Faludy György és Fanny nem a gázsiért pucérkodott

Faludy_Gyorgy_FannyLiptai Claudia felborzolta a kedélyeket, amikor elmondta: ledobja a textilt a nyuszis magazinban! Aztán jött a fanyar kanyar, kiderült, hogy szilikon melle van, és néhány képet le akart tiltatni, állt a bál a Playboynál. Most a botrányos celeb vetkőzéseket idézzük fel: Faludy György és Kovács Fanny már akkor köz botrányt váltott ki az emberekből, amikor bejelentették szerelmüket. Kiderült, hogy férfitól csábította el a költőt. Bejelentették házasságukat is. A költőfejedelem boldogan mutatta be a világnak akkor még ismeretlen kedvesét aki a múzsája voltés akinél 65 évvel volt idősebb. A Kossuth-díjas, világszerte elismert Faludy György mindig szerette feszegetni a határokat, nyíltan vállalta homoszexuális kalandjait, szerelmeit, úgy tartotta, a tabukat le kell dönteni. Így amikor az ország éppen csak megemésztette és elfogadta kapcsolatát Fannyval, úgy döntött, igent mond az azóta már megszűnt Penthouse magazinnak a kérésére, hogy szerepeljenek az újságban szerelmével igényes, erotikus képeken.
Faludy_Fanny_meztelenMiért ne? Csináljunk valami olyat, ami nagy port kavart, Fanny olyan szép, szívesen mutogatom, én csak félmeztelenre vetkőztem, ennyit vállaltam – nyilatkozta akkor a költő. – Nem a pénzért csináltuk, egyszerűen tetszett az ötlet, és a képek egyáltalán nem lettek közönségesek, sőt! Faludy Fanny bevállalta azóta sem bánta meg, hogy elvállalták az extravagáns ajánlatot, büszke a képekre, amelyek művésziek lettek, illettek hozzájuk, és méltók voltak a szerelmükhöz. Elmondása szerint ma is szívesen nézegeti a különleges képsorozatot. Szívesen emlékezik vissza a fotózásra, amelyet mindketten élveztek, és amely ha eszébe jut, számtalan, szívének kedves emléket idéz fel benne. A képek egyébként a házaspár lakásában készültek, az alkalmi műteremben pezsgőzéssel oldották a hangulatot, a költő mindössze annyit kért, csak ők ketten és a fotós legyenek bent, a stáb többi tagja csak akkor mehetett be a szobába, amikor szükség volt rájuk.
Nem volt nehéz meggyőzni bennünket, csupán egy napot gondolkoztunk az ajánlaton – mesélte a Blikknek Faludy özvegye. – Úgy gondoltuk, hogy ez nekünk nem árt, mindketten szabad, polgárpukkasztó emberek voltunk. Döntés előtt megnéztük az újság korábbi számát, igényesnek tartottuk, így elvállaltuk. Gyuri minden képhez négysoros verset írt nekem, rólam, örök emlék marad.

3 comments on “Faludy György és Fanny nem a gázsiért pucérkodott

Vélemény, hozzászólás?