2009/10/05  Szerző: User - 09:32 Bulvár , , , ,  Vélemény?

liptaiA 36 éves Liptai Claudia júliusban, teljes titokban feküdt kés alá egy szépségklinikán, hogy jól domborítson a számára oly fontos képeken! A műsorvezetőszínésznő a magazin megjelenése után sejtelmesen maga is utalt arra a velvet. hu-n, hogy amit a képeken látunk, az nem feltétlen a természet műve. „Ez teljesen az én magánügyem, szeretnék megnézni minden szoptatás utáni nőt, hogyan néz ki a melle. Nézzék meg a képeket, és döntsék el, fel van-e varrva a mellem vagy sem” – javasolta, majd hozzátette, fontos a külső, az, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.
Claudia nyár elején döntött úgy, hogy igent mond a felkérésre, és végre megmutatja a bájait. Véresen komolyan vette a felkészülést, a diétázást és nem sokat gondolkodott a műtéten sem, hiszen ez a szépészeti beavatkozás amúgy is a tervei között szerepelt. Dr. Wágner Pál plasztikai sebész szakmai szemmel nézte meg a Playboyban megjelent fotókat, és egyértelműnek látja a helyzetet.
Az egyik képen Claudia kubai partnere meggyűri a jobb mellet, amitől kettős kontúrt látni. Ha az a kérdés, hogy van-e benne implantátum, úgy vélem, az izom alá ültettek be egy 300-350 köbcentist. Ezt a 46. oldalon is fel lehet fedezni, ahol tejjel önti le magát. Nagyon szépek a mellei, szakmailag hibátlan! Ilyen idősen, szülés után természetesen nem lehetnének ennyire mutatósak.
Azon kevesek, akiknek nem ereszkedik meg a melle, soványak, és nem is büszkélkedhettek nagy keblekkel. Claudia teltebb típus, és gyönyörű nő – majd nevetve hozzáteszi: – Gesztesi Károly pedig az egyik kedvenc színészem! Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője azt mondta, hogy ők nem kötelezték Claudiát a műtétre. „Remekül néz ki, nekünk ez a fontos, nem az, hogy ezt miként érte el” – zárta le a témát.

  2 hozzászólás - “Liptai Claudia 350 köbcentis kebleket kapott”

  1. [...] Claudia mellei nem is igaziak! Már sokat értekeztünk Liptai Claudia vonalainak eredetiségéről, ám most kiderült, nem csak a képszerkesztők dolgoztak hosszú órákat azon, hogy a vörös démon úgy nézzen ki a képen, ahogy… Félig-meddig bevallottan, orvosilag alátámasztva kijelenthetjük: Claudia mellei kaptak némi segítséget az orvostudománytól, hiszen a szoptatás és a kor a gravitáció malmára hajtja a vízet még a XXI-ik században is. És hogy pontosan mit is mondott a szakértő plasztikai sebész? Tovább a teljes cikkre [...]

     
  2. [...] Claudia mellei nem is igaziak! Már sokat értekeztünk Liptai Claudia vonalainak eredetiségéről, ám most kiderült, nem csak a képszerkesztők dolgoztak hosszú órákat azon, hogy a vörös démon úgy nézzen ki a képen, ahogy… Félig-meddig bevallottan, orvosilag alátámasztva kijelenthetjük: Claudia mellei kaptak némi segítséget az orvostudománytól, hiszen a szoptatás és a kor a gravitáció malmára hajtja a vízet még a XXI-ik században is. És hogy pontosan mit is mondott a szakértő plasztikai sebész? Tovább a teljes cikkre [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]