Először nagyon félénken méregették egymást, aztán elcsattant az első csók, majd gyengéden elkezte vetkőztetni a nejemet. Amikor már csak a bugyi volt rajtta, ő is viszonozta a ruháinak eltávolítását, majd kezelésbe vette a dudorodó farkat. Szívta, nyalogatta hatalmas erővel, közben előre és hátra huzogatta rajta a bőrt. Nagyon élvezte, hogy egy ismeretlen farkat érezhet a szájában. Olyan élvezettel szopta a férfi farkát, hogy már attól teljesen benedvesedett. Nemsokára gyengéden leültette az ágyra, majd a bugyitól is megszabadítva elkezdte izgatni feleségem csiklóját. Hatalmas nyögések közepette már akkor majdnem elélvezett. A férfi hajába markolva nyomkodta bele fejét a lucskos pinájába… A teljes történetet itt olvashatod
Sose bízz a kurvában akit pénzért baszol, mert ha már nem kivánja az érdeke, a beigért diszkréciót elfelejtheted. Így járt Berlusconi is, aki vagyonokat fizetett a ribancoknak, mégis pofáznak. Melania Tumini szerint Berlusconin fürtökben lógtak a prostituáltak, amelyek közül némelyik nővérnek, némelyik rendőrnőnek öltözött. Elmondása szerint a villa olyan volt, mintha egy prostituált gyülekezőt hirdettek volna meg oda. A nők legtöbbje Berlusconi körül legyeskedett, aki előszeretettel tapizott mindenkit. Tumini terhelő vallomást tett a Berlusconi-ügy során kerítéssel gyanúsított fogorvosnőre, Nicole Minettire is, akit többek közt azzal vádolnak, hogy ő volt az egykori miniszterelnök kerítője. A nő információi szerint Minetti maga is tevékenyen részt vett a buliban, és többek közt a saját szemével látta rúdtáncot lejteni Berlusconi előtt… A teljes cikket itt olvashatod el.
További cikkek a szexbotrányról: Maffiafőnökök, kerítők, uralkodók - Kétszáz bombázó kurvát baszott meg Berlusconi - Az év legnagyobb szexbotrányai - Ezt a ribancot is kúrta Berlusconi, a neve Ruby - Kényszerítették Berlusconi kurváját - Mara Carfagna miniszterasszony, Berlusconival is dugott – Berlusconi a kiskurú Rubyt 13 alkalommal dugta meg – Berlusconi magát védené áprilisi perében – Ruby, Belusconi kurvája Bécsben van – Ronaldo is fizetett Berlusconi kurvájának Rubynak – Ruby: Minden lány meztelen volt Berlusconi buliján – Kadhafi inspirálta Berlusconit az unga-bunga partikra – Nők százezrei tüntettek Berlusconi ellen – Bugyit letolva tüntettek Berlusconi ellen videó – Kilakoltatják Berlusconi kurváit – Berlusconi ellen tüntetés, és kurvája Ruby – Az olasz parlament támogatta Berlusconit a kurvázásban – Undorítónak nevezte a szexbotrányait taglaló műsort Berlusconi – Folytatódik Berlusconi prostibotránya – Putyin is részt vett szexorgiákon – Berlusconi és Putyin együtt kurváztak – A 17 éves kurva ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől – Berlusconi kiskorú prostituáltakkal szexelt – Cicciolina: Ott voltam Berlusconi orgiáján – 17 éves lánnyal kavart a veterán politikus – Pénzért szexeltem Berlusconival állítja egy tini tinikurva – Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai – Meghökkentő kijelentés az olasz parlamentben – Elnökök sem bírnak a farkukkal, a legnagyobb szexbotrányok – George Clooney mentheti meg Berlusconit a szexperben - Berlusconi képviselői helyet adott a szexért – Berlusconi szexplázája.
Málnási Réka plázacica privát castingon és a Szexpláza 25 DVD film forgatásában is szerepelt. Szóló bemutató képek itt:
Íme a 10 top Playmate! Bemutatjuk Magyarország tíz legszebb nőjét. Ők a Playmate of the Year döntősei. A velencei-tónál fotóztuk meg őket, fülledt kánikulában. Talán emiatt is szabadultak meg pánikszerűen a ruháiktól. Ne feledd: még mindig van lehetőség szavazni, hogy kiválaszthassd a közönségdíjast! Egy hónap múlva pedig újra lehull a lepel akkor majd a győztesről.
Playmate pinák, hírek, bulvár, szex: Kocsis Orsi a magyar Playboyban nem húzza szét a pináját Lévai Adrienn: Imádok meztelenkedni – Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Lévai Adrienn playmate – Playmate party a Bed Beach-en – Playmate választás lesz – Okosakat mondanak a modell csajok – Szőrös pinájú Playboy modell – Playmate puncik – Ripli Zsuzsi nem színleli az orgazmust CKM fotók – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok – Playmate of The Year 2010 Hope Dworaczyk – Zgut Éva (Eva Black) playmate a szexből él
Cimkék: Akt, Aubert Evelin, Buli, Csajok, Daniludisz Nikolett, Geszti Helga, Horváth Zsófia, Kari Kata, Kálmán Beáta, Kárpáti Anett, Kovács Kitti, Lévai Adrienn, Magyar, Mónus Emese, Meztelen, Molnár Ivett, Nude, Pina, Playmate, Plecskó Izabella, Punci, Svedova Viktóra, Turner Eszter.
Amióta első melltartóját megkapta, szenvedélyesen imádja a fehérneműket, valószínűleg jóval szebb és nagyobb a gyűjteménye, mint Kiszel Tündéjé. Dolgozott fehérnemű boltban is, karrierje tizenkilenc évesen indult, amikor egy sztriptízbárban kezdett táncolni. Itt vintage stílusban egy méhkas-szerű hajat kreált magának, s hosszú kesztyűket öltött. Később stílust váltott, még a sztriptízbárban glamour lány, majd retro pin-up lány [...]
Keveset dugnak a japánok. Sok a stressz, a munka. Meg az a fránya internet. A japánoknak nincs kedve a szexhez. A magyaroknak viszont van. A japán párok 40 százaléka nem élt szexuális életet az elmúlt hónapban – állítja egy japán kormányzati felmérés. Ráadásul a felmérésben szereplő 1409 ember a szexuálisan legaktívabbnak számító 16-49 éves korosztályból [...]
Vilmos Kata plázacica pornózott a Szexplázában. Hardcore fotók. A teljes sorozatért ahol szopatják basszák a 162 fotóból álló sorozaton, kattints ide vagy a képre: Vilmos Kati plázacica hardcore szex a Szexpláza pornójában. Ha tetszenek a Plázacicák vagy Kata, és kiváncsi vagy a teljes hard sorozatra, akkor legyél Tag és kattints a képre. További Szexplázában pornózó lányok, a plázacicák bejegyzései [...]



