A pasik 80 %-a már volt kurvánál. A többség szerint egyszer az életben minden férfi elmegy kurvázni. A megkérdezett pasik maximum 20.000 Ft-ot fizettek szexért, akadt köztük olyan, aki csak gumiban szopat, de olyan is, aki mindent kér, a fürdetéstől a szexig. Csupán egy férfi mondta azt, nem kér a zuhanyzásból, nem fürdeni ment oda, és különben is, azzal csak az idő telik. Mindegyikük gumiban csinálja, félnek a fertőzésektől, még akkor is, ha kicsit kiábrándító a gumiban orálozás gondolata. A Szexplázán a kurvázós dolgokat Escort author gyűjti csokorba. A bérnőstényhez járók közül van, aki visszasírja a Rákóczi teret.
- A 90-es évek közepén virágzott a Rákóczi tér, imádtam azt a hangulatot. A Német utca, József utca, Mátyás tér környékén 1995 körül rend volt. A stricik rendet tartottak. Ott, hogy valakit kiraboljanak, szurkáljanak, nem volt, mert az visszavetette volna az üzletet. Olyan pezsgő élet volt, tele volt kurvákkal. Akkor voltam 19. Előfordult, hogy csak mentem az autóval, és erektáltam a magassarkú cipős kurvák láttán, a pinájuk kilógott, cici felnyomva, ez minden férfinek tetszik… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Kurvák, stricik, kuplerájok, szvingerklubok témában további cikkek: Kelemen Anna hülye kurva vagyok, de szerinte értékes! – Prostiáradat várható a foci EB-n – A prostitúció történetéből 2. rész – Szexrabszolgát csinált volt feleségéből a börtönviselt férfi – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – Benzinkutas magyar kurvák – Prosti klip az otthon maradottaknak és a szülőknek – Berlusconi szexplázája – Kurvákkal hetyegett a királyi család fekete báránya – Ablakon át mentették a kurvákat az égő bordélyból – Charlie Sheen drogozása és kurvázásai miatt csúsznak – Mennyit költ a magyar a kurváknál? – Kurvákhoz járnak a magyar férfiak – Luxusprostituáltak százezrekért – A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb – Zsíros állásokat kaptak a szexi kémkurvák – Hogy lettem egy szopós ribanc – Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban – Kéjgyilkos járja az országot, gyilkolja a kurvákat

 

A prostitúció fizetség ellenében nyújtott szexuális szolgáltatás. A prostituált szó a latin „prostere” igéből származik, jelentése: kiáll, árul, árulja magát.
A papnőkre alkalmazott legkorábbi sumer nyelvű kifejezés jelentése: szent szajha. Az ókor számos kultúrájában találkozunk a szakrális, valláshoz kötődő prostitúció jelenségével. A templomi prostituáltat az általa szolgált istennő időleges megtestesülésének tekintették, aki szeretkezés közben fizetővendégét is „isteni állapotba” emelte. Babilonban minden asszony köteles volt életében legalább egyszer Istár szentélyébe vonulni, és fizetség ellenében odaadni magát valamelyik férfinak. A díjazást az oltárra helyezték, mint megszabadulásuk árát. A szép asszonyok hamar elkerültek onnan, de voltak, akik több évet is eltöltöttek a templomban, míg végre valaki hajlandó volt közeledni hozzájuk. Egyiptomban is létezett ez a kultusz, elsősorban Amon isten és Bászet istennő kultuszához kapcsolódva. Az ókori Görögországban Aphrodité korinthoszi templomában előfordult, hogy egyidejűleg ezer prostituált is tevékenykedett.
Magyarországon 1950-ben a kommunista kormányzat „megszüntette” a prostitúció intézményét. Bezáratta a bordélyházakat és a lányokat átképezte más foglalkozásúvá. 1950-ben Magyarország aláírta a New York-i Nemzetközi Egyezmény amelyben garantálja a prostitúció és nőkereskedelem felszámolását. Azonban e lányok szoros rendőri felügyelet alatt dolgozhattak, ha nem is hivatalosan. A 1970-es évek növekvő idegenforgalma hatására számuk egyre nőtt. A rendszerváltást követő társadalmi polarizáció, a növekvő munkanélküliség és az új, keleti drog- és fegyverpiacok terjeszkedése következtében a prostitúció robbanásszerű mértéket öltött Magyarországon. Mivel a kormányzat és a társadalom képtelen volt ezt megfékezni, felmerült a nyilvánosházak újbóli megnyitásának gondolata. Az 1950-es New York-i egyezmény azonban ezt nem teszi lehetővé, ennek kikerülésére az 1980-as években „masszázsszalonok” jöttek létre. E „vállalkozások” a hatóságok előtt fő tevékenységükként az „egészségügyi masszást” jelölték meg, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az ott dolgozó lányok szexuális szolgáltatást nyújtanak. Az 1990-és években a prostitúció fő munkaterülete áttevődött a városok perifériájára, be- és kivezető útjaira, az országutakra és kamionparkolókba. Napjainkban a beleegyezési korhatár tizennégy év. Az alkotmánybíróság döntése alapján a nem csak a lányoknál, hanem a diszkriminatív különbség eltörlése miatt a fiúknál is. A szexuális élet e kereteit a prostitúciós törvények bizonyos indokok miatt nem kívánták szűkíteni, mivel ezzel az intézkedéssel nem akarták lehelten helyzetbe hozni azon megélhetési prostituáltakat, akik még csak fiatalkorúak. Budapest rendőrfőkapitánya szerint Budapesten 2004 év elején kb. 1000 bordély üzemelt. Korábban Magyarországon a prostitúció szabadságvesztéssel sújtott büntetést vont maga után. Mára az általában a települések által kijelölt türelmi zónákban, és azok hiányában a védett zónán kívül legálisan folytatható tevékenység lett. A védett zónák az iskolákat vagy templomokat látogatókat kívánják megvédeni a prostitúciótól.
Férfi prostitúció: A férfi prostitúció szétválasztható aszerint, hogy azonos, vagy ellenkező neműek számára ajánlják fel magukat.
Az utcán dolgozó homoszexuális szolgáltatást felajánlókat a társadalmunk megveti, említésük például a legdurvább káromkodásokban fordul elő. A belami az igényesebb kategóriába tartozik, míg a hímringyók általában utcán vagy aluljáróban. A jelenség szorosan kapcsolódik a gyermekprostitúcióhoz, mivel a fiúk átlagéletkora általában 15-16 év, de nem egyszer tizennégy éven aluli gyerekek. A nemi betegségekkel általában sem a kliens, sem a prostituált nem igazán törődik, így ez a réteg a legveszélyeztettebb a szexuális fertőzések szempontjából.
A gigolo és a selyemfiú olyan férfi, aki szexuális vonzerejét a nők körében anyagilag is kihasználja. Általában vagyonos hölgyekkel keresnek, tartanak kapcsolatot.
A „chippendale fiúk” műsor keretében, gyakran csoportosan lépnek föl a nőközönség előtt, ez elsődlegesen sztriptíz műsort jelent, de előfordul, hogy felajánlkoznak közben/utána.
Nemzetközi ismérvek: Hollandiában, Németországban és egyéb államokban legális tevékenység a bodélyház üzemeltetése is, és a prostituáltak adóznak jövedelmük után.
Szexturizmus: Bizonyos cégek specializálódtak a sexturizmus jellegű utak megszervezésére. Elsősorban Thaiföld, Vietnam, Mexikó,Fülöp-szigetek, Kuba, Brazília valamint Kambodzsa országokba bonyolítanak le utakat a kalandvágyó és tehetős férfiak számára. A gyermekprostitúciós szolgálatokat igénybevevő pedofilok is főleg ebben az országokban keresik a lehetőségeket. Csupán Ázsiában több millió gyermeket érint a kényszerprostitúció intézménye. Az AIDS veszélye miatt a fiatalkorúak igen keresettek. Az 5-10 éves korú gyermekek gyakran nem élik túl a szexuális aktust, a túlélőkön pedig súlyos fizikai és mentális nyomot hagy. 1991-óta nemzetközi összefogás kezdődött a sexturizmus megfékezésére.
A prostitúció története 1. rész, 2. rész – Szexrabszolgát csinált volt feleségéből a börtönviselt férfi – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – Benzinkutas magyar kurvák – Prosti klip az otthon maradottaknak és a szülőknek – Berlusconi szexplázája – Kurvákkal hetyegett a királyi család fekete báránya – Ablakon át mentették a kurvákat az égő bordélyból – Charlie Sheen drogozása és kurvázásai miatt csúsznak – Mennyit költ a magyar a kurváknál? – Kurvákhoz járnak a magyar férfiak – Luxusprostituáltak százezrekért – A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb – Zsíros állásokat kaptak a szexi kémkurvák – Hogy lettem egy szopós ribanc – Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban – Kéjgyilkos járja az országot, gyilkolja a kurvákat

 

Élvezett, majd fizetés nélkül lelépett a kuncsaft Merci dühösen hívta az ügynökséget, hogy egy csalót közvetítettek ki neki! Merci egy keresett magyar luxusprostituált. Arcát nem vállalja, nem mindennapi történetét viszont igen. Merci fiatal, gyönyörű, milliomos, és több száz szexpartnere volt.
luxusribanc_munkaban

- Természtesen itthon is dolgozom. Ha csörög a telefonom egy órán belül indulnom kell, hol egy sokcsillagos szállodába, hol valamelyik luxus villába. Legtöbbnyire az üzletasszonyos stílusban megyek.
Merci eddig csak mesés összegekről számolt be történetében, de bizony egyszer előfordult, hogy csúnyán megjárta: egy élelmes kuncsaft ugyanis fizetés nélkül távozott.

– Jóképű, harmincas férfi volt drága öltönyben és több milliós sportkocsival. Társaságot keresett egy egész éjszakára. Háromezer euróban állapodtunk meg. Kellemesnek ígérkezett az este, hiszen a férfi izgató volt, nem perverz, ráadásul értette is a dolgát, már ami a szexuális teljesítményt illeti. Nyalt is nekem, és közben nem hüvelyemben ujjazott, hanem a fenekemet ujjazta. Análszexnél sikosítót használt, és nem dugott erőszakosan. A számba élvezett, és mint legtöbbbször le kellett nyelnem a spermáját. Van amelyik férinak nagyon rossz ízű, szinte büdös a spermája – ezt onnan tudom, hogy sokszor a tenyeremből kell felnyalogatni -, de ennek kellemesen édeskés volt. Az állaga se mindegy, utálom a sűrű, kocsonyás ondót. Az araboknál volt, hogy három fiatal fiú testvérrel voltam együtt, és szopás befejezéseként mindannyian egy pohárba verték ki a farkukat, és ezt akarták megitatni velem. Tudni kell, hogy egy férfinek, ha ki van élvezve, és sokáig szexel, elég sok spermája lehet, nem még háromnak. Gondoltam egy kis Baileys-el felhigítom, hogy jobb íze legyen, de ettől meg besűrűsödött. Magamra öntöttem, és szétkentem az egészet, próbálkoztam hogy nyalják le, de undor és megvetés ült ki az arcukra. Persze másnap meg kellett ismételni, három kortyra lement az egész.

A nagy meglepetés reggel ért: a pasi szőrén-szálán eltűnt. Hívtam az ügynökségemet, hogy mégis mi történt, ők elkezdtek telefonálgatni, és kiderült, hogy a jóképű milliomosom bizony egy nincstelen fickó, a kocsi és az öltöny kölcsön volt, és nemhogy háromezer eurója nincs, de egy lyukas garasa sem. Úgyhogy egy egész éjszakás szexszel nem kerestem semmit, de még én fizethettem ki az ötcsillagos szobát… – mesélte Merci, aki végül úgy fogta fel a dolgot, hogy volt egy kalandja, hiszen a pasi nem volt csúnya, jó volt vele az ágyban. Merci még pár esztendeig akar, tud jól kereső luxusprostituált lenni, utána vissza kell térnie a hétköznapi társadalomba.

– Addig el kell érnem, hogy nyolcvan-százmillió körül legyen a bankszámlámon. Akkor azt mondom, megérte, hogy ezt az életet választottam. Hogy utána mi vár rám? Normális családi élet szerintem biztosan nem. Célom, hogy találjak egy milliomost, aki elvesz, akinek gyermekeket szülhetek. Nem hiszek a klasszikus értelemben vett szerelemben. Én a sikeres, gazdag férfiakat körüllengő kisugárzásba szeretek bele. Nem tudok érdek nélkül szeretni, vagy lángolni. Az én szememben mindennek komoly ára van. A szerelemnek is. Addig pedig, amíg nem találok egy férjet, vagy egy állandó társat, élvezem a pénzt, a rengeteg utazást, a szép ruhákat, a luxuséletet és a jóképű, fiatal fiúkat, akikkel élvezetből fekszem le… Olyan rossz élet ez?! Döntsék el önök, kedves olvasók! Engem nem érdekel, minek tartanak, vagy mit mondanak rám. Engem csak a következő ezer euróm érdekel, amit egy órára kapok.

 

Merci_luxuskurva_szajaba_vizelnekA férfiak élvezik a hatalmukat egy szép nő felett, akár verik, arcon vizelik, megalázzák:
– A vendégeim üzletemberek, politikusok, milliárdosok, unatkozó, jól kereső menedzserek, kilencven százalékuk köztiszteletben álló családapa, két-három gyerekkel. Sok pénzzel rendelkeznek, és ennek megfelelő stílussal, mindenből a legjobbat akarják. Ezek a férfiak nem a gyors kielégülést keresik, hanem különleges élményre vágynak egy gyönyörű nővel: és ebbe gyakran belefér egy-egy vacsora, közös vásárlás vagy operalátogatás is. Utána persze irány a szállodai szoba. Természetesen ötcsillagos. A pénzt a végén, borítékban, diszkrét módon adják oda. Persze csak ha elégedettek. Ehhez bizonyos dolgoknak meg kell felelni.
Először is az átlagos prostituáltakkal ellentétben mi csókolózunk, és általában nem használunk óvszert. A testünk minden hajlatának tökéletes állapotban kell lennie. Illatosak, gusztusosak, kívánatosak vagyunk. Análisan kiöblítjük magunkat. A legfontosabb pedig, hogy nem mondhatunk semmire nemet.
A férfiak, akik fizetnek nekem, általában olyan dolgokat kérnek tőlem, amiket a feleségüktől nem lehet, vagy nem mernek. Szeretik nézni, ahogyan lassan megszabadulok előttük a ruhámtól, közben parancsolgatnak, hogy mit csináljak magammal, élvezik a hatalmukat felettem. Az elnyújtott orális szex állandóan a repertoáron van. A legtöbbjük különösen attól gerjed be, ha megalázó helyzetbe hozhat egy gyönyörű nőt. Szájba élvezés, spermanyelés nem szabad, hogy gond legyen. Van, hogy a végén csak nagyra kell nyitni a szám, és kiveri e farkát bele. Ehhez hozzátartozik a kikötözés, a pofon, az erőszak is.
Az anális szexet nagyon szeretik, vagy perverzióval megspékelve: kutyapózban hagyományosan közösülnek velem, miközben egy, két, három ujjával análisan mélyre behatol, és közösülés közben izgatja a saját farkát a testemben.
Egyszer nagyon megijedtem. Egy harmincöt év körüli értelmiségivel voltam együtt, és az előjáték során annyi elfojtott agresszió szabadult fel benne, hogy elkezdett ütni. Nem tudom, mi történt velem, de valamilyen mélyről jövő ösztönből visszaütöttem. Azt hittem, megöl, de legnagyobb meglepetésemre élvezte, hogy ő kapja a pofonokat. Kiderült, hogy nem is az kell neki, hogy ő üssön, hanem hogy neki okozzanak fájdalmat…

 

Merci_luxus_kurvaMerci az egy bevállalós, ismert és keresett magyar luxusprostituált. Nem mond nemet az ágyban, mindent megtehetsz vele. Nevét, arcát nem vállalja, nem mindennapi történetét viszont igen. Tabuk nélkül teljesen nyíltan mesél bármilyen szexuális dologról is.
Merci gyönyörű, fiatal nő. Teste mint egy párducé, szép az átlagosnál kicsit nagyobb mellei vannak. Mellbimbói szinte átdöfik a vékony blúzt, vagy pulóvert. A járása mint egy igazi nőstényé, hátulról nézve a férfi a péniszét a lába közé képzeli. Neve egyet jelent a luxussal, a csillogással. Sokmilliós sportkocsit vezet, elit környéken van lakása, a legnagyobb divattervezők ruháiban jár, és a legjobb éttermekben eszik.
Jól hordja a pénzt. Olyan aurát alakított ki maga körül, hogy bármelyik férfi veszett kannak érzi magát, hogy megdugja, használja, szexuális vágyainak és ösztöneinek legrejtettebb bugyrait is kiélje vele. Szinte más értelmezést kap a szexualitás. Vagy ahogyan egy negyvenes magyar milliomos találóan megfogalmazta róla: „Mindegy, hogy honnan jött, vagy hogy pontosan miből is él, de ennek a nőnek van stílusa…” Gazdag szépasszonynak tűnik, pedig nem az. Merci kurva. Igaz, a legjobb és legdrágább fajtából.
- Lekurvázhatnak, de én üzletasszony vagyok. Méghozzá az egyik legjobb a szakmámban. Egy üzletasszony kereskedik, csak a profitot tartja szem előtt, ahogyan én is. Csak én a saját testemet bocsátom áruba. Nem mellesleg élvezem a csábítást, és az érte kapott pénzt pedig még jobban. Ehhez a szakmához ismerned és élvezned kell a férfiakat, és tudnod kell használni őket – kezdte vallomását Merci, akiből árad a szemtelen, provokatív szexualitás. Kifejezetten számító a szépsége.
Merci ma a felső tízezer játékszere, ám ez nem volt mindig így. Nem ezüstkanállal a kezében született, de elég korán ráeszmélt, hogy olyan kincs van a birtokában, amivel sokat lehet keresni: a szexuális kisugárzása.
– A szüzességemet puszta kíváncsiságból veszítettem el, nem voltam szerelmes a fiúba. Rég kinéztem magamnak egy menő, persze gazdag srácot, de vele nem lehettem úgy együtt, hogy még tapasztalatlan szűz vagyok. Neki meg akartam felelni, ki akartam elégíteni, azt akartam, hogy egy tapasztalt nőt kapjon meg. Őt már tapasztalt lányként hódítottam meg.
Mindig is a menő pasik vonzottak. Az első néhány fiút csupán tanulóiskolának használtam. Általuk megtanultam, hogyan működik a férfiak teste, hogyan használjam a kezem, a szám, hogy attól eszüket veszítsék. Sok nő a legintimebb dolognak tartja az orális szexet, én viszont rengeteg pasinak csináltam, mert tanulni akartam, tökéletes szerető akartam lenni.
Igazi sikernek fogtam fel, amikor a szexpartnereimnek különlegesen érzéki örömöt tudtam szerezni. Ekkor úgy éreztem, hatalmam van felettük. A férfiak a mámor előtti pillanatokban a legesendőbbek. Ha kellőképpen felizgatják őket, bármire képesek, bármit megadnak…
Emlékszem, volt egy idősebb férfi a környezetemben, aki megőrült értem. Cseppet sem volt vonzó, mindig visszautasítottam. Aztán egyszer értem jött az iskola elé, és így szólt: mondd, mire vágysz, tőlem megkapod! Viccesen azt mondtam: egy autót. Másnapra ott állt a házunk előtt. Pedig még jogsim sem volt. Fél évig tartott a kapcsolatunk, pusztán érdekből tettem szét neki a lábamat. Izzadt, mint a disznó és hörgött, prüszkölt, amikor élvezett. A legtöbb nő undorodott volna tőle, ha hozzáér, én azonban tökéletesen eljátszottam, hogy őrülten kívánom. Szentül hitte, hogy a legnagyobb gyönyöröket okozza nekem, pedig engem a dolognak csupán az üzleti része dobott fel.
Még valami: ekkor jöttem rá, hogy a szépségem, a szexuális kisugárzásom óriási hatalom a kezemben. A férfiak a farkuk után mennek, és megőrülnek egy igazi nőstény után, mint a kan kutya ha tüzelő szuka szagát érzi. Rájöttem, hogy kiváltok valamit a férfiakból, ami zsigerből jön nekik, hogy meg akarnak kapni, birtokolni akarják a testemet, és ezért különböző áldozatokra is képesek. Pénz formájában természetesen… Folytatás következik!

 

Az először még Kuncze belügyminiszter által előterjesztett türelmizónás elképzelést a FIDESZ-MPP vitte át a parlamenten, így az SZDSZ-MSZP többségű fővárosi közgyűlés gyakorlatilag a saját kormányzása alatt kidolgozott törvényt szabotálja. Hogy a háromszáz méteres szabály miatt a törvényről már megszavazása pillanatában tudni lehetett végrehajthatatlanságát, ez nem jogalkotási probléma a jogalkotásért felelős miniszter számára. Igaz, erre Csécsei Béla VIII. kerületi polgármester is csak a törvény hatályba lépése után jött rá; azokban az években, amíg a törvényért lobbizott, valahogy elfelejtett értesíteni bennünket, hogy kabarét szervez, nem komoly szabályozást.
Mégis, a türelmi zónákkal való bohóckodás valójában a nyolcadik kerület törvénye. Ott ugyanis bármely talpalatnyi hely a templomok, iskolák stb-k 300 méteres körzetében van. Tehát a kerületben nem lesz utcai prostitúció. Lesz majd a külső kerületekben. Pusztuljanak le a külvárosok, ne Józsefváros. Ott bent majd az igazi ipar lesz, a bordélyházak, masszázsszalonok, lokálok. Nem az olcsó utcai prostikban van iparűzési adó és védelmi pénz, hanem emezekben.
Az elvont gondolkodás kedvelői gyakran azzal érvelnek a bordélyok legalizálása mellett, hogy egyes nők szerintük önként választják a pénzszerzés e formáját. Három éve én is képes voltam figyelmen kívül hagyni, hogy a prostitúciós ipar a valóságban döntően lánykereskedelmet, totálisan kiszolgáltatott és kihasznált, testi-lelki-anyagi szempontból kifosztott női létet jelent. Úgy véltem, az erőszakot kell csak üldözni, egyébként a szex is áru lehet.
Csakhogy pár szociológus és néhány tény meggyőzött: a testüktől való elidegenedés tehet képessé embereket válogatás nélküli (és így öröm nélküli!) szexuális aktusra, s ennek tipikus oka a gyermekkorban átélt erőszak feldolgozásának elmaradása. A szex nem munka, illetve, ami munka, az nem szex. Embertársunk méltóságát, személyes integritását vesszük semmibe, ha öröm nélküli szexuális aktusra bírjuk rá. Ezért a prostituáltat sértettnek tartja a jogérzékem, a klienst és a prostitúció szervezőit pedig jogsértőnek. Becsülöm a szerződés szabadságát, csak éppen úgy látom, legbenső emberi érzéseinknek és szenvedélyeinknek nincs pénzben kifejezhető értéke. Nem tartom humánusnak azt a társadalmat, ahol sérült, ráadásul rendszerint bántalmazott egyének intimszférájának megalázása “szolgáltatásnak” minősül, és még olcsóbb is, mint egy cipő.
A valóságos prostitúció szervesen összetartozik az erőszakkal, méghozzá a férfiak által lányok és nők ellen véghezvitt, sem alsó, sem felső korhatárt nem ismerő erőszakkal. Gyakran nem is áll másból, legfeljebb a férfiak még kereskednek is áldozataikkal. A prostitúció szabályozása körüli álszentségek legnagyobbika ennek a ténynek az elhallgatása.
A múlt kedden az Alkotmánybíróság nemleges választ adott arra a nem túl mélyenszántó kérdésre, a türelmi zónák kijelölése végett a belügyminiszter magához veheti-e az önkormányzat rendeletalkotó szerepét. A pártok képviselői a döntés után hangsúlyozták, hogy a parlamentnek mielőbb új szabályozást kell kidolgoznia:
Most megint kurvázni fognak; úgy értve ezt, mint ahogy a cigányozás a cigányokról való igénytelen, lealázó beszédet jelenti. Közembereink unalomig csépelt, a valósággal értelmes összefüggésben nem álló szavakat fognak varázsigeszerűen ismételgetni, úgymint “legősibb mesterség”, “kéjhölgy”, “szexuális szolgáltatás”, stb. Százszor el fogják mondani, “nincs értelme tiltani, hisz a tiltással még sehol nem szűnt meg”, s nem fogják megmagyarázni, hogy ezen érveléssel miért nem éppen a zsebtolvajlás vagy a gyilkolás engedélyezését szorgalmazzák.
“Örömlányokról” folyik majd a nyálas duma, és egyetlen szót sem fogunk hallani arról, miféle beteges, romboló szexuális vágy is az, amit az elégít ki, ha a másik embert nem szeretgetni és figyelni kell, hanem utasítani és tűréséért megfizetni. Mélyen hallgatni fognak arról, hogy ezek a pszichoszexuálisan sérült férfi kliensek a legnagyobb pénzt gyereklányok megerőszakolásáért szeretik fizetni – s felnőtt nőkkel jórészt csak azért elégszenek meg, mert nincs elég pénzük.
Nem szexológusbizottság elé citálást, kioktató fejmosást fognak szorgalmazni e perverz férfiak számára (mint az abortuszért folyamodó – csöppet sem perverz, csupán csak egy férfi által bajba juttatott – nőknek féléve), hanem higiénikus aktust; legalább ezzel elárulván ugyanakkor, hogy a kliensek a szexualitást nem emberi, hanem pusztán fizikai interakciónak tekintik. Nem követelik politikusaink majd azt sem, hogy a türelmi zóna bejáratánál védőnők állják el az utat, s három nappal az aktus előtt, megelőzésül kötelező mentális segítséget adjanak. Így a prostituálthoz igyekvő férfiaknak a védőnők sosem fogják az egészséges, kölcsönösségre és nem erőszakra alapuló szex pozitívumait ecsetelni. De szexuális aktivitásuk olyan torzulását sem, ami a prostituáltakkal való gyakorlás után óhatatlanul előáll: Megnehezíti ugyanis a kölcsönösségre épülő kapcsolat fenntartását, különösen a másik, a nő tekintetbe vételét, beleértve a fogamzásgátlás felelősségét. S ha három nap múlva e “tájékoztatás ellenére” (idézet az abortusztörvényből) mégis ismételten megjelenne a kliens, nem fogja a TB-hivatalnok azt a nagy összegű egészségügyi hozzájárulást megfizettetni vele, ami a fertőző nemi betegségek megnövekedett kockázatának költségeit kompenzálja. (Az iménti gondolatsor eredetije: Adamik Mária nagyszerű összevetése, “Védőnőket a türelmi zónába?”, elhangzott 2000. április 30-án a Jászai Mari téren.)
Újságjaink teli lesznek viszont undorító kétértelmű kifejezésekkel. A legkomolyabbnak tartott lapok ismét “pásztorórának”, jobb esetben “kanyarnak” fogják nevezni a telefonfülkében, autóban, kapualjban való háromperces szopatást, ismét meg fognak jelenni olyan megfogalmazások, mint “megtalálták a lyukat a gumiparagrafusok között”, “lelohadt a revizorok libidója”, “az APEH nem állja az édes percek költségét” (a példák a Magyar Hírlapból valók, Vajta Zoltán tollából). És talán az ORFK hetilapjában is folytatja Vezda János az azzal kapcsolatos tavaly szept. 7-i “gondolatait”, hogy vajon a prostik könyvelésében az ondó bekerül-e az “áthozat” rovatba.
A komolykodóbbak “foglalkozásról” fognak beszélni, de azt már nem fogják közölni, hogy az ennek gyakorlásához szükséges “tudás” nem egyéb, mint a saját testtel való önrendelkezési képesség elvesztése. S hallgatni fognak arról is, hogy ezt az esetek 75–80%-ában a gyermekkorban elszenvedett rendszeres, a személyiséget gyökereiig pusztító erőszak, leginkább szexuális erőszak alapozza meg, nem pedig szakmunkásképző.
Ha a férfi idegen nő testében akar maszturbálni, vagy azt birtokolni, megalázni, netán a férfi pénzért kíván gyereken (korábban mások által) elkövetett erőszakot venni, akkor a törvényhozás haptákba vágja magát – és megregulázza az áldozatot, az alávetett, al- és főmaffiózóktól sújtott nőt, lánygyermeket. Ha a férfi e hobbija fertőzéseket terjeszthet, mi következik ebből? A nő fizessen egészségügyi könyvért, a nő legyen megbüntethető annak hiányáért, és végül pedig a férfit az adófizetők pénzén gyógyítják meg! Ilyet már láttunk, valahol, valamikor.
A fajsúlyos kérdések elkerülése érdekében macsó közéletünk a prostitúció szabályozását merőben technikai problémának tünteti föl. Egy emberkereskedelmi konferencián, míg az előadó a prostitúció tiltása mellett érvel, a hallgatóságban helyet foglaló kormánytisztviselő férfi megengedheti magának, hogy félhangosan közbeszólva olyképpen tudassa ellenérzését, úgymond, ha feláll a fasz, mégiscsak be kell valahova tenni. Ilyen színvonalú hivatalos filozófia mellett nem csoda, hogy a szabályozásnak a céljáról nem, hanem csak a módjáról esik szó. Hogy a kurvákat ide tegyük-e, avagy oda tegyük.
Bennünket, macsókat kizárólag ez érdekel. Ahogy a hímtagnak az idegen nőbe való betevése sem emberi érintkezés, úgy a prostituáltak elhelyezése sem a prostituáltak mint emberek sorsáról való döntés számunkra. Ezért nem képes egyikünk sem világosan megmondani, miért pont a prostituált tevékenységét, s azon belül is legfőképpen a helyüket akarnánk szabályozni. Dugjuk el valahova, ahol nem látszik – ez a ki nem mondott vezérelv vonatkozik elsősorban ám kimondhatatlanul a farokra és a farokgazda kliensre, s csak másodlagosan, viszont már kimondhatóan a kurvára. Ebből vezetődnek le a “jogi”-nak nevezett tételek.
Mint például hogy állítólag ki kellene lépnünk abból az 1950-es New Yorki Egyezményből, amely kötelezi hazánkat a kerítők és bordélyműködtetők üldözésére. Bírálói szerint az Egyezmény prostitúciómentes ideái utópisztikusak, nem képesek számot vetni a prostitúció létezésével, és sehol a világon nem sikerült általuk megszüntetni a prostitúciót.
Csakhogy az Egyezményről nem állapítható meg, hogy nem vált volna be, hisz nem is vették komolyan. Csatlakozásunk, 1955 óta nem volt még egyetlen olyan perc sem, melyben a magyar törvények megfeleltek volna az Egyezménynek. 1993-ig bűnöző volt a prostituált, 1998-ig szabálysértő, azóta szintén szabálysértő, igaz, más miatt. 1998 előtt a törvény a “kéjelgést” büntette, 1998 óta pedig ennek már a puszta szándékát. Előfordul, hogy a rendőrség a korábbról ismert, közértbe tartó prostituáltat is megbünteti, a papírra azt írják, hogy felajánlkozott, és a helyszínt is meghamisítják. A megbírságolt abszolút tehetetlen. Hiába panaszol, a fellebbvitel automatikusan a rendőrnek hisz. Van aztán olyan prostituált is, akit már olyan összegben megbírságoltak, azért, mert az utcán állt, annyit kap, mintha gyilkolt volna. Ugyanakkor olyan hír nem látott napvilágot, hogy a férfias rendőrség egyetlen férfiklienst is megbüntetett volna. Elkapni ugyan elkaptak jópárat, hisz így lehetett a nőre bizonyítani, hogy felajánlkozott, de a pasast elengedték, a nőt bevitték, és megbírságolták.