voksan_viragAz egykori playmate naptárat ad ki, mert szeretne maradandót alkotni. Meg persze a rajongói is követelték már. A mellbimbó nem fog látszani, és nem lesz a többi naptáros lány konkurenciája sem. A Nánási Pál fotózta képeket a hipermarketekben és könyvesboltokban lehet majd beszerezni. Voksán Virág saját naptárat készít. Ő a megrendelő, a modell, sőt a terjesztésről is fog tárgyalni. „Egy egész napos fotózás volt, éjfélig tartott, de még a retusalt képek nincsenek készen” – mondta és nem meglepő módon kiderült, Nánási Pál kamerája előtt pózolt. Voksán azt is hozzátette, több éve játszik a saját naptár gondolatával, de csak most érett döntéssé az álom, amitől nem hasznot vár, inkább csak képileg szeretne maradandót alkotni. „Pamela Anderson képeit nézegettem – mert elismerem az ő munkásságát –, amelyek nagyon emberközpontúak. Nánási Pál fotóstúdiójában készítettük el a naptáramat, minimál háttérrel, nem volt semmi csiricsáré, én is a letisztult ízlésvilágot akartam visszaadni, ahogy Anderson.”
A naptárat a reményei szerint október végén vagy november elején már meg lehet vásárolni a hipermarketekben és könyvesboltokban, az ára pedig két-háromezer forint között lesz. “Persze a weblapomon is meg lehet majd rendelni, hiszen ez egy saját projekt.” A modell azt is kiemelte, az álmán túl az is fontos volt számára, hogy a rajongók kérésének eleget tegyen. „Naponta harminc-negyven levelet kapok, ebből sok szól arról, hogy miért nincs nekem saját naptáram. Így ez egy gesztus is lett a rajongóim felé. Valójában ők voltak az utolsó csepp a pohárban, amiért elkészítettem.”

Nem vagyunk egymás konkurenciái
DJ Flower tudomása szerint azzal, hogy beállt a naptárkészítők sorába – Dundika, Bódi Sylvi, Kiszel Tünde –, nem vette el a többiektől a piacot, hiszen ebből senki nem tud meggazdagodni. „Dundikával konzultáltam előtte, tőle kértem tanácsot a terjesztéssel kapcsolatban, de a nyomdakeresésben is segített. Nem profitszerzés miatt csináljuk, ez sosem nyereséges, már az csoda lenne [4], ha visszajönne a befektetett költség. Ez inkább egy életműnek tekinthető. Nem vagyunk egymás konkurenciái, mindenki magának csinálja, a legtöbben még kereskedelmi forgalomba sem bocsátják.”

Amikor Voksán Virágtól azt kérdeztük, milyen falon nem szeretné viszontlátni az életművét, annyit mondott, sokon lógott ő már, nem hiszi, hogy bármin is meglepődne. „Díszelegetem már autószerelő-műhelyek falán, nincs nekem ebben semmi újdonság, de ezek a képek most nagyon visszafogottak lettek. Nem mutatok semmit, sejtelmes izgatóak lettek, így aki engem szeret, megveszi. Attól is lehet szép valami, hogy jól meg van komponálva.” A modell azzal kívánta a naptár minőségi mivoltát alátámasztani, hogy elmondta, profi csapattal dolgozott, hiszen másként értelme se lett volna egy ilyennek. „Ha belevágok valamibe, főleg először, akkor az legyen egy nagyon nagy durranás.”

szept 282009
 
 2009/09/28  Szerző: User - 02:57 Celeb , , ,  Vélemény? »

 

csisztu_zsuzsa_melleiCsisztu Zsuzsa vetkőzése, Bea asszony meztelen fotókon, Voksán Virág szexvideója, Peller Mariann dekoltázsa, vagy Csisztu Zsuzsa pornó a keresettebb? Lássuk az utóbbi hónap fontosabb kulcsszavait és keresőkifejezéseit.
Top 50 kulcsszó: voksán virág házi videó, voksán virág meztelen képek, punci, csisztu zsuzsa vetkőzik, bea asszony meztelenül, bea asszony, xmozi.com, gáspár bea, csisztu videoja, peller mariann, celeb pina, voksán virág porno, molnár anikó mesztelenül, cicik, sarka kata meztelenül, story, voksán virág pornó, dammak jázmin, sexvideok, peller mariann dekoltázsa, ördög nóra playboy, szexpláza, celeb porno, celeb, sexvideók, puncik, popsi, ördög nóri meztelenül, gáspár bea meztelenül, mónika show, judy nero, dammak jázmin bugyi, cici, bea asszony pornó, erős antónia meztelenül, szűzlányok, animal szex, bea asszony porno, bea asszony pornó, tinipornó, rubin kristóf, celeb pornó, bea asszony meztelen, juj.hu, voksán virág porn, animal porno, ingyensex, animal szex ingyen, animal sex, animal sex video, ingyenporno, bálint antónia, csisztu zsuzsa pornó, zooszex.com,

 

A Városmajorban ünneplete 10. születésnapját a hazai Playboy. Megtudtuk, hogy Thaiföldön pucsítani sem egyszerű, és, hogy Korda György a természetes cicit jobban kedveli, de azért a szilikonost is végigméri. Thaiföldön Virág alig tudott pucsítani.

 
 2009/07/02  Szerző: belami - 00:54 Celeb , , ,  Vélemény? »

A Juj előrszeretettel nyilatkoztatja Virágot. “Voksán Virággal egy időben igen sokszor beszélgettünk, de mára mintha ritkábban találkoznánk vele, vagy csak mi vagyunk figyelmetlenek, ki tudja.”
Ez itt egy interjú vele

 

Voksán Virág házi szexvideója elkelt. Néhány napja kering a médiában egy hír, miszerint illetéktelen kezekbe került Voksán Virág házi szexvideója. A zsaroló egymillió forintot kér a kompromittáló felvételért. Amennyiben ezt az összeget nem kapja meg, nyilvánosságra hozza Virág intim jeleneteit. Virág úgy döntött nem fizet. Viszont helyette fizet más: az Erotika Parádé szervezője, a Tom Média örömmel kifizeti a kért egymilliót és bemutatja a filmet az Erotika Parádé nyitó napján.

 
 2009/01/13  Szerző: xxx - 14:24 Celeb , , , , ,  Vélemény? »

 KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

 
 2009/01/10  Szerző: Video - 14:49 Celeb , , ,  Vélemény? »

A libidó-képviselő Voksán Virág, aki saját bevallása szerint két hétnél tovább nem bírja szex nélkül!

xxx

jan 012009
 

Keleti Györgyi és Voksán Virág az élen! A pornósztárok listája már-már változatlannak tűnik, hetek óta ugyanazok a hölgyek izgatják a férfiak fantáziáját? Vajon milyen volt Michelle Wild még a sorozatszínészkedés előtt? Mennyire volt merész pornófilmjeiben a Cindy Hope néven szereplő Czagány Klaudia? Mi az igazság Voksán Virág homevideójának és Keleti Györgyi olasz karrierjének az ügyében?

1. Keleti Györgyi - terhesen videó
2. Voksán Virág
3. Michelle Wild
4. Cindy Hope
5. Kelemen Anna
6. Hargitai Bea
7. Janine Lindemulder
8. Dundika
9. Mya Diamond
10. Tera Patrick
11. Niki Belucci – 18 évesen pornózott
12. Veronika Zemanova
13. Égerházy Zsanett
14. Jenna Jameson
15. Kristal Summers
16. Nadine Jansen
17. Chelsea Blue
18. Ashlynn Brooke
19. Jordan Capri
20. Maya Gold

Totál lista

1. Csisztu Zsuzsa
2. Hargitai Bea
3. Keleti Györgyi
4. Emma Watson
5. Salma Hayek
6. Britney Spears
7. Szorcsik Viki
8. Molnár Anikó
9. Kiszel Tünde
10. Paris Hilton
11. Angelina Jolie
12. Eva Mendes
13. Bódi Sylvi
14. Natasha Henstridge
15. Rosario Dawson
16. Görög Zita
17. Fresh Andi
18. Dér Heni
19. Rihanna
20. Charlize Theron

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]