Szándékosan kúratta fel magát Lázár kurvája

B. Andrea (22) kitartóan állítja, hogy Kovács Lázár (35) azzal hitegette, elválik miatta, saját maga pedig nem más, mint hiszékeny leány­anya. Most azonban a bíróságon kell bizonyítania naivitását, ám a tárgyaló teremben hatalmas meglepetés várható. A fia fogantatásával kapcsolatban is alaposan átverte az országot.
– Andi direkt esett teherbe, egyszerűen kitervelte, hogy eltartatja magát Lázárral – mondta B. Andrea egykori barátnője, aki koronatanú lehet az apasági perben. Az interneten keresett módszert, amivel kiszámolta a fogamzóképes napjait, és szándékosan akkorra beszélt meg randevút Lázárral – részletezte a neve elhallgatását kérő hölgy, aki azt állítja, hogy Andrea azt mondta Lázárnak, szedi a fogamzásgátlót, ezzel szemben az ő nőgyógyászával peteérlelő, fogamzást elősegítő tablettát akart felíratni. Az orvos elutasította, mert ezt a gyógyszert csak annak lehet adni, aki már egy éve hiába próbálkozik párjával természetes úton kisbabát nemzeni.
A hölgy – aki azért fordult el Andreától, mert az voltaképpen zsarolta Lázárt – állítólag annak is tanúja volt, amikor a sztárszakács könyörgött Andreának, ne szülje meg a babát.
Kovács Lázár szűkszavúan reagált. – Már számomra is világos minden, de sohasem fogok rosszat mondani feltételezett gyermekem anyjáról – mondta. Ruttner György, Lázár ügyvédje kérdésünkre annyit közölt: – Egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy a hölgy szándékosan esett teherbe, majd házat akart vetetni, és saját hosszú távú megélhetését szándékozta biztosítani ügyfelemen keresztül. De a bíróságon kétséget kizáróan tudjuk azt is igazolni, hogy lelki nyomást gyakorolt ügyfelemre, és a „poklok poklát” helyezte kilátásba Lázárnak, ha nem teljesíti követeléseit. Azt is tudjuk, ki az a kecskeméti szakorvos, akivel a hölgy teherbe esését elősegítő gyógyszert akart magának felírattatni – mondta a jogász.
Van egy pár érdekes SMS is, amelyeket B. Andrea küldött Lázárnak. 2009. augusztus 14-én – ekkor 10 hónapos volt a gyerek – például a következő üzenetet küldte Lázárnak.
„Szia Szerelmem! Csak tudatni akarom veled, hogy a föld pancsere vagy, Lázárkát direkt akartam, nem védekeztem. Vele le akartalak húzni anyagilag! Hála sikerült! Sok sikert a 2 gnóm majmodhoz! Idióta gusztustalan feleségedhez! Ja, és elhagytuk a lakást! Bármikor készülhetsz, mert nyilatkozni fogok! Poklok pokla vár rád! Csók, szeretlek! :-*”
B. Andrea szerint nem az a fontos, hogyan esett teherbe.
– Nem emlékszem, milyen SMS-eket küldtem, de nem is lényeges, hogy hogyan estem teherbe. Az a fontos, hogy Lázárka itt van, él, létezik – mondta indulatosan Andrea.

One thought on “Szándékosan kúratta fel magát Lázár kurvája

Vélemény, hozzászólás?