Helyzetjelentés

Azon gondolkozom, több mint egy hónapja tartó teljes aszexualitásommal, egy távolban új életet kezdő, nagy, puha mellű legintimebb barátnő és egy elengedett „best ever” szerető hiányával való összebarátkozásom közepette, hogy egy ágyasra lenne szükségem. Nem azért, mert hiányzik a szex, hiszen épp ez a legmegdöbbentőbb számomra: eszembe sem jut. Inkább azért, mert az utóbbi években megközdüttem a pillanatokért, élményekért, az intimitásért, az odaadásért, a feltétel nélkül való elfogadásért. Talán sokkal keményebb csaták voltak ezek a barátság oldalon, talán épp ez volt a baj, mert a „nagy ő” nem azért az, ami, mert nekem a legjobb, hanem épp azért, mert neki én vagyok a legjobb. Ugyanakkor kicsit össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy a barátság és a kapcsolat kialakulása miben különbözik.
Mindenesetre, nagyon jó érzés, hogy létrehoztunk valamit egy kezdetben vadidegen emberrel, akit az idő múlásával olyan közel engedtem magamhoz, mint talán még egy barátot sem. És nagyon furcsa, amikor egy velem azonos neművel alakul ki egy olyannyira természetes közeg, hogy csókkal válunk el egymástól, amikor útnak indul.
A férfivel nem ilyen egyszerű a történet. Nincs tragédia, nincs meglepő fordulat, nincs kiabálás, nincsenek könnyek, vagy pofonok. Kimaradt az utolsó, mindent elsöprő szex, ami amúgy állítólag kötelező. De akkor mi a franc történt egyáltalán? -tehetném fel értetlenkedve a kérdés. Igazából, csak rosszkor voltunk rossz helyen, rossz feromonokat és nem tudom miket szagoltunk ki egymás hajából, és nem tudtam elfogadni, hogy a legjobbat adtam, amit tudtam, de neki nem erre volt szüksége.
Majd legközelebb… a szeretőmmel! Akit ugyan még nem ismerek, pontosabban nem hiszem, hogy ismerek. Mégis úgy érzem, egy ilyen jellegű viszonyban elkerülhetném a minden módon megfelelni akarásból fakadó, később vita alapjául szolgáló kompromisszumokat és a viszonozni nem tudott érzések sem okoznak feszültséget. Nem félek az idegenségtől, alkalmi szeretőimmel sem éreztem soha. Nyilvánvalóan azért, mert különben nem mentem volna bele, vele. A szex egyébként is olyan intimitást hoz két ember közé, ami csak ott, az adott pillanatban él, de akkor semmilyen kétely, sem pedig aggódalom nem fúrhatja meg. A nagy gond, és értesüléseim szerint nem csak számomra gond, hogy a megfelelő szerető kiválasztása legalább annyira, ha nem még inkább körülményes, mint a „nagy ő” kiválasztása. És tényleg, hiszen -és ezzel biztos ellentmondok saját magamnak-, de ha már „áruba bocsátom a testem”, akkor nagyon meggondolom, ki az, akit elég jónak tartok ahhoz, hogy ennek tárgya legyen…Elvégre azért van szükségem rá, hogy a nőiségem, az önbizalmam, a magamhoz való viszonyom stabilizálódjon, merthát mindennek leghatásosabb eszköze a szex.

Vélemény, hozzászólás?