Nem Liptai Claudia az első híresség, akinek új udvarlója, a milliárdos üzletember Krisán László csapja a szelet. Mint megírtuk a Krizsán és Liptai románc már hónapok óta tart, és csak remélni lehet, hogy Claudia annyi szenvedés után végre megtalálja az igazi boldogságot a lehengerlő stílusú, világsztárok társaságában is szívesen fényképezkedő férfi oldalán.
Krisán mintha kimondottan kedvét lelné abban, hogy ismert és szép nők mellett mutatkozik. Most ugyan Claudia lába elé terít rózsa szőnyeget, nemrégiben viszont még Kapócs Zsókának udvarolt. Kapócs Zsóka egy másik, sikeres és gazdag férfi Habony Árpád oldalán vigasztalódik.
Szeptemberben, egy szórakozóhely megnyitóján bukkantak fel együtt, a férfi pedig egész este el sem mozdult partnere mellől. Zsóka azt állította, csak barátság van köztük, testbeszédük azonban másról árulkodott. A férfi itta Zsóka minden szavát, aki kiváló formában volt aznap este: minden mozdulatával csábított, elvarázsolta az üzleti életben kemény ellenfélnek ismert vállalkozót. Amikor pedig az újságírók Zsókával szerettek volna pár szót váltani, Krisán László szúrós pillantásokkal jelezte, hogy nemkívánatos a jelenlétük, amivel csak megzavarnák a meghitt beszélgetést.
A közeli ismerősöktől úgy tudjuk: a férfi és Zsóka egy párt alkottak egészen addig, amíg Krisán meg nem ismerkedett Liptaival. Akkor szakított Kapócs Zsókával, aki viszont januárban egy másik sikeres férfinak, Habony Árpádnak, Orbán Viktor tanácsadójának lett a barátnője.
Az üzletember pedig Claudiát hódította meg. A sikeres, gazdag férfiak miért szeretnek modellekkel, színésznőkkel mutatkozni?
– A gazdag férfi úgy van vele, hogy mindent megengedhet magának, és csak emeli a renoméját, ha sztárokkal veszi magát körül. Nemcsak egzisztenciálisan, hanem férfi ként is irigylésre méltó akar lenni, ráadásul még olyan vonzereje is van az anyagiaknak köszönhetően, aminek csak kevés nő tud ellenállni – válaszolta a pszichológus. Forrás Blikk.hu
Kapócs Zsóka szex, erotika, bulvár: Orbán sem tudott Kapócs Zsókáról – Orbán bizalmasa dugja Kapócs Zsókát – Kapócs Zsóka pinája – Kapócs Zsóka fotózásának videója – Kapócs Zsóka CKM szexképek.
A 37 éves Liptai Claudia újra párra talált: egy sikeres és népszerű üzletember, Krisán László az új kedvese. A párt a hot! magazin buktatta le, ám még egy kezdődő románcról beszél.
A Blikk információi szerint azonban Claudia és a cégvezető hónapok óta egy párt alkot, ráadásul a megismerkedésük sem volt mindennapi. A TV2 műsorvezetője ugyanis kísértetiesen hasonló módon jött össze mostani szerelmével, mint ahogy másfél éve Daróczi Dávid (†38) volt kormányszóvivőt megismerte.
Krisán tavaly decemberben volt a Mokka vendége, ahol a Széchenyi Kártya előnyeiről tájékoztatta a nézőket, az üzletember ugyanis a program felügyeletét ellátó Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója.
Anno a tavaly április elején öngyilkosságot elkövető Daróczi is a TV2 reggeli műsorában figyelt fel az akkor még vörös hölgyre, és módszeresen, ajándékokkal, régi vágású udvarlással hódította meg Claudia szívét. Úgy tűnik, a történelem ebben is ismétli önmagát, Krisán ugyanis hasonlóan férkőzött a műsorvezetőnő szívébe: a magazin fotósorozatán látszik is, amint egy gyönyörű virágcsokrot csempész Claudia autójának a szélvédőjére. De talán az is jó pont lehetett, hogy a férfi nagyon olvasott, intelligens, és lehengerlő a stílusa. Nem véletlen, hogy az ország leggazdagabb embere, Demján Sándor jobbkezeként is emlegetik több helyen.
– Nagyon jó ember, a kollégái és az üzleti partnerei körében is roppant népszerű. Nagyon művelt, és szereti az életet – tudtuk meg több, az ismeretségi körébe tartozó embertől.
Egy az alkalmazottai által létrehozott „Krisán Fan Club” nevű oldalon számos képet találni a gyerekeiről, Dianáról (18) és Márkról (10), valamint barátairól, hobbijáról és életéről; a képekről szinte sugárzik a kiegyensúlyozottság és az élet. Krisán ugyan két gyönyörű gyerek édesapja, de elvált, és talán éppen az az ember, aki végre békét és hosszú távú szerelmet hozhat Liptai Claudia életébe.
Krisán Lászlót Hollywoodi sztárokkal fényképezték! Nemcsak a hazai hírességek, de a világsztárok körében is otthonosan mozog Krisán László, aki az első nemzetközi forgatásra is alkalmas stúdiókomplexum, az Etyeken felépült Korda Filmstúdió vezetője volt. Ezek után nem csoda, hogy olyan hírességek, mint Andie MacDowell amerikai színésznő, Roman Polanski Oscar-díjas rendező vagy Ron Perlman, a Magyarországon forgatott Hellboy – Pokolfajzat főszereplője is szívesen pózolt az üzletemberrel közös fotókon. Ez érthető is, hiszen a főnökkel mindenki szívesen szerepel egy fényképen. Nem is beszélve a hollywoodi producer Andy Vajnáról, akivel baráti viszonyt ápol. Forrás: Blikk, Szexpláza.
Liptai Claudia szex, erotika, bulvár: Liptai Claudia színpadi bohózatban szerepel -Lipati Claudiára vágynak szexuálisan a magyar férfiak – Liptai Claudiát felkepta a Puruttya – Liptai Claudia kiverte a balhét egy hotelban – Nem fogod elhinni baszdmeg, kit dugnának a magyarok – Műhaja és szilikonmelle van Liptai Claudiának – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia
Liptai Claudia tíz év után újra színpadra áll. Egy Neil Simon-darabban szerepel majd, többek közt Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel játszik együtt. Claudia korábban azt mondta, a próbák alatt pont úgy izgul, mint akkor, amikor először lépett a Vígszínház világot jelentő deszkáira.Most a Centrál Színházban láthatjuk, ahol most Claire Ganz bőrébe bújva úgy láthatjuk, ahogyan még soha sem.
A darab szerint New York város alpolgármestere a tizedik házassági évfordulóját ünnepli. Érkeznek a szűk baráti kör tagjai, ám a személyzet eltűnt, a feleségnek nyoma veszett, és vajon hol lehet maga a nagyszerű barát és gondos férj? A szenzációra mindig éhes, de a botránytól irtózó vendégek kénytelenek szembenézni a valósággal.
Liptai Claudia szex, erotika, pornó: Lipati Claudiára vágynak szexuálisan a magyar férfiak – Liptai Claudiát felkepta a Puruttya – Liptai Claudia kiverte a balhét egy hotelban – Nem fogod elhinni baszdmeg, kit dugnának a magyarok – Műhaja és szilikonmelle van Liptai Claudiának – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia
Az e heti Édesnégyesben a Jóban Rosszban volt színésznőjéért versengenek a férfiak, közöttük Nunez Martin, aki a hárommilliós Playboy-fotókon a mára már elhízott Liptai Claudiával imitált szexet. A kubai apától és magyar anyától született mixer-modellnek már a legelején sikerült elnyernie Szorcsik Viki tetszését, a színésznő ugyanis őt helyezte a rangsor elejére, úgyogy feszíthet neki.
Kozsó, Szabó Zsófi és Majka után Szorcsik Viktória került a TV2 képernyőjére az Édesnégyes című gasztro-randishow-ban, és mint a többiekért, érte is négy versenyző küzd meg. Mint korábban megírtuk, a Szorcsikra pályázók között van az a Nunez Martin is, aki Liptai Claudia bikája volt a műsorvezető hárommilliót érő playboyos fotóinál, és sosem tagadta, hogy Liptai bejön neki. A 27 éves vendéglátós friss bemutatkozó videójából kiderült, hogy szabadidejében modellkedik, karaokézik és sportol, és hogy a szőke nők a gyengéi, ezért Szorcsikot sem űzné ki az ágyából.
A hétfőn adásba került felvétel szerint nemcsak Nuneznek jön be Szorcsik, hanem a színésznő is érdeklődik iránta, legalábbis őt helyezte az adás végén kötelezően felállítandó rangsor elejére. Szorcsik Viktória az Aktívnak adott promóinterjújában elmondta, szerinte Nunez olyan pasi, akiért „odavannak a csajok, és széttépik magukat. Szimpatikus nekem is, nem tagadom, nyilván tetszik mint férfi, bár más az ideálom.”
A színésznő az adásmenet szerint hétfőn nem Nunez Martinnal, hanem a magát Gyufának hivató versenyzővel randizott, ami egyáltalán nem volt kellemesnek mondható, miután a férfi rácsapott a bikinire vetkőztetett és temperával összekent Szorcsik seggére. „Ha még egyszer rácsapsz a fenekemre, fogom magam és elhúzok a picsába” – reagálta le a színésznő, aki azt állította, lelki társát próbálja megtalálni a műsorban.
További bejegyzések a témában: Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia
Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia
A TV2 műsorvezetője körül akkora a felhajtás, mintha hollywoodi sztár lenne. Pedig csak egy pinamutogató celeb ő is. Pár éve beindult körülötte a sztárcsináló gépezet, amely még most, egy tragédiát követően sem tud leállni… Ekkora felhajtást! „Claudia autóját hasonmás vezette!” „Hősiesen tartotta magát a műsorban!” „Szöktetés a stúdióból!” Ilyen és ezekhez hasonló hangzatos mondatokkal fogadták a visszatérését a reggeli műsorba.
Igaz, hogy a tragédia, ami Daróczi Dáviddal történt, biztosan kihat Liptai további életére, sokaknak mégis az az érzése támadt, hogy kissé el van túlozva körülötte a felhajtás… Mert nézzük csak, ki is az a Liptai Claudia, akinek a személye körül ekkora a cirkusz.
Színésznő – ennyit tudtunk róla, amikor 1998-ban a Csíííz című műsorban feltűnt az RTL Klubon. Elhittük, bár a többség soha nem látta egyetlen darabban sem. Karrierje egyenesen ívelt felfelé, s hamarosan kijelentették róla: ő Magyarország első számú sztárműsorvezetője. Fasz kivan már!
Kinek a pap – szokták mondani –, kinek meg… valaki más. Tehetségesebbnél tehetségesebb, képzett, jól kérdező műsorvezetők munka nélkül, félretéve vegetálnak – ő mivel érte el mindezt?
Minden jel arra mutat, hogy Daróczi Dávid (†38) péntek éjjel öngyilkos lett, valószínűleg felakasztotta magát. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Daróczi Dávid Budapesten, Batiz András Andrássy úti lakásában halt meg, a környéken több rendőr is volt az eset után, a BRFK két járművel szállt ki a helyszínre éjfél előtt. Meg nem erősített információ szerint hozzátartozók találták meg a holttestét. Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese annyit mondott: „haláleset miatt biztosítják a helyszínt.” A helyszínre érkeztek az életvédelmisek, és hajnali fél kettő körül megjött a Budapesti Temetkezési Intézet járműve is.
Daróczi Dávid 1972. április 29-én született Daróczi József néven, de később ezt megváltoztatta, hogy ne keverjék össze édesapjával, Choli Daróczi Józseffel. 1990-1995 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi karának tanulója volt, majd 2004 óta a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán tanult. 1994-1995 között a Népszava című lap újságírója volt majd átment a Színes Vasárnap című újsághoz, ahol 1997-ig dolgozott. 1997-1999 között a Világgazdaság újságírója, később a tőzsde rovat vezetője volt. 2001-2004 között a Rádió C felügyelő bizottságának elnöki tisztjét töltötte be. 2002-2004 között a Magyar Televíziónál dolgozott, ahol a Híradó szerkesztő-riportere volt, majd az Üzleti Híradó felelős szerkesztője lett. 2004-2005 között a Magyar Hírlap szerkesztője majd a gazdasági rovat vezetője volt. 2005-2007 között a Miniszterelnöki Hivatalban volt a miniszterelnök szövegírója, majd a Kormányszóvívői Iroda vezetője lett. 2007 júniusában nevezték ki kormányszóvivőnek.
Két évig tevékenykedett a Gyurcsány-kormány szóvivőjeként, ebből a pozíciójából 2009. április 24-én, a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón távozott. Ekkor eltűnt a médiaérdeklődés középpontjából, ahova az év végén tért vissza. 2008 tavaszán már hírbe hozták Vámosi Viki (34) topmodellel, de tavaly december közepén robbant bombaként a szerelmes hír: hónapok óta együtt van a playmate és bemondó Liptai Claudiával (37). Ismeretségük nem volt új keletű, gyengédebb szálak már hónapokkal a bejelentés előtt szövődtek közöttük.
Megkörnyékezte Ördög Nórát a Playboy egy aktfotózás miatt. A műsorvezetőnő hárít és húzódozik, de emlékezhetünk: egy éve ugyanígy kezdődött Liptai Claudia és a nyuszis magazin keringője. Reméljük, ezt most nem nyújtják el olyan hosszan.
Bár rég elfelejtettük, de kiheverni még nem tudtuk a Liptai Claudia Playboy-beli szereplése körüli felhajtást – visszatekintve szinte hihetetlen, hogy milyen hosszan tartott a huzavona, mennyi volt a tili-toli még azután is, hogy egyértelmű igent mondott a felkérésre a hazai főcelebasszony, és mennyi ideig tartottak az utórezgések. Hogy miért is jutott ez most az eszünkbe? Hát azért, mert bár annyi idő nem telt el a médiarengető eseménysorozat óta, már körvonalazódik is a következő menet. Az új főszereplő: Ördög Nóra.
A sztori még gyerekcipőben jár, de már futott egy kört a sajtóban a hír, hogy a nyuszis magazin régóta ostromolja a műsorvezetőnőt, ő azonban nem nagyon akarja beadni a derekát. Ez pedig így nekünk nagyon ismerős, tavaly nagyjából ilyenkor pontosan itt tartottunk a Liptai Claudia-történettel, úgyhogy vannak sejtéseink, hogy mi következik ezután, és attól is tartunk, hogy tudjuk, mennyi ideig fog tartani. Márpedig mi azt nem nagyon szeretnénk.

Ördög Nóra fotózásával kapcsolatban egyébként semmi panaszunk nem lenne, nyilvánvaló, hogy sokan lennének rá kíváncsiak, és ha ő úgy gondolja, hogy beadja a derekát, hát tegye is meg, nincs már ebben semmi kivetnivaló. Csak annyit kérnénk, ne csigázzák addig az érdeklődésünket megint, hogy önmaga paródiájába forduljon át az egész kampány, mert szeretnénk jó szájízzel kézbe venni a fotókat tartalmazó lapot. Úgy vettük észre egyébként, hogy Ördög Nóra mostanában igencsak lefogyott – bár ez egyáltalán nem feltétel, sőt, de ki tudja, talán épp a fényképezésre gyúr, és nem kell sokat várnunk. De szép is lenne.
Liptai Claudia nem volt szégyenlős: melltartó nélkül ment Mester Tamáshoz! Fogd meg! – ajánlotta minden gátlás nélkül cicijét Mester Tamásnak (39) Liptai Claudia (36), miután az énekes a ma esti Hal a tortán felvételén megkérdezte tőle, szilikonból van-e a melle.
A kérdésre valószínűleg nemcsak Mester Tamás szeretett volna választ kapni, hanem mindenki, aki csak látta Claudia meztelen férfimagazinos képeit. Abban a szerencsében azonban csak Mester Tamás részesülhetett, hogy a kezében tarthassa Claudia mutatós domborulatát.
– Vacsora előtt üvegeztünk, ahol mindenki szabadon kérdezhetett a másiktól. Amellett, hogy jobban megismerjük egymást, a lényege ennek a játéknak az, hogy választ kapjunk olyan kérdésekre, amelyeket esetleg egy szimpla beszélgetés alkalmával nem mernénk feltenni – mondta a Blikknek Mester Tamás, aki egyáltalán nem jött zavarba attól, hogy kérdésére ilyen választ kapott.
– Nem jártam abban a gyárban, ahol csinálták, pontosan nem tudom, hogy milyenből fröccsöntötték. Fogd meg! Szerinted?! – mondta Claudia, aki azonnal rá is húzta Tamás kezeit a mellére. – Mindenki rácsodálkozott erre a szituációra, de miután úgy gondolom, ahogy Claudiát, engem sem lehet könnyen zavarba ejteni, így éltem a lehetőséggel. A többiek meg tágra nyílt szemmel nézték, mi történik.
Amikor pedig a kezemben tartottam a mellét, azonnal választ kaptam a kérdésemre, de természetesen nem fogom elárulni, hogy mit éreztem – mondta a Blikknek Mester Tamás, aki reménykedik abban, hogy a történtek után Claudia új bikája Daróczi Dávid nem néz majd rá ferde szemmel, mivel a tapizás csak a játék kedvéért történt.
Mesteren kívül azonban a többieknek is akadt olyan kérdés a tarsolyukban, amelytől Claudia ugyan nem jött zavarba, de szintén nem szívesen beszélt. Vágó István például arra volt kíváncsi, hogy kolléganője szerelmesebb-e most, mint két éve, vagyis akkor, amikor még Gesztesi Károllyal élte az életét. Claudia azonban nem volt hajlandó válaszolni, inkább passzolta a kérdést.
Szex volt a téma – Tilla: Mit tennél meg azért, hogy kisebb legyen a feneked? Claudia: Vagy a farkad? Áron: Úristen! Hová kerültem?! Mester: Szilikonból van a cicid? Claudia: Nem jártam abban a gyárban, ahol csinálták, pontosan nem tudom, hogy milyenből fröccsöntötték. Fogd meg! Szerinted?!
Claudia: Mikor érezted először jól magad nővel? Tilla: Az első alkalommal nem volt jó. Illetve jó volt, ez nem igaz, jó volt, de neki nem volt jó, és ez némi árnyékot vet azért erre a dologra. Tehát nem úgy távoztam a színhelyről, mint Tarzan. Jane ilyen elaléltan integet a bokorból…
Áron: Vagy lehet, hogy több nő, akinél rosszul szerepeltél, így felkiált, hogy tudtam! Tudtam, hogy én vagyok az első! Mindenki azt hitte. Ez anynyira szar volt, hogy csak én voltam neki az első, pedig már negyven! De hát van ilyen. Tilla: De közben jó volt. Elvesztettem a fonalat. Nekem jó volt. De miért, hát az mindig jó!
Az utolsó vacsorára azonban még erre is rá tudott tromfolni a TV2-n – saját meztelen testét kínálta fel a főfogás mellé. No nem fizikai valójában, csak a Playboy hasábjain megjelent pikáns fotóit tette ki dekorációnak. Vágó István, Kovács Áron, Till Attila és Mester Tamás egy ideig nem tudott mit kezdeni a helyzettel, de végül feltalálták magukat.
– Nem mindennapi helyzet volt, az biztos – mondta a Kovács Áron. – Igyekeztem viccelődni, megjegyeztem, hogy furcsa, anyukámnál nem szoktunk meztelen képeket nézegetni a vasárnapi ebédnél… Én szeretem a húst, de a tányéromban. Ez is fincsi husika, de nem az asztalnál.



















