Nyáron megszűnhet az első potencianövelő gyógyszer a Viagra egyeduralma, akkortól ugyanis bármelyik gyógyszergyár előállíthat ilyen hatóanyaggal potencianövelőt, amelyek így jóval olcsóbbak lesznek.
Olcsóbb lesz a pirula, így nőhet a szexuális aktusok száma azoknál, akik kék tabletta használatára kényszerülnek. 15 év után nyáron lejár a szabadalmi elsőbbsége az első, merevedést segítő gyógyszernek. Számos gyár startra készen várja, hogy a patikák polcaira kerüljön a Viagrával megegyező hatóanyagú terméke, amelynek engedélyezési folyamata már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. Az országos Gyógyszerészeti Intézet legutóbb három ilyen gyógyszert engedélyezett. A Viagrát gyártó cég egyelőre nem sokat árul el, hogyan küzdenek majd meg a konkurenciával, mivel az kedvezne a generikumok gyártóinak.
- A Pfizer természetesen tervez lépéseket az ügyben, hiszen meg szeretnénk őrizni a pozíciónkat. Azonban konkrétumokról korai lenne még beszélni, mivel a kizárólagosság majd csak június második felében jár le – áll a cég lapunkhoz eljutatott közleményében.
A generikus gyógyszerek, vagy más néven generikumok olyan gyógykészítmények, amelyek ugyanazokat az aktív összetevőket és ugyanolyan arányban tartalmazzák, mint az eredeti gyógyszerek. Így gyógyhatásukat tekintve megegyeznek az eredeti gyógyszerrel, azonban annak áránál jóval olcsóbban kaphatóak. A generikumok az eredeti gyógyszer szabadalmának lejárta után jelennek meg a piacon.
A gyóyszergyárak csak az árcsökkentéssel tudják bevezetni a piacra az új terméküket, amely – számításaim szerint – 30-40 százalékkal olcsóbb lesz, mint a Viagra és társai – mondta az uro-szexológus. Szabadáras gyógyszerről van szó, ezért nehéz pontosan megmondani mennyivel kell kevesebbet fizetni érte. Egy 100 mg-os, 4 tablettás kiszerelés jelenleg 15-16 ezer forint között mozog, ami az új gyógyszer esetében 10-11 ezerre csökkenhet – tette hozzá az orvos.
Az urológus tapasztalatai szerint páciensei általában 5-6 tablettát használnak fel egy hónapban, vagyis öt naponta élnek szexuális életet. – Szerintem nem a több szex lesz a jellemző, hanem inkább az elérhetőségi kör növekszik, vagyis akik eddig nem tudták megvenni a potencianövelőt, most hozzájuthatnak.
Stohl András nem egyszerűen élvezi az életet. Alkohol, drog, Viagra egyszerre, nem csoda hogy történnek tragédiák.
Kipakol a szerető, Molnár Tünde aki egy évig élt együtt Stohl Andrással. Molnár Tündét a hot! magazinnak sikerült elérnie Spanyolországban, akivel a színész hét éve, a Survivor forgatásán jött össze. Amikor a lány megismerkedett a Nemzeti Színház művészével, Stohl az első súlyos balesetén volt túl.
- Kár lenne tagadni, hogy az alkohol már akkor is szerepelt a fogyasztási cikkei között, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az az élet, amit ő él, csak kívülről irigylésre méltó. Tovább a teljes cikkre
A szex jó dolog, megerősíti a szerelmet, levezeti a feszültséget, segít megőrizni az egészséget. De mit tegyünk, ha már nem megy olyan jól, ha az uraknál zavarok támadnak a merevedésben, vagy a hölgyek a hátuk közepére kívánják az esti párnacsatát? Szexshopokban széles kínálatban állanak rendelkezése a legújabb gyógyszerek, étrend kiegészítók. Szerencsére a természet, s manapság már a modern orvostudomány gondoskodik a gyógymódról, a szexuális vágykeltők, serkentők és potencianövelők egész tárháza áll rendelkezésre, ha lankad a teljesítmény az ágyban. A szexuális vágy felkeltése, a libidó az első lépés a beteljesüléshez, s ha az ember igazi élményt akar átélni és nyújtani, akkor azt sem árt kissé fokozni.
Már az ókorban ismert volt néhány növény és állat húsának vágyfokozó hatása, nem véletlen, hogy a serkentőket a görög mitológia szerelem istennőjéről, Aphroditéről nevezték el afrodiziákumoknak. A számtalan kotyvasztott vágykeltő közül máig legendás a gránátalma, a mustár, a zeller, a gyömbér, a languszta. De ismert több fűszernövény, például a bazsalikom és a fahéj jótékony hatása is.
Az illatoknak is nagy szerepük van a vágy fokozásában, egy új keletű felmérés szerint az ámbra szinte az őrületbe tudja kergetni a férfiakat, akárcsak az emberi test természetes csábító eszköze, a feromon. Őrjítő hatása lehet a vágyra az illatos olajokkal történő masszázsnak is, ahol a hangulat és az érintés varázsa fokozza a kéjt. Ázsiában sokáig hitték, hogy a tigrisek szárított péniszéből készült őrlemény a legkókadtabb férfiszerszámot is harci állapotba edzi, míg Afrikában az orrszarvúkat tizedelték évszázadokon át, sokan ugyanis a rinocérosz ékességéből készült porból remélték visszanyerni férfiasságukat.
A számtalan ősi módszer azonban lassan feedésbe merült, amikor a potenciazavarok elleni küzdelem frontáttöréseként megjelent a piacon az a bizonyos kis kék tabletta.A potenciafokozó készítmény pár év alatt meghódította a világot, vérbőséget okozó hatása pedig bajba jutott férfiak millióit menti meg a kudarc élményétől. Pedig a lankadó férfierő oka nem mindig a testi bajokban keresendő.
- Bármilyen hihetetlen, a merevedési zavarokkal küzdő férfiak hetven százalékánál lelki okokra vezethető vissza a dolog – mondta dr. Bölöni Károly urológus. – A stressz, a teljesítési vágy, a fizikai leterheltség, egy kihűlő kapcsolat vagy egy megcsalás miatti bűntudat áll gyakran a kudarc hátterében. Az ilyen gondokkal küzdőknél, miután kizártuk a testi okokat, pszichoterápia nyújthat segítséget, a lényeg, hogy nem szabad lemondani a segítségről.
És a XXI. század: a különböző merevítő implantátumok, amelyeket a teljesítésre fizikailag képtelen nemi szervbe ültetnek, egyre elterjedtebbek világszerte. Az ilyen beültetett merevítő már kapható távirányítással is, amikor az illető férfi nappal nyugalmi helyzetben tarthatja nemi szervét, de a szükséges pillanatban egy „gombnyomással” felállíthatja azt. Az utóbbi években már Magyarországon is találhatók olyan plasztikai klinikák, ahol a születésüknél fogva kis mérettel rendelkező uraknak a nemi szerv vastagságát és hoszszát is megnövelik.
Egyes, az interneten a Viagra természetes alternatívájaként reklámozott impotenciaellenes gyógyszerek illegálisan ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák, mint a vényre kapható gyógyszerek, figyelmeztet az FDA.
Az interneten impotencia ellen vagy a szexuális teljesítmény növelése érdekében árult ún. táplálék-kiegészítők közül hét termék esetében figyelmezteti a hatóság a fogyasztókat. A listán szerepel a Zimaxx is, amelyről a tesztek során kiderült, hogy sildenafilt tartalmaz, ugyanazt a hatóanyagot, amelyet a Pfizer által gyártott, és kizárólag vényre kapható Viagra is.
Az FDA figyelmeztető levelet küldött valamennyi gyártónak, hogy illegális szereket forgalmaznak. A listán szereplő szerek a fentin kívül a következők: Libidus, Neophase, Nasutra, Vigor-25. Actra-Rx és a 4Everon. Vegyi elemzéssel kimutatták, hogy ezek vagy a sildenafilhez hasonló összetevőket tartalmaznak, vagy egy másik hatóanyagot, a vardenafilt. Ez a GlaxoSmithKline és a Schering-Plough által forgalomba hozott Levitra hatóanyaga. Tovább a Vágyfokozók növényi afrodiziákumok témában
Csodás éjszaka, felejthetetlen együttlét. Titka az ellazulás és az élvezet. Szinte mindenki erre vágyik. Ám a szuperszex útonállói már a hálószoba ajtajában várnak: megzavarnak, görcsössé tesznek, elveszik a kedved is. . . Szexre bármikor sor kerülhet – időpontja a felektől és a körülményektől függ. Az igazi, romantikus szerelmeskedés viszont időigényes . És csak akkor sikerül, ha a partnerek odafigyelnek egymásra, nem engedik be a hálószobába a ”környezeti ártalmakat”.
A stressz
Az egyes számú közellenség. Oka lehet munkahelyi, anyagi eredetű, de otthoni is. A problémát meg kell oldani, vagy ha ez nem lehetséges, relaxációs, meditációs technikákkal küzdeni ellene . Idegesen senki sem tudja magát elengedni.
A harag
Kinek van kedve a szexhez, ha előtte összezördült a párjával? Csírájában fojtsatok el minden veszekedést. A harag – még ha nem is tűnik fel azonnal – apránként felőrli a kapcsolatot .
A sértődés
Hasonló a haraghoz. Megmérgez mindent, egyre nehezebbé teszi a kibékülést, a közeledést. Ne számíts arra, hogy a sértődött partner majd az ágyban feltétlenül megbocsát . A hálószobába amúgy is tilos bevinni a problémát. Legjobb, ha a sértő még a küszöb előtt bocsánatot kér. A sértett pedig ne habozzon megbocsátani.
A gyerekek
Kit ne zavarna a gyerek(ek) behallatszó vihogása, a kisebbek hálószobai ”látogatása”. Vagy tegyétek le a srácokat időben aludni, hogy utána nyugodtan élvezhessék az ”esti programot”, vagy hetente egyszer-kétszer vigyétek őket át a nagymamához pár órára. Lényeg, hogy rendszeresen kerítsetek sort olyan alkalmakra, amikor csak egymásra tudtok figyelni.
Az impotencia
Férfiak legfőbb mumusa. Nem kell bepánikolni, ha egyszer-egyszer előfordul. Ha azonban makacsnak bizonyul a probléma, az orvos után kiált. Az ő dolga eldönteni, szervi vagy lelki baj áll-e a háttérben . Leggyakrabban persze az utóbbi. Mert a partner túlzottan követelőző, még többre, még jobba vágyik, esetleg elégedetlenkedik a férfival, aki ettől lehervad. Ám az is előfordulhat, hogy a hűtlen férfi mond otthon csütörtököt. Ilyenkor az ok: lelkiismeret-furdalás . A lelki eredetű gondokat fejben, esetleg pszichológus segítségével lehet megoldani.
A korai magömlés
Már a ”korai örömtől” való félelem is, de túl ritkán előforduló szeretkezés is okozhatja. Feltétlenül orvosolni kell . Ha annyiban hagyjátok, előbb-utóbb tönkremegy a kapcsolat.
A hiányzó vágy
Nők gyakori gondja. Talán a férfi túl gyors, és egy idő után a partnere már csak megszokásból is enged , de lehet, hogy valamilyen feszültség áll a háttérben. Ha a dolog komolyabb okra (fiatalkori erőszakra, molesztálásra, esetleg vallási okokra) vezethető vissza, pszichológus segítségét kell kérni.
Sok párnál jelent alapvető problémát, hogy mást akar a férfi, és mást a nő, vagyis már a nemek különböző jelleg is sok konfliktust szül. Vajon van kiút, ha ez már a hálószobában is érezhető? Az erősebb nem képviselői általában racionálisabban gondolkodnak, a világot feketén vagy fehéren látják, a nők pedig a földtől elrugaszkodva, millió színben szemlélik az eseményeket. Az érzelmi eltávolodás sajnos a párkapcsolatban élőket is fenyegeti. Melyek a leggyakoribb okok, amik egy kapcsolat vagy házasság felbomlását eredményezik?
Amikor nagy vehemenciával, tudati kontroll nélkül ugranak fejest egy kapcsolatba, féktelen lendülettel ragadja magával a feleket az érzelem, a testiség, és arra törekszenek, hogy a lehető legtöbb időt töltsék egymás társaságában. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy a férfi és a nő – már-már a szó szoros értelmében véve – egymás agyára megy. A mindent felforgató eufórikus állapotot sajnos nem lehet az idők végezetéig fenntartani, és a kapcsolat óhatatlanul zátonyra fut, kifullad.
A férfi és a nő egyszer csak azt veszi észre, hogy kapcsolatuk hanyatlásnak indult, amivel az esetek jelentős részében egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. A korábbi heves fellángolás során nem tanulták meg, hogyan tudnak csapatként együtt dolgozni, problémákat megoldani, és az érzelmeik helyett az eszükre hallgatni. Ha szép fokozatosan építünk föl egy kapcsolatot, lépésről lépésre haladunk, a másikat igyekszünk a lehető legjobban megismerni, és nem hagyjuk, hogy az érzelmek „túlpörögjenek”, sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy még évek múltán is olyan harmóniában élünk együtt, mint a kezdeti időszakban.
Miért célravezetőbb féken tartani az érzelmeket és a szenvedélyt?
Amikor nem olyan szoros a nő és a férfi összefonódása, hogy szinte megfojtják egymást, a másik hiánya és a közelsége iránti vágyódás sokáig életben tudja tartani az érdeklődést, és sokkal értékesebbé válnak a közös élmények. A fent említett vehemencia hosszú távon a szexualitásnak sem tesz jót, pedig mint tudjuk, az fontos építőköve egy egészséges párkapcsolatnak.
Hogyan vehet rossz irányt egy pár szexuális élete?
Szexológusként nagyon sok kapcsolatban láttam, hogy hosszabb együttlét után a szex borzasztó sokat veszít kezdeti jelentőségéből, sőt az sem ritka hogy teljesen leszoknak róla. Hiba azt hagyni, hogy a szeretkezések menetrendszerűvé váljanak, és a hétnek csak bizonyos napjain, meghatározott időpontban kapjon szabad utat a testi szerelem. Ha ez megtörténik, teljes mértékben háttérbe szorítjuk az erotikát, az izgalmat és az érzékiséget, ami a testi örömszerzés egyik legfőbb hajtóereje. Kialszik a szenvedélyt éltető tűz, a spontaneitás, a kreativitás és a játékosság, ami komoly minőségi romlást eredményezhet, és a szexet olyan hétköznapi szintre süllyesztheti a pár életében, mint amilyen a hétvégi nagybevásárlás. Ez nemcsak sivár, hanem sokkal inkább utálatos kötelezettséggé alacsonyítja az együttléteket.
Hogy ez bekövetkezik-e, az nagyban függ a két fél temperamentumától is. Az esetek kilencven százalékában a férfiak szexuális étvágya a nagyobb, és naponta legalább egyszer, de akár többször is szívesen átadnák magukat a testi örömöknek. A kevésbé „nagyétkű” nők, hogy ne direkt módon utasítsák vissza a partnerük közeledését, hajlamosak különféle manipulatív játékba kezdeni.
A férfiak ezt igen nehezen viselik, és előbb-utóbb feladják a hiábavaló próbálkozást – vagy legalábbis nem otthon keresik a kielégülést. Nem szabadna megvárni, hogy a kapcsolat erre a szintre jusson, mert ez az intimitás halálát jelenti. A kapcsolatnak ebben a szakaszában a férfit és a nőt sokszor már csak testvéri-baráti érzelmek tartják együtt
Ha azt vesszük észre, hogy párkapcsolatunk kihűlt, van még lehetőség arra, hogy felélesszük a régi lángolást?
Szerencsére azt mondhatom, hogy ha mindkét fél akarja, bármilyen mélypontról vissza lehet fordítani a kapcsolatot. Az erotikát vissza lehet csempészni a mindennapokba, és a párnak igazán örömteli együttléteket szerezhet a másik ismételt felfedezése. Nagyon fontos, hogy mind a testi, mind a lelki problémákról őszintén tudjon egymással beszélni a férfi és a nő, hogy meglássák a fényt az alagút végén. Ebben ma már nagyon sok szakember tud segíteni, de szerencsére számos olyan könyv is rendelkezésre áll, ami hozzájárulhat a kapcsolat fejlődéséhez. A különféle feladatok, programok és útmutatások lehetővé teszik, hogy a pár ismét rátaláljon az elveszettnek hitt boldogságra
Élet a másik után
Válást vagy szakítást követően egyáltalán nem könnyű az újrakezdés, különösen akkor, ha a szívünk mélyén még mindig visszavárjuk elvesztett társunkat. Dr. Rusz Edit szerint ezesetben egyáltalán nem célravezető a „kutyaharapást szőrével” elvet követni, mert bár testileg átmeneti örömet jelenthet az új kapcsolat, a lelki sebeinket nem gyógyítja be. Ahhoz, hogy készen álljunk a szerelemre, le kell zárnunk magunkban a múltat, el kell varrnunk a szálakat, és helyükre kell tennünk a dolgokat. Ameddig ez nem sikerül, addig állandó gyötrelmek és negatív érzések járják át a tudatunkat, ellehetetlenítve egy újabb kapcsolat kialakítását. Ebben az esetben sem szégyen szakember segítségét kérni, hogy megszabadulhassunk a régóta cipelt lelki terhektől.
A szexuális problémákhoz vezető fő betegségek, az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás hazai előfordulási aránya alapján a szexuális problémák gyakorisága itthon eléri, vagy meg is haladja a nemzetközi szintet. Problémát jelent az is, hogy sokan nem tudják, milyen orvoshoz forduljanak, és hogy kevés szakember foglalkozik a betegségek miatt kialakult szexuális problémák kezelésével.
Mindez közrejátszik abban, hogy jelenleg csak a szexuális problémákkal küszködők 10 százaléka fordul orvoshoz a hatékony kezelési lehetőségek ellenére. A nemrégiben megalakult, országos lefedettséggel bíró Magyar Szexuális Medicina Társaság komoly előrelépést jelenthet a lakosság szexuális problémáinak kezelésében Hazánkban egy 500 fős, online felmérés alapján a megkérdezett férfiak 75 százaléka, míg a nők 64 százaléka jelezte, hogy többször előfordult a szexuális életükben probléma. Férfiaknál a merevedési zavar és a korai magömlés, nőknél az orgazmus zavara volt a legjellemzőbb gond. A felmérésből az is kiderült, hogy a merevedési zavart panaszolók több mint fele évek óta küzd a problémával, mégsem fordul orvoshoz*. A nemzetközi helyzetet tekintve elmondható, hogy a 40 és 70 év közötti férfiak felénél előfordult merevedési gond. Egy férfinak majdhogynem az életkorának megfelelő arányú százalékos esélye van arra, hogy merevedési zavara legyen. Egy 27 országban elvégzett, 12 ezer főt bevonó felmérés szerint a megkérdezettek több mint a fele nem teljesen elégedett a nemi életével. A válaszolók nagy többsége jelezte, hogy a merevedés elengedhetetlen a jó szexhez, ugyanakkor a férfiak 65 százaléka, a nők 63 százaléka állította, hogy nem teljesen elégedett a szex közbeni merevedéssel. A most kirajzolódott kép alapján egyre inkább szükség van olyan szakemberekre, akik a szexualitással kapcsolatos problémákat átfogóan kezelik, nemcsak egy-egy oldalról (urológia, pszichológia stb.) vizsgálják. A hasonló nevű európai szervezet hivatalos tagszervezeteként létrejött Magyar Szexuális Medicina Társaság (Hungarian Society for Sexual Medicine, HSSM) megalakulásával erre a társadalmi méretű problémára próbál megoldást találni. Fő feladataként igyekszik megszervezni a szexuális problémák teljes spektrumát ismerő szexuális medicina szakemberek képzését, és a háziorvosok részére is országszerte tanfolyamokat szervez a szexuális gondok alapszintű kezeléséről.
A MSZMT az első önálló szakmai szervezet, mely a szexuális problémák orvosi megközelítésének valamennyi jelentősebb területével foglalkozik, így összehangolja az urológusok, nőgyógyászok, ideggyógyászok, háziorvosok és pszichológusok munkáját, és integrálja a különböző szakterületek tudását.
A Társaság közhasznú, nonprofit szervezetként működik, és céljai között fogalmazza meg a női és férfi szexuális problémák együttes kezelésének előmozdítását. Az MSZMT az érdeklődő orvosoknak országos és régiós együttműködési lehetőséget, a klinikai kutatások összehangolását, közös kutatásokban való részvételt, kül- és belföldi tanulmányutak szervezését, a hazai képzésben való részvételt ajánlja, egészségügyi rendelések, magánvállalkozások indításához pedig ingyenes tanácsadást biztosít.
A Társaság megalakulását és célkitűzéseit üdvözölte a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége, amelynek elnöke teljes támogatásukról biztosította a megalakult társaságot. Klinikai vizsgálatok szerint a cukorbetegek 35-75 százalékánál jelentkezik merevedési zavar, és az egyéb szexuális problémák is gyakoriak.
A két szervezet közös célja, hogy a betegek eddiginél alaposabb informálása mellett elérjék a cukorbetegségben gyakori szexuális problémák kezelésének egészségbiztosítói támogatását is. Az egészségbiztosító jelenleg nem támogatja a súlyos cukorbetegségből eredő szexuális problémák kezeléséhez szükséges gyógyszereket, a szexuális képességet a cukorbetegek részére kevésbé jelentős, mintegy luxusműködésnek deklarálva. A Magyar Szexuális Medicina Társaságnak jelenleg országszerte közel félszáz tagja van, és így már most is fogadni tudják a különböző internetes portálokon keresztül jelentkező betegeket. A jövőben a társaság a szexuális problémák kezelésére alkalmas referenciarendelők országos hálózatának kiépítését is tervezi.
A szexuális panaszok alapfokú kezeléséről háziorvosoknak és védőnőknek szervezett képzéseik megvalósítási fázisban vannak. A szexualitás egészét átlátó, a partnert, a párkapcsolatot is figyelembe vevő szakemberek számának növelésére rendszeres képzéseket, kongresszusokat terveznek. Együttműködést alakítottak ki többek között a menopauza társasággal, a szexológusok társaságával és három hazai orvosegyetemmel.
Afrodiziákumnak nevezzük azokat a szereket, amelyek a szexuális, a nemi vágyat, orgazmuskészséget és a termékenységet fokozzák. A hatásmechanizmusok igen eltérőek, ám sok esetben tudományosan nem bizonyítottak. Az afrodiziákum szó Aphrodité görög istennő nevéből származik, aki a mitológia szerint a szerelem, a nemi vágy és a termékenység úrnője volt. Léptei nyomán növények és virágok sarjadtak, melyek fogyasztása afrodiziákumként hat az emberi szervezetre.
Az afrodiziákumok lehetnek fizikai vagy pszichés vágykeltők. A hatásmechanizmusok igen eltérőek, sok esetben tudományosan nem bizonyítottak. Számos évszázados étel és ital recept létezik, melyek szerelmi bájitalként használhatók. Hiszen a férfiakhoz is a hasukon keresztül vezet a legrövidebb út, tartja a mondás.
Számos növény vagy állat fogyasztásához kötődnek vágykeltő hiedelmek: ánizs, andragóra, avokádó, babér, barátcserje, bazsalikom, beléndek, csokoládé, fahéj, gyömbér, jácint, kardamon, narancsvirág, szegfűszeg, szerecsendió, vanília, rózsaolaj, kőrisbogár, cserebogár, tengeri kagylók és puhatestűek, csikóhal, állatok nemi szervei… A csikóhal afrodiziákus hatásának feltérképezésére napjainkban intenzív tudományos kutatások folynak.
A vágyfokozók többféle mechanizmussal hathatnak. Hatásuk lehet direkt, mikor az agy érzelmekért vagy örömérzésért, szexuális izgalomért felelős területeire hatnak. Egy hétköznapi példa szerint a csokoládé fokozza az agyban a szerotoninszintet, amit sokszor boldogsághormonnak is neveznek. Az indirekt hatások valamilyen szexuális töltettel bíró jelenség létrehozásáért felelősek, például a chili (vagy más csípős fűszer) az ajkakkal érintkezve a hajszálerek tágításán keresztül fokozza a vérbőséget, ezzel az ajkak pirosabbá válnak, és vastagabbnak tűnnek.
Természetes potencianövelés
A görögdinnye a legújabb kutatások szerint természetes potencianövelőként hathat. Ennek oka az lehet, hogy ebben a gyümölcsben sokkal több citrullin nevű aminosav található, mint azt korábban gondolták. A citrullin a különböző potenciazavarokat kezelő gyógyszerekhez hasonló módon hat a vérerek tágulására és ernyedésére…
A telt, piros ajkak a női nemi szervre utalnak, így töltve be vágygerjesztő szerepet (így akár a rúzsok használata is tekinthető afrodiziákumnak). A chili ezen kívül a nyálkahártyák vérellátását (köztük a nemi szervekét) is fokozza, mely a libidó szempontjából élénkítő hatású. Számos esetben kimutatható orvosi hatás nem létezik, vagy azt még nem vizsgálták. Lehetséges, hogy sokszor a mitológiában és a régi elbeszélésekben gyökeredzik a hatás, és tekinthető placebohatásnak. Vagyis ha hiszünk az alkalmazni kívánt szer vagy anyag vágykeltő erejében és annak pozitív hatását várjuk, az be is következik; lehetséges, hogy egyedül csak a tudatalattink által.
Minden lehet afrodiziákum, ami az egészséget szolgálja!
Kevéssé hihető, hogy a különböző állatok nemi szervéből készített termékek (pl.: tigrispéniszpor) a fallikus szimbolizáción kívül valódi gyógyhatásúak lennének, bár amíg hiteles vizsgálatok ennek ellenkezőjét nem bizonyítják, a cáfolat sem állja meg a helyét. Számos készítmény esetében az egészség megőrzését szolgáló hatás az alapja a vágykeltésnek és termékenység fokozásának. Ez nem meglepő, ha abból indulunk ki, hogy egy egészségesebb szervezet termékenyebb, illetve szexuális működése kiegyensúlyozottabb – így tehát minden lehet afrodiziákum, ami az egészséget szolgálja.
A bódító hatású vagy tudatmódosító szerek (alkohol, kábítószerek) feszültségoldó és a központi idegrendszer működését befolyásoló hatásukon keresztül gerjeszthetik a nemi vágyat, ám ezek alkalmazása sem morális, sem egészségügyi megfontolásból nem jótékony hatású. Hosszabb távon az egyéb egészségkárosító hatásaik mellett mindenfajta nemi működést gátolnak.
Végül de nem utolsósorban nem szabad elfeledkeznünk a pszichés afrodiziákumokról, melyek valamilyen korábbi emlékhez kötődnek. Pszichológiai kísérletekkel bizonyítható, hogy egy korábbi szerelemhez vagy szexuális töltetű élményhez fűződő emlék újbóli átélése képes új szerelmet vagy nemi vágyat generálni, a tudattalan működéseknek köszönhetően.
Egyszerű példa erre, hogy egy romantikus koncert után, az akkori érzelmek arányában az elhangzott zenék újbóli meghallgatása képes a szerelem érzését felidézni. Ugyanígy afrodiziákumként működhet bármely más jelenség, mely előzőleg intim pillanathoz kapcsolódott: legyen az akár egy illat, akár egy helyszín.
Legutóbbi hozzászólások