Hírbank indiszkrét provokáció

Naponta 2,5 milliárd pornográf tartalmú e-mail cserél gazdát a világhálón. A televíziócsatornák minden negyedik percben nyílt szexjelenetet sugároznak az éteren keresztül. A világ első országának Legfelsőbb Bíróságán azon vitatkoznak, hogy legális legyen-e a régen szodomitának nevezett, ma azonban csak egyszerűen „másnak” tartott rétegek házassága. A kamaszok átlag tizenegy éves korban szoknak rá a pornóra…
A szexuális forradalom az 1960-as években bontakozott ki Nyugaton – hozzánk a hetvenes, illetve nyolcvanas években ért el –, az internet és a telekommunikáció hirtelen fejlődésével azonban ez a jelenség is robbanásszerűen meghatványozódott, mennyiségileg és minőségileg egyaránt. Ma már a nyugati kultúra annyira esélytelen vele szemben, hogy a tömegek inkább normálisnak fogadják el, semmint szembe kelljen nézniük a civilizáció biztos pusztulásához vezető következményeivel. A történelemben végig előfordultak szexuális devianciák, de a társadalmak – jól felfogott érdekükből, önvédelemből – mindig többé-kevésbé elítélték és visszaszorítani igyekeztek azokat. Ezeknek az ősi értékeknek a tömegméretű elutasítása ideológiai szinten nálunk, Európában kezdődött.

Egy példa az elsők közül
A felvilágosodás előtti európai társadalom általános állapotát ebben a kérdésben jól jellemzi az alábbi részlet: „A szabadosság ellen… még ennek a társadalomnak is küzdenie kellett. Azt azonban elmondhatjuk, hogy a társadalom egésze, magukat a kicsapongókat is beleértve, együtt küzdött a perverzió, a sajátjuk és a másoké ellen egyaránt. A deviancia nem a szabadosság ideológiájából fakadt: mindenki bűnnek és szégyenfoltnak tartotta, még maguk a vétkesek is… A bűnbánattal járó büntetés és megaláztatás jócskán túlment mindenen, amit ma jogosnak vagy akár elviselhetőnek tekintenénk. A tény, hogy [sokszor] a bűnösök maguk kérték ezeket a büntetéseket… sőt egyes esetekben… kizárólag a kérelmező megnyugtatására hoztak súlyos ítéletet, arra utal, hogy még ha a szexuális tisztaságot nem is mindenkinek sikerült elérnie, az eszmény megmaradt, és sikerrel korlátozta a devianciát, vagy segített helyreállítani az egyensúlyt, ha valaki mégis vétkezett.” (Jakov Katz: Hagyomány és válság. A szerző ugyan a felvilágosodás előtti európai zsidó társadalmat elemzi, jellemzése bizonyos mértékig általában véve is érvényes az európai gondolkodásmódra.)
A hagyományos családmodellt először a felvilágosodással együtt megjelenő szentimentalizmus és romantika támadta meg nyíltan. Például a fent leírt hagyományos társadalomban felnőtt Moses Mendelssohn, a zsidó felvilágosodás Berlinben élő legnagyobb apostola „szakított az elfogadott normákkal, és elvből elutasította azokat… A jegyespár úgy tett, mintha szerelmespár lennének, akiket a véletlen hozott össze. Egyes esetekben még az erotikus vágy is szabad utat kapott. Mendelssohn lánya, Dorothea elhagyta férjét és gyermekeit, mert úgy érezte, nem szabad elnyomnia szexuális kívánságait. Benne olyan szélsőségesen jutott kifejezésre a romantikus eszmény, hogy az már teljes mértékben elpusztította a család intézményét.” (I. m.) Már az eszmét vallók második generációjában – tehetjük hozzá.

A család mint „burzsoá csökevény”
A következő nagy hatású ideológiai műhelynek – az ipari forradalom családot érintő nem túl pozitív hatásai után – az 1840-es évektől hódító útjára induló marxista filozófiát tekinthetjük, amely különösen erőteljes hatást gyakorolt a világra, azon belül is főleg a kelet-európai blokkra, így hazánkra is. Talán észre sem vesszük, de reflexeinkben még ma is ott bujkálnak az ekkor elhintett, majd a kommunista diktatúra éveiben évtizedekig politikai főiskolákon, párttaggyűléseken és ideológai továbbképzéseken hirdetett tanok…
Karl Marx Kéziratok című munkájában veti először papírra a bibliai világnézetet sarkaiból kifordító filozófiáját, miszerint a polgári házasság a „prostitúció egyik – intézményesített – formája”, a kapitalizmus legfontosabb bástyája. A házasságban ugyanis „a tulajdon, a pénz és a csere szellemisége köti össze a burzsoát feleségével és gyermekeivel”. Ebben a viszonyban – Engels hírhedt aforizmája szerint – „a férj a kizsákmányoló, a feleség a proletár”: a nő eladja magát egy férfinak – egyszer, ám végérvényesen, hogy az aztán egész életében uralkodhasson rajta. A feleség a pénzért és a biztonságért cserébe „rabszolgamunkát” végez otthon: a férje mögé húzódva gyermekeket nevel…
Ebből az elnyomott állapotból kell szerintük „felszabadítani” a nőt: „igazán hasznos” munkát adni a kezébe, a gyermekek nevelésére pedig az államnál nincs hivatottabb szakértő. A család – Engels szerint – „dekadens, destruktív és haszontalan”, az „egyenlőség és a testvériség” abszolút ellensége, mert „izolált egységekre töri szét az emberiséget”. Ezért könyörtelenül le kell rombolni.
Milyen alternatívát kínálnak a tradicionális család helyett? Beteg, orwelli, szatanisztikus utópiát… „Férjem” és „feleségem” viszony helyett „hímneműek” és „nőneműek” táborát, ahol az lesz a „jó”, hogy nem lehet majd megmondani, ki kihez tartozik szorosan… Egyszóval a szabad szerelmet tűzik zászlajukra. Az így született gyermekeket pedig közösen, úgynevezett kommunákban, azaz állami bölcsődékben kívánják nevelni pedagógiailag magasan képzett szakemberekkel.
A női nem messianisztikus „felszabadítása” nem sikerült – hiába van ma a nőknek joguk az abortuszhoz vagy az „alternatív családmodell” megvalósításához, boldogabbak ettől nem lettek…
A kommunista filozófia a család ellen indított támadása mellett helytelenítette az „irracionális félelmet a homoszexualitástól” is, és nem tartotta azt elutasítandó mintának. Ezzel az első rést ütötte azon a szellemi és erkölcsi falon, amelynek leomlása végül a huszonegyedik század elejére a homoszexuális kultúra tömegméretekben való megjelenéséhez vezetett Európában. A marxizmus a szexuális szabadosságot „a forradalom ajándékának” tekintette – s mint látni fogjuk, annak hirdetését és védelmét (talán nem véletlenül) –, azóta is elsősorban a baloldali eszmék viszik tovább. Ne gondoljuk, hogy csak itt Keleten! Sőt! A szabad szerelem s a szexuális forradalom ideológiai és gyakorlati megjelenése a világon talán mindenütt a baloldali politikai pártok eszköztárában lelhető fel, s ezek a pártok tömegbefolyásukat is jelentős mértékben éppen a szabad szex politikai szintre emelésére alapozzák. Nem jelentéktelen tömeghatású kampányeszköz mindmáig!
A kommunista blokk országaiban – így hazánkban – a család bomlasztása, ha nem is valósult meg teljesen, állami eszközökkel végzett, tudatos, szisztematikus, ideológiai és gyakorlati romboló munkával zajlott évtizedeken át. Ennek gyümölcse az is, hogy a volt kommunista országokat a vasfüggöny eltűnése után a Nyugatról beáramló pornográfia drámai gyorsasággal szinte akadályoztatás nélkül borította el. A több mint ötven évig tartó hivatalos kommunista ideológia lerombolt az emberekben mindenféle szexuális erkölcsösséget, s amint a nyugati szexipar elérhette ezeket az országokat, rövid időn belül minden komolyabb erőfeszítés nélkül le is igázta azokat, mivel ezeknek a társadalmaknak nem maradt annyi védekező képességük sem ellene, mint a nyugatiaknak. Néhány röpke éven belül ezek az országok nemcsak fogyasztói, hanem világméretekben a legnagyobb beszállítói lettek a pornográfia és a prostitúció dollármilliárdokra tehető visszataszító iparágának. Az elmúlt másfél évtizedben kelet-európai fiatal nők százezrei áramlottak a nyugati nagyvárosokba, hogy utcanőként, prostituáltként, sőt nemritkán valóságos szexrabszolgaként szolgálják a romlott és cinikus, önmagával és hagyományos értékrendjével meghasonlott, ámde pénzes nyugat-európai férfitársadalmat. Egyes középkelet-európai városok pedig – így Budapest is – valóságos központjai és fellegvárai lettek a világ pornóiparának.

A lélek mint szexualitás
Egy további konkolymag a századfordulón hull bele az emberiség gondolkodásmódjába, szintén itt, a közelünkben – a magvető pedig Sigmund Freud (1856–1939) osztrák elmeorvos volt. Az evolucionista alapokon álló pszichoanalízis kidolgozója az emberi lélek kutatása során arra a megállapításra jut, hogy „a személyiség belső ösztönző ereje alapvetően szexuális természetű”. Ezzel az érveléssel Freud az embert elsősorban szexuális ösztönlényként határozza meg, s a nemiséget a társadalom, a tudomány, a kultúra, a képzőművészet, a zene és a szépirodalom figyelmének és érdeklődésének középpontjába állítja, kiengedve ezzel egy olyan szellemet a palackból, amelyet mind a mai napig nem sikerült oda visszazárni. Elsősorban Freud nyomán nyert a szexualitás a nyugati gondolkodásban és életvezetésben – a huszadik század második felére – olyan kitüntetett szerepet, amilyet egyes rövid epizódoktól eltekintve az emberi történelemben sohasem. A szexualitás mint titkos, tudat alatti kódrendszer az egész emberi kultúrát átszövi – hirdették Freud követői. Sőt, szerintük az emberi élet jószerével másról sem szól, mint látens nemiségről. Egész irodalom- és eszmetörténeti iskolák kezdtek a civilizációnkra úgy tekinteni, mint az emberi szexualitás szaftos történetére. Freud még Mózes és Isten kapcsolatát is a szexualitásból vezette le. Hogy ennek a gondolkodásmódnak a huszonegyedik század elejére milyen beláthatatlan következményei lettek, azt ma már sejtjük, bár a végét még mindig nem látjuk.
A fenti érvelés ráadásul a szexualitást minden pszichikai zavar és lelki természetű betegség abszolút és szinte kizárólagos okaként is feltünteti. Freud vezeti be először – az azóta a szexuális szabadosság hirdetőinek ideológiai kelléktárában a zászlóshajót képező fogalmat – a „szexuális elfojtás”-t mint fő gonoszt. Ez a freudi pszichológia nyomán megalkotott logikai rendszerben ugyanis az abszolút rosszat jelenti, hiszen minden szabadon ki nem élt szexuális indulat lelki vagy akár fizikai betegségek okozója lehet, s az emberi személyiséget végső soron eltorzítja és károsítja. Ebből adódóan a szexuális elfojtás, valamint a hűséget fennen hirdető zsidó–keresztény erkölcsiség szükségszerűen ember- és természetellenes, s akadályozza az emberi természet teljességének megélését. Ez a gondolkodás és érvrendszer még ma is – különösen fiatal értelmiségiek között – hihetetlen népszerűségnek örvend, csak éppen azt felejtik el, hogy az ember legelsősorban Isten képére és hasonlatosságára teremtett erkölcsi lény.
Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy Freud egész világnézete – éppúgy, mint Marxé és a zsidó–keresztény értékeket szintén radikálisan tagadó (és szintén a közelünkben élt) kortársuké, Nietzschéé – az evolúció alapján állt. Ebből fakadt, hogy az ember valamennyi magasabb rendű lelki és szellemi működését mindenáron a lét- és a fajfenntartás biológiai, testi, materiális ösztöneiből igyekeztek levezetni. Íme az eredmény, és íme a ma is globális világnézeti alapul szolgáló evolucionizmus igazi arca és szükségszerű gyümölcsei!

Kinsey „atombombája” – 1950-es évek
Az istentelenség európai atyáinak tevékenysége után a súlypont az Egyesült Államokba helyeződött át. Hasonlóan felbecsülhetetlen károkat okozott a világnak Alfred Kinsey (1894–1956) amerikai zoológus „munkássága” is. Tudományosnak hazudott – a valóságban azonban bizonyítottan hamis, sőt gyermekek megrontásából származó – eredményei ugyanis begyűrűztek az amerikai állami iskolákba, a nevelésbe, sőt a közegészségügyi gondolkodásba is. (Magyarországon a hetvenes évektől éltek tovább a közfelfogásban elfogadott tényként.)
Kinsey a bloomingtoni Indiana Egyetem oktatója volt, aki az 1940-es évektől az emberi szaporodással kezdett foglalkozni. Csokornyakkendőben, fehér ingben és tollal a kezében járta körbe az országot, hogy hétköznapi állampolgárokkal interjúkat készítsen nemiségükről – állítása szerint kizárólag biológiai, antropológiai szempontból.
A több évnyi „kutatómunka” után örömmel konstatálta, hogy tudományos eredményei végre azt igazolták, amit mindig is sejtettünk: a huszadik század eleji Amerika a szexuális képmutatás, a hazugok, a gyávák és a végletekig titkolt szexuális devianciák országa. Eredményei közül néhány: az amerikaiaknak 10 és 47 százalék közötti része többé-kevésbé homoszexuális; a nőknek 50 százaléka, a férfiaknak 98 százaléka folytatott házasság előtt szexuális életet; a férfiaknak pedig 70 százaléka él prostituáltak szolgáltatásaival. Kinsey arra biztatta a közvéleményt, hogy ezek után vállalják fel, és nyíltan tegyék azt, amit eddig titokban tettek…
A több mint tizennyolcezer interjúra alapozott „kutatómunkát” „átütő jelentőségűnek” tartották korában, műveit tizenkét nyelvre fordították le. A Kinsey-adatokat megjelenésük után gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt felkapta a média, közvetítette a rádió és a tévé, majd néhány nap múlva újságcikkek és plakátok hirdették a „meztelen igazságot”. Hamarosan egy főiskolás fiatalember, Hugh Hefner megalapította a Playboy magazint. Kinsey homo-szexualitásra vonatkozó adatait pedig Harry Hay, a homoszexuális emberi jogok atyja arra használta fel, hogy meggyőzze a társadalmat, a homoszexualitásra ne úgy nézzenek mint szodómiára, hanem úgy, mint a társadalom legalább tízszázalékos kisebbségére. (A homoszexuális aktivisták mind a mai napig Kinsey adataira hivatkoznak, ha „másságukat” szélesebb körben propagálni akarják.)
Csakhogy Kinsey adatai és eredményei egytől egyig hamisítványok voltak! Erre azonban két évtized múlva ébred rá Judith Reisman: a Kinseytől fennmaradt iratok és felvételek arról árulkodnak, hogy alanyai többségében nem tisztességes polgárok, hanem bárokban lebzselő fiatalok, börtönlakók, pszichopaták… A modern Mengele a gyermekekkel kapcsolatos felmérések során három és tíz hónapos csecsemőket hozott nyomdafestéket nem tűrő helyzetbe – azaz a csokornyakkendős professzor valójában egy szélhámos bűnöző… „Nem más történt itt, mint gyermekek molesztálása a tudomány nevében” – állítja az egyébként megható élettörténetű Judith Reisman.
Kinsey – Freudhoz hasonlóan – a darwinizmus alapjaira helyezte az emberről alkotott elképzeléseit. „Követjük emlős elődeink példáját” – azaz az ember istenképűségét tagadva a négylábúak szintjére süllyeszti vizsgált alanyát. A Kinsey-jelentések adták meg a végső lökést a világ saját sírja feletti haláltáncához…

Diákmozgalmak Európában és Amerikában – 1960–70-es évek
„Make love, not war!” – avagy a „Szeretkezz, ne háborúzz!” felszólítás a baloldali politika ördögien zseniális, ámde a végletekig cinikus és felelőtlen megnyilatkozása volt. Ennek során a szexuális szabadosság a hatvanas-hetvenes években még ugyancsak döcögő szekerét megpróbálták – tegyük hozzá, óriási sikerrel – a nyugati országokban tömegméretekben jelentkező háborúellenes pozitív életérzéshez hozzákötni. Ez az „árukapcsolás” tipikus esete, amelynek során egy, már széles körben elfogadott pozitív jelenséggel próbálnak meg valami egészen mást eladni úgyannyira, hogy egy idő után, ha a dolog sikeres, a kettő szinte szétválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz…
Így a háború ellenzése és a béke iránti vágy egy idő után milliók gondolkodásában kapcsolódott össze a szabad szerelemmel, s milliók kezdték hinni, hogy a háborúskodást úgy lehet a leghatékonyabban megelőzni, ha az embereket tömegméretekben felszabadítják minden erkölcsi és szexuális gátlás alól, s rávezetik őket a szexuális vágyak kontroll nélküli kiélésére. Így vált a szabad szerelem a politikai baloldal ideológiai kelléktárának egyik központi elemévé. Különböző műalkotások, regények, filmek – azok közül is talán az egyik leghatásosabb: a Hair – kezdték ezt az ideológiát fennen hirdetni.
Mára viszont minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy ez az elgondolás megbukott, hiszen sem az emberek nem lettek ezáltal jobbak, sem a háborúk nem tűntek el. Sőt, ma már azt a kijelentést is meg lehet kockáztatni, hogy a nyugati országokat erkölcsi válságuk éppenséggel nagyon komoly háborús helyzetbe sodorta, hiszen ma már nyíltan beszélnek arról, hogy a Nyugat és az iszlám világ között egyre mélyülő szakadék és ellenségeskedés egyik oka éppen a nyugati civilizáció züllött erkölcsisége, amelytől az iszlám csak a nyílt szembeszegüléssel tudja magát távol tartani. Kissé sarkítva, talán azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy vajon nem éppen a sors, a történelem válasza-e az iszlám terrorizmus a nyugati baloldal fenti cinikus jelmondatára, amelyet a huszonegyedik századra már így lehetne átírni: „Make love, there will be war”, avagy „Szeretkezz csak, majd lesz háború!”…

A teljes gátszakadás
A nyolcvanas–kilencvenes évekre a szexuális forradalom eszméi véglegesen áttörtek a nyugati civilizáció kultúrájában, és ezt a technika világában párhuzamosan zajló forradalom mennyiségileg és minőségileg is még tovább lendítette. Az információs-kommunikációs robbanás az emberiség eddigi történelmének legnagyobb és leggyorsabban végbemenő kulturális változását hozta el, aminek közép- és hosszú távú hatásai egyelőre teljesen kiszámíthatatlanok és még előre nem láthatóak, s amelyet az emberiség egyelőre minden területen képtelen kezelni. Az internet, a televíziózás és a mobiltelefon új – virtuális – világot teremtett a szexualitás vonatkozásában is. A chatelés, a fórumok világában teljesen általános jelenség már, hogy valódi személyazonosságukat elrejtő, álneveken kommunikáló emberek szó szerint fülig szerelmesek lesznek egymásba pusztán egymásnak írt leveleik által, anélkül hogy valaha is találkoztak volna. Az első randevún aztán gyakran kiderül: a nőként író valójában férfi volt, s a tizenhét éves fiú már elhagyta az ötvenet – vagy fordítva. A különböző internetszolgáltatók pedig az ehhez szükséges verbális csábítás művészetét oktató online tanfolyamokat indítanak. Egymás után buknak le a titkos internetes pedofilhálózatok a társadalom elitjéhez tartozó, értelmiségi, klerikus vagy diplomata résztvevői. Bármelyik tizenévesnek csak két klikkelésbe kerül tömegével nyitni meg a legkeményebb, sőt perverz pornóoldalakat – amilyen képekhez húsz évvel ezelőtt még komoly „munkával”, kutatással tudott volna csak hozzájutni –; s a mobiltelefonok legújabb márkáit hirdető óriásplakátok sem véletlenül építenek mind az sms-ek sajátos, új, közvetlen, „óra alatti levelezéshez” hasonló stílusában kiépíthető új és súlytalan kapcsolatok, kötetlen flörtök felelősségmentes varázsára. A tévéműsorok új műfajai: a valóságshow-k, a szappanoperák, a súlytalan műsztárokra épülő talkshow-k centrumában is a „ki-kibe-mennyi-időre-lett-szerelmes-és-kit-hagyott-el-ezért” téma áll. Mindezekkel együtt a Music TV videoklipjeiben látható provokatív pornográfiának sincs ma már cseppnyi szüksége sem arra, hogy tudományosnak vagy filozofikusnak ható eszmékkel ideologizálja meg a puszta, brutális és teljesen üres testiséget. Köszönet a szexuális forradalom magasröptű elméleteinek, mára mindez a legtermészetesebbé vált kultúránkban, nem szorul további indoklásra vagy védelemre. A család intézménye megsemmisülőben van, kérdés, hogy a normális családok tömegméretű hiánya esetében, igazi apák és anyák nélkül, több generáció távlatában lehet-e embereket nevelni a gyermekekből? A Biblia szerint aligha.
A ma filozófusai és futurológusai – például az egyáltalán nem konzervatív vagy jobboldali Fukuyama – számára az új kérdés már az: hány évtizeden belül veszíti el az emberiség az emberi lényeget.