2009/10/22  Szerző: User - 00:46 Bulvár , , ,  Vélemény?

polanskiA kritikusok szemében zseni, a közvélemény beteges pedofilnak tartja. Életét nagy magasságok, elképesztő szakmai sikerek és nagy mélységek, borzalmas tragédiák kísérték.
Amit Roman Polanski gyerekként átélt, amikor a nácik elől bujkált, semmi volt ahhoz a szörnyűséghez képest, ami második feleségével, Sharon Tate-tel történt 1969. augusztus 9-én. A nyolc hónapos terhes asszony gazdag barátaival beszélgetett Beverly Hills-i villájában – Polanski üzleti út miatt nem volt velük –, amikor a gyilkos hippivezér, Charles Manson három híve rájuk támadt. Embertelen vérengzésbe kezdtek.
A gyilkosok először Tate barátaival végeztek, miközben a színésznő sokkos állapotba került, hallva barátai halálsikolyait. Az időközben napvilágra került nyomozási jegyzőkönyv szerint Sharon könyörögni kezdett támadóinak. Hatalmas összeget akart adni, és kérte, engedjék megszülni a gyermekét. Az egyik gyilkos, Susan Atkins ekkor ezt mondta neki: „Ide figyelj, te kurva, nincs kegyelem a számodra. Meg fogsz halni, és a legjobb, ha beletörődsz ebbe. A későbbi halottkémi vizsgálatok szerint ezután 16 szúrás érte a színésznőt, ebből öt halálos volt. Atkins a mészárlás után Tate vérébe mártott egy törülközőt, és a „Pig” (disznó) szót mázolta vele a bejárati ajtóra. A nyomozás során derült ki, hogy a gyilkosok még véresebb bűncselekményt akartak volna végrehajtani. Susan Atkins hónapok múlva azt vallotta, ki akarták vágni a magzatot az anyja hasából. A bűntény felfedezése után az orvosok megkísérelték megmenteni a meg nem született gyermeket, ám a szúrások következtében a magzat menthetetlen volt. A gyerek posztumusz a Paul Richard Polanski nevet kapta.
A rendező a maga módján dolgozta fel a tragédiát, szexbe fojtotta a bánatát. Két nappal a történtek után állítólag kiélte vágyait egy fiatal, Sharon Tate-hez megszólalásig hasonlító nőn. A fiatal nő maga mesélte el a történetet a sajtónak, noha a nevét, arcát soha nem adta a sztorihoz.
– Polanskival egy repülőtér várójában találkoztam. Folyamatosan bámult, már-már zavarba ejtő volt. Ezután odajött hozzám, és megkérdezte, hogy akarok-e a következő Sharon Tate lenni. Színésznő akartam lenni, persze hogy akartam. Azt mondta, beszéljük meg a többit egy közeli motelban. Belementem, noha pontosan tudom, hogy hiba volt. Az ágyban kötöttünk ki, ahol iszonyatos dolgokat művelt velem. Amikor kértem, hogy hagyja abba, megerőszakolt. Az az ember beteg. Ráadásul csak később tudtam meg, hogy mindez két nappal a neje meggyilkolása után történt – mesélte a nő.
Samantha Geimer egy napokban adott interjúban azt vallotta, már megbocsátott Roman Polanskinak, amiért évtizedekkel ezelőtt megrontotta. A napjainkban két gyermekes családanya felejteni szeretne, és elege van a médiacirkuszból, hogy a lapok a fotójával vannak tele. Ám 2005-ben egy brit lap által készített interjúban még egészen mást mondott. Kiszivárgott ugyanis egy soha le nem közölt interjú, amit a Daily Mirrornak adott Samantha. Ebben a beszélgetésben Geimer őszintén elmesélte annak az éjszakának az élményeit. Polanski évek óta azzal védekezik, hogy a lány nem volt már szűz, amikor szexuális kapcsolatot létesített vele, csakhogy Samatha szerint mindez hazugság.
polanski_kislany– Polanski egy undorító, beteg vénember. Eleinte arról volt szó, hogy csak néhány fotót készít rólam és segít abban, hogy befutott színésznő legyek. Ám elkezdett itatni és vetkőztetni. Rengeteg képet készített rólam a medencében meztelenül. Ezután maga is levetkőzött és csatlakozott hozzám. Beadott valami drogot, amitől nagyon rosszul lettem, asztmás rohamot kaptam. Meg is halhattam volna, de mindez nem zavarta Polanskit, ő csak egyet akart: megerőszakolni engem. Érezte, hogy szűz vagyok, de ez csak még jobban felizgatta őt. Először a medencében tett magáévá, majd a hálószobában is. Folyamatosan erőltette az orális szexet, amit ő csinált. Undorító volt. Ráadásul meg is vert. Jack Nicholson kedvese, Anjelica Houston ránk nyitott, látta, hogy rosszul vagyok és ellenkezek, de megvonta a vállát, és kiment. Nyilván hozzá volt szokva a látványhoz… – mesélte Geimer, aki azt is elmondta, hogy Polanski örökre tönkretette az életét.
– Soha nem volt még orgazmusom, képtelen vagyok élvezni a szexet, vagy elengedni magam az ágyban. Tönkretette az egész életemet. S nem csak azzal, hogy megrontott, hanem ahogy tette ezt. Beteges játékokat játszott és élvezte, hogy fájdalmat okozhat…
Ki volt az a híres és gyönyörű fiatal színésznő, akit szintén megrontott Roman Polanski. Két esztendővel azután, hogy Roman Polanskit elítélték Amerikában a tizenhárom esztendős Samatha Geimer megerőszakolása miatt, a rendező újabb liliomtipró kapcsolatot kezdett. Polanski a botrány és a bírósági ítélet után Franciaországba tette át a székhelyét és ott vadászott egyre fiatalabb lányokra. A brit és francia lapok szerint gyerekprostituáltaknál is kereste az örömet, de beteges szenvedélyét leginkább egy gyönyörű, tizennégy esztendős lány, Nastassja Kinski lobbantotta fel. A szőke, romlatlanságában is erotikus lányt egy válogatáson pillantotta meg az akkor negyvenhat éves rendező, amikor főszereplőt keresett Tess című filmjéhez.
Claus Kinski lánya egy szempillantás alatt elvarázsolta, neki adta a főszerepet és szeretőjévé tette az addig érintetlen Nastassját. A színésznő később így emlékezett vissza az átlagosnak közel sem nevezhető viszonyra: – Roman megőrült értem, szenvedélye szinte sohasem csillapodott. Naponta kétszer-háromszor is megkívánt engem, ilyenkor minden a rendelkezésére kellett állnom. Kifejezetten élvezte, hogy előtte nem volt még senkim, úgy érezte, ő ront meg engem. Az együttléteink olykor a perverzió határát súrolták – mesélte Nastassja, akit állítólag a rendező szoktatott rá a kábítószerre is.
Kinski évekig élt a drogok és az alkohol fogságában, képtelen volt feldolgozni a kislányként vele történteket. Polanskit mindez persze nem zavarta. Sorra készítette a sikerfilmeket, olyan remekművek kerültek ki a keze alól, mint a Kínai negyed, az Őrület, a Keserű méz vagy A halál és a lányka. Magánélete látszólag rendeződött, hiszen elvette Emanuelle Seignert, de vágya újabb kalandokba hajszolta… (Borsonline)

  Egy hozzászólás - “Gyerekprostikhoz járt Polanski”

  1. [...] A kritikusoknak zseni, a közvéleménynek beteges pedofil. Életét nagy magasságok, elképesztő szakmai sikerek és nagy mélységek, borzalmas tragédiák kísérték. Sorozatunk negyedik részéből kiderül, ki volt az a híres és gyönyörű fiatal színésznő, akit szintén megrontott Roman Polanski. Két esztendővel azután, hogy Roman Polanskit elítélték Amerikában a tizenhárom esztendős Samatha Geimer megerőszakolása miatt, a rendező újabb liliomtipró kapcsolatot kezdett. Tovább a teljes cikkre [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]