– Tényleg szép nő vagy – jelentette ki a producer, nagyot kortyolt az italából, majd letette a poharat. Egyetlen pillanatra visszafogta a vágyát, lélegzetét visszafojtva sóvárgott, majd szinte rárontott a lányra. Vadul harapta, csókolta, tépte le róla a ruhát. Szofi magában megállapította, hogy bár túlzottan erőszakos, mégis érzékiség és nagyon jó illat árad belőle. Kibújtatta a ruhájából Szofit, majd maga is levetkőzött. A lány egy pillanat alatt megértette, hogy a másik mit kompenzál erőszakosságával, ugyanis igazán nem büszkélkedhetett testi adottságaival. Már-már mulattatóan kicsi pénisze volt. Szofi persze nem mosolyoghatott, úgy kellett tennie, mintha életében nem látott volna még ilyen férfias testet. Kéjesen nyögdécselt, ahogyan felfedezték egymás testét. A kuncsaftja csókolgatta, hozzádörgölőzött, és kezével bejárta Szofi minden apró hajlatát. A lány megállapította magában, hogy dacára kis méreteinek, tapasztalt és kellemes szerető volt. Aztán vad érintései egyszer csak abbamaradtak.
– Ez meg mi a franc rajtad? – kiáltott felháborodottan a férfi, és megragadta Szofi foltos karját. Szikrákat szórt a szeme. Szofi válaszolni akart, de a másik belefojtotta a szót.
– Nem tűrök meg egy drogos prostit a lakásomban. Nekem azt mondták, te elit szajha vagy, nem útszéli drogos riherongy.
– Én nem…
– Nem érdekel, nem akarok elkapni valami betegséget. Takarodj innen, de gyorsan! – A producer ordított Szofival.
– Elrontottak egy vérvételt, annak a nyomát látod, életemben nem drogoztam – próbált védekezni a lány.
– Nem érdekel, még ha igaz is. Foltos nőért nem fizetek. Nem adok neked egy vasat sem, tűnj el innen.
Azzal megfogta Szofi ruháit, megragadta a karját is, és az ajtóhoz vonszolta meztelenül. Szofi könyörgött, legalább hadd öltözzön fel, de a producer meg sem hallotta. Kinyitotta az ajtót, kihajította rajta a lány ruháit, majd tiszta erőből utánuk lökte Szofit is. Elvágódott a földön.
– Meg ne lássalak itt még egyszer! – üvöltötte utána, majd nagy robajjal bevágta maga mögött az ajtót.
Szofi felkelt a földről, sietősen felöltözött, és hazament. Nem érezte megalázónak a helyzetet, hiszen pontosan tudta, hogy a férfiak számára nem volt más, csupán használati tárgy, és ezúttal csalódást okozott a kicsomagolás után. A történtek kapcsán viszont ráeszmélt arra, hogy tényleg nem kell majd senkinek, amint az öregedés első jelei mutatkoznak rajta. Éppen úgy, mint egy terméknek, neki is van lejárati ideje. S ha a saját szavatosságára gondolt, nem hosszú távlatok jelentek meg előtte. Vészesen fogy az ideje. Ez a gondolat megrémítette.

 

Zahia-Dehar-faszszopo-focistakurva

Ribéry, és Sidney Govou (30, Lyon), Karim Benzema (22, Real Madrid), Hatem Ben Arfa (23, Marseille) közelebbi kapcsolatba került a Café Zaman nevű szórakozóhelyen megismert Zahia Deharral (18), aki akkor még csak 16 esztendős volt.

 
 2010/04/23  Szerző: Mizogin - 00:10 Baszdmeg, Magyar lányok , ,  Vélemény? »

Egy mobilcég reklámjában szereplő hölgy Mirázs néven szerepel egy szexpartnert kereső adatbázisban. Az említett reklámot április 9-e óta láthatjuk a tévében, és pár napra rá, már több szemfüles blogger oldalára is felkerültek képek a szexmunkát hivatásként választó Gináról. A mobilszolgáltató nemrég vált ki egy másik, régóta létező cégből, hogy kizárólag fiataloknak – 26 év alattaiknak – szóló új akciókkal kártyás illetve előfizetéses tarifacsomagokkal törjenek be a piacra. Tovább a videós teljes cikkre

 

Élvezett, majd fizetés nélkül lelépett a kuncsaft Merci dühösen hívta az ügynökséget, hogy egy csalót közvetítettek ki neki! Merci egy keresett magyar luxusprostituált. Arcát nem vállalja, nem mindennapi történetét viszont igen. Merci fiatal, gyönyörű, milliomos, és több száz szexpartnere volt.
luxusribanc_munkaban

- Természtesen itthon is dolgozom. Ha csörög a telefonom egy órán belül indulnom kell, hol egy sokcsillagos szállodába, hol valamelyik luxus villába. Legtöbbnyire az üzletasszonyos stílusban megyek.
Merci eddig csak mesés összegekről számolt be történetében, de bizony egyszer előfordult, hogy csúnyán megjárta: egy élelmes kuncsaft ugyanis fizetés nélkül távozott.

– Jóképű, harmincas férfi volt drága öltönyben és több milliós sportkocsival. Társaságot keresett egy egész éjszakára. Háromezer euróban állapodtunk meg. Kellemesnek ígérkezett az este, hiszen a férfi izgató volt, nem perverz, ráadásul értette is a dolgát, már ami a szexuális teljesítményt illeti. Nyalt is nekem, és közben nem hüvelyemben ujjazott, hanem a fenekemet ujjazta. Análszexnél sikosítót használt, és nem dugott erőszakosan. A számba élvezett, és mint legtöbbbször le kellett nyelnem a spermáját. Van amelyik férinak nagyon rossz ízű, szinte büdös a spermája – ezt onnan tudom, hogy sokszor a tenyeremből kell felnyalogatni -, de ennek kellemesen édeskés volt. Az állaga se mindegy, utálom a sűrű, kocsonyás ondót. Az araboknál volt, hogy három fiatal fiú testvérrel voltam együtt, és szopás befejezéseként mindannyian egy pohárba verték ki a farkukat, és ezt akarták megitatni velem. Tudni kell, hogy egy férfinek, ha ki van élvezve, és sokáig szexel, elég sok spermája lehet, nem még háromnak. Gondoltam egy kis Baileys-el felhigítom, hogy jobb íze legyen, de ettől meg besűrűsödött. Magamra öntöttem, és szétkentem az egészet, próbálkoztam hogy nyalják le, de undor és megvetés ült ki az arcukra. Persze másnap meg kellett ismételni, három kortyra lement az egész.

A nagy meglepetés reggel ért: a pasi szőrén-szálán eltűnt. Hívtam az ügynökségemet, hogy mégis mi történt, ők elkezdtek telefonálgatni, és kiderült, hogy a jóképű milliomosom bizony egy nincstelen fickó, a kocsi és az öltöny kölcsön volt, és nemhogy háromezer eurója nincs, de egy lyukas garasa sem. Úgyhogy egy egész éjszakás szexszel nem kerestem semmit, de még én fizethettem ki az ötcsillagos szobát… – mesélte Merci, aki végül úgy fogta fel a dolgot, hogy volt egy kalandja, hiszen a pasi nem volt csúnya, jó volt vele az ágyban. Merci még pár esztendeig akar, tud jól kereső luxusprostituált lenni, utána vissza kell térnie a hétköznapi társadalomba.

– Addig el kell érnem, hogy nyolcvan-százmillió körül legyen a bankszámlámon. Akkor azt mondom, megérte, hogy ezt az életet választottam. Hogy utána mi vár rám? Normális családi élet szerintem biztosan nem. Célom, hogy találjak egy milliomost, aki elvesz, akinek gyermekeket szülhetek. Nem hiszek a klasszikus értelemben vett szerelemben. Én a sikeres, gazdag férfiakat körüllengő kisugárzásba szeretek bele. Nem tudok érdek nélkül szeretni, vagy lángolni. Az én szememben mindennek komoly ára van. A szerelemnek is. Addig pedig, amíg nem találok egy férjet, vagy egy állandó társat, élvezem a pénzt, a rengeteg utazást, a szép ruhákat, a luxuséletet és a jóképű, fiatal fiúkat, akikkel élvezetből fekszem le… Olyan rossz élet ez?! Döntsék el önök, kedves olvasók! Engem nem érdekel, minek tartanak, vagy mit mondanak rám. Engem csak a következő ezer euróm érdekel, amit egy órára kapok.

 

Merci_uxuskurva_melleTízmilliókat és fertőzéseket szexelnek össze a magyar modellek Dubaiban: Merci az egyik legismertebb és legkeresettebb magyar luxusprostituált. A nem mindennapi történetét megosztja velünk. Merci fiatal, gyönyörű, milliomos és több száz szexpartnere volt. Merci kéthavonta jár Dubaiba húszéves kora óta. A szépség szerint az egzotikus ország paradicsom a könnyű pénzre áhítozó fiatal lányok számára.
– Mindenki azt mondja, hogy csupán modellkedni vagy nyaralni jár oda, de a valóság egész más. Modellek, szépségkirálynők, ismeretlen szépségek tucatjai váltanak repülőjegyet hónapról hónapra a paradicsomba, hogy tömött pénztárcával és egy szebb jövő képével távozzanak onnan. Persze a megtömött pénztárcának komoly ára van… Fájdalom, megalázás, és olykor komoly egészségügyi problémák…
– Merci nagyot sóhajtott, majd folytatta. – Dubaiban három különböző szintje van saját magad áruba bocsátásának. Az első szint a legkényelmesebb: egy bárban kell esténként táncolni és iszogatni a vendégekkel. Ez szexmentes munka, a lányoknak csak szépnek kell lenniük, és izgatóan kell mozogniuk. Ezzel egy hét alatt ezer eurót lehet keresni. Rengeteg szép magyar egyetemista lány van kint, akik így keresik meg a pénzt a tanulmányaikra, vagy autóra gyűjtenek. Szentül fogadkoznak, hogy csak táncolnak, de az első ajánlatnál elcsábulnak… Amikor ugyanis a magyar viszonyokhoz szokott lánynak az éjszakai bárban felajánlja egy gazdag arab, hogy pár órás szexszel megkereshet újabb ezer eurót, csak rövid ideig habozik, és az álmai miatt félreteszi az erkölcseit.
Merci_luxuskurva_seggeŐk nem tartják magukat prostituáltnak, úgy vannak vele, hogy Magyarországon is sokszor bonyolódnak alkalmi kapcsolatokba, ez a közösülés legalább jól jövedelmez. Ezek a lányok alkalmi prostituáltak, ôk jelentik a második szintet. Körülbelül két-, három-, négyezer eurót keresnek meg egy hét alatt, és időről időre újra visszatérnek. Én és még néhány magyar lány tartozunk a harmadik kategóriába. Mi tíz-húszezer euró alatt nem szállunk fel a visszafelé tartó gépre. Hogy mit kell ezért tennünk? Mindent. Az arabok főleg a barna vagy fekete hajú, babaarcú nőket szeretik. A szőkék nagyságrendekkel kevesebbet keresnek. Nekem szerencsém van. Az egy-két hét alatt, amit Dubaiban töltök, kizárólag nagyon gazdag, magas rangú arabokkal fekszem le, akiknek ilyenkor a palotájában lakom. Meztelennek kell lennem, és a nap minden percében ki kell szolgálnom a kuncsaftot. Van úgy, hogy napi három-négy alkalommal is. Az arabok szívós és nagyon erőszakos szeretők. Az ellenkezés felhevíti őket, a nemi erőszak eljátszása, vagy nem is annyira játszása pedig földöntúli élvezetet jelent számukra. Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni egy női testben, és ezzel szinte elviselhetetlen fájdalmat okoznak. Mivel az arab kuncsaftok megszámlálhatatlan prostituálttal létesítenek szexuális kapcsolatot védekezés nélkül, sajnos nagy a fertőzések veszélye. Kis híján az életemmel fizettem egy dubai útért… A magyar luxusprostik egy úttal akár tíz-húszezer eurót is megkereshetnek Dubaiban!
Merci életében nagy szerepe van a számoknak: több száz szeretője volt, a bankszámláján pedig súlyos milliók vannak már. Azt mondja, minden pasival más a szex, de abban mindegyik kuncsaft megegyezik, hogy a legfontosabb dolog számára: hogy a nőt csúcsra jutassák. Vagy legalábbis ennek az illúziója.
– Hatalmas tévedés, hogy a férfiaknak elsősorban az a fontos, hogy kielégüljenek. Persze az is, de ennél nagyobb élvezetet nyújt számukra ha csúcsra tudnak juttatni egy nőt. Ez számukra az igazi siker, az igazi élvezet, hiszen ilyenkor férfinak érezhetik magukat. Ez az érzés hatványozódik, ha egy prostituálttal vannak együtt. Hiszen egy hivatásos nőnek rengeteg partnere volt már, és a kuncsaft azt akarja érezni, hogy ő különleges számára, ő jobb szerető minden más férfinél. Én mindegyiknek ezt az illúziót teremtem meg. Egy igazán jó prostituált hiteles színésznő is, hiszen az arcunkon nem látszódhat az undor, a fájdalom, az unalom, csupán az élvezet. Persze, nem egyszer előfordul, hogy valóban élvezem a szexet a kuncsaftokkal, de ez azért a ritkább eset.
Van egy állandó vendégem, egy ötvenes bécsi milliomos, akihez egy hétre szoktam kijárni két-három havonta. Ötezer eurót kapok tőle, és méregdrága ruhákat. Kizárólag a legnagyobb divatházak kreációit hordom, de megdolgozom azért, hogy pompásan fessek. A bécsi kuncsaftom pedig igazán nem szűkmarkú, gyakran több százezres dizájnertáskában adja oda a pénzt. Egyetlen perverziója van: a feleségét is szereti bevonni a szexuális együttléteinkbe. A feleség csinos, fiatalos, plasztikázott asszony olthatatlan biszexuális vágyakkal. Talán még jobban kíván engem, mint a férje, képtelen betelni velem.
A magam módján élvezem az együttléteket velük, hosszú órákig kényeztetjük egymást, locsoljuk a meztelen testekre a pezsgőt. Egyszer eltűnt a pezsgősüveg… Bennem… Hiába, vad orgia volt – mesélte Merci, akit nem egyszer gazdag üzletemberek azért bérelnek fel, hogy a még tapasztalatlan fiaikat vezesse be a gyönyörök világába. – Nem nagy élmény egy pattanásos tizenhat éves úrigyerekkel lefeküdni. Erőszakosak, dacosak és az érett férfit játsszák pedig belül bizonytalanok, félnek és legszívesebben sírva szaladnának haza. Mindenáron bizonyítani akarnak és ettől az egész együttlét gépies, és minden érzékiségtől mentes.
Merci legfurább ügyfele azonban egy negyvenes bróker volt, aki azért fizetett neki ezer eurót, mert nézni akarta. – Egy ötcsillagos szállodában találkoztunk. Bementem, ő ült egy székben, öltönyben. Drága és minőségi volt rajta minden. Azt kérte, lassan vetkőzzem le. Percekig álltam előtte meztelenül ő csak nézett. Adott néhány utasítást, hogy mire gondoljak és közben mit csináljak a testemmel, de ő nem mozdult meg. Furcsa helyzet volt, de legbelül izgatott. Igazi orgazmust éltem át úgy, hogy előtte álltam… Amikor vége volt, kérte, hogy öltözzem fel. Megkérdeztem, hogy tényleg ennyi volt, hogy lásson engem elélvezni? Mire azt mondta, hogy igen. Szó nélkül fizetett, majd kérte, hogy távozzam. Máig sem értem, hogy ez miért volt neki jó…

 
 2010/02/04  Szerző: Mizogin - 00:10 Cikkek - hírek , , ,  Vélemény? »

Az alapkérdés az, mi a nők célja? Miért vannak? Természetesen nem biológiai vagy evolúciós értelemben, hanem a való életben mi a szerepük?
fuck-me
Mit csinál egy nő? Mi az élete célja?
Semmi. Egy nő élete célja az, hogy ő legyen mindig, mindenhol a legfontosabb. A nő létezésnek célja a merő egoizmus. Mit tud egy nő magától megtenni? Semmit. Mire képes? Semmire.
A legtöbb nő funkciója és élete értelme az, hogy tetszeni akar. Ezért – mint semmi másért az életben – tenni nem óhajt semmi megeroltetőt, hanem általában kimerül ez egyszerű megoldásokban, mint pl. sminkelés és öltözködés.
A nőknek nincs önbizalmuk és totális önértékelési zavarban szenvednek. Ennek nagyon egyszerű az oka: mivel soha semmit nem tesznek az életben, soha semmilyen sikerélményük nincs, ami önbizalmat és helyes önértékelést adhatna. Különösen azért is van így, mivel semmit nem tesznek, semmiben nincs tapasztalatuk sem.
(Ne felejtsük itt el, hogy a legtöbb nőt a szülei tartják el, majd később a palija!)
Ezek a dolgok természetesen kompenzálást igényelnek, amelyet a nők többféleképpen oldanak meg, elsosorban undorító viselkedéssel.
Kompenzációs technikáik között első helyen a nagy pofa áll. Természetesen egy nőnek alapban – megismerkedéskor – még nincs nagy pofája (ez a beetetési időszak), de eltelik egy bizonyos idő, amikor szaknyelven szólva kinyílik a csipájuk és az élet terültein elért sikertelenségüket, önbizalomhiányukat és önértékelési zavarukat kompenzálandó és leplezendő marha nagy pofájuk lesz; mindenbe beleugatnak és legfőképpen mindenkit – különösen más nőket, akiket konkurenciának éreznek, vagy akik mellett alsóbbrendűnek érzik magukat – kritizálnak.
A „konkurens” nők erősen fájó pontok a női lélekben. A nő egész életében mást sem tesz, mint másokkal hasonlítgatja magát, és mivel önbizalma nincs – ámde önértékelési zavara, az van! – ezért mindig negatívan jön ki ezekbol az összehasonlításokból, de csak belül magában. Kívülről ez a konkurencia fikázásában nyilvánul meg, vagy egész elmebeteg teóriák kifejtésében, miszerint a nő párja, a férfi nem azért van vele, mert ő tetszik, hanem biztos más tetszik, csak véletlenül van valaki olyannal, aki biztos nem tetszik. Ne keressen a kedves olvasó ebben logikát, mert nincs! Egy nő sosem fogja fel ésszel – előbb érti ezt meg bármely nem beszélő háziállat – hogy a partnere valami OKNÁL fogva van vele – esetleg mert szereti – a nő kedvenc hobbija inkább különbözo degenerált elméletek kitalálása, melyek célja a férfi idegesítése.
A nők valószínuleg élvezik a férfiak idegesítését tudat alatt, legalábbis ezzel kompenzálják az őket éro – önbizalomhiányukból kifolyólag bekövetkező – atrocitásokat!
A nő akkor érzi jól magát, ha egész nap folyamatosan bizonygatja a férfi, hogy ő a legszebb a világon stb. Sajnos szellemi képességibol kifolyólag nem érti, hogy a férfiaknak más dolgok is járnak az eszükben, minthogy ilyen, tejesen felesleges dolgokat mondogassanak, mivel számukra teljesen magától értetődő és logikus, hogy a számukra megfelelo partnerrel vannak!
Ellenben a nők behülyítésére kitunő és sikerrel alkalmazható módszer az állandó nyáladdzás. Nincs nő, akit ne lehet megszerezni ilyen módon. Ilyenkor két eset áll elő: ha a nő már megvan és a férfi tartja tovább a nyáladdzó papucs stílust – hogy a nő ne baszogassa állandóan- a nő simán félre fog kúrni az első faszival, mert megunja a papucs férfit. Amennyiben viszont az illető férfiként viselkedik – nem nyáladdzó pöcsként folyton – egész életében a kibaszott nyavajgást hallgathatja és a nő simán félrekúr azzal, aki nyáladdzik neki! Ez elég patthelyzet!.
A helyes megoldás egy nő kezelésére a kettő kombinációja olyan módon, hogy:
1. Vagy nem nyáladdzik a férfi, ezért hallgathatja állandóan a szart, ami a nemnyáladdzásból kifolyólag a nő megnövekedett önértékelési zavarának következménye – ilyenkor kell szépen félrekúrni, mivel teljesen mindegy, hogy megtörténik-e a megcsalás vagy sem, ugyanazt fogja a nőtől kapni nap mint nap. Így viszont a lelkiismeretfurdalást tökéletesen üti a nő várható szokásos görény viselkedése, amivel az egész megcsalás ötletét egyáltalán kiváltotta – ördögi kör! -, másrészt nullára redukálható a férfi számára az az érzés, hogy a nője simán, büntetlenül hülyének nézheti.
2. A második módszer az állandó nyáladdzáson alapul, ez tuti módszer egy nő megszerzésére. Viszont ehhez állandóan kvázi hazudni, de legalábbis színészkedni kell, állandóan olyan dolgokat kell mondani, amit nem szívesen mondogat az ember egész nap, ill. talán eszébe se jutna. Viszont így nyugodtan félre lehet kúrni, mivel a gyanú tökéletesen el van altatva, a potenciális veszély azonban a női megcsalásra simán fennáll: lásd. papucs-effektus. Ezt a módszert, a gyakorlatban a férfiak többsége gyakorolja, mivel ez sokkal könnyebb, mindössze át kell baszni a nőt, ami a legtöbb ember viselkedési morálját – és a nők idiótaságából fakadó naivitását – tekintve nem jelent problémát. Bár valójában nem is érdemelnek mást!
A legtöbb nő természetesen előadja, hogy a partnerének akar tetszeni, ezért tölt hihetetlen időket a fürdőszobában és ezért képes elmebeteg időpontokban fodrászhoz menni. Ez az egyik létező legnagyobb hazugság. A nő mindenkinek tetszeni akar – egyrészt nem akar beégni a hasonlóan elmebeteg konkurens nőtársak előtt, másrészt valójában szereti céltáblának előadni magát, egyfajta szűzkurva (vagy igazi) viselkedés jelleggel, mert bármennyire is érik esetleges atrocitások bunkó férfiaktól, semmi más értelme nincs az életének, hogy mindig ő legyen a legszebb, őt bámulják stb. Teljes mértékben lényegtelen számára, hogy partnere mit gondol, csakis az adja meg az önbizalmát, ha látszólag mindent megtett azért, hogy mások szépnek lássák, tehát kikencézte és kinyalta magát. Természetesen azért a bénasága és a határozatlansága még ide is kihathat, amikor még abban is képes egy férfitól tanácsot kérni, hogy mit vegyen fel – még jó, hogy a seggét ki tudja törölni egyedül – bár ez is inkább ürügy a szokásos nyavajgásra, ami a nőnél szintén egy élvezeti forrás – az okokat nem kell itt már részletezni talán!
Egy nő számára azok a fogalmak, mint hűség, őszinteség, becsület, semmit sem érnek – csak ezt állítja. Ezért nem is érdemlik meg azt, hogy korrekten bánjanak velük. Bármit félredobnak csak azért, hogy a szaros kis fóbiájuk – önértékelési zavar ugye – által előidézett roham segítségével kétségbeesetten próbálják bizonyítani felsőbbrenduségüket valaki felett, de ezzel valójában csak pszihés zavaraikat mutatják.
Az álarc mögötti valóságos egoizmus már az elején elkezdődik, a „fuss még egypár kört” játékkel, mintha a férfi nem adná magát a dolgokhoz – és folytatódik mindabban, amit a nő a szeretete bizonyítékaként hoz fel, miközben valójában saját szórakozását szolgálta. Persze mindenki egoista, csakhogy a férfi a saját dolgaira egoista, nem másra, nem terheli a hülyeségeit a nőre és nem várja el, hogy mindent a nő intézzen. Nem mindegy hogy mondjuk valaki „egoista”, mert nem mondd le valamirol egy nőért, vagy egy nő egoista, mert elvárja, hogy mondjon le róla.
Ne szenvedjetek feleslegesen! Egy nő sosem fog lemondani a fóbiáiról és az az által kiváltott undorító viselkedésről miattatok. Csak dobálózik azzal, hogy ő tudja, mit jelent szeretni másokat, de mivel mérhetetlenül egoista, számára ez azt jelenti, hogy kompromisszumokat csak másoknak kell kötni és még az idióta képzelt problémáiról sem képes lemondani. Ezért előbb-utóbb azt kapja csak, amit megérdemel és talán élete végéig észre sem veszi!

 

lanyfuttato_bunozokKlán – Prostituáltak futtatásából élő klánt, egy kecskeméti családot állítanak bíróság elé Kecskeméten. Az ügyészség benyújtotta a vádat 23 személy ellen, akik között 5 nő és az 58 éves nagypapa, a nagymama, sőt az unoka is ott lesz.
Kecskeméten még 2006-ban, egy prostituált feljelentése nyomán kezdődött a nyomozás. A Bács-Kiskun megyeszékhelyéről kivezető főutakat és a peremkerületeket maguk között testvériesen felosztó családtagok rádiótelefonokkal, rövidhullámú rádiókkal tartották egymással a kapcsolatot. Azokat a lányokat, akik nem hozták a napi „bevételi tervet” elektromos sokkolókkal bírták jobb belátásra. A megyében egyébként több évtizedes hagyománya van már az útszéli prostitúciónak, amit nem tudott megszüntetni a rendőrség. Legutóbb Kiskunhalas közelében már az út szélén épített, vitrines bódékban kellették magukat az alig öltözött örömlányok. Reggelenként és esténként a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság több vezetője is elhaladt a szolgálati járművével a területen, mégis csak akkor számolták fel az Amsterdamra hajazó prostinegyedet, amikor már ettől zengett az ország.

 
 2010/01/03  Szerző: User - 00:08 Bulvár, Videók , ,  Vélemény? »

A Hooligans Endije és Tibije kiosztotta a magyar celebvilágot. Elsősorban a műsort vezető lánycelebekre koncentráltak, őket, illetve csak néhányukat egyszerűen kurvának nevezték, de nem ám egyszer, mintegy negyvenszer egymás után. Ha esetleg úgy látják, hogy ők nem teljesen józanok, hát lehet, hogy így van. De ez a felvétel a zenekar koncert DVD-jének bemutatóján készült, joggal ünnepeltek a fiúk. S mi baj van azzal, ha kimondják, amit gondolnak?

 

pornofilm_rendezoHabár a rendező és pornószínész, vagy ahogy mostanában nevezzük: adult színész,  a nőket partnerként említi, a castingjaikat és a porig alázott és szétbaszott, öklözött magyar lányokat nézve, a “Nők csak dugnivaló lyukak” megállapítás ebben az esetben helytállónak tűnik. Bármelyik szexshopban vásárolhatunk a filmjeiből, és szinte csak magyar lányok a szereplők. Videóiból itt tekinthetsz meg egy gyűjteményt.
Pierre Woodman híres szeretett volna lenni, meg divatfotós, de mivel a járókelők viszonylag kevés divatfotós nevét tudják betéve, úgy döntött, inkább a pornóban lesz világsztár. A castingjainak és az anális szexnek köszönhetően összejött neki a dolog, Magyarországon csak Análpápaként emlegetik, több ezer filmben szerepelt, rengetegnek volt a producere. A mixerből lett rendőrből lett pornós most boldog, bár retteg attól, hogy a pornó mennyire extrém irányokba mehet majd még az elkövetkezendő évtizedekben. Pierre Woodman Franciaország talán legismertebb pornószínésze, bár karrierjét leginkább Kelet-Európának köszönheti. Ebbe a régióba jár ugyanis forgatni. Magyarországra például olyan gyakran, hogy a legfontosabb szavakat meg is tanulta már magyarul. A rendőrből lett pornós több ezer filmben szerepelt, és leginkább két dologról híres. Egyrészt arról, hogy akivel tud, azzal análisan közösül, ezért is hívja a magyar szakma Análpápának, másrészt az úgynevezett castingjairól. Ezekben a videókban Woodman azt játssza el, hogy szereplőt keres egy pornófilmhez, és a válogatás végén análisan közösül a színészjelölttel. Woodman életéről az HBO készített dokumentumfilmet, ennek apropóján beszélgettünk vele.

Miért az anális szexet választotta?
14 éves voltam, amikor először volt szexuális kapcsolatom. Majd 15 évesen egy idősebb, tapasztaltabb barátnőm volt, 18 éves, aki az anális szexet élvezte igazán, és tőlem is azt várta. Mivel annyira szerette, igyekeztem ilyen módon a kedvében járni. Majd én is megkedveltem, és attól kezdve minden barátnőmmel análisan csináltam. Nagyobb élvezetet, és sokkal intenzívebb orgazmust nyújt, mint a hagyományos, hüvelyi szex. Én is és a nők is jobban szeretjük. De ez egy olyan tudást kíván meg, amit fejleszteni kell. Ahhoz, hogy igazán elélvezzen a lány, a megfelelő pontot kell megtalálni.

Volt már olyan nő, akivel együtt dolgozott, de nem feküdt le vele?
Igen, természetesen több nő is volt, akikkel nem feküdtem le. 1994-ben volt otthon egy gyönyörű barátnőm, és volt egy lány a Metropolitan Agencynél, akivel lefeküdtem, amire ráment a kapcsolatom. Később egy csomó dologról másképp kezdtem gondolkodni, egy éjszaka gyönyörért és puszta kéjvágyból nem éri meg megcsalni valakit, akit szeretsz. Most jöttem haza Oroszországból, ahol volt egy gyönyörű lány, aki igazán szexi volt, de nem akartam tönkretenni a kapcsolatom Sophie-val. Nagyon hűséges tudok lenni azokhoz a lányokhoz, akiket igazán szeretek.

Egy interjúban említi, hogy a szexről alkotott kép nagyon átalakult amiatt, hogy azt szajkózzák, a szex veszélyes, de nem fogalmaznak elég pontosan. Nem gondolja, hogy a “Védekezz!” szlogen mellett a szexről alkotott kép átalakulásában jelentős szerepe van a pornóiparnak is?
A hetvenes évektől a kilencvenes évekig a pornó sokkal szabadabban volt kezelve, mint manapság: nem aggódtak a nemi betegségek vagy az AIDS miatt. Nem voltak határok, az emberek az élvezetért szexeltek. De a XXI. században mindez az ellenkezőjére változott. Például volt egy lány, aki eljött a castingra, és unta az egészet. Azt mondta „7 évesen néztem először pornófilmet” – így nem sok újat tudtam neki mutatni. 30 éves korukra az emberek egyszerűen megunják a szexet, nem sokat kísérleteznek, inkább csak megszokásból csinálják. Mostanában inkább kokainnal, alkohollal, Viagrával (ami tönkreteszi a szervezetet) növelik a szexuális élményt, és ez nem fog megváltozni. A férfiak manapság teljesíteni próbálnak az ágyban, és nem figyelnek oda a partnerükre, egyszerűen csak jók akarnak lenni. Semmi szenvedély. Az orgazmusoknak csak 4-5 százaléka hüvelyi. A szex nagyon átalakult.

Rengeteg pornófilmben közreműködik színészként, rendezőkent, stb., de a castingos jeleneteiről a leghíresebb. Hogyan találta ki ezt a fajta filmet?
1986 végén Londonban jártunk, és egy lányt interjúztattam – az én szörnyű angolommal –, aki egyáltalán nem beszélt angolul. Azt gondoltuk, ez igazán vicces. Az első interjúnkon, és amikor készítettük a filmet, 16 ember volt. A casting után a lány sírt, és hívta a rendőrséget, és azt állította, hogy megerőszakoltam, de volt bizonyítékunk, hiszen a kamera forgott. Ez döbbentett rá arra, hogy mindig mennie kell a kamerának. 1992-ben nemi erőszakkal vádoltak, de a casting alatt kamerával rögzítettünk mindent, így a vádakat ejtették.

Sokszor éri az a vád, hogy bekábítózza, leitatja a nőket?
Vannak irigy versenytársak, akik megpróbálják tönkretenni a hírnevem a pornóiparban. Erre én azt mondom, hülyeség. Csak jót nevetek rajta. Több oka is van annak, hogy ez miért nem igaz. Drogok: az én színészeimnek muszáj teljesíteniük a kamera előtt és erekciójuk kell, hogy legyen. Amikor valaki be van drogozva, impotens lesz. Alkohol: amikor valaki iszik, nem tud jól teljesíteni. Látod a színészeken, ha ittak, ez pedig rossz színészi játékot eredményez. Lányok: a vérvizsgálat kötelező, a vérből mindent megnéznek, majd hozzák magukkal a tesztet. Volt egyszer egy alkohollal kapcsolatos vád, amikor egy lány azt mondta, hogy leitattam, és nem tudta, mit csinál. De a castinghoz képest 5 nappal később forgattunk, és visszajött. Szóval elég vicces, hogy az emberek hogyan próbálnak engem ilyen abszurd dolgokkal megvádolni.

Mit gondol arról, hogy az anális szex és a mélytorok nagyjából kötelező elemekké váltak a pornófilmek világában?
Épp annyira jó, mint amennyire rossz. Jó, mert amikor profi módon csinálják – mint én – sokkal nagyobb élvezetet nyújt és biztonságos. Ismerem az összes technikát és pontot, amit el kell érnem, ahhoz hogy jó legyen. Lehet, hogy durvának tűnnek a pornófilmek, de nagyon odafigyelek rá, hogy mit csinálok, segíteni kell a lánynak, nem „megerőszakolni”! Másfelől rossz, mert amikor más emberek csinálják, néha elragadtatják magukat! A lányok nem tárgyak, amiket csak megdugsz olyan keményen, amennyire csak tudod. Ha nem figyelsz oda, kárt teszel a testében! 10-15 éven belül a lányok meghalhatnak, mert félnek orvosi (méhnyak és végbél) vizsgálatra menni. Az orvos nem kérdezi, a lányok nem mondják. Nagyon fontos ilyen vizsgálatokra menni! Volt egy lány, akinek volt barátja, és análisan csináltam vele. A forgatás után, amit nagyon élvezett, másnap találkoztunk a lakásomban, és többet akart. Ha jót kapnak, a lányok függővé válnak. Ráadásul, amikor elment a barátjával, meg akartam csókolni az arcán, de a barátja ott volt és megállított. Azt mondta: „Hagyd békén a barátnőmet”, és a lány egy kicsit sírva fakadt. Elég fura volt.

Egy interjúban említette, hogy a szex a világ legtermészetesebb dolga. Van a szexnek olyan típusa, amit még ön is bizarrnak vagy perverznek tart?
Személy szerint nekem az nem tetszik, ha valaki állatokkal szexel, például kutyával, lóval. Számomra ez undorító, ezzel már túl messzire mennek egyesek. De mindenkinek más a túlzás, emlékszem, 1994-ben anális szex miatt lecsuktak Nagy Britanniában, mivel ott ez bűncselekménynek számított. Ez azóta sem változott, de manapság az emberek már nem veszik ilyen komolyan. Aztán ott van még a pisi-kaki szex. Szörnyű, hogy az emberek ilyen dolgokat csinálnak. Eszembe jutott egy emlék ezzel kapcsolatban. Egy párizsi randi alkalmával a lányt egy étterembe vittem, ahol ő hirtelen azt kiabálta, hogy „Szexeltem a kutyámmal, amikor a pasim nem volt otthon”. Mindenki minket bámult, nagyon kínos szituáció volt. Nem tetszik, amerre ez a világ halad. Arra pedig már nem is szívesen gondolok, hogy 2020-ban mit fognak az emberek művelni.

Dolgozott csaposként, eladókent, rendőrként, divatfotósként, majd végül jött a pornó. Megtalálta azt, amit az életben keresett, vagy elképzelhető, hogy egy nap valami egészen más dologba vág megint bele?
Soha sem gondoltam, hogy valaha a pornóiparban fogok dolgozni. Mindig arról álmodoztam, hogy híres divatfotós leszek. De ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy fel tud-e sorolni 5 híres divatfotóst, fogadok, hogy senki sem tudna. Mivel ezt én is beláttam, feladtam az álmaimat, mert híres szerettem volna lenni. Pornósztárként az egész világon ismerik a nevem, és aláírásokat osztogatok. Mivel mindig érdeklődtem a filmrendezés iránt, talán én leszek a következő George Lucas vagy Roland Emmerich. Ennek ellenére most elégedett és boldog vagyok, mostanra mindazt megengedhetem magamnak, amiről gyerekkoromban álmodoztam. Amikor rendőrként dolgoztam, az utcán sétálva azon gondolkoztam, vajon mennyibe kerülhetnek ezek a lakások, most pedig már nekem is ilyen van. Teljes szívemmel hálás vagyok Istennek, hogy mindezt megkaptam. Egy alkalommal orvosnál voltam, aki azt mondta nekem, hogy én vagyok az impotencia „gyógyszere”. Az orvos az én filmjeimet javasolja azoknak a pácienseknek, akik impotenciával küzdenek, mert segít nekik abban, hogy magabiztosabbnak érezzék magukat! Ez volt életem egyik legszebb napja, mert úgy éreztem, hogy a munkám valamiképpen a társadalom javát szolgálja. (Forrás: Velvet, Index, Szexpláza)

 
 2009/11/23  Szerző: works - 00:40 Bulvár , ,  Vélemény? »

kurvakZavartalanul kínálják szolgáltatásaikat az örömlányok Bács-Kiskun megye forgalmas főútján. A rendőrök nem látnak lehetőséget, hogy lekapcsolják az út szélén, ablakban kínálkozó hölgyeket. Legálisan űzhető a prostitúció Bács-Kiskun megyében, Pirtó és Kiskunhalas között, az 53-as főút mellett. A megyei rendőrség ugyanis nem lát okot arra, hogy felszámolja az amszterdami piros lámpás negyedre hajazó szexuális vidámparkot. A főút melletti telkeken falemezekből készült, „vitrines” kirakatokban, lila vagy piros fénnyel megvilágított, bugyira és melltartóra vetkőzött lányok kínálják magukat az esti, éjszakai sötétben a kamionosoknak.
Egyelőre három fülkében, a 49–51-es kilométerszelvények között űzik az ipart a lányok háborítatlanul. Ami annál is különösebb, mert a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság több vezetője ingázik naponta Kiskunhalas és Kecskemét között, így reggel, este elhaladnak szolgálati járműveikkel a peepshow-zónában.
– A kutricák magánterületen épültek, kerítésen belül vannak, ezért nincs jogunk fellépni ellenük, be sem mehetünk oda. Ha közszemérmet nem sértenek, akkor nem tehetünk semmit – mondta el a megyei rendőrség véleményét a Kiskunhalas határában álló szexuális vidámparkról Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr őrnagy. Azaz: az útszéli peepshow a lányokat futtató „menedzserek” nagy örömére továbbra is legálisan működhet. – írja a Bors.

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]