A német internetes szolgáltatók pénteken megállapodtak, hogy a rendőrséggel együttműködve megakadályozzák a hozzáférést a gyermekpornográfiát tartalmazó honlapokhoz – jelentette be a családügyi minisztérium. A német piac háromnegyed részét képviselő Deutsche Telekom, Vodafone/Arcor, Alice, Kabel Deutschland és Telefonica/02 megállapodást kötött a bűnügyi rendőrséggel. Ebben önként vállalják, hogy megakadályozzák a hozzáférést a nyomozók által azonosított honlapokhoz. Az az internetező, aki megpróbál hozzáférni ezekhez a honlapokhoz, hibaüzenetet kap, de IP-címét nem közlik a hatóságokkal – ígérte a minisztérium.
A nyomozók naponta frissítik a tiltott honlapok listáját. A Skandináviában, Hollandiában, Svájcban, Nagy-Britanniában és Kanadában már érvényes intézkedés Berlin szerint várhatóan fél év múlva lép életbe.
Az intézkedés révén csökken azok bevétele, akik gyermekpornográf felvételeket helyeznek el a világhálón, ami csapás lesz a számítógépes bűnözésre – hangsúlyozta Ursula von der Leyen család-, ifjúság és nőpolitikai miniszter.

Míg Norvégiában napi 15-18 ezer hozzáférést akadályoznak meg gyermekpornográf honlapokhoz, a miniszter szerint naponta 300 és 450 ezer közötti hozzáférést lehet így blokkolni.

A szerződés felmenti a szolgáltatókat vita esetén a blokkolás miatti minden jogi felelősség alól – hangsúlyozta von der Leyen, hozzátéve, hogy a szakemberek csak a műszaki feltételekért, nem pedig a tartalomért felelősök.

A miniszter elismerte, hogy a tapasztalt internetezők még mindig megkerülhetik a blokkolást. A felhasználók nagy többségének azonban csak átlagos műszaki ismerete van, így a hozzáférést sikerrel meg lehet akadályozni – tette hozzá.

Baden-Würtenberg tartomány biztonsági illetékesei csütörtökön közölték, hogy nemzetközi gyermekpornográf hálózatot számoltak fel, amelyben 91 ország, közöttük Brazília, Kanada, Új-Zéland, Svájc és az Egyesült Államok felhasználói vettek részt.

A német hatóságok több mint 500 számítógépet és 800 más adattárolót foglaltak le, amelynek felhasználóit a hatóságok már tavaly óta megfigyelés alatt tartották.
Az az internetező, aki megpróbál hozzáférni ezekhez a honlapokhoz, hibaüzenetet kap, de IP-címét nem közlik a hatóságokkal – ígérte a minisztérium.

A nyomozók naponta frissítik a tiltott honlapok listáját. A Skandináviában, Hollandiában, Svájcban, Nagy-Britanniában és Kanadában már érvényes intézkedés Berlin szerint várhatóan fél év múlva lép életbe.

Az intézkedés révén csökken azok bevétele, akik gyermekpornográf felvételeket helyeznek el a világhálón, ami csapás lesz a számítógépes bűnözésre – hangsúlyozta Ursula von der Leyen család-, ifjúság és nőpolitikai miniszter.

Míg Norvégiában napi 15-18 ezer hozzáférést akadályoznak meg gyermekpornográf honlapokhoz, a miniszter szerint naponta 300 és 450 ezer közötti hozzáférést lehet így blokkolni.

A szerződés felmenti a szolgáltatókat vita esetén a blokkolás miatti minden jogi felelősség alól – hangsúlyozta von der Leyen, hozzátéve, hogy a szakemberek csak a műszaki feltételekért, nem pedig a tartalomért felelősök.

A miniszter elismerte, hogy a tapasztalt internetezők még mindig megkerülhetik a blokkolást. A felhasználók nagy többségének azonban csak átlagos műszaki ismerete van, így a hozzáférést sikerrel meg lehet akadályozni – tette hozzá.

Baden-Würtenberg tartomány biztonsági illetékesei csütörtökön közölték, hogy nemzetközi gyermekpornográf hálózatot számoltak fel, amelyben 91 ország, közöttük Brazília, Kanada, Új-Zéland, Svájc és az Egyesült Államok felhasználói vettek részt.

A német hatóságok több mint 500 számítógépet és 800 más adattárolót foglaltak le, amelynek felhasználóit a hatóságok már tavaly óta megfigyelés alatt tartották.

 

 

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]