolgálatot. Marozsán Erika álommellén kívül tartalmaz egy olyan jelenetet, amire minden férfinéző emlékezni fog élete végéig. Kari Györgyi, az ávós vallatónő felizgatja hősünket, majd – kérem az érzékeny olvasókat, innen ne olvassnak tovább! – üvegcsövet dug a húgycsövébe. A Rákosi után született nézők meglepetésére X ezt természetesnek veszi, mondhatni a füle botját sem mozdítja, pedig ilyesmire még belőlem is kiszakadna egy óvatos “ejha”. Lehet, hogy akkoriban zsenánt volt ilyen apróságot egy nő szemére hányni, ha kufircolás volt kilátásban? X mindenestre faarccal hallgat, hogy a végén velünk együtt borzasztóan meglepődjön!

Dobó Kata és Fenyő Iván reklámszexe
Nem vitás, a legprofibb harci jelenetek Goda Krisztina filmjében vannak, na de mi a helyzet a blokkolással? Fenyő Iván szépen bevilágítva, rengeteg vágással blokkolja Katát, de nekünk ez az egész a Douwe Egberts kávék és a magyar kincstárjegyek reklámjainak pipecre nyalt látványilágát idézi, egy jó szaftos forradalmi szex helyett. Egy vízilabdástól eleve többet várnánk. De lehet, hogy önöknek éppen ez a kimértség tetszik?

Gáspár Kata smárol egy forradalmi tüdőszűrés után
Értékeli-e a publikum a kamaszos mikroerotikát? Szomjas György archív felvételeket és frissen forgatott anyagot ijesztően ötvöző Nap utcai fiúk című művében Bánsági Ildikó lánya nem bír a lőfegyverekből és orvosi segédeszközökből nyert delejjel, így tüdőszűrés után iziben szorgalmasan smackózni kezd, ahogy az Apám beájulna forgatásán tanulta.

Kidolgozott férfifenék reszel a még el nem készült Kolorádó Kidben
“Nem lehet bakker, hogy fejszex!” – kiáltottunk fel egyszerre hárman, miután a futár meghozta Vágvölgyi B. András pár éve készülő elsőfilmjének dugós jelenetét, és gyorsan megnéztük az első pár másodpercét. Pedig nagyon úgy nézett ki, hogy avétos magyar fejszex lesz az, ahol csak két kobak rezeg nagyon ostobán. De nem, férfihátas dezodorreklámszex lett a vége, ismerjük a zsánert és rühelljük, ha a vége egy túl szépen bevilágított, perfekt férfifenék. És Nagy Zsolté perfekt. (A dezodor- és hátműfaj meghaladhatatlan jelenete Sylvester Stallone és Sharon Stone bizarr meztelen balettje a Specialistában.) Mentségére szolgáljon, hogy dinamikáját nézve egyértelműen férfiközpontú gyaluszexszel van dolgunk, ami a Bolgár György-i cölöpverőgépszex kisebbik unokatesója. Kedves András, a filmben minimum géppisztolycsőszexet várunk a Kolorado Kidtől. (Forrás: Index.hu)

  5 hozzászólás - “Szex és forradalom”

  1. [...] Az 56-os témájú magyar filmekből nem sül ki semmi szaftos, hagyományosan elkomolykodják a témát. Pedig ki más lehetne az igazi hősünk, mint a mindenre kész Pesti Csaj és a virgonc farkú Pesti Srác? De ne álmodozzunk tovább hiába, íme, mi izgatta föl a legjobban a magyar filmeseket a forradalomban. Arcszex a Szerencsés Dánielben Irtó jó lehetett szűz fiúnak lenni 1956-ban, a magyar filmekből ugyanis az szűrhető le, hogy akkor, pár nap leforgása alatt egyszerűen mindenki elvesztette: Sándor Pál 1983-as művében a 16 éves Dániel is, sajnos – vagy szerencsére? – a legklasszikusabb magyarfilmes arcszexuálás keretében teszi. Ez irtó izgató vagy pont annyira felkavaró, mint Apró Antal? Tovább a többi forradalmi szexjelenetre [...]

     
  2. [...] Szex, erotika, kínzás nem távoli fogalmak! Nem arról van szó, hogy egy domina kínoz, hanem arról, hogy itt a férfi szenved! Irtózatos kínzás a Pannon töredék zárójelenetében: A film nemcsak azért felejthetetlen, mert Sólyom András minden rendezői, produceri és forgatókönyvírói munkában felmondta a szolgálatot. Marozsán Erika álommellén kívül tartalmaz egy olyan jelenetet, amire minden férfinéző emlékezni fog élete végéig. Kari Györgyi, az ávós vallatónő felizgatja hősünket, majd – kérem az érzékeny olvasókat, innen ne olvassnak tovább! – üvegcsövet dug a húgycsövébe. A Rákosi után született nézők meglepetésére a kihallgatott férfi ezt természetesnek veszi, mondhatni a füle botját sem mozdítja, pedig ilyesmire még belőlem is kiszakadna egy óvatos “ejha”. Lehet, hogy akkoriban zsenánt volt ilyen apróságot egy nő szemére hányni, ha kufircolás volt kilátásban? A megalázott férfi mindenestre faarccal hallgat, hogy a végén velünk együtt borzasztóan meglepődjön! Tovább a többi forradalmi ihletésű erotikus videókra [...]

     
  3. [...] Szex, erotika, kínzás nem távoli fogalmak! Nem arról van szó, hogy egy domina kínoz, hanem arról, hogy itt a férfi szenved! Irtózatos kínzás a Pannon töredék zárójelenetében: A film nemcsak azért felejthetetlen, mert Sólyom András minden rendezői, produceri és forgatókönyvírói munkában felmondta a szolgálatot. Marozsán Erika álommellén kívül tartalmaz egy olyan jelenetet, amire minden férfinéző emlékezni fog élete végéig. Kari Györgyi, az ávós vallatónő felizgatja hősünket, majd – kérem az érzékeny olvasókat, innen ne olvassnak tovább! – üvegcsövet dug a húgycsövébe. A Rákosi után született nézők meglepetésére a kihallgatott férfi ezt természetesnek veszi, mondhatni a füle botját sem mozdítja, pedig ilyesmire még belőlem is kiszakadna egy óvatos “ejha”. Lehet, hogy akkoriban zsenánt volt ilyen apróságot egy nő szemére hányni, ha kufircolás volt kilátásban? A megalázott férfi mindenestre faarccal hallgat, hogy a végén velünk együtt borzasztóan meglepődjön! Tovább a többi forradalmi ihletésű erotikus videókra [...]

     
  4. [...] Szex, erotika, kínzás nem távoli fogalmak! Nem arról van szó, hogy egy domina kínoz, hanem arról, hogy itt a férfi szenved! Irtózatos kínzás a Pannon töredék zárójelenetében: A film nemcsak azért felejthetetlen, mert Sólyom András minden rendezői, produceri és forgatókönyvírói munkában felmondta a szolgálatot. Marozsán Erika álommellén kívül tartalmaz egy olyan jelenetet, amire minden férfinéző emlékezni fog élete végéig. Kari Györgyi, az ávós vallatónő felizgatja hősünket, majd – kérem az érzékeny olvasókat, innen ne olvassnak tovább! – üvegcsövet dug a húgycsövébe. A Rákosi után született nézők meglepetésére a kihallgatott férfi ezt természetesnek veszi, mondhatni a füle botját sem mozdítja, pedig ilyesmire még belőlem is kiszakadna egy óvatos “ejha”. Lehet, hogy akkoriban zsenánt volt ilyen apróságot egy nő szemére hányni, ha kufircolás volt kilátásban? A megalázott férfi mindenestre faarccal hallgat, hogy a végén velünk együtt borzasztóan meglepődjön! Tovább a többi forradalmi ihletésű erotikus videókra [...]

     
  5. [...] Szex, erotika, kínzás nem távoli fogalmak! Nem arról van szó, hogy egy domina kínoz, hanem arról, hogy itt a férfi szenved! Irtózatos kínzás a Pannon töredék zárójelenetében: A film nemcsak azért felejthetetlen, mert Sólyom András minden rendezői, produceri és forgatókönyvírói munkában felmondta a szolgálatot. Marozsán Erika álommellén kívül tartalmaz egy olyan jelenetet, amire minden férfinéző emlékezni fog élete végéig. Kari Györgyi, az ávós vallatónő felizgatja hősünket, majd – kérem az érzékeny olvasókat, innen ne olvassnak tovább! – üvegcsövet dug a húgycsövébe. A Rákosi után született nézők meglepetésére a kihallgatott férfi ezt természetesnek veszi, mondhatni a füle botját sem mozdítja, pedig ilyesmire még belőlem is kiszakadna egy óvatos “ejha”. Lehet, hogy akkoriban zsenánt volt ilyen apróságot egy nő szemére hányni, ha kufircolás volt kilátásban? A megalázott férfi mindenestre faarccal hallgat, hogy a végén velünk együtt borzasztóan meglepődjön! Tovább a többi forradalmi ihletésű erotikus videókra [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]