Hírbank indiszkrét provokáció

Fájt, amikor belém hatolt. Nem kívántam és ezúttal nem tudtam arra utasítani a testemet, hogy ráhangolódjon a hamis gyönyörre. A címlapokról korábban már ismertem a férfi nevét, markáns arcát, és hallottam bódító zenéjét is. Látszatra vagány, szexis férfi, az a típus, akiért megvesznek a nők. Sokat vártam tőle. Reménykedtem abban, ezúttal nem kell eljátszanom, hogy jólesik széttenni a lábamat. Ma már azt is tudom, hogy férfiként vajmi kevésre tartja magát, és vélt vagy valós hiányosságai miatt csak attól izgul fel, ha megalázhatja a nőket. Egy órával találkozásunk előtt még izgatta a fantáziámat, később azonban csak megvetést éreztem iránta, és alig vártam, hogy végre elélvezzen bennem. A percek kínzóan lassan vánszorogtak, mintha megállni készült volna az idő a személytelenül berendezett belvárosi szállodai szobában, amelynek hatalmas franciaágyán, a fehér, keményített lepedőn feküdtem, miközben rajtam zihált. A levegő meleg és párás volt, a távolban sziréna sikított. Ő persze nem hallotta, nekem viszont bántotta a fülem. Magamban azért imádkoztam, hagyja már abba az ütéseket és a fojtogatást. Nem azért, mert fájt, ahogyan ütött. Mert legalább az nem fájt. Kiszámított mozdulatokkal csapott le, pontosan tudta, ha nyomot hagy rajtam, akkor az engem képviselő cég csúnyán elbánik vele, és sokat fizethet a kék-zöld foltok miatt kihagyott értékes napokért. Megint lesújtott, majd tépni kezdte a hajamat. Kétségbeesetten próbálta beljebb tuszkolni magát a testemben. Egy jókora izzadtságcsepp gördült le a homlokán és rácsöppent az arcomra. Hányingerem volt és teljesen kiszáradtam. Sajgott az ölem. Próbáltam arra gondolni, hogy alapvetően szeretem a szexet, és őt is szeretnem kellene. Elhessegettem a hirtelen támadt, undorral vegyes gyűlöletet, amit abban a pillanatban iránta éreztem. Az a férfi, aki így bánik a nőkkel, saját magát sem szereti igazán. A védtelennel szembeni agressziót saját belső bizonytalansága, félelme táplálja. Az egyik kezemmel átkaroltam, de ő durván megragadta a csuklómat és leszorított. Ritmusa felgyorsult, szinte éreztem, ahogyan szíve vadul pumpálta a vért ereibe, közel járt már a csúcshoz. A plafonra szegeztem a tekintetemet, és azon tűnődtem, mennyivel több lehetnék, ha nem ezt a szakmát választom. (…)
Merengésemből egy újabb pofon józanított ki, az ütés hatalmasat csattant az arcomon. Éreztem, hogy elered az orrom vére, a meleg folyadék, mint egy apró patak, csordogálni kezdett, végig lángoló bőrömön. Szólni akartam, hogy túl messzire ment, de erős kezét kiszáradt szájamra tapasztotta, majd prüszkölni és hörögni kezdett. Gyönyöre, amit az én fájdalmam okozott, hangos és erőteljes volt. Magamban elmondtam egy gyors köszönetet Istennek, amikor a végére ért. A beteljesülés pillanatában rám nézett. Hozzászoktam már: a férfiak ilyenkor azt akarják látni, hogy én is élveztem. Hangosan nyögni kezdtem, megnedvesítettem az ajkaimat, életem talán leghitelesebb színészi alakítását nyújtottam. Gyorsan pattant fel rólam, teste izzadságban úszott. Nem zuhanyozott le, nedves testére sietősen kapkodta fel a ruháit. (…) Megpróbáltam nem gyűlölni. Talán sikerült is. Sajnáltam azokat a fiatal lányokat, akik neve és a róla kialakult kép miatt önszántukból, kicsit talán szerelmesen, naivan, egy mesés szeretkezés reményében adják oda magukat ennek a férfinak. Én legalább tudom, hogy miért tettem.
Ezer eurót vett elő, és az ágy mellett álló kis éjjeliszekrényre hajította. Megalázó volt a mozdulata. Engem ez már nem érdekelt. Csupán a pénz számított, és hogy minél előbb megszabaduljak tőle. Mielőtt kiment a szobából, csak ennyit mondott:
– Igazuk volt azoknak, akik ajánlottak. Tényleg te vagy a legjobb!”