A Véres késsel kaszabolható Kiszel Tünde játék után folytatódik a lejárató hadjárat Kiszel Tünde ellen. A Puruttya, mely már korábban is kipécézte magának Tüncit, ízléstelen rajzversenyt hirdetett. A „pályaművek” nagy részén Kiszelt állatokkal szexelve, meztelenül ábrázolják. Kiszel perel, jogi szakértők szerint akár milliókat is kereshet az ocsmány rajzokon. Különös rajzversenyt hirdetett a Puruttya internetes oldal, amely korábban azzal okozott botrányt, hogy Kiszel Tünde virtuális lekaszabolására buzdította látogatóit. A honlap készítői most ismét a naptárdívával űznek ízetlen tréfát, bár ezúttal óvatosak voltak, és csak utalnak rá, hogy Kiszelt vették célkeresztbe. ”Ha van kedved, rajzolj egy képet, amin ábrázolj egy szőke, bozontos fekete szemöldökű kitalált nénit, bármilyen pózban, bárki társaságában, bármilyen állapotban” – áll a honlapon, melyen már láthatók is a versenyre beérkező pályaművek.
A rajzok többsége olyannyira ocsmányra sikeredett, hogy nem lehet közölni őket. Felháborító módon ábrázolják Kiszelt: az egyiken lóval közösül, a másikon kikötözve szerepel, egy újabb rajzon óriási falloszból kiröppenô dzsinnként tűnik fel, sőt némelyiken még szeretett kislányát, Donatellát is lepingálták egy férfi nemi szerv közvetlen közelében.
– Ez az undorító, mocskos oldal nem méltó arra, hogy reagáljak. Hívják fel az ügyvédemet! – mondta a felháborodott Kiszel, akit éppen nyaralás közben ért a hír, hogy tovább folytatódik ellene a lejárató hadjárat.
Kiszel Tünde jogi képviselője, dr. Hyross Virág lapunknak elmondta, hogy feljelentést tettek a honlap tulajdonosa ellen. Az ügyvédnő szerint teljesen egyértelmű, hogy ügyfelének sérültek a személyiségi jogai.
– Annyi bizonyos, hogy hiába tüntettek el bizonyos bejegyzéseket, ügyfelem még így is beazonosítható maradt – magyarázta az ügyvédnô.
Dr. Kamarás Péter ügyvéd nyilatkozik, hogy mekkora kártérítésre számíthat a megalázott Kiszel. – Mivel az ügynek a kiskorú Donatella is sértettje, Kiszel Tünde akár milliós kártérítést is kaphat – magyarázta az ügyvéd. (Kép: Puruttya.hu, cikk: Borsonline.hu) – Linkek a témában: Puruttya Kiszel Tünde bejegyzés - A rajzverseny képek itt - Puruttya válasza a Borsnak

  6 hozzászólás - “Kiszel Tünde állatpornóval alázós ügye”

  1. [...] Iwiw.tw szubkultúra ütős cikkek: Mellimádat, rakd a mellyem mélyére – Melyik ex pornóst dugnád? – Kiszel Tünde állatpornóval alázva [...]

     
  2. [...] tündének ki kellett pihenni, hogy állatpornóval gyalázták. Kiszel Tünde ismét hódított. A díva Törökországban nyaralt, ahol szinte szétszedték a [...]

     
  3. [...] Kiszel Tünde flörtölési gyorstalpalóján megtudhattuk a hódítás tuti receptjét, melyben kulcsfontosságú szerepe van egy különleges kacsintásnak, no és egy Kiszel Tünde falinaptárnak. Kiszel Tünde porig alázva [...]

     
  4. [...] Kiszel Tünde flörtölési gyorstalpalóján megtudhattuk a hódítás tuti receptjét, melyben kulcsfontosságú szerepe van egy különleges kacsintásnak, no és egy Kiszel Tünde falinaptárnak. Kiszel Tünde porig alázva [...]

     
  5. [...] Kiszel Tünde állatpornóval alázva – Kiszel Tünde flörtölni tanít – Kiszel Tünde sikere a Török paliknál - Ifjú [...]

     
  6. [...] Tünde botrány bejegyzések: Cikk a Hírbankban – Kiszel Tünde állatszex alázó [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]