Kép Kép Kép Kép
Kiszel Tünde állatpornóval alázva – Kiszel Tünde flörtölni tanít – Kiszel Tünde sikere a Török paliknál - Ifjú bikákra bukik Tünci 

Kiszel Tünde: A pornós szégyellje magát, én nem fogom! Engem nem kell retusálni! Jogi lépéseket fontolgat a bulvársztár, mert úgy érzi: lejárató hadjárat áldozata lett – Kiszel Tünde szerint neki semmi szégyellnivalója nincs a múltjában. Nem bűnöző, mindig becsületesen élt és dolgozott, és semmi kivetnivalót nem talál az egyik hetilapban leközölt régi fotóin – szögezte le Kiszel Tünde, hozzátéve: egyedül a szemöldöke nincs kiszedve azokon a képeken, manapság mindent el lehet tüntetni, de azokban az időkben erre nem volt lehetőség.
Több ezer lány közül választották őt ki, a kornak megfelelő képek készültek róla. Tünde szerint az szégyellje magát, aki pornózik, neki nem kell. Retusálatlanul is képviseli a szépséget, míg a mai címlaplányokon napokig dolgozik a képszerkesztő program – vélekedett Kiszel Tünde.
Kiszel Tünde, aki most is igen népszerű a férfiak körében, félakt-fotót is vállalt fiatalon, és szerepelt a Tutti Frutti című műsorban.
Szigorú határokat szab azonban magának. Leszögezte: felnőtt filmekre komoly anyagi juttatás ellenére sem mondana igent. Nem vállalna durva aktot sem vállalna, vagy olyasmit, amiből “nem tudna jól kijönni”. A meztelenkedésről egyébként úgy vélekedik Tünde: egy falatnyi ruhadarab mindig kell ahhoz, hogy az ember szexis és izgalmas legyen.
Tünde egy alkalommal kíváncsiságból ellátogatott a nudista strandra is. Ám nem érezte jól magát. Mint mondta: ő elég régimódi és konzervatív, ez a közeg feszélyezte. Azt sem találta túlságosan ízlésesnek, hogy “löttyedt” testű öregurak is úgy mászkáltak, teljesen meztelenül. A sztár azóta nem nudizik, de szereti a monokinit, mert nem szívesen látja magát csíkosan.

 

balint_antoniaA szépségipar csak kívülről csillog – véli Toncsi, azaz Bálint Antónia, aki saját bevallása szerint senkinek sem kívánja azt, amin a megkoronázása után annak idején keresztülment. Ma már Dunát lehetne rekeszteni a szépségkirálynőkkel – Ám Bálint Antónia neve tizennyolc év után is ismerősen cseng.
A csinos sztár 1997 óta nem viselte koronáját. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének idei bálján Léh Adriennek ajándékozta, aki majd jövőre az újabb királynő fejére teszi – írja a Hot! magazin. Bálint Antónia elárulta: senkinek sem kívánja azt, amin ő a megkoronázása után keresztülment. Úgy véli, ha akkor annyi idős lett volna, mint Molnár Csilla, valószínűleg ő is öngyilkos lesz…
A verseny után máris fenyegetőzésekkel kellett szembenéznie. Azzal zaklatták, hogy vagy önként lemond a királynői címről, vagy a föld alól is előkerítik a pornófilmjeit. Annak ellenére mondták ezt, hogy a pornóiparhoz távolról sem volt köze – mesélte a sztár a Hot! magazinban. Antónia szerint, aki aktfotózásra adja a fejét, azt általában ennél többre is elcsábítják, vele is próbálkoztak, de hiába. Huszonévesen is úgy érezte: ha a szakmában szeretne maradni, nem elég nagyon akarni, tisztességesnek is érdemes lenni – árulta el a Hot! magazinban Toncsi.
balint_antonia_meztelenNeki bejött ez a hozzáállás, ám kolléganőiről mesélhetne – mondta. Antónia szerint sokan futottak be vezető pozíciókat betöltő férfiak oldalán, aztán a szakítást követően eltűntek a süllyesztőben. Volt barátnője közülük a sajtófőnöknek, de van, aki riporterekkel “esett szerelembe” – mesélte a Hot!-nak a sztár. Antónia nem tagadja meg a múltját. Mint a lapban elmondta, szépségkirálynőnek lenni azért járt előnnyel, vagyis, járt volna, ha nem fosztják meg a címétől. Nemcsak hogy nem kapott sem autót, sem álomutazást, számos atrocitás is érte. Pszichológushoz kellett fordulnia – árulta el a Hot! magazinban. A csinos lány akkoriban három évig a szülei édességboltjában volt eladó – úgy véli, ezzel mindent elmondott. A férfiak körében népszerű volt, ám sosem akart belemenni olyan kapcsolatokba, ahol nem ő az első. Nem akart szerető lenni, mindig is szolidáris volt a nőkkel.
A Hot! magazinhoz került ugyanakkor egy, Antónia akkori életét feldolgozó könyv, melyből kiderül, hogy a Tények műsorvezetőjével, Pachmann Péterrel vezette első műsorát az A3 csatornán a szépség. A közös munka során szerelem szövődött köztük, ami másfél évig tartott. Három adás után azonban nem dolgoztak tovább együtt. A gyengéd érzelmek aztán, az idő múlásával barátsággá szelídültek, Toncsi személyes jó ismerőse lett Péter kedvesének. Ő készítette a terhessége utáni első fotósorozatát is.
Bálint Antónia május 30-án negyvenéves lett – Ám ugyanolyan remekül mutat bikiniben, mint korábban, s arcán sem igen látni ráncot. A sztár szerint ennek titka, hogy megmaradt annak a természetes lánynak, aki 1991-ben volt. Akkoriban a fitos orr és a műcici nem volt divat, már a póthaj miatt is kizárták versenyekből a lányokat – mondta el a Hot! magazinnak Toncsi.
Keményen megdolgozik az alakjáért, árulta el Antónia, személyi edzővel tornázik. Nem iszik töményet, csak minőségi vörösbort. Arcát keveset napoztatja, krémezi, figyel az elegendő alvásra, kipróbálta az aranykezelést, valamint a lézeres arc- és dekoltázskúrát is.
De a kislánya is fiatalon tartja, vallja be Toncsi: ha ránéz, minden gondja elszáll, ez a legjobb ránctalanító kúra – mesélte nevetve a Hot! magazinnak.

jún 302009
 
 2009/06/30  Szerző: belami - 15:09 Szexhírek cikkek , , ,  Vélemény? »
 
 2009/06/30  Szerző: belami - 15:09 Szex , , ,  Vélemény? »
jún 152009
 

huvelyMinden ellenkező hiedelemmel szemben a normális hüvely bármely méretű hímvesszőhöz könnyedén tud alkalmazkodni. Semmilyen kapcsolat nincs a nő testméretei és alakja, valamint a hüvely nagysága között, ugyanez vonatkozik férfinál a hímvesszőre is. A hüvely a vulvától felfelé körülbelül 45 fokos szögben a méh felé irányuló cső.

A hüvely mérete annyira változatos, és maga a hüvely annyira tágulékony, hogy nagyságát nehéz meghatározni. Ez a nagyfokú tágulékonyság a magyarázata annak, hogy a közösülés és szülés kapcsán fellépő erőteljes hatásoknak is képes ellenállni. Minden ellenkező hiedelemmel szemben a normális hüvely bármely méretű hímvesszőhöz könnyedén tud alkalmazkodni. Semmilyen kapcsolat nincs a nő testméretei és alakja, valamint a hüvely nagysága között, ugyanez vonatkozik férfinál a hímvesszőre is.

A hüvely valójában csak lehetséges üreg, minthogy az elülső és hátsó falak harántredőket alkotnak, melyek egymáshoz igen közeli helyzetben vannak. A nem szült nőknél a hüvely falai erőteljesek és gazdagon redőzöttek. Szülés (partus) után a hüvelyfalak többé-kevésbé kisimulnak, hogy bizonyos idő múlva visszanyerjék szilárdságukat, különösen olyan nőknél, akik többször szültek.

A hüvely felső részébe nyúlik a méh alsó része, a kúp alakú méhnyak (cervix uteri). A méhnyak körül képződő körkörös öböl, anatómiailag elülső, hátsó és két oldalsó boltozatra tagolódik. A boltozatok falai vékonyak, hiszen csak a hüvely fala alkotja azokat, másik oldalon a kismedencei üreg helyezkedik el. Belső (hüvelyi) nőgyógyászati vizsgálat során a különböző kismedencei szervek helyzete és egymáshoz való viszonya tapintható és állapítható meg a boltozaton keresztül. Normális viszonyok között a hátsó boltozat üres, az elülsőn át tapintható a méh teste, az oldalsókon át pedig a petevezeték és a petefészkek.

A hátsó boltozat mélyebben nyomul be a kismedencébe, és ennek következtében nagyobb és hosszabb, mint az elülső. Ez az anatómiai helyzet megkönnyíti a sperma méhnyakba jutását a közösülés során, mert ha a nő a hátán fekszik, a méhnyak nyílása nemcsak egyenesen a magömlés felé irányul, de a kilövellt spermamennyiség a hátsó fornixban (boltozat) gyűlik össze, és a méhnyak ebben fürdik. A pénisz lökését a közösülés során szintén a hátsó hüvelyboltozat fogja fel, ezáltal megakadályozza a méhnyak sérülését.

A hátsó hüvelyboltozatot a medenceűrt bélelő hashártyától (peritoneum) csak a vékony hüvelyfal választja el, és a hashártya itt a mélybe nyomul, a Douglas-üreget (spatium rectouterinum) alkotva. Ily módon a hátsó hüvelyboltozat különböző diagnosztikus és sebészeti eljárások helyéül szolgál. A Douglas-punctio (kuldoszkópia) esetében a hátsó hüvelyboltozaton keresztül vezetik a tűt a Douglas-üregbe, ezáltal bármilyen, ott felgyülemlett folyadék természete meghatározható – vér, genny nagyobb mennyiségű szövetnedv. Kolpotomiánál a hátsó hüvelyboltozaton kis metszést ejtenek, melyen keresztül a medenceüreget bélelő hashártyaűrbe jutnak. Ezen a nyíláson keresztül kuldoszkóp segítségével – mely optikai eszközökkel és fénnyel ellátott cső, a testüregi mikroszkópok egyik fajtája – a medencei zsigerek látótérbe hozhatók. A kolpotomia bizonyos sebészi beavatkozásokhoz is segítséget nyújthat, amint a petevezetékek lekötése (ligatura tubae) vagy esetleg a méhen kívüli terhesség eltávolítása.

A hüvely bélése
A hüvely bélése az úgynevezett hüvelyi epithelium (hám), mely körülbelül negyven, kötőszöveten nyugvó sejtrétegből áll, és véredényeket, idegeket tartalmaz. Ez a hám a bőrhöz hasonló, de nem tartalmaz szőrtüszőket, verejtékmirigyeket és faggyúmirigyeket, melyek gyengítenék és a mikroorganizmusok behatolására lehetőséget nyújtanának. Ily módon ez szívós, elellenálló védőfalat képez. A mélyebben fekvő, alsó sejtrétegek az alattuk, a kötőszövetben futó vérerekhez közelebb vannak, ezáltal gyorsabban osztódnak, hogy a lelökődött felső rétegek helyére nyomuljanak. Az ösztrogének, a női nemi hormonok a bazális sejtek növekedését a pubertás előtt és a menopauzában serkentik. Ha kevés az ösztrogén, a hüvelyhám vékony, és majdnem teljes egészében bazális sejtekből épül fel. Ha a petefészkek a fogamzóképes korban megfelelő mennyiségű ösztrogént termelnek, a hüvelyfalról vett sejtkenet – melyet tárgylemezen megfestenek – nagy mennyiségű lelökődött sejtet tartalmaz, és ily módon lehetőség van a menstruációs ciklus fázisainak megállapítására ezen sejtek alaki és festődési tulajdonságai alapján. A megfestett hüvelykenetben található bazális, átmeneti (intermedier) és felületi (szuperficiális) sejtek relatív száma alapján egy mutatószám állapítható meg az ösztrogénaktivitásra vonatkozóan. A hüvelyhám sejtjeinek vizsgálata rákszűréskor is hasznos információ nyújt (Papanicolau-teszt, Schiller-teszt), ezekről később lesz szó.

A hüvelyváladék
A hüvelytartalom a serdülőkor után és a klimax előtt normális viszonyok között savanyú vegyhatású, megközelítően 3,5-5,5 pH-értéket mutat. (A pH a savasság és lúgosság mértéke bármely oldatban, melyet 1-14 skálán fejezünk ki. A kisebb számok az aciditást – savasság -, a nagyobbak az alkalinitást – lúgosság – jelölik, a pH 7 a neutrális – semleges – vegyhatás.) E savasság létrejötte és fenntartása a következőképpen megy végbe: a szexuális érettség idején a működő petefészkek által termelt ösztrogén a hüvelyfal bazális sejtjeinek gyors osztódását eredményezi. Ezek az aktívan növő sejtek glikogénszemcséket raktároznak sejtplazmájukba (glikogén: két összekapcsolt szőlőcukor-molekula). Bizonyos baktériumok, melyeket a német nőgyógyász, Albert Döderlein nyomán Döderlein-bacillusoknak neveznek, és a hüvely normális baktériumflórájához tartoznak, tejsavbaktériumok; a glikogént tejsavvá képesek bontani. A tejsav jelenléte felelős a hüvelytartalom alacsonyabb pH-értékéért.

A normális hüvelyváladék tiszta, savanyú folyadék, melyben lelökődött felületi sejtek, Döderlein-bacillusok és kis mennyiségű, a méhnyak mirigyeiből származó nyák található. A váladék savassága a vastag hüvelyhám ellenálló képességével együtt védi a hüvelyt a veszélyes baktériumok fertőzésétől, és ez teszi a hüvelyt sokkal sérülékenyebbé fertőzésekkel szemben a serdülőkor előtt és a menopauza után. A Döderlein-bacillusok a normális hüvelyműködés számára nélkülözhetetlenek. Kémiai fogamzásgátlók, antibiotikumok, túlzott irrigálás megzavarhatja vagy tönkreteheti e baktériumokat, így hüvelyfertőzések sokkal könnyebben bekövetkezhetnek.

 


 
 2009/05/20  Szerző: x69 - 03:18 Teen , , , , , , ,  Vélemény? »

 

 

 

 

 

 




 

 

 

 

 

máj 202009
 
 2009/05/20  Szerző: x69 - 03:18 Teen , , , , , , ,  Vélemény? »







 

 

 

 

 

 




 

 

 

 

 

 

madonna1979-et írunk, Madonnának még csak a nagy álmok és a szűkölködés jutnak osztályrészül. Így a 20 éves lány aktmodellnek áll. Az akkoriban a világhírnévnek még csak a közelében se lévő, bájosan kamaszlányos arcú Madonnát az ismert amerikai fotós, Lee Friedlander kapta lencsevégre. Az akkor még csak nagy víziókkal rendelkező lány 25 dollárt kapott a kitárulkozásért. Ma a fotók – melyeket később a Playboyban is közzétettek – akár 10-15 ezer dollárt (3-5 millió forint) is érhetnek. Legalábbis a Christie’s aukciós ház nagyon reméli, hogy sikerül ennyit bezsebelni a sorozatnak azon darabjáért, melyet hamarosan árverésre bocsátanak.

Friedlander a következőképpen emlékszik vissza a 30 évvel ezelőtti Madonnára: “Azt mondta, hogy egy együttest akar összehozni, de hát az ő korában lévő kölykök fele erről beszél. Nagyon jó, profi modell volt.”

Egy biztos: Madonna gyönyörű a képeken még azzal együtt is, hogy 1979-ben távolról sem volt akkora kultusza a szőrtelenítésnek, mint manapság.

Fotó galéria itt! Madonna meztelen és Fetish képek!

 

 

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]