Hajdú Sarka Kata FHM fotózása

sarkaHajdú Péter neje szülés után is levetkőzött, most beszélt szexuális szokásairól is. A kérdés csak az, mikor nézett ki jobban? Érdemes volt kiverni a balhét egy állítólagos bugyis pucsítás miatt? Nem először és feltehetően nem is utoljára vetkőzött Hajdú Péter neje a három betűs magazinnak, ami az FHM megszűnésével az egyetlen nem teljesen meztelen nős magazinná lett. Nehéz lett volna hazánk sajtó előtt szívesen kitárulkozó celebpárjának normálisan véghezvinni ezt a dolgot, így Hajdú csinált is egy műbalhét, hogy „márpedig a Kata nem pucsíthat bugyiban”, de aztán csak sikerült megegyezniük, és a képek megjelenhettek a magazinban. Kata meghatóan és őszintén csak most az egyszer még szexuális szokásaikról is hajlandó volt nyilatkozni, ám arról nem esett szó, hogy mi van a gyerekkel. Hajdúnéről viszont kiderült, hogy szereti a spagettit, Al Pacinót és a Kool and the ganget, sőt még az is, hogy bár az interjúkor még senki nem látta a róla készült sorozatot, azért már mindenki gratulált, hogy milyen jók a képek. Amellett, hogy a celebné számára egyáltalán nem fontos, hogy írjanak róla, megtudhattuk azt is, hogy bár nem vonzódik az olyan helyzetekhez, amikor megláthatják őt szeretkezés közben, azért egyszer felfeküdt egy motorháztetőre, csakis Hajdú kedvéért. Ez az a Hajdú mellesleg, aki a férje, és akinek kedvéért saját elmondása szerint bármire hajlandó, mert „a Petit az izgatja, őt meg az izgatja, ami a Petinek bejön”. Mondja az ember, hogy nem teremtette őket az isten is egymásnak.

Vélemény, hozzászólás?