T

Szex lexikon: T

Tampon
A női haviciklus alatt a vérzés felfogására a hüvelybe helyezhető segédeszköz, amelyet meghatározott időnként cserélni kell. Különböző méretei kaphatók a kereskedelemben.  A különböző kultúrákban számtalan módszer alakult ki, amelyek azt voltak hivatottak biztosítani, hogy azok a “bizonyos napok” minél kevésbé térjenek el a többitől. Bár a menstruáció így is mindig a legrosszabbkor jelentkezik. Osztálykirándulás, órákig tartó buszozás, házibuli, és még sorolhatnánk….  A tampon már régóta a női higiénia egyik fontos eszköze, története pedig – mint annyi más találmányé – több évezredre nyúlik vissza. Az ókori Egyiptomban is használták a nők, persze kezdetlegesebb formában, leggyakrabban egy összetekert papirusz- vagy gyapothenger szolgált a menstruációval járó kellemetlenségek csökkentésére. A modern tamponok századunk elején jelentek meg, és jelentős fejlődésen mentek át az azóta eltelt idő alatt is. A mai, korszerű termékeket is természetes anyagokból készítik, ám a fejlett technológiának köszönhetően már emberi kéz érintése nélkül, az igen szigorú tisztasági előírások betartásával.  Tévhit tehát, hogy a tampon nem higiénikus, sőt esetleg káros az egészségre. A ma forgalomban lévő tamponok helyes használat esetén semmiféle problémát nem okoznak.

Teherbeesés
A megtermékenyítés pillanata, amikor a hímivarsejt egyesül a petesejttel.

Terhesség
A megtermékenyített nő állapota. Szokták még áldott állapotnak, várandósságnak is nevezni. Az emberi fajnál a terhesség időszaka 9 hónap (273-280 nap), amely három nagy szakaszra (trimeszterre) osztható.

Termékenységi kultusz
A természeti népeknél még ma is élő mágikus szertartás, népszokás, rítus, amelynek célja a termékenység elésegítése, a nemzőképesség növelése és megőrzése a bőséges gyermekáldás elérése érdekében.

Testbeszéd
Non-verbális, azaz szavak nélküli kifejezési, közlési mód, amelynek óriási szerepe van a párkapcsolatokban is

Topless
Melltartó nélküli viselet, strandokon, lokálokban.

Transzszexualitás
Identifikációs zavar. Az a személy, aki nem fogadja el saját nemét, hanem a másik nemhez szeretne tartozni.

Transzvesztitizmus
Olyan, kisgyermek korban kezdődő identifikációs zavar, ami abban nyilvánul meg, hogy az egyén előszeretettel visel biológia nemével ellentétes ruhadarabokat. A jelenség gyakran jár együtt homoszexualitással.

Tripper
Az egyik leggyakoribb nemi betegség. Másik közismert neve a kankó.

Vélemény, hozzászólás?