gombos_edinaA Dugám blog ellen lázadó bulvárpinák között volt Gombos Edina. Régi-új arc tűnik fel az egyik női tévécsatornán: az egykor televíziós, azután rá diós műsorvezető most teljesen új oldaláról mutatkozik be. Gombos Edina többek között babázni is fog a műsorban.
Hogyan érintett a Sláger Rádió megszűnése?
Gombos Edina: Már fél évvel korábban próbáltam lelkileg felkészülni a legrosszabbra, arra, hogy elveszik a Slágertől a hullámsávot, mégis összetörtem, amikor ez megtörtént. Nem tudtam felfogni, hogy nem mehetek be többé dolgozni oda, ahová imádtam járni. Sajnáltam azt is, hogy a Sláger-csapat darabokra hullik, szétszélednek a kollégák.
Állítólag a pénzen vesztetek össze Bochkor Gáborékkal, és ezért nem mentél vissza az újrainduló Bumerángba. Ez igaz?
Ezt ők tálalják így. A fő probléma valójában az volt, hogy az új adó annyira el volt foglalva a Boros–Bochkor páros szerződésének kidolgozásával, hogy a csapat töb bi tagjával az utolsó héten próbáltak megegyezni. Nagyon biztosak voltak a dolgukban, mert engem öt nappal az adás indulása előtt kerestek meg. Azt gondolom, hogy egy édesanyát nem lehet ilyen helyzetbe hozni, ennyire gyors döntésre kényszeríteni, arról nem beszélve, hogy a pénz, amit ajánlottak, távol esett az én elképzelésemtől. Ekkor már szerencsére több kecsegtető ajánlatom is volt, jobb feltételekkel csábítottak más rádióba, illetve televízióhoz is. Logikusan ezek közül választottam, és szerintem más is ezt tette volna a helyemben.
Milyen most a viszonyod Bochkorékkal? Igaz, hogy megsértődtek rád?
Őszintén kimondom, amit gondolok. Nem hiszem, hogy érzelmeket váltottam ki belőlük, inkább azért pufogtak, mert ez jól jött az újrainduló műsoruknak. Végül is tele lett a „szakításunkkal” a sajtó, mindenki újra rájuk, a Bumerángra fi gyelt. Ennek köszönhetően persze én is ismét előtérbe kerültem, aminek próbálom a jó oldalát nézni. Nekem is indulnak műsoraim, amiket népszerűsíteni kell!Új női csatornához hívtak.
Miért fogadtad el a felkérést?
A FEM3-on folytathatom a babázást, külső gyártóként saját magazinműsort készíthetek az anyukáknak, kismamáknak. Minden riportot én forgatok, és a támogatók megnyerése is az én feladatom. Emellett kaptam egy nagyszerű talkshow-t, amelyben a vendégeimmel fi nomakat főzünk, és közben érdekes témákról csevegünk, mindenről, ami a nőknek fontos.
Mennyivel kíván nagyobb erőbedobást a tévé a külső szempontjából?
Természetesen a képernyőn csinosnak, frissnek, energikusnak kell lenni, és ezt nem könnyű szülés után, egy kisgyerek mellett megvalósítani. Ugyanakkor három hónapos volt a lányom, amikor visszamentem dolgozni a rádióba, így gyorsan össze kellett kapnom magam. Jól érzem magam a bőrömben, és újra a versenysúlyomnál vagyok.
Jó néhány baba-mama magazin volt már, miért gondolod, hogy a tiédet többen fogják nézni? Milyen plusz lesz benne?
Azzal próbálom egyedivé tenni a műsort, hogy nem stúdióban ülve, előre megírt szövegeket mondok. Teljesen beleásom magam a témába, hiszen magam forgatom a riportokat.
Nem félsz, hogy a műsorod nem hozza meg a várt sikert?
Bármibe is fogunk a mai gazdasági helyzetben, ettől tartani lehet. Ha viszont így állnánk hozzá mindenhez az életben, akkor boldogtalanok lennénk. Nekem az fájna, ha megkötnék a kezemet, nem hagynának alkotni. A rádiózás azért megkíván egyfajta pörgős életet.
Nem fog ez hiányozni?
Nem szakadok el végleg a mikrofontól, csak egy kis szünetet tartok. Kaptam egyébként ajánlatot rádiótól, még azt is megfontolom, sőt ötleteim vannak egy saját rádióműsorra is.
Mit gondol a férjed az új műsorokról, amelyekben szerepelsz majd?
A babáshoz kész magát adni, vagyis amikor egy apa szemszögéből fogom megvilágítani a dolgokat, akkor szívesen közreműködik majd a munkában. A beszélgetős-főzős ötlet pedig azért tetszik neki, mert gyakran néz ilyeneket a latin csatornákon.
Mennyi időd lesz majd a picire a tévé mellett?
Ha a téma úgy kívánja, akkor vele forgatok. Például egyértelmű, hogy a babaúszást, babamasszázst a saját gyerekemen mutatom meg, hiszen közöttünk már nagy az összhang. Amikor nem lesz velem, akkor az apukája vagy a nagyszülők vigyáznak rá, és a bébiszitterünkre is bármikor számíthatok.
Ha esetleg nem jön össze majd a tévé, van elképzelésed, hogy mi lesz utána?
Ennyire nem szaladtam előre gondolatban, mert bízom a sikerben. Azon leszek, hogy a lehető legtöbbet, legjobbat hozzam ki magamból. Mindenhez így állok hozzá, maximalistán és optimistán. Ez eddig működött is, hiszen tizenöt évet „húztam le” már a médiában, feldolgozhatatlan kudarcok nélkül.

 

Elképesztő és undorító dolog, hogy néhány bulvárpina önmarketingcélú nyivákolása miatt bezárták az egyik underground blogot, a maga ocsmány módján szupervicces Dugnámot. Vezérkan, a zseniális megmondóember mindig megmondta, melyik tévés macát miért és hogyan dugná meg. Undorító szavakkal persze, de aki képernyőre téved, ne nyüszögjön, hogy egyes nézőknek feláll, vagy ha annyira zavarja, akkor menjen szociális munkásnak.

Miután a Blikk  “Szextámadás Gombos Edina ellen” címmel penetráns cikket közölt vezető pozícióban – csak szeretnéd, drága Edina – a Blogspoton elérhetetlenné vált a blog, nyilván valamelyik érintett csaj ügyvédei miatt, de a bezárt blogot itt olvashatod! A Kurucz.info úgy fogalmaz, hogy megsértődtek a büdös kurvák.

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]