Ha azt kérdezik, mi volt lassan véget érő szórakoztató-elektronikai világkiállítás fő üzenete, akkor a „minden tartalmat a világhálóra kell tenni, majd azokat mindenféle eszközökkel PC nélkül is elérhetővé kell tenni, minél jobb minőségben” koncepció a helyes válasz. Ez serkenti a legjobban ugyanis az iparág növekedését, vagy hogy pontosabban fogalmazzunk, minél kisebb mértékű visszaesését. A koncepció garantálja, hogy még újabb eszközöketz lehessen nélkülözhetetlenként a fogyasztóknak bemutatni, a szoftveriparnak hogy újabb megrendelései legyenekek, a tartalomipar profitját ugye nem kell ecsetelni, hogy ne is beszéljünk az internetes-cégekről, akik egyre több műszaki megoldást és hozzáférést értékesíthetnek, mind a vállalatoknak, mind a cégeknek. Ki van találva a rendszer, és nem állíthatjuk, hogy unalmas újdonságokkal bombáznának bennünket, noha a „hálózati életmódként” emlegetett szlogen kimunkálására és érdekessé tételére már nem maradt energia így aztán szlogenek helyett maguk az újdonságok gerjesztik az érdeklődést.

Bulivezérlő multirendszer
Itt van például egy Linksys találmány, amely arra jó, hogy ne kelljen két mini-hifit venni és a lakásban szanaszét hagyni a CD-ket. Ha apuka Jazz-re kortyolgatná a skót viszkit a dolgozószobájában, anyuka pedig közben Shakira tüzes latin dallamaival dobná fel a vasalás élményét, miközben a tini fiú kőkemény metált hallgat a lehetőleg hangszigetelt szobájában – ezzel a cuccal menni fog a dolog, úgy, hogy közben csak egy eszközt használ a család. A kétségkívül bonyolult nevű Linksys by Cisco wireless Home Audio Solution otthoni hangrendszer a legújabb, „n” szabványú wifi segítségével hangot továbbít egy központi médiacenterből a lakás különböző pontjain elhelyezett hangszórókba. A hangminőség a helyszíni tapasztalatok alapján remek. A felhasználók persze ugyanazt a számot is hallgatják az egész házban, vagy más-más zenét juttathatnak el a különböző helyiségekbe, tehát akár egy sokoldalú házibulit is meg lehet oldani az újítással. Ha az internetre csatlakoztatjuk, akkor több millió dalt tesz azonnal elérhetővé az olyan integrált szolgáltatások révén, mint a Rhapsody, az AudioLounge és a RadioTime, amelyek az USA-ban nagyon népszerűek az online világban. Opcionális tartozék hozzá az iPOD dokkoló, így hozott anyagból is lehet bulizni.

Médiagyűjtő és megosztó
Mellesleg, mondja a Linksys egyik fejlesztője, kiválóan működik a cég újonnan bejelentett Media Hub médiaközpontjával is, amely összegyűjti és megjeleníti az otthoni és netes hálózatokon tárolt összes média-tartalmat, úgymint kép, videó, zene, stb. Mindezt nem csak otthonról, hanem a világ bármely pontjáról elérhető webböngészőn keresztül is megtehetik az ultra-mozgékony felhasználók. Kétségkívül tény: az ilyen megoldások hatékonyan segítik az eligazodást az egyre terebélyesedő fotóalbumokban, videógyűjteményekben és zenetárakban, kivált, ha azokat többféle ingyenes netes szolgáltatás segítségével tároljuk.

Weblapot a polcról
De segítségükkel hozzáférhetünk kedvenceink hivatalos weboldalain tárolt tartalmakhoz is. Kevésbé érdekes a felhasználók számára, de a sztárok menedzsmentje ma hamarosan nem fogja programozók hadát mozgósítani egy-egy híresség oldalának megalkotásához. Elég csak kész megoldásokat „levenniük a polcról” s testreszabni azokat. Ilyen a Cisco most bejelentett Eos nevű szoftverplatformja. Lehetővé teszi média- és szórakoztatóipari társaságok számára, hogy a népszerű tartalmak köré online közösségeket építsenek fel, és így az internet segítségével „menedzseljék” az érdeklődést, azaz a bevétel-szerzést. Tehát egy olyan integrált platform, amely egyetlen környezetben egyesíti a közösségi, a tartalomkezelési és a site-adminisztrációs funkciókat. Magyarul: a Warner Music Group, amelyik megvette a megoldást, ugyanazt a szoftvert használja Laura Izibor és Sean Paul és később számos más celeb webhelyei számára. Mindezt úgy, hogy néhány webfejlesztő az egészet koordinálni tudja és senki nem fogja észrevenni, hogy a sok-sok különböző portál mögött ugyanaz a rendszer van. (Népszabadság)

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]