Négy hónappal a Tóth Gabival történt szakítás után, új nő költözött Nagy Roli életébe. Bernáth Cecília korábbi nyuszilány és a rock dobos már két hete alkotnak egy párt. Elsőként az Xnews előtt fedték fel kapcsolatukat. Az is kiderül még, hogy Roli mit csinál Voksán Virággal és hogy miért alapított futárcéget.
VV Seherezádé Nagy Vivien a most elkészült nagyobb műmelleivel DJ lesz. Vagy legalábbis akar lenni. A VV szőke démona Seherezádé régi álma teljesült, amikor a lejátszók mögé állhatott. Ha ez sikerül neki, akkor Voksán Virág, Dj Flower, és Niki Belucci után egy egyy újabb női DJ pörgeti majd a lemezeket nemsokára a magyar klubokban.
Gyakori vendég lett Portugáliában Voksán Virág (26). A dj-ként dolgozó playmate szexbotrányát már kiheverte. Szinte hetente megfordul Portugáliában, mióta szilveszterkor Madeirán háromezer ember előtt játszott, hatalmas sikerrel. A fekete bombázó olyannyira kedvelt a tengerparti szórakozóhelyeken, hogy harmadszorra hívták vissza zenélni. Már a repülőtéren is VIP-kártyát ajánlottak fel, olyan sűrűn megfordul mostanában a váróban.
– Bejön nekem ez a mediterrán világ, tetszik, hogy melegben, a tengerparton, a pálmafák alatt dolgozhatok, és elismerik a munkámat. Amikor szilveszterkor először játszottam, akkora sikerem volt, hogy visszaköveteltek, amikor nekem kellett lehúznom a buli végét. Németországban ezzel szemben nehezebben oldódnak fel az emberek. Ide nagyon szeretek járni, itt jó laza mindenki – magyarázta Virág.
A Dj Flower néven lemezlovas modellről Voksán Virágról nemrégiben pornográf képek kerültek fel az internetre. A playmate-ből lemezlovassá vált modell privát képeit valószínűleg azok tették közzé, akiknek kezébe került volt párjának telefonja.
Voksán Virágot kompromittáló pornóképekre bukkant a Bors. A 2006-os Playmate barátjának egy évvel ezelőtt tűnt el a telefonja, benne számos saját használatra készült képpel és videóval. Januárban Virág több újságnak nyilatkozott arról, hogy ismeretlenek megkeresték: egymillió forintért visszaadják a készüléket, de a lemezlovassá vált nyuszilány nem fizetett. Úgy tűnik, rosszul tette.
Tegnap hat, valószínűleg az eltűnt mobilról származó kép került fel az internetre. A képeken Virág látható egy ismeretlen férfi társaságában, aki feltehetően a volt barátja. Róla a modell korábban nyilatkozott.
– Szerencsétlenségemre a közelmúltban ellopták egykori párom mobiltelefonját, amelyen megtalálható pár perces amatőr házivideónk is. A felvételt saját célra készítettük. Roppant kínos lenne, ha a felvételen látható orális szexet illetéktelenek is megnéznék, hiszen ez csak két emberre tartozik – nyilatkozta lapunknak márciusban Virág, s elmondta, hogy soha többé nem engedi, hogy valaki amatőr szexfilmet forgasson vele, s a zsarolásnak sem enged. – Elhatároztam, hogy nem fizetek. Inkább vállalom a következményeket, mint hogy egyetlen fillért is adjak egy ilyen szemétládának – magyarázta indulatosan.
Most bekövetkezett, amitől a nyuszilány félt. A hat képet egy DJVirag nevű felhasználó tette közzé egy ismert internetes szexoldal amatőr párokról szóló rovatába az alábbi szöveggel: „Sziasztok! Itt vannak a képeim, remélem, tetszenek. Szeretek modellkedni, DJ-skedni, és természetesen a szexet is. Ha tetszenek a képek, teszek még fel” – olvasható a kommentár.
A fotók nem igényelnek kommentárt: a fekete kebelcsoda két felvételen szájjal másik négyen pedig kezével kényezteti partnerét. Az említett oldal főszerkesztője egyébként a hazai pornó nemzetközileg elismert királya, Kovi. Őt tegnap nem értük el, mert külföldön tartózkodott. Egyik munkatársa annyit elmondott, hogy az internetes oldalra bárki, bármikor, bármely országból feltölthet képeket, mint ahogy ezt több mint tízezer látogató már meg is tette.
– A rendszeres látogatóink tudják, hogy ha feltöltenek egy képet, az hamarosan megjelenik a rendszerben – mondta el az alkalmazott.
Szerettük volna megkérdezni az érintettet is a kínos esetről, de Virág telefonján csak a hangposta jelentkezett – írja a Bors.