2009/09/24  Szerző: lany - 08:15 Nők lapja , ,  Vélemény?

foglalt_noTudni szeretnéd, miért van az, hogy olykor az elkötelezett nő érdekesebb, mint az, aki keresi a párját? A férfi elárulja! Szokás mondani, a tiltott gyümölcs mindig édesebb – mi magunk annyival egészítenénk ki a nagy igazságot, hogy még mézesebb az íze, ha magasfeszültségű szögesdrótok és járőrdroidok ügyelik azt a bizonyos vastaghúsú csonthéjast.

A foglalt lány ilyen. A legjobb csajok mindig foglaltak. Lásd Párisz herceget: az imádott vörös bakfis, a Heléna becserkészésére is mekkora hendikeppel indult. Egész Tróját kellett felégetnie egy pusziért!
Szabó belenyúl
Sok minden volt már a férfi – sörissza, idénymunkás, egyszer még talán úttörővasutas is Zánkán -, nő ellenben még sosem. Nem is sejthetjük, hogy mennyire érzik a leányok igaznak a megállapítást: amikor lakik valaki az ember szívében, a szaporítószervek körül élénkebben donganak az idegen méhek. Az, hogy a férfiaknál így van, bizonyos – hogy a nők egyáltalán észreveszik-e a különbséget, kétséges.

Az úgynevezett – szakszó következik – blokkolt csajok miatt legtöbbször talán nem is önnön maguk miatt sül ki a szemünk. Hanem, hogy az a másik pasi, nevezzük jobb híján így. A szerencsétlen, szifonszemüveges, dadogó Szabó Lacika a harmadikból hogy a fenébe tudta becserkészni ezt a nőt. Ezt, aki, ha ránk néz, a gatyánkat leolvasztja.

És akkor jön a fortyogás. És jóféle, nemződühben érlelt, pengeszájnyi szarkalábak költöznek be szomorkodni a szem alá. Éjszakára, cicimagazinos álmok helyett a gyűrött paplan ragad ránk: hát mit tud a Lacika, amit én nem. Ő, akinek annak idején még a pingpongütő is nehéz volt. Bőgött, ha a Varga tanítóúr zölddel írta be neki a filces ötöst, ráadásul vegetáriánus, a kolbász látványától a mai napig elkapja a kólika. Bezzeg minket, igazi férfiakat, akik hegyeket mozgatnánk meg azért a bugyiért! És, ha nem lesz a miénk, durcizunk.

Van benne valaki
A foglalt csajokban izgalom van, a lányoknak, akikre idejekorán – értsd: előttünk – lecsaptak, nyilván nem kell elmagyarázni, hogy mennyire jó csajok. Mert tudják, nagyon is tudják. Félreértés ne essék, nem azokról a hölgyekről beszélünk itt, akiket megvesz a kapcsolat hidege, akik a férjúr zúzmarása miatt piros orral, letörött magassarkúban kopognak az elhagyott utcán. Nem azokról, akik már régen túl vannak azon, hogy fejben játsszák le csupán a nagy futást.

A felhőtlen mód férjezett asszonykák pont azért menthetetlenül csábítóak a számunkra, mert eszük ágában sincs menekülőre fogni. Kvázi boldogok, majd kicsattannak. Lányságukban kerekedtek ki. A kis szívük majdhogynem túl van tömve pirulással. Majd hülyék lesznek kezdeni velünk. Ebbe bele kell őrülni.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]