Charlotte a Los Angeles-i ügyészségnek is benyújtotta meg erőszakolása történetét, aminek feltehetően jogi következményei is lesznek. A színésznő elmesélte: 1983-ban találkozott a rendezővel, akinek készülő filmjébe, a Kalózokba egyik barátnője ajánlotta be. Polanski ragaszkodott hozzá, hogy találkozzon a lánnyal, ezért felhívta párizsi lakásába. Miután megtudta, hogy Charlotte 16 éves és még szűz, azonnal ráindult, a kanapéra szorította, mellét markolászta, és kerek perec közölte: szexet akar tőle. A lány sírva próbált elmenekülni, de Polanski közölte, ne is reménykedjen a filmszerepben, ha nem elégíti ki vágyait. Charlotte végül a hálószobában kötött ki, ahol a rendező többször is magáévá tette, és análisan is közösült vele, ahogy tette azt öt évvel korábban a 13 éves Samanthával. Tovább a teljes cikkre
“Színész szerettem volna lenni. Szerintem tehetséggel születtem, tudtam egy pár dolgot, és azt nagyon. Jelentkeztem a Színművészetire, négyszer is hiába. Először soványan, aztán kövéren. Sehogy se volt jó.
Egy másik intézet fogadott be, a Pesthidegkúti Pszichiátria. Bulimiával kezeltek, mert szünet nélkül ettem, és amit megettem, nem tudtam kihányni. A huszonöt dekás margarint kentem a kenyérre . Egyszerre ettem meg az öt kiló zsírszalonnából kiolvasztott töpörtyűt, a kerek egész trappista sajtot, egy kiló kenyeret, három liter kakaót, csokitortát, krémest, és egyszer egy lavór szilvát….” Tovább a teljes cikkre
Détár Enikő idegösszeomlást kapott. A színésznőt tegnap délelőtt mentő szállította egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályára, családtagjain kívül senki nem látogathatja, szobáját őrzik. Egy budapesti kórház pszichiátriai osztályára szállították tegnap délelőtt Détár Enikőt, aki betegtársai szerint egyágyas szobát kapott. A kezeltek szokatlan sürgés-forgásra lettek figyelmesek, s hamarosan megtudták, hogy a művésznőt vitték be az osztályra, ahol nemrégiben a zavart tudatú BB Évit is ápolták. Tovább a teljes cikkre
Dúsgazdag nemesi családba született, lehetett volna grófnő is, de ő inkább hollywoodi szexszimbólumként tarolt. Sorozatunk első részében Uma Thurman hányattatott fiatal korát ismerhetik meg. Anyja pszichoterapeuta, apja tibeti buddhista szerzetes és egyetemi professzor, felmenői között nemesek, grófok vannak. Uma Thurmant azonban vajmi kevéssé érdekelte a rang, a címek, ő mindenáron színésznő akart lenni. Szülei ellenezték a dolgot, főleg, amikor Uma mindössze tizenöt esztendősen otthagyta a gimnáziumot, hogy New Yorkba költözhessen. Tovább a teljes cikkre
Van, aki a színész- műsorvezető teljes kitárulkozását is csak egy szerepnek tartja, más szerint hitelességét veszíti el meztelen fotói miatt. Példa nélküli kitárulkozásnak tartják a szakemberek Liptai Claudia meztelen képeit. Való igaz, eddig egyetlen tévés sem merészkedett odáig, hogy teste legintimebb zugait közszemlére tegye. A TV2 műsorvezetőjéről ráadásul olyan képek is készültek, amelyek sokak szerint közönségesek. Kérdés: azok után, hogy egy ország szemügyre vehette a vörös démon szeméremtestét, Claudia mennyire vehető komolyan színésznőként, vagy amikor műsorvezetőként közéleti, erkölcsi kérdéseket feszeget. Pálffy István újságíró ironikus szavakkal kommentálta kollégája meztelenkedését.
– Fogalmam sincs, Claudia mennyit veszít a hitelességéből. Ebben az országban minden megtörténhet, és a jelek szerint meg is történik – mondta Pálffy, akihez hasonlóan Havas Henrik szintén csípős humorba csomagolta a véleményét.
– Claudia nem lett hiteltelen. Akkor lenne az, ha a Nemzetiben játszaná Júlia szerepét. Arról viszont rég lecsúszott. Most maximum a dajka lehet. Egyébként Claudiáról már beszéltem a havashenrik.hu-n. Réz András esztéta is úgy véli, Claudia színészi hitelességét veszélyeztette a pucérkodással.
– Műsorvezetőként talán nem veszít, hiszen nem újságíró. Színészi pályafutását azonban komolyan befolyásolhatja ez a kitárulkozás. Ha ezek után kimegy a színpadra, mindegy milyen jelmezt visel, a nézők meztelenül látják maguk előtt. Arról már nem is beszélve: a rendezők meg merik-e kockáztatni, hogy komoly szerepet osszanak rá. Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője nem félti Claudiát. Bár azt elismeri, arra intette, hogy a fotósorozat megjelenése után egy darabig ne készítsen komoly interjúkat.
– A címlapunkon szerepelni kiváltság. Claudiával már az első tárgyalásoknál felmerült a hitelesség kérdése, és végül úgy döntöttünk, hogy ezek az ízléses fotók nem árthatnak a karrierjének. A magánvéleményem az, hogy a képek megjelenése után riporterként visszahúzódónak kell lennie. Ha nem muszáj, ne csináljon komoly interjúkat! A TV2 továbbra is kiáll Liptai mellett. Magyar Rita szóvivő szerint Claudiának nem kellett egyeztetni a képek megjelenésével kapcsolatban, ők engedték el a fotózásra.
– Claudia nem csupán műsorvezető, hanem színésznő is, álláspontunk szerint ez csak egy szerep volt, mellyel kapcsolatban a csatorna vezetőségének semmilyen negatív véleménye nincs.
„Jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára. Négyszer is hiába. Először soványan, végül jó kövéren. Így sem voltam jó, meg úgy sem. Végül egy másik intézet fogadott be, a Pesthidegkúti Pszichiátriai Intézet kilencvennyolc kilósan. Mondhatjuk száznak is. Bulimiával kezeltek, mert szünet nélkül ettem, és amit megettem, erőszakkal sem tudtam kihányni. A huszonöt dekás margarint nem kentem a kenyérre – haraptam. Egyszerre ettem meg az öt kiló zsírszalonnából kiolvasztott töpörtyűt, a kerek egész trappista sajtot, egy kiló kenyeret, három liter kakaót, csokitortát, krémest, és egyszer egy lavór kék szilvát is. Utazótáskámban a vállamon hordtam, amit reggel megvásároltam a Közértben, és amíg tartott, ettem. Amikor napközben elszántam magam, hogy véget vessek az evésnek, a kukába dobtam a maradékot, de sötétedés után kiszedtem onnan, és a budai alsó rakparton megettem. Lábujjhegyen jártam, hogy be ne szakadjon a föld alattam. A falhoz lapulva osontam, hogy senki ne lásson. Nyáron is fekete hosszú kabátot, térdig érő gumicsizmát hordtam, hogy eltakarjam rengő húsom.
De a legbiztosabb rejtekhely mégsem a hosszú kabát, hanem az ágy volt. Bent maradni, feküdni mozdulatlan, mert annyira fáj, hogy alkalmatlan vagy. Csupa hús és háj. Ha megszabadulhatnék torzságomtól, minden jóra fordulhatna!
A Pszichiátriai Intézet férfibetegei örömmel fogadtak. Az volt a kérésük, hogy villanyoltás után megfoghassák hatalmas melleimet. Nem mertem tiltakozni. Végigjártam sötétedés után az összes szobát. Az ágyak szélére ültem, szótlanul felhúztam a hálóingem, és a férfiak sorban megtapogattak. Nem akartak mást, csak egyszer. Az egyik férfibeteg törpe volt, óriásira nőtt fejjel. Grószkopf. Nem talált magának nőt. Megbeszélték velem, hogy legyek a törpéé.
A hétvégi kimenőn, szombaton, valamennyien kiutaztunk a városból. Ragyogó nyár volt. A HÉV-en egymás mellé ültettek kettőnket, hogy barátkozzunk össze. Megérkeztünk Szentendrére, álldogáltunk kicsit a Duna-parton, néztük a vizet, aztán sétálni indultunk kéz a kézben. Alkalmas helyet kerestünk a fűben. Néztem a törpét, a hatalmas fejjel. Mögöttünk egy egész falka férfibeteg a kórházból. Nem ment. Nem tudtam odaadni a testem, nem tudtam leheveredni, és boldoggá tenni a törpét.
„Azt vesszük föl a főiskolára, akire föláll a faszunk” – válaszolta kérdésemre a főiskolai tanár, Kossuth-díjas rendező, sok évvel később, a hiábavaló felvételi próbálkozások után.
Ez a pontosnak tűnő kijelentés meglepően sok új kérdést vet fel. De akkor már mindegy volt. Színésznő voltam, nem bejutni akartam, inkább nem kikerülni. Akkor már mindegy volt, hogy szőke vagy barna, törékeny vagy széles vállú langaléta, démoni vagy szexi, sovány vagy kövér, kicsi vagy nagy a mell, a fenék, hosszú a comb, vagy vékony a boka, mindegy volt, hogy szép vagy csúnya. A fontos az lett, hogy jaj, …”
A színésznő az elsők között volt, aki Hollywood vaskalapos erkölcsi szabályainak dacára pucéron mutatkozott a vásznon. Nem csoda, hogy a szőkeség büszkén mutogatta magát az 50-es években, hiszen ma is a legnagyobb keblű színésznők között tartják számon. ayne Mansfield ugyanis már az ’50-es és ’60-as évek sztárja volt, Marilyn Monroe-val együtt az amerikai férfiak első számú kedvence. A hatalmas keblű, szőke lány mindig is színészettel akart foglalkozni, és Dallasban sikert aratott színpadi szerepekben, miközben szépségversenyek sorát nyerte. Első filmje drámai szerep volt, de utána a stúdiók rájöttek, hogy lehengerlő vonalai milliókat csábíthatnak be: 1959-ig a legtöbbet foglalkoztatott sztárok közé tartozott. Ezután nem kapott jó szerepeket, így hozzáment a magyar származású Mr. Universe-hez, Miklós Hargitayhoz, majd Európában forgatott filmeket: ezek sokkal inkább melleire, mintsem színészi képességeire építettek.
A mai celebek méltó elődjeként rendszeresen megvillantotta kebleit: a berlini fesztiválon egyszer, mikor férje felemelte, mindkét legendás kebel kibuggyant, a fotósok legnagyobb örömére. 1966-ban halt meg egy súlyos autóbalesetben, melyet három gyermeke csodával határos módon élt túl.
Gina Lollobrigida 82 éves kora ellenére is élvezi az életet. Vágyik a szerelemre, a szexre, az elismerésre. Bár Gina Lollobrigida már nyolcvankét éves, ma is tele van szenvedéllyel. A színésznő nemrégiben kapott életműdíjat a Római Filmünnepen, ám őt ez csöppet sem hatotta meg, mondván: van már elég díja. Az olasz Il Mondo című lapnak most elmondta: zavarja, hogy csak színésznőként ismeri a világ, pedig nagyon sokszínű egyéniség és egyszer, s mindenkorra tisztázta Sophia Lorennel való viszonyát.
– Soha nem voltunk vetélytársak! Mindenki ilyen hülyeségeket kérdez tőlem! Elmondtam már többször, hogy Sophia és én mindig is különböztünk, ezért nem volt köztünk harc! Míg én szobrokat készítek, ő naptárakban pózol, de persze, ez nem baj – jegyezte meg viccelődve Lollo, s leszögezte, hogy magánéletéről nem beszél, mivel úgy érzi, hogy korábbi románcát is a sajtó tette tönkre.
Gina ugyanis három évvel ezelőtt bejelentette, hogy hozzámegy kedveséhez, a spanyol Javier Rigau Rafolshoz, aki harmincnégy évvel volt fiatalabb nála. A pár végül lefújta az esküvőt, állítólag a rosszindulatú megjegyzések és cikkek hatására.
– Én ma is szenvedélyes vagyok és imádom a szexet! Tele vagyok vágyakkal, ezért is készítek szobrokat és fotózom is! Kár, hogy erről nem igen emlékezik meg senki. Pedig mára képzőművésznek tartom magam, nem pedig színésznőnek – jegyezte meg a még ma is tündöklő Lollo.
A botrányos színésznő nem nagy barátja a melltartónak, így nem csoda, ha mellei erőteljesen megereszkedtek. Ha az embereket megkérdeznék, ki is az a Lindsay Lohan, valószínűleg tízből kilencen úgy vélnék, valamiféle sztár, akiről gyakran írnak. Hogy a 23 éves leányzó egykor színészkedett is, arra már egyre kevésbé emlékszik a világ. Persze nem csoda, hiszen a bájos, szeplős gyereksztár, aki a a Nem férek a bőrödbe révén lett ismert, észrevétlenül vált zűrös címlapsztárrá – és képes mindig valamiféle botránnyal szolgálni! Amikkel borzolta az érzékenyebb olvasók kedélyét, abból akár tankönyvet is lehetne írni a jövő nemzedék feltörekvő celebjelöltjeinek. Színésznőként kevésbé sikeres Lohat - utolsó filmjét, a Labour Pain-t csak DVD-n adták ki – ha csak kilép az utcára, máris kínosabbnál kínosabb szituációkba kerül. (Femina) Tovább a teljes cikkre
1962. augusztus ötödikén, vasárnap hajnalban Jack Clemmons őrmester, a los angelesi rendőrség tagja talál rá a már halott (mások szerint még bizonyos életjeleket mutató) sztárra, annak brentwoodi lakásán. A boncolás (amelynek korrektségéről és következtetéseiről majd később ejtek pár szót) megállapította, hogy Marilyn Monroe (a továbbikban: MM) ereiben a klórhidrát és a Nembutal nevű barbiturát keverékének olyan koncentrációja volt jelen, amely nyolc (más források szerint tizenkét) embert is pikkapakk eltett volna láb alól. A megyei bíróság a felsorakoztatott bizonyítékokat elegendőnek találta ahhoz, hogy a szexistennő halálát pillanatnyi tudatzavarból eredő, „valószínűsíthető öngyilkosságnak” minősítse. Klasszikus nyomozást nem rendeltek el; mai magyar szóhasználattal élve “államigazgatási eljárás keretein belül és szabályai szerint” állapították meg a halál feltételezett okát. Oszt’ jónapot.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a nép hangja (emlékezzünk a színes fotókra az említett plebejus helyszíneken…) egészen más következtetést vont le az eseményekből. Az öngyilkossági szcenárió tarthatatlansága azzal kezdődik, hogy egy nappal a halál bekövetkezte előtt MM telefonon beszélt aktuális férjével, a baseball-sztár foglalkozású (és ugyancsak félisteni státuszú) amerikai hőssel, Joe DiMaggio-val és (legalábbis ennek utólagos beszámolója szerint) kiváló hangulatban volt; többek között beszámolt szakmai és magánéleti terveiről, hónapokra előretekintve.
A másik furcsaság, hogy a halálesetet bejelentő dr. Hyman Engelberg vészhelyzeti telefonhívását követően (Engelberg doktor MM menedzsere és péerese volt, aki a hírt Eunice Murray-től, MM házvezetőnőjétől kapta, aki rátalált a színésznőre) a rendőrségnek hat órára volt szüksége ahhoz, hogy kiérkezzen a helyszínre, noha a lakás és a legközelebbi rendőrörs közötti távolság alig haladta meg a négy kilométert. És mégsem egy nímandról volt szó, hanem Amerika egyik legismertebb celebjéről, filmsztárrról, hogy a többi tulajdonságáról most ne is tegyek említést.
A halottkémi vizsgálat során megállapították, hogy testén elszórva (főleg nyakán és végtagjain) számos (12-18 darab) olyan friss zúzódás és horzsolás volt látható, amelyek idegenkezűségre engedtek (volna) következtetni, de minimum egy igen viharos és friss szexuális együttlétre (hüvelykenetet nem rögzítettek, tehát közösülésre közvetlenül utaló nyom nem volt). Az emésztőrendszerből vett minták utólag titokzatos módon eltűntek (tán egy figyelmetlen laborasszisztens dobta ki őket a hűtőszekrényből), de a laborvizsgálatot végzők közül többen megesküdtek (később és persze név nélkül), hogy az ágy körül – mondhatni színpadias módon – szétszórt (és üres) altatós dobozok ellenére a gyomorban alig volt barbiturát.
MM nem volt kispályás versenyző (de ezt bárki megállapíthatja, akinek van szeme a nőies idomokhoz; azokkal a mellekkel és szájvonallal még ma is NB1-es esélyekkel indulhatna bármelyik fizetős szexpartner-keresőn, noha akkoriban a szilikon még csak ipari tömítőanyagként funkcionált). Köztudomású volt a Kennedy fivérekhez fűződő viszonya (az egyik Kennedy, az a bizonyos JFK az USA elnöke volt akkoriban, a másik pedig (Robert) az igazságügyi miniszter, aki az Államokban többek között az FBI feletti ellenőrzési és irányítási jogot is gyakorolja, mint miniszter és fő-államügyész egyszemélyben – csak mondom).
Ugyanakkor MM (aki egészen ifjúkorában állítólag még a pornóval is kacérkodott) nem arról volt híres, hogy egyidőben csak egyetlen (na jó: két) vasat tartott volna a tűzben: Frank Sinatrával ugyancsak lebonyolított jó pár (minden bizonnyal izgalmas és lendületes) menetet, de csillapíthatatlannak tűnő étvágyába belefértek még élsportolók, színészek, újságírók és a rendészeti, valamint a katonai szervezetek csúcsvezetői is – élni tudni kell, és MINDEN nő tudja, hogy a hivatásos állományú férfiak a legjobbak a… a párkapcsolatban.
Egy konteó-vonulat abszolút élethűen felvázolja azokat a randikat, amelyeket a Kennedy-fivérek bonyolítottak le MM-el, és változó kolléganőivel, de nem ám csak egyenként, hanem – hogy is mondjam – csoportosan. Mondhatni gruppen-módon.
Ezek a bulik főként még azelőtt következtek be (mondja a rosszindulatú teória), mielőtt JFK beköltözött volna a Fehér Házba. És MM nem vállalta volna soha a modell-szerepet egy, a hallgatagság és a diszkréció szobrát megmintázó képzőművészeti alkotáshoz. Már ha világos voltam.
Magukat a los angelesi rendőrséghez közel állóknak mondó források szerint (akik a körzeti telefonközpont adatait lekérték), élete utolsó 36 órájában MM számtalan hívást kapott egy titokzatos telefonszámról, amelyet utóbb a washingtoni DoJ (Department of Justice, Igazságügyi Minisztérium) központi székháza melletti egyik telefonfülkével azonosítottak.
Névtelenséget kérő szemtanúk a minisztert, Robert Kennedyt vélték többször látni a környéken augusztus negyedikén, amint orrba-szájba távbeszél a fülkéből, a dühtől vörös fejjel, ordítozva és gesztikulálva. Azt is rebesgették, Robert előzőleg azt ígérte MM-nek, hogy hamarosan el fog válni és feleségül fogja venni őt, amit hősnőnk csont nélkül elhitt (majdnem azt írtam: benyelt), elvégre az USA igazságügyi miniszterének ígérete hitelesnek tűnt.
No de térjünk vissza az augusztus ötödikén hajnalban jegyzőkönyvezett eseményekhez: A hajnali 4 óra 40-kor elsőként kiérkező mentőben (emlékeztető: hat órával a sürgősségi telefonos bejelentést követően) ott ült dr. Ralph Greenson is, aki MM pszichológusaként ténykedett az utolsó négy évben. Greenson doktor eleinte nem is igazán volt kíváncsi a testre, mondván: „láttam eleget, nem vagyok én újraélesztő specialista; ha meghalt, hát nyugodjék békében”.
James Hall mentőtiszt szerint Greenson ennek ellenére végül mégiscsak bement MM hálószobájába és mintegy 30 másodpercet egyedül töltött, mármint a test társaságában. Amikor kijött, tiszta verejték volt, keze reszketett és akadozva azt mondta: igen, halott, nincs mit tenni, vigyék el innen…
A nép gyilkosságot kiáltott és ötletei voltak számolatlanul… A potenciális emberölés okai között meg kell említenünk MM tartósabb kapcsolatát és egyik előző férjét, Arthur Miller amerikai írót, irodalmárt, esszéistát (A salemi boszorkányok, Az ügynök halála, Pillantás a hídról, hogy csak a legismertebb műveit említsem), aki évek óta szerepelt az FBI feketelistáján, mint kommunista-szimpatizáns, istentagadó, alkoholista, kábítószer-élvező és amúgy meg Amerika-ellenes felforgató egyén. Igaz ugyan, hogy ’61-ben elvált MM-től, de köztudomású volt, hogy egykori felesége továbbra is megtiszteli bizalmával, és biztosan szaftos sztorikat tudott volna mesélni a drámaírónak például JFK szexuális preferenciáiról. De az sem használt szegény MM-nek, hogy orrba-szájba híresztelte: 1962 tavaszán IGAZI kommunistákkal találkozott Mexikóban és hogy milyen jó fejek.
Joe DiMaggio, az utolsó férj teljesen kiakadt az eseményeken. Ő kezdte el híresztelni, hogy MM – életének utolsó napjaiban – elmesélte neki, hogy Robert Kennedy (az USA igazságügyi minisztere, csak emlékeztetőül mondom) legutóbbi légyottjuk alkalmával (nyílt házasságok már negyvenhat évvel ezelőtt is léteztek) egy, Fidel Castro elleni CIA-merénylet tervezetéről mesélt neki, közvetlenül az első orgazmus után, a második pezsgő alatt, valamint a harmadik kokainszippantás előtt. Még arra is kitért, hogy egy floridai gengsztervezért, bizonyos Sam Giancanát fogják felhasználni a merényletre, mert utólag így mindenki a szervezett bűnözésen belüli leszámolásra fog gyanakodni.
MM mostohagyermeke, ifjabbik Joe DiMaggio tíz évvel a haláleset után azt nyilatkozta újságíróknak, hogy 1962. augusztus 4-én délelőtt (vagyis mintegy 16 órával halála előtt) MM azt mondta neki, hogy „elege van az egészből”, és hogy „mindent nyilvánosságra fog hozni, a Kennedy-fivérektől kezdve egészen más, sokkal vaskosabb disznóságokig”. Ugyancsak ez a legény adott magyarázatot arra, hogy MM gyomrában miért nem találtak altatót. Szerinte a szervezett bűnözés akkoriban előszeretettel alkalmazta az altatós beöntéseket, vagyis az előzetesen elkábított isteni Marilyn (bármennyire is kiábrándító) a minden bizonnyal ugyancsak isteni végbelén keresztül kapta az elefántcsordának is elegendő Nembutált, amely aztán a bélbolyhokon keresztül rohamos gyorsasággal szívódott fel, de a gyomortartalomban nem mutatkozott.
Azt, hogy a Kennedy család patriarchája, Joe Kennedy politikai pályafutása hajnalán, a húszas-harmincas években igencsak szoros kapcsolatokat ápolt a floridai és a kaliforniai szervezett bűnözéssel, illetve ennek egyik fejével, Frank Costellóval, köztudomású, miként az is, hogy bármit megtett (volna?) ragyogó karriert befutott fiai érdekében. Amikor Robert a rendvédelem és az igazságügy első számú emberévé vált, mindezen családi örökség ellenére kemény kézzel lépett fel a Cosa Nostrával szemben, amit a keresztapák biztosan nem néztek jó szemmel (többek között figyelemmel arra a hathatós támogatásra, amivel – szintén állítólag – JFK 1960-as megválasztásához országszerte hozzájárultak).
Egy másik érdekes másodszereplő is felbukkan a színen: bizonyos Peter Lawford (aki JFK sógora volt), többször beszélt ’62 nyarán Greenson doktorral (MM pszichiáterével) arról, hogy szerinte MM-nek igencsak szüksége lenne nyugtatókra, és ezeket akár erőszakkal is be kell adni, ha a művésznő „nyugtalankodik és beteges fantazmagóriáinak nyilvánosságra hozataláról beszél”. Tény, hogy Eunice Murray-t (a házvezetőnőt) Greensonon keresztül Lawford ajánlotta MM-nek felvételre. Murray volt az, aki – a színésznő mozdulatlan testét látva – hívja Engelberget (jó, tudom, sok a név, de ez a konteók során mindig így lesz, sajnálom…), de egyetlen gesztust sem tesz, hogy esetleg elsősegélyben részesítse az akkor még (állítólag) hörgő és itt-ott meg-megránduló végtagú sztárt.
Az mindenesetre ennyi év távlatából is biztosra vehető, hogy J. Edgar Hoover (az FBI mindenható ura, itt a fenti képen baloldalt) pici szíve minden melegével gyűlölte a Kennedyeket és többször is kijelentette, hogy ilyen erkölcstelen, liberális és kicsapongó főnökei eddig soha nem voltak.
Ez a kinyilatkoztatás (Hoover magánéletének apró rezdüléseit ismerve, különös tekintettel a rózsaszínű otthonkák és a karcsú fiatalemberek iránti vonzalmára) első hallásra elég meredeknek tűnik, de Edgar nem volt az az ember, aki túlzottan megválogatta volna a szavait. Nos, öngyilkosság volt-e, vagy emberölés? Ha ez utóbbi, ki tette: a Kennedyek, a maffia, az FBI, az oroszok, a CIA, a kubaiak? Netalán egy rosszul elsült, és MM által sima figyelemfelhívásnak szánt ál-öngyilkossági kísérlet volt amint arra egy, 2007-ben nyilvánosságra hozott, de 1964 októberéből származó, akkor minősítettnek íródott FBI-jelentés utal? Tessék, lehet találgatni… (Konteo) – Marilyn Monroe-t csak verték a férifak - Marilyn Monroe leszbikus volt
