Egy huszonnyolc éves tatai asszonyé a legszebb fenék. A Bors egy hónappal ezelőtt a Schobert házaspárral közösen hirdette meg versenyét, amelyre közel száz csinos hölgy jelentkezett. A hétvégén Norbi és Réka alaposan szemügyre vette a popsikat, és felelősségteljesen döntött: Melinda a győztes. Tóth-Kerepesi Melindáé az ország legszebb női feneke. Legalábbis Schobert Norbi és Rubint Réka szerint. Egyes férfiak a popószex küllemi kívánalmai szerint döntöttek volna. A Bors popsiversenyének hétvégén megtartott döntőjén a beküldött fényképek alapján legszebbnek ítélt hátsók tulajdonosait látta vendégül a házaspár egy óbudai fitneszteremben. A bemutatkozás után mindenki megmutatta büszkeségét. Mivel a versenyzők nagy része férfi kísérővel érkezett, Norbi az ő véleményüket is kikérte a döntés előtt.
– Több szem többet lát, ráadásul legnagyobb meglepetésemre a férjek, barátok elfogultság nélkül súgták meg véleményüket, szinte kivétel nélkül a legszebb feneket nevezték meg, még ha az nem az ő kedvesüké volt is – mondta Norbi. Akadt, akit már ismertek Rékáék, a gyomaendrődi Hanyecz Emese ugyanis az ő módszerükkel szabadult meg harminc kiló feleslegétől. A jelek szerint nem élvezett előnyt, nem lett dobogós. A győztest illetően nagy volt az egyetértés, a helyezettek tekintetében azonban nem. Végül hosszas tanakodás után Patai Bettina lett a harmadik.
– Nagyon örültem, hogy bekerültem az első háromba – ujjongott Betti.
– Norbi elárulta, hogy a szoros versenyben azért maradtam alul, mert az én fenekem genetikailag ilyen, és nem tettem érte, hogy szebb legyen. Orvostanhallgatóként plasztikai sebésznek készülök. Ha lediplomáztam, megcsinálom a saját popsimat – viccelődött a bronzfenék tulajdonosa.
– Nem készültem a versenyre, ezért elégedett vagyok a második helyezéssel – mondta a debreceni Benedek Nikolett.
– Fitneszmodellként versenyzek, voltam országos bajnok is. Mégis ez a verseny a legszebb emlékem, mert megismertem Norbiékat – tette hozzá. A győztes egy tatai péklány. Két éve házas, és konditeremben ritkán fordul meg. Otthon, Réka-DVD-k segítségével és update sütikkel tartja formában a hátsóját.
– Én vagyok az egyetlen, aki soha nem láthatja ezt a hátsót, hiszen most is mögöttem van – nevetett Tóth-Kerepesi Melinda.
– Boldoggá tesz, hogy az én popómat tartották a legszebbnek. Rengeteg munkám van ebben. Tudom, most sok férfi fog majd álmodozni róla, de ez így természetes. Az ő párjuknak és minden lánynak üzenem: a lehetőség mindenki előtt nyitva áll. A titok: napi fél óra torna, valamint a szénhidrátcsökkentett étrend. Egyetlen döntős sem távozott üres kézzel, Réka mindenkinek hozott ajándékot. A helyezettek százezer forintos vásárlási utalványt kaptak az update- pékségekbe, és a Club Fittness is egy-egy bérlettel lepte meg őket.
okt 072009
Hasonló bejegyzések:Orbitális orgazmus bátor férfiaknak, avagy hetero anális örömök (64%) Picsát villantanak a modellek (53.1%) Az Aneros prosztatamasszírozó használata (49.9%) Az Aneros prosztatamasszírozó használata (49.9%) Az ország legkúrnivalóbb segge (49.9%)
[...] Egy huszonnyolc éves tatai asszonyé a legszebb fenék. A Bors egy hónappal ezelőtt a Schobert házaspárral közösen hirdette meg versenyét, amelyre közel száz csinos hölgy jelentkezett. A hétvégén Norbi és Réka alaposan szemügyre vette a popsikat, és felelősségteljesen döntött: Melinda a győztes. Tóth-Kerepesi Melindáé az ország legszebb női feneke. Legalábbis Schobert Norbi és Rubint Réka szerint. Tovább a teljes cikkre [...]
[...] kitárt seggek – Anális szex férfiaknak – Análszex tanácsok – Az ország legszebb popója – Pinák és [...]
[...] Egy huszonnyolc éves tatai asszonyé a legszebb fenék. A Bors egy hónappal ezelőtt a Schobert házaspárral közösen hirdette meg versenyét, amelyre közel száz csinos hölgy jelentkezett. A hétvégén Norbi és Réka alaposan szemügyre vette a popsikat, és felelősségteljesen döntött: Melinda a győztes. Tóth-Kerepesi Melindáé az ország legszebb női feneke. Legalábbis Schobert Norbi és Rubint Réka szerint. Tovább a teljes cikkre [...]
[...] Egy huszonnyolc éves tatai asszonyé a legszebb segg, ami a férfivágyakat felkorbácsolja. A nők hátsó fertálya a legtöbb férfinál fontosabb mint a mellek. A női kellékek a legkülönfélébb nemi vágyak felkorbácsolására alkalmasak. Talán nincs is olyan férfi aki nem gerjed be kívánatos mellek, vagy formás popó láttákn. A Bors hirdette meg a Schobert házaspárral közösen a versenyét, amelyre közel száz csinos hölgy jelentkezett. A hétvégén Norbi és Réka – aki már pucsított meztelenül – alaposan szemügyre vette a formás hátsókat, és felelősségteljesen döntött: Melinda a győztes. Tóth-Kerepesi Melindáé az ország legszebb női feneke. Legalábbis Schobert Norbi és Rubint Réka szerint. Tovább a teljes cikkre [...]