bodi-sylviA Bódi Sylvi fotózás az idén sem maradhatott el, a modell most is elkészíttette a képeket, amelyek ezúttal egy konkrét film témájához kapcsolódnak. A Kabaré című film ihlette az idei év témáját. A 20-as, 30-as évek stílusában öltöztetnek fel, tiszta feketében és kristályokban. Az eddigi gyakorlattal ellentétben azonban sokkal többet mutatok meg magamból. Igaz, teljesen most sem vetkőzöm le, nem mutatom meg a mellemet, de lesz olyan kép, amelyen szinte egy féltenyérnyi melltartó takarja a lényeget – mondta sokat sejtetően Sylvi.
A képek érdekessége, hogy nagy részükön Sylvi szinte minimális sminkkel látható, nincsenek nagy műszempillák, sötétre festett szemöldök, és a vörös rúzs is elmaradt.
Most úgy gondolja, hogy nem akar örökre szingli maradni, elérkezett az idő, amikor úgy érzi, hogy készen áll a szerelemre!
- “Ha jönne valaki, most már jókor kopogtatna, de az a férfi igazi férfi legyen ám!” – jelentette ki határozottan a modell. – vallja a modell.
Sylvi ismerőseitől úgy hallotta, hogy az orosz pasik minden igényének megfelelnek, így lassan Moszkva felé veszi az irányt.
- “Az orosz férfiakról azt hallottam, hogy igazi úriemberek, sármosak és valóban nőnek érzi magát mellettük az ember lánya. Ha egy ilyen pasi keresne meg, nem szaladnék el!”- árulta el Bódi.
Bódi Sylvi melleit itt nézheted meg – Bódi Szilvi prosti volt Dubaiban?

  Egy hozzászólás - “A Kabaré ihette Bódi Sylvi fotózását”

  1. [...] ha aktfotózásra kérik fel. Nem váltja aprópénzre a tehetségét, 150 ezer az órabére.. Bódi Sylvi ismert modell volt, amikor egyik barátja beküldte a fotóját a Playboy első év playmate-je [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]