Kriston Viktória: 1986-ban, Egerben született. Másodéves hallgató az Eötvös Loránt Tudományegyetem politológiai szakán. Ha minden igaz, politológus vagy politikai szakértő válik egyszer belőle. A tanulmányai mellett kezdett el a modellkedéssel és a versenyzéssel foglalkozni. 2002-ben az Eger strandszépe lett, 2006-ban a Miss Universe Hungary döntőse volt. Idén, a Főiskolások és Egyetemisták szépségversenyén a dobogó harmadik helyét foglalta el. Az életében fontos szerepet tölt be a tánc. 8 évig néptáncolt, majd azt követően 4 évig hip-hop táncot tanult. Napi rendszerességgel step aerobikozik, alkalmanként nevelőapjával teniszezik. Anolul középfokon, németül alapfokon beszél. Nyitott közvetlen embernek tartja magát. Számára a család a legfontosabb. Szülei rendkívül liberálisak. Nagyon jó nevelést kapott tőlük. Távlati céljai közt szerepel, hogy Brüsszelbe költözzön az Eu központjába, hogy ott kamatoztathassa az egyetemen szerzett tudását. Összességében tehát egy erősen karrierorientált, az önálló, független, sikeres életre vágyó nő, aki szeretne a politika világában komoly sikereket elérni.
szept 012009
Hasonló bejegyzések:Tetovált szexbomba a Fidesz elnöki stábjában (84.4%) Megalázzák a magyar modelleket (83.4%) Ildikó plázacica erotikus képek a szexshopban (12.6%) Görög Zita domború pinája jól látszik a szexi bugyi alatt (11.7%) Ildikó az Intim Center szexshopban mereszti a seggét (11.7%)

















[...] Kriston Viktória korábban a CKM férfimagazinban mutatta meg bájait, ezentúl Orbán Viktor Fidesz-elnök [...]