Nők lapja

 

szexkellekek_rendelobenAmíg nyugaton teljesen elfogadott dolog az átlagemberek ugyanúgy felkeresik a szexboltokat, mint ha húsüzleteket vagy hipermarketeket, addig Magyarországon a különböző szexuális kiegészítőket használók még mindig inkább a világhálóban bíznak. A többség ugyanis fél a lebukástól, mit szól hozzá környezete, hogy valamilyen kellékkel teszi teljessé nemi életét. Látogassuk meg az Intim Centert a Károly krt. 14-ben. Egy lépcsőházból lehet felmenni a félemeletre. Legalább nem tudják hová megyek… A kívülről kíváncsiskodóknak esélyük sincs bepillantást nyerni. Ez valóban egy másik világ, legalábbis a belvérosban mindenképpen. Az üzletben teljes nyíltsággal az idehaza még sok társaságban tabutémának számító nyílt erotika fogadja az érdeklődőt. Nincs megjátszás, takargatás, a polcokon körbe csupa olyan eszköz található, melyek az eladók – és vélhetően a vásárlók – szerint a szexuális életet izgalmasabbá, teljesebbé teszik.
– A legnagyobb igény a vibrátorok iránt mutatkozik – állítja az eladó. – A többség természetesen nem azzal állít be, hogy egy hány centis, zselés műpéniszt szeretne. Aki először merészkedik be, jobbára csak nézelődik. Szégyenlik magukat, kel egy-kis idő, amíg feloldódnak. Sokan úgy kezdik, hogy a barátjuk vagy a szomszédjuk kérte meg őket a vásárlásra. Extrém igények is vannak. Vannak férfiak akik csak potencianövelőkért térnek be, vagy nők aki szexi ruhák miatt.
Ha viszont a betérő megbarátkozik az atmoszférával, már csak a pénztárca szabhat határt vágyainak. Az eladó szerint legkelendőbb vibrátorok közül akad már háromezer forintért is elvihető, a legdrágábbért tízszer ennyit kell leszurkolni. Az olcsóságnak persze ára van: puritánabb a borítás, a készülék csak alapfunkciókat ismer, illetve a hangerő sem a legintimebb – persze nem kell rögtön légkalapácsra gondolni.
– Jelenleg a gyöngysoros a kedvelt – teszi hozzá az eladó. – Ez mind a három női erogén zónát stimulálja. Természetesen igény szerint férfiak is használhatják, ám az erősebbik nem képviselői közül a túlnyomó többség szíve választottját akarja meglepni a készülékkel. Körülnézve megállapítjuk, a kínálat valóban lenyűgöző: elképesztő a szín-, anyag- és méretválaszték. Utóbbi kategóriában a bátran erezett Super Duper Dong Ivory viszi el a prímet úgy 45 centis hosszával, öklömnyi átmérőjével és vagy kétkilós súlyával – állítólag évente még ebből is elvisznek egyet-kettőt…
A hölgyek körében azonban nem csak a különböző műfütyik népszerűek, hatalmas az érdeklődés az úgynevezett – anális használatra szánt – thai gyöngyök és – hüvelyerősítő –gésagolyók iránt is. Aki ennél nagyobb izgalomra vágyik, szexhintát vásárolhat. A plafonra rögzíthető szerkezet segítségével elképesztő figurák próbálhatók ki, akárcsak a szexfotelben, mely a kikötözést kedvelők egyik slágercikke. A korbácsok, erekció-, csikló- és mellpumpák, felcsatolható és méretnövelő „művégtagok” is mind a szexuális élet teljesebbé tételét szolgálják, s így, közszemlére téve nem is tűnnek humorosnak, inkább életszerűnek.
szexkellek_csendeletNem használnánk viszont ezt a jelzőt a hatezer forintos guminőre, ami az eladó szerint is jobbára csak a legénybúcsúk szellemes kelléke. Mivel minden része – így az intim szféra is – gumimatrac anyagból van, használata kellemetlenné válhat. Éppen ezért a plasztikbarátnőkre vágyóknak mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlni: több tízezer forintért már teljesen élethű asszonykát lehet kapni, amely csak annyiban különbözik egy hús-vér nőtől, hogy nem tud főzni.
Kabinok is találhatók, ahol olyan filmet is meg lehet nézni amit otthon nem, vagy egy önkielégítésre. Van kétszemélyes kabin is, pároknak. Sőt van olyan kabinpár, amelyek válaszfala között egy lyuk található az ismerkedni szándékozóknak.
– Tulajdonképpen mindenféle igényt ki tudunk elégíteni – mondja az üzletvezető hölgy. – intim ruhadarabok, dominaszerkó, extrém felszerelés, bármi szóba jöhet.
A lényeg, hogy a vásárló elégedett legyen: itt is és otthon is. A másik fontos dolog pedig a diszkréció. A boltból semmiféle információ nem szivároghat ki, az anonimitás garantált.
– Enélkül hamar bezárhatnánk – ismeri el az eladó. – Így viszont egyre többen veszik a bátorságot, hogy benyissanak. Az életben az egyik legfontosabb és legszebb dolog a szex. Sokan boldogtalanok, mert valami hiányzik az életükből, amit esetleg itt megtalálnának.

szexshop_szexi_ruhakNézzünk meg videókat, szexshop termékekről: Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék pillangóbugyi – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy – Análtágító a szexshopból videó

Az Intim Center üzlet helye: 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. számú ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be az épületbe, mint egy lakó, senki nem gondolja, hogy szexshopba jön. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. Azt tanácsoljuk, hogy fáradjanak el üzletünkbe, ahol tapasztalt eladóink megmutatják a termékeket, annak formáját, minőségét tapintással érzékelheti. Az üzlet webcíme: Szexplaza.com, vagy Intimcenter.com

További Intim Center témák: Dildó művészet fasz performasz Vigyázat hamisított vágyfokozók – Bondage kikötözlek és megalázlak – Láttál már ilyen szexterméket dildóáll – Itt a tavasz kerüljenek le a bugyik – Csajok a Szexshopban – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Egyre többen vásárolnak guminőt és más segédeszközöket – Vibrátorral lépés a határtalanság felé – Fétis szex beszélgetés a szexshopban – Négy segédeszköz ma éjszakára

 
 2009/12/24  Szerző: Renitens - 00:55 Nők lapja  Vélemény? »

Csak egy apró mozzanat és mégis milyen édes.
Félálom, puhaság, fészekbeburkolózó melegség, lusta vér, öntudatlan dörgölőzések. Ébrednék, de bizsergek, csak bújnék, éhes vagyok. A mellkasához bújok, élvezem, hogy szőrös és meleg, hallgatom a szívdobogását, boldog vagyok tőle és nem is tudok róla. Még nincs meg a tudatos éberség, még nem analizálgatom, mitől olyan jó nekem, csak mélyre húzódik bennem a primitív öröm. Az érzékszervek térnek magukhoz legközelebb, szívom be a puha álomillatát, pézsmaszerű férfiasságízét,szúrós és ingerlő, bőre finom lüktetését magamba, a testem részévé teszem az illatot, a nyugvó nyers vágyat. Egyre közelebb, érzem a szőrét, legszívesebben belemarkolnék, most csak simogatom magam a kis érzékelőivel, libabőrözünk. A hasához dörgölöm a fejem, szerelmesen eltellek a testét működtető szervek hangjaival. Bántanám, annyira szeretem őt. Áll a farka, keményen, kirobbanóan, gyönyörűen, mint egy felkiáltás, mint egy idegen erő az államon, ami lenyomja a fejem, nyelem a nyálam, kell a farka, az egyetlen igazi tudatosság most a testén, elbűvölő, hogy ő nincs is ébren, de a farka beszél helyette is. A számba veszem, hogy dédelgessem, simogassam a nyelvem puhaságával a makkját, aminek imádom a selymes és feszes lüktetését, ahogyan beleillesztem a szájpadlásomba, ahogyan beleilleszti magát a merevedése mozdulataival. Érzem az ízét, cseppnyi pikáns vágy-esszencia, imádom a farka illatát, az előcseppje első, még ártatlan ízét, ami kedvet csinál. Lassan szopom, de erőteljesen, a hangsúlyt most nem a mélységre teszem, hanem az ösztönszerű-szopóreflexre, úgy szopom, mintha egyetlen táplálékomat várhatnám onnan. Lustán élvezkedik, úgy is dugunk, oldalt fekve elterülök, ő is, és a világ legtermészetesebb folyományaként egymásbailleszkedünk. Ez a legjobb ébredés ls alvás határán. Élvezetes és egyszerű póz, tudom markolni közben a seggét, elérem a titkos örömpontot a fenekében, deréktól lefelé én irányítom, olyan, mintha csak egy altestből állna, amellyel kedvemre kielégíthetem magam. Döfködöm, babusgatom, izgatom lüktető és már-már élvezettől kifolyó vagy túlcsoduló, túldúsuló, ellágyuló és keménységét lassan körbefolyó húsomat a farkával. A nagyajkaim megfeszülnek, két puha és lágy hús, a kezemmel érzem, milyen lehet a farkának és én is élvezkedek. Később-már egyedül-élvezettel szagolom a kezem, otthagyta az illatát a pinámon. Simogatom, szagolom, könnyezek, nedvesedek-lehet agyalni, de mégis zsigeri reflexekből állunk.
Utána mondta, hogy szex előtt félálomban épp arról fantáziált, hogy milyen lenne úgy aludnunk, hogy a számban van a farka, és arra ébredt, hogy öntudatlanul és mindenféle beszéd nélkül szopom a farkát, azaz épp valósul meg az álma.
És tényleg, ki dönti el, honnantól álom az élet és a valóság?

 
 2009/12/22  Szerző: Renitens - 00:53 Nők lapja  Vélemény? »

Lecsendesült és intenzív napjaim vannak, folyton a tündér és a kurva kettősét próbálom összhangba hozni magamban, ami most már újabb szereppel bővül, a “hogyan próbáljam meg a férfiak kivetítési vágyát irányomban megsemmisíteni és tudatosítani, hogy nem akarok nekik megfelelni”-szerepkörrel. A hétvégén egy esemény rádöbbentett, hogy amíg megfélemlíthető vagyok akár csak egy férfi által is csupán azért, mert nő vagyok, addig igenis nagyon kell a feminizmus. Maga a történet velem esett meg és nem érdemes a leírásra, bőven elég ez a tanulság.
A szexben csak az szomorít el, hogy nincs elég időnk és terünk egymásra és egymásnak. Hogy van egy részem, ami igencsak erős szexualitással bír és hogy nem adhatok neki mindenféle külső körülmény miatt elegendő játékteret. Folyton parázslik bennem valami, mindent szívok be, könyveket, képeket, zenéket, mindenre reflektálok, a szexben pedig vagy harapok, vagy hagyom magam és passzív vagyok. Sok mindenre vágyom, például a gyertyára, amit a hideg közeledtével megkívántam, hogy érezhessem magamon a forró cseppjeit, a viaszt, érdekel a testfestés, keresgélek a lehetőségek között, hogy milyen anyaggal tudnék a pasim testére mintákat, szavakat rajzolni, átrajzolni és kiemelni a teste vonalait, ahogy elbűvölődök a teste alatt futó idegpályáktól és erektől, amik a tömény vágyat szállítják a testében.Nem csoda, hogy ekkora vámpírkultuszt élünk, nagyon izgató dolog arra gondolni, hogy legszívesebben belőle táplálkoznék, de nem tehetem, illetve ahogy a vágggyal kell jóllakni-filozófiája tovább és tovább növeli a kielégülés mohóságát. Mostanában vagy kezesbárány vagyok, vagy picit agresszív. Szeretek harapni, a fenekére csapni, megmarkolni a szőrét, egyébként meg a nyelvem szinte külön életet élve kalandozik rajta, van, hogy ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy az orrába nyaljak. A születésnapomon azon gondolkodtam, hogyha a létezésem indokolja az Ő létezését, már nem hiába születtem meg. Egyébként meg tényleg ott tartok, hogy senki sem jobb nála. Nem direkt csinálom, de minden férfiból csak arra a következtetésre jutok, hogy Ő a legjobb. A többiekkel jót szórakozok (és néha tudok dühöngeni is), bár ezt ők a legtöbbször rosszul értelmezett hiúságuk okán nem veszik észre.
Jó lenne egy közös tér, amit belakhatunk, napokon át tartó szeretkezésekről álmodozom, ahol van idő nagyon-nagyon hosszú előjátékra, ahol van idő a testemre, mert mostanában (és közös tér és idő hiányában) nem nagyon tudjuk a szex módját megadni. Lehet, hogy most szimplán csak magammal kéne foglalkoznom, a saját idegszálaimmal kacérkodni és játszani. És kevésbé öntudatosabb lenni, mert mostanában kifejezetten élvezem, hogy nem akarok férfiaknak megfelelni, pedig ők annyira hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a nők tetszeni akarnak nekik. A nő valóban szolgálni akar, ha rá méltó embert talál, nem pedig ha elvárják tőle és beletunkolják a fejét abba, hogy meghunyászkodjon a férfinem előtt. De csak egy friss tapasztalat miatt beszélek ilyen keserűen, amúgy érdekes, hogy pont egy általam szeretett Férfi szolgálása ébresztett rá a jófajta női öntudatra. Ez a kép is erről szól, csak bele kell ülni a székbe, a nő már a láthatatlan Urára van ráformálva-egyszerre izgató és öntudatébresztő.
Nem mellesleg a bécsi kirándulás nagyon jó volt, élveztem a kiállításokat. Leibovitz fotóit nagyban látni, a fitó textúrájába olvadni és szinte eggyéválni a fotón szereplő ember pórusaival, rezdülésével-nagyon felemelő volt. Elöntött az érzelmek kavalkádja és úgy jöttem ki a kiállításáról, hogy az élet gyönyörű. Demi Moore várandós hasán a férje erős keze, amint óvón öleli és közben szív alakot is formáz vele; a táncos erős és elgyötört lába közelről, ahogy szinte éreztem azt az erőt,amivel egy kecses mozdulat ropogva és fájdalmak árán létrejön, talán ezek voltak a kedvenc képeim. Az élet gyönyörűségét bizonyították azok a képek is, amiken párhuzamosan épül le a rákos Susan Sontag, miközben Leibovitz életet ad gyermekeinek-szívszorítóak. A babáiról készült képeken pedig kifejezetten örültem annak, hogy megadja a kisbabáknak járó méltóságot ahhoz, hogy ne valami cuki érzelgős ábrázolásmóddal mutassa be őket. A Gender Check pedig azért tetszett, mert nagyon haladó és provokatív volt. Újra ráébredtem, hogy a férfiakon a sor, hogy felülvizsgálják jelenlegi nemi szerepeiket, de őket leszámítva is tanulságos volt, mennyire nem tudunk mit kezdeni mi nők és mi, férfiak azzal, hogy egydimenziós, fekete vagy fehér viselkedésmintára épülő testet kaptunk, benne azonban soknemű lélekkel, miközben a társadalmunk leosztja ránk a maga sztereotípiáit. A magamfajta reflexív embernek felüdülés volt végre sémáktól mentes ábrázolásmódokat befogadni, szeretem, ha a véleményalkotásban és a befogadásban van játékterem. Értendő ez most a szexualitásomra is.
A legutóbbi bejegyzésem óta pedig megkörnyékeznek a gyerekek. Időnként azon kapom magam, hogy érzem magam a környezetemben lévő gyerekek által figyelve, mintha tudnák mennyire sokat foglalkozom mostanában a gyerekvárással. Mélyen néznek a szemembe, sokáig,vagy mosolyognak rám. Ők mindent tudnak.

dec 212009
 

Szereti, ha párja a kéjtől remeg karjai között? Vagy méginkább a szájában? Szexiskolánkban ma a szopással foglalkozunk. Korábbi szexiskoláinkban meséltünk arról, milyen a jó nyalás, most elérkezett az idő, hogy elemezzük, hogyan kell orális gyönyörökben részesíteni egy férfit. Egy szopás lehet gyors és mocskos, vagy lassan élvezetes, lehet az előjáték része, vagy lehet maga az aktus. Szabályok szabálya, hogy izgató és kihívó legyen a megjelenése, viselkedése.
faszszopo_technika
Higiénia és a fogak
Bármilyen céllal is kapjuk be a másik nemi szervét, van két alapvető szabály, amit be kell tartani. Az egyik a tisztaság. Ahogy egy ápolatlan, beteg, vagy régóta szappant nem látott puncinak lehet kellemetlen szaga és íze, ugyanúgy lehet az érzékeknek taszító élmény egy pénisz is. Hogy semmi ne zavarja az élvezeteket, mindkét félnek fontos ügyelnie az intim higiéniára. Az orális élvezetet a fogak is tönkretehetik. Bár némely férfi szereti a fájdalomnak és élvezetnek azt a keveredését, amit a péniszen megcsúszó fogak okoznak, a legtöbb azért inkább elkerülné ezt az élményt. Hogy megússzuk a kellemetlenségeket, vagy hajtsuk ajkainkat a fogakra, vagy egyszerűen nyissuk nagyra a szánkat, és legyünk óvatosak. Ha partnerünknek attól kell tartania, hogy fájdalmat okozunk, nem lesz képes magát elengedni és átadni az örömöknek. Ha alkalmi szexpartnerét elégíti ki, használjon óvszert szopás közben. Ilyenkor érdemes ízesített, de nem síkosított gumit használni. Annak ugyanis szörnyű az íze. Bár sokan nem szeretnek gumival védekezni, ha egy kis síkosító az óvszer alá kerül, azzal kárpótolhatja partnerét.

Élvezet nélkül nem megy
Ha élvezi, hogy örömet okoz, csak fokozza a másik izgalmát. Viszont semmi sem rosszabb egy kelletlen, vonakodó partnernél. Ha nincs kedve hozzá, ne csinálja, ha viszont megteszi, mutasson egy kis lelkesedést. Hogy mégis hogyan? Kezdeményezze Ön az orális aktust, de ne várjon érte rögtön viszonzást. Majd eljön az Ön ideje is. Helyezkedjen úgy, hogy partnere jól lássa, és tartsa a szemkontaktust a játék elején. Adjon hangot élvezetének, és játsszon magával, ha ahhoz van kedve. A partnere imádni fogja.

Cukkolni jó
Mint a szex minden formájánál, itt sem árt egy kis bemelegítés, egy kis cukkolás, mielőtt komolyan kezdene játszani. Csókolgassa, nyalogassa, érintse meg finoman partnere péniszét. A herék és a makk (főleg a makk alatti rész) szájjal ingerlése pillanatok alatt megduzzasztja a vágyat. Élvezetes élmény az is, ha még félig erektált állapotban kapja be partnere nemi szevét. Ilyenkor használja csak a nyelvét izgatásra, és érezni fogja, ahogy eltölti száját a gyorsan növő farok.

Legyen kemény
A pénisz nem egy nyalóka. Amíg felizgatja partnerét, lehet játszani, nyalogatni, de egy idő után a férfi intenzívebb élményre vágyik. Vegye a szájába a farkat és mozgassa ütemesen a fejét. Fel és le. Fel és le. Vigyázzon, csak addig engedje be a másikat a szájába amíg kényelmes, egy öklendező nő nem valami szexi látvány. Persze, ha otthon van a mélytorok technikában, ez a figyelmeztetés nem érvényes Önre.

Szabad kezek
Ha a szex túzottan repetitív, ha ugyanazokat a mozdulatokat ismétli, nem lesz emlékezetes az élmény. A kezei szabadok, használja őket. Kombinálhatja tevékenységét kézimunkával, úgy, hogy csak a pénisz felső szakaszát izgatja a szájával. Ilyenkor arra érdemes figyelni, hogy összehangolja a kéz és fej mozgását. Szabad kezével belekezdhet a herék izgatásába, vagy ha partnere nyitott rá, eltévelyedhet az ánusz környékére. A kezek használata mindig közelebb hozza az orgazmust, így ha csak előjátékként szopja partnerét, ne csinálja túl sokáig. Könnyen lehet, hogy lemarad az élvezetekről.

A végkifejlet
Mikor partnere teste remegni kezd, az izmai megfeszülnek, és fokozódnak az élvezet hangjai, akkor elérkezett az orgazmus ideje. Ha hagyja, hogy partnere a szájába élvezzen, még tegyen egy-két határozott mozdulatot a kezével, aztán kapja be olyan mélyen a farkat, ahogy még nem kellemetlen, és maradjon nyugodtan. Ilyenkor már nem kell mozogni, a legtöbb férfi ugyanis nem szereti, ha a orgazmus közben is izgatják. Ha nem szeretné, hogy partnere a szájába élvezzen, szét is kenheti testén a magját. Ezt sokan nagyon izgatónak találják. Csak mocskos egy kicsit.

 
 2009/12/21  Szerző: Renitens - 00:52 Nők lapja , ,  Vélemény? »

Már nem emlékszem, hol olvastam, de eléggé megfogott, hogy létezik a franciában egy szó, a jouissance, amit a rémes élvezet, a kegyetlen élvezet gyönyörére használnak. Ez talán olyasmi lehet, mint az, amit a spanyolok bikaviadal közben éreznek, amikor azt a nagy ősi és erős állatot látják meghalni. Merthogy az erőszak mindenkiben ottvan, de érdekesen lepárolva is tud jelentkezni. De valami ilyesmit éreztem tegnap álmomban, megspékelve egy kis cronenbergi biológiai abszurddal, amikor azt álmodtam, hogy a puncimban mindenhonnan behatolható lyukak nyílnak, talán egy éles szerszám hatására, ez már nem tiszta, de az biztos, hogy nem csak a hüvelybejárat volt ott, hanem mindenhonnan nyíltak befelé lyukak, emlékszem még a csiklómat is meg tudtam dugni, mert aki körülötte és benne siklott, az is én voltam, szóval egyfajta androgünként álmodtam meg magam.Behatoltam magamba. Olyan volt a puncim, mint egy alakítható, eleven anyag, nem úgy, ahogy érzem a markomban lüktetni és mozogni, hanem a szó szoros értelmében minden kis része megdugható volt, más és más érzetekkel.Kicsit olyan volt az egész, mint egy kábszeres trip. Szóval tudatalatt még mindig a behatolás élménye foglalkoztat, sejtem, hogy azért, mert tényleg nincs jobb annál, mint amikor körémzáródik egy másik ember körvonala és foglyul ejt a végtelenben. Még az a szerencsém, hogy ez nemcsak fizikailag jöhet létre.
Magát az álmot biztos az válthatta ki, hogy mostanában a Suicide Girls oldalát nézegetem. Tetszik a tetoválás, az mindig is tetszett, a piercing már keményebb téma lenne nálam, de szívesen nézegetem, miközben azt érzem, hogy ők picit másfajta viszonyban vannak a testükkel, sokkal átjárhatóbbnak és képlékenyebbnek, behatolhatóbbnak érzik, ezért a tetoválás és a piercing, amit simán a testükké tesznek.Tetszik, ha valaki határsért a testén és alakíthatónak látja. Elalvás előtt valahogy arról fantáziáltam, hogy milyen lehet a punci eleven szövetét megbontani egy kis fémtüskével, átszúrni és új utakat keletkeztetni benne, alakítani, mint egy képzőművészeti anyagot és a végén már egész Sade márkis lett a punci megbontásáról és újra elrendezéséről szóló fantáziáim, de valahogy kábé onnantól , hogy kezdtem a félálomba belesüllyedni.Az álmomban pedig az volt az érdekes, hogy az új lyukak kialakításuk módja ellenére sem reagáltak fájdalommal, hanem más és más gyönyörérzettel alkalmazkodtak az új helyzethez. A fantáziám szépen belecsúszott az álmomba és csak egy kis piercingből indult az egész. Persze azt is tudom, hogy a valóságban a pinapiercing egész másmilyen, itt csak arról van szó, ahogy én önkényesen átalakítottam a kiindulópontot.
Egyébként tegnap is annyira kívántam a szexet, hogy el kellett inkább foglaljam magam mindenféle pótcselekvéssel, csak hogy ne érezzem a sürgetést lentről. Kis, pajkos hullámokban jön egész mélyről, összeszorítom, akkor körülfogja a csiklót, annak a lüktetése újabb egy hullámban visszamélyül a puncim belsejébe és egy láthatatlan farokkal alakítja ki (vagy át) önmagát. Talán az álmom annak a tudatalatti jelzése, hogy nem bírok a pinámmal. Ha vágyakozik és önálló életet él, mint egy farok, akkor kicsit erővel fordulok felé, volt, hogy körömmel megsebeztem, hogy az a kis fájdalom elterelje a sóvárgásról a figyelmet, de bizonyos mértékben a fájdalommal is tud incselkedni. Bár mindegy is nekem, mindenen keresztül saját magamba hatolok bele. De azért legközelebb örülnék egy kevésbé brutálisabb álomnak.

dec 202009
 
 2009/12/20  Szerző: Renitens - 00:50 Nők lapja ,  Vélemény? »

Nagyon szeretem az orgazmusaimat és magamat szeretem bennük, az életet, a Szerelmemet. Épp ezért nem vagyok követelőző velük, nem görcsöltetem magam rájuk, nem várom őket és nem vagyok elkeseredett, ha épp nincs. Igazándiból azt sose értettem, hogy lehet megküzdeni az orgazmusért, eővel vagy erőlködéssel, hiszen az olyan, mintha ez lenne a kizárólagos cél,mintha a szex csak eszköz lehetne. Mivel szeretem az orgazmusaimat, megengedem nekik, hogy maguktól, saját rimusukban és idejükben fejlődjenek ki és azt is, hogy időnként elmaradjanak. Én úgy érzem, csak lenézném és nem tisztelném eléggé a testem azzal, ha mindenáron ragaszkodnék hozzájuk, ha kicsikarnám, ha elvárnám a szerelmemtől, hogy okozza nekem őket, ha megszenvednék értük. Épp ellenkezőleg: jönnek, mert hagyom magam nekik átadni, merem elengedni magam, nem ragaszkodni azokban a pillanatokban magamhoz, az egómhoz, olyan kicsinek, jelentéktelennek, gyenégnek és legyőzhetőnek érezni magam, ammenyire csak tellik tőlem. Sokkal előbb tudtam megmondani azt, hogy mit nem kell megtenni az orgazmusért, mint azt, hogy mit igen. Ebből is látszik a passzivitásom a saját orgazmusaim hátterében. Már ha a mai világban passzív dolog az átengedés, nem pedig a kockázatokon, a túl nyitottságon, a visszaélés lehetőségén való rágódás. És szívesen hallgatom, olvasom, hogy más nőknek mit jelent az orgazmusuk, mert annyira csodálatos, hogy mindenki másképp éli meg és mégis valahol a mélyben a nagyon ösztönszintű momentumok mégis ismerősek és jólesőek, mert ha képesek vagyunk átadni magunkat, akkor a másik élménye is átélhetővé válik (ez olyan tükör-idegsejt jelenség).
Először nekem is a csikló volt az egyetlen élvezeti forrásom, nem is volt igényem másra, nem jártam olyan mélyen magamban lelkileg, hogy a saját pinám befogadjon, nem érdemeltem ki még a kegyét és nem engedett be. És nem is érdekelt addig, amíg szuperül elvoltam a magam kis autoerotikájában, nem tudtam, mi más is rejtőzik bennem, ami még ennél is jobb, vagy lehet, hogy nem is mertem remélni, hogy más orgazmus is rejzőtik bennem, nem akartam elhinni, hogy sokféleképp képes a testem örömet adni nekem, talán mert ahhoz lelki együttműködés is szükséges. Kényszeresen szerettem a csiklóm. Nem pihentettem, volt sokszor, hogy véresre, fájdalmasra dörzsöltem, kínoztam szinte, volt, hogy megnyugtatásul, feszültséglevezésként izgattam, azaz használtam. kéznél volt, mint egy jó kábítószer, de ez nem jelentette azt, hogy tényleg szerettem. Azt akartam, hogy mindig kiszolgáljon engem, kiismertem a működését, de be is zárt magamba. Mert csak én értettem hozzá, én tudtam, hogy jó ott nekem. Ő meg elválasztott más testektől, más érzékelési módszerektől. Biológiáját tekintve kívül van,ezért olyan volt, mikor élveztem vele, mintha kifelé lökte volna az orgazmusomat, dacosan összehúzódva majd lenyugodva, majd újrakezdve, kiszáradt szájjal, remegő kézzel ragaszkodtam hozzá. Pornóra maszturbáltam és mindig arra részre, amikor a pasi elmegy, mert erre reagált a legérzékenyebben a csiklóm.
A zuhanyzóval is szerettem maszturbálni, bár nem is neveznám tudatosan annak, egyszerűen csak a megfelelő szögben, a megfelelő vízsugárral elélveztem, többször is. Az ujjaimmal szétválasztottam az ajkaimat és néztem, ahogy a csiklóm remeg és rángatózik a vízben, fuldoklik, görcsösen szívja befelé magába és közben élvezve spricceli ki a vizet a puncim. Ott vettem észre először azt, hogyha rámozgatom az izmaimat, minden ingertc szét tudok terjeszteni, be tudok szívni és akár méhig fölvinni. Hogy minden érzékelő idegszál és örömcsatornácska összefügg és behálóz engem. A magam örömére játszottam vele tovább. Kérdés-felelet.Miközben izgattam a csiklóm, kiegészítettem a puncim legmélyével, összekötöttem a kettőt és oda-vissza vezettem magamban a gyönyört. Lementem lélekben a puncimba. Összehúztam, kiengedtem, mint aki a világot, az örömet akarja ott magába szívni, mint aki egy zárt kocka, csak ott nyitott, kiszolgáltatott és érző, sebzett, lüktető, befogadó, akivel vissza lehet élni. És bejött. Az volt a hüvelyi orgazmus előszobája. Van egy találó hasonlatom rá, amivel magam számára is jól tudtam szemléltetni. Mivel meglehetősen filmmániás vagyok, az orgazmust el lehet képzelni egy pár percre összesűrített mozgóképi történetnek.Ebből a hüvelyi torna olyan, mint egy-egy mikroszkopikus kis hüvelyi orgazmus, egy villanásnyi érzet, megsejtetés, ami önmagában is sokatmond.De ha akarod, része egy nagyobbnak. Elindítom a hullámzást, néha zenére, néha szívdobogásra, de van, hogy egy csípőtekerősebb tánctól is beindul,önmagát élteti, magából táplálkozik, de kívülről csak annyi látszik, hogy a pinám habzsol. A bejáratától kezdve átittam a szöveteit, a húsfalát gyönyörrel, beépítettem ezzel a mozgással. És mint a spirál vitte egyre feljebb és feljebb a méhemig ezt az ösztönös lüktetést. Öntudatra ébredt, mint egy életadó szerv. Így történhetett, hogy kétszer elélveztettem magam csupán úgy, hogy mozgattam, beszívtam, vágytam befogadni, aktívan befogadóan, várni rá és engedni hatni magamra. Tényleg az érzést éreztem ott lüktetni és formálódni, nem voltak határai, pontjai, kiterjedése. Ha akkor egy farok belémhatol, meg tudta volna érezni, lüktetve kitapogatni, hogy nekem ott belül, hogy jó és én is vágytam a puncimmal érzékelni egy farkat, ami szerteszéjjel masszírozza és égeti bele a húsomba a vágy ygötrelmét arra, hogy élvezzen és faljon.
A páromnak magától értetődő volt a pinám a kezdetektől. Olyan mély vágyat érlelt ki rá magában még jóval azelőtt, hogy tudta volna, hogy én létezem, hogy elhibázni sem tudta volna. Kijelölte az utat és beleélvezte magát a farkával. Az én otthonom volt a pinám, a szentélyem, ahol a tudás és az öröm lapult és ahova én engedtem be azt, akit érdemesnek tartottam rá, mert megértettem általa, hogy milyen örömöket vagyok képes vele adni. A pasimat szó szerint elkapta a pinám és nem engedte. Megszorította, körbefonta, simogatta, habzsolta, feszítette és csókolgatta, én pedig élveztem, hogy igen, ez az a hullmázás, ami tényleg a szex sajátja, hogy nem elkülöníthető érzés, hogy nincsenek határai, kezdete és vége, hanem bármeddig folytatható, lelki merészség és kísérletezőkedv függvénye. Megtalálta az összahangot a csiklómmal is, imádom a puha ajkait érezni a csiklómon, ahogy körbefonja, csókolgatja, hódol neki, kényezteti, és imádok beleélvezni a szájába, miközben nyal, olyan, mintha a nyílt sebre ő lenne az egyetlen balzsam. A férfias pontom a csiklóm, ezért van olyan érzésem a nyalás közbeni orgazmusomkor, hogy leszopatom magam és telibeélvezem a száját, de közben már hívogatja, kéri befelé a farkát a puncim, könyörög érte, hogy kiegészüljön és együtt lüktetve repítsük egymást. Az elveszett, kiszakíttatott hús kétségbeesése ez és a jutalom azáltal, hogy lelkileg is értjük és tudjuk kezelni a szerveink illeszkedését. Magasabb szintre tudjuk emelni, miközben egyre mélyebben járunk egymásban. Érzi a farkával és a szívével, ahogy a puncim orgazmus előtt lüktet és egyszerre tudunk elmenni, összefolyik minden érzet a puncimban, elvegyülök, lebontom a testem fizikai határait, mert az egész olyan érzés, mintha fény töltené fel a testem. És nem erőlködtem érte, csak engedtem magam neki. Befelé mindennel, hadd legyek nem önmagam és közben igazi önmagam, kinyílik a puncim, mint egy lüktető, vad és részegítően fanyar gyümölcs, amibe mikor beleharapok érzem, hogy valójában tele van idegszálakkal,nedvedzik, gyönyörében tárulkozik, dúsul az íze és belecsorog a leve a számba és én eltellek vele. Én kezdem el beszívni a farkát, mozgatni a magam örömére, aztán az egész beindítja az öntudatlan mozgás hullámzását és belső erejét és végül belülről végtelenül örömtelivé nyit és mélyít el.
Azóta tudatos is a dolog,mert ha akarom a mennyekbe tudom repíteni vele a pasimat és jobb, ha ez tudatosul és tudom használni, mert nagyon nagy erő. Olyan örömet tudok neki adni vele, ami saját bevallása szerint is földöntúli, tehát egy kincs a puncim, szeretem és nagyon a lelkem része is. A testemnek a legkommunikatívabb része, a leginkább érzem, mit akar nekem mondani és vele tudok a leginkább bánni. Mert megtanított nem félni, önazonosnak lenni és feszegetni a határaimat érzésekben és érzékelésben. A testem fegyver, a testem bölcső, hatalom és elengedés, lemondás és győzelem minden fölött. Testet öltött öröm.

 

huvely_vaginaA női test az élet során időszakos, periodikus és végleges változásokon megy keresztül. A kislány embrió belső nemi szervei fejlődnek ki legelőször, azután a külsők, aminek következményeként a hüvely – akárcsak valamennyi nemi szerv- a három hónapos magzatban már lényegében kifejlődött. A lányoknál a kamaszkorig nem túl sok figyelmet szoktak szentelni a hüvelynek, ami normális fejlődés esetén rendjén is van, csupán a baba popsi helyes ápolását és tisztántartását kell elsajátítani. Kamaszkorban következik be az első tartós változás, azután időszakos változásokat hozhat a gyermekvárás és -szülés, illetve az azt követő időszak. Mintegy 36 évig a menstruációs ciklusokkal periodikusan változik a női test állapota, majd megint csak végleges változások következnek be a klimaktérium idején.

Pöttöm lányból érett nő
A nemileg még éretlen kislány mirigyhámmal bélelt hüvelye kicsi, sima falú, ha csak fertőzés nem éri, nemigen ad jelt magáról, csupán a hüvelybemenet tájéka lehet érzékeny és csíphet, ha szappan vagy vizelet kerül oda. Ilyenkor sem kell vele nagyon mit tenni, hiszen a hüvely tudja a dolgát: váladéktermelése gondoskodik róla, hogy tisztán tartsa magát. Elég kívülről vízzel lemosni. Az éretlen hüvelyben még az ösztrogénhiányra jellemző csekély váladékmennyiség képződik, és semleges környezet uralkodik.A pubertás idején azután a hormonális változások hatására nemcsak a hüvely jelentősége, mérete is megnövekszik, sima fala a hüvely hosszára merőlegesen redős felszínt kap, ami már előkészület az örömszerzésre.Mielőtt azonban ez bekövetkezne, más újdonság is történik: a hüvely csatornáján keresztül távozik a menstruációs vér. A modern kislányok egy része pont a tamponhasználat miatt hamarabb ismerkedik meg a hüvelyével, mint elődeik. Ilyenkor nagyon fontos a higiénia, most mégsem erre térünk ki, csupán arra, hogy ha a tampon nem csúszik könnyedén a helyére, az kellemetlen érzéssel járhat, és azzal a félelemmel, hogy később a kíváncsian várt szerelmi aktus is fájdalmas lesz. (A tampon kipróbálását érdemes a legkisebb méretű tamponnal a menstruáció második napján megejteni, mert ilyenkor a vérzés bővebb, a tampon is könnyebben csúszik. Kezdetben a tampon hegyére rakott kevés intim síkosító gél is segíthet.) A kedves kezdő menstruálók tehát jobb, ha tudják, hogy nincs miért aggódniuk. A kezdeti kellemetlenségeknek nemcsak a még tán nem teljesen érett hüvely az oka. A tampon felhelyezése nem hasonlíható össze a szexuális érintkezés természetes aktusával, amikor a hüvely nedvesedik.Kisebb-nagyobb események
A teljesen érett nőknek is szárazabb a hüvelye menstruáció idején, és kémhatása is kevésbé savas, a hormonok és a távozó vér együttes hatására. Egyes kulturákban nem alaptalan tiltás tehát, hogy a havi vérzés idején és utána néhány napig nem szabad a nőkkel érintkezni. Vajon ezek az emberek tudták, hogy ezzel az időszakosan kevésbé ellenállóképes hüvelyt a fertőzésektől is védik?A hüvely nyálkahártyája hamar túlteszi magát e pár napon, de mit csinál terhesség alatt? Ilyenkor idővel megint kicsit több védelmet igényel. Ha ilyenkor fertőződne, akkor a méhszájnál lévő nyákdugónak hála, a méh felé tökéletes a védelem. Régebben azonban a születő gyerek a szülő csatornán keresztülbújva bizony nem volt védtelen. Ma már sem a gonorrhoea miatti szemgyulladás és vakság, sem más fertőzések nem jelentenek komoly veszélyt, hála az újszülött-ellátás vívmányainak.A szülés után közvetlenül a rendkívül jól kitágult hüvely összehúzódik, és esetleges sérülései is nagyon hamar gyógyulnak. A terhesség és szoptatás időszaka hormonálisan és érzelmileg egyaránt befolyásolja a hüvely állapotát. A csinosan nőies formák elvesztésétől való félelem, a szeretőszerep megtartása és az anyaszerep megtalálása miatti szorongás az érzelmeken keresztül is okozhat hüvelyi szárazságot.Az ilyenkor tapasztalt átmeneti hüvelyszárazság érthető, de hosszú távra nem célszerű beletörődni, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy csak a problémák elkendőzését tartósítjuk, legyen az egyéni érzelmi, párkapcsolati vagy egészségi jellegű.

Miért lenne kapuzárás?
Bár így is szokták emlegetni a menopauza bekövetkeztét, nem kell annak lennie. Az azonban kétségtelen, hogy a klimaktérium több a rendszeres havi vérzés elmaradásánál.A klimaktérium után megint csak az ösztrogén hormonok szintjének csökkenése miatt a hüvely pH-ja visszatér a pubertás körüli értékekre. Fala elvékonyodik, hámja sérülékenyebb és szárazabb lesz. Ettől függetlenül a szerelmi élet során feladatát jól el tudja látni, ha csak lelki vagy egészségi traumák miatt nem szenvedi meg ezt az időszakot jobban, mint kellene. Mik is ezek a traumák?A legelső talán, amivel mindenkinek szembe kell néznie, hogy a gyermekszülés lehetősége elvész. Ezt az érzelmi terhelést fokozza, ha nőgyógyászati műtét miatt sérülnek a nőiség legfontosabb szervei, a méh vagy a mell. Ezekre azért kell különös gondot fordítani, mert két úton is befolyásolhatják a hüvely állapotát. Egyrészt közvetlenül a hormontermelés befolyásolásával, különösen olyan műtéteknél, ahol nemcsak a méh, hanem a petefészek is áldozatul esik, másrészt közvetetten, a rossz hangulat, a depresszió kihatásai miatt.A jó nőgyógyász épp ezért ma már arra törekszik, hogy tényleg csak azt távolítsa el, ami valóban indokolt. Ha a nő kezelőorvosánál azt érzi, hogy nem elég körültekintő, nem annyira betege biztonsága, hanem a beavatkozás egyszerűsége motiválja, és egyfajta “ilyenkor már úgyis mindegy, legyünk túl mindenen”-nemtörődömség jellemzi, érdemes egy lelkiismeretesebb doktort felkeresni. Olyat, aki megérti páciense változókori félelmeit, és tisztában van a beavatkozás hosszú távú hormonális kihatásaival is.A tartalmas és mély házastársi kapcsolat mindezeken átsegíti a nőt és férfit egyaránt. Ha ilyenkor szükség van egy kis technikai segítségre, ami megoldja az időszakos vagy állandósulni látszó hüvelyérzékenységet és -szárazságot, akkor a hüvely síkosításával erre is van lehetőség. Érdemes is megtenni, hiszen a nemi vágy nem alszik ki a menstruáció elmaradásával, legfeljebb közvetve, időlegesen, a változókori panaszok miatt csökken.A nők viszonya a szexhez életük során sokszor és sokat változik. Már viszonylag fiatalon is az érettség jele, ha nem az idővel dacolni próbálva egy korábbi szerepkörbe akarjuk magunkat visszapréselni, hanem mindig az adott kornak megfelelően, annak lehetőségeivel és szépségét meglátva, örömmel tudjuk elfogadni, amit életünk, testünk és szeretett társunk nyújtani tud. Természetesen legalább annyira fontos, hogy felismerjük, mit adhatunk és tehetünk mi magunk. Tovább a hüvely mérete cikkre

 

kislanyAhogy változik a világ, úgy bukkannak fel újabb és újabb veszélyek. Az internetes pornográfia viszonylag új terület, a szakemberek mégis rengeteg tanácsot tudnak adni a baj elkerülésére… „Ne állj szóba idegenekkel!” – néhány évtizede és talán még néhány éve is elég volt ezt a mondatot belevésni a gyerekek fejébe ahhoz, hogy jó eséllyel kikerüljék a rájuk leselkedő veszélyeket, szatírokat, cukros bácsikat – a pedofilokat.
A cukros bácsiról minden lurkó tudott, ezért azok, akik komolyan vették a szülői, iskolai figyelmeztetést, nem estek bele a beteg hajlamú felnőttek hálójába. Ma már egészen más a helyzet!
Nos, a hagyományos cukros bácsik ideje lejárt, más fajta veszélyek fenyegetik a kiskorúakat – az internet nagy csáberő , és már az egészen kicsik is használják. De a világháló számtalan lehetőséget kínál arra, hogy a különböző oldalakon és fórumokon idegen emberek környékezzék meg őket.
- Az internetes becserkészés óriási lehetőségeket nyújt a pedofiloknak – mondja dr. Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. Az elkövetők természetesen nem a valóságot mutatják, hiszen jóval fiatalabbnak adják ki magukat, nem valós fényképet töltenek fel. Először csak ártatlan beszélgetést kezdeményeznek – többnyire olyan fiatalokkal, gyerekekkel, akikről hiányos öltözetű, kihívó, fürdőruhás fényképet találnak az adott fórumon, közösségi portálon, ami egyébként nem ritka, mert valamiért a gyerekek szeretik felhívni magukra a figyelmet. Amikor az elkövető úgy érzi, a gyerek bizalmába férkőzött, megkéri az áldozatát, hogy kapcsolja be a webkameráját, pózoljon neki, vagy küldjön magáról meztelen, félmeztelen fotót. Szerencsére személyes találkozóra csak nagyon kevés esetben kerül sor, viszont akik belemennek, óriási veszélybe kerülnek. Ha egy kiegyensúlyozott gyermek kerül ilyen szituációba, valószínűleg nem lesz partner a csetelésben, főleg nem a találkozóban, viszont vannak olyan elhanyagolt gyermekek, akikkel nem foglalkoznak a szüleik, ők még az ilyen fajta törődést is pozitívan értékelik.
Katalin nemrég megjelenő könyve (Gyermekpornográfia az interneten) kapcsán kutatást végzett, és az összes hazai gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyet megvizsgálta.
- Az derült ki a szemlék során, hogy egy elkövetőt sem pusztán – vagy egyáltalán nem – a szexuális vágyának kielégítése vezérelt, inkább anyagi haszonszerzés végett gyűjtötték be a pedofil képeket, saját mappába rendezték, és eladásra kínálták ezeket. A külföldi kutatások is azt mondják, hogy a legtöbb gyermekszex-el kereskedő bűnöző hálózatba tömörül, és az anyagi haszonszerzés a fő céljuk. Ezek többnyire kapcsolatban vannak egymással, és sajnos nagyon nehéz utolérni, felfedni őket az internet anonimitása miatt.
Megelőzhető a baj!
Vári András minden szülőnek szívesen segít – akkor is, ha már megtörtént a baj a gyermekükkel, és akkor is, ha szeretnék megelőzni azt. Szerzőtársával könyvet írt a gyermekpornográfiáról, Ártatlan angyalok címmel, és egy mozgalmat is elindítottak, mely keretében bejárják az országot, ismertetik a veszélyeket, felkészítik a szülőket.
- A pedofilok között sok a jól szituált, művelt ember. A legnagyobb probléma, hogy a szülők nagy része, nem ért, vagy kevésbé jól ért a számítógéphez és az internethez, mint a gyerekek. A baj még így is megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel, törődéssel.
Vujity Tvrtko, a TV2 riportere szintén könyvet írt a gyermekpornográfiáról, Fertő címmel.
- Fontosnak tartom elmondani, hogy az internet a világ egyik leghasznosabb dolga, létszükséglet, ami nélkül ma már nagyon nehezen lehetne élni. Azonban sok veszély is leselkedik a világhálón, főleg a kisgyermekekre. Tény, hogy a mi korosztályunknál sok gyermek jobban ért az informatikai dolgokhoz, de azt mondom, próbáljuk meg mégis ellenőrizni őket. Egyébként az én taktikám az, hogy megtartom a családi kontrollt – ezt ajánlom minden szülőnek. A gyermekeimmel olyan a viszonyom, hogy akár jó, akár rossz dolog történik, elmondják nekem. Minden nap beszéltetem, meséltetem őket. Ráadásul én és a pedagógus végzettségű feleségem is azonnal észrevenné, ha valami nem stimmelne velük, körülöttük. Azért tudják a pedofilok olyan nagymértékben behálózni a kisgyerekeket, kicsalni tőlük meztelen képeket, mert bizonyos társadalmi kapcsolatok felbomlottak, és a szülők nem foglalkoznak a gyerekekkel. (Pink)

 

female-ejaculationRenitens női blogoló a napokban azon gondolkodott szex után, hogy mennyire igazságtalan dolog, hogy ritkán lehet találkozni pornóban azzal, amikor a nő jelöli meg a férfit élvezete jelével. Ez a női ejakuláció. (Hozzátette, tisztában van bele, hogy a pornó nem az élvezetről szól.) “Holott belőlünk is fröcsög és dől minden, és miért sokkal elterjedtebb a fordított verzió, ami a jó régi sémára építve a férfi élvezetjelöléséről szól a nő különböző testtájaira” – tette közzé gondolatait internetes naplójában. Minden ott kezdődött, amikor a pasija bevallotta neki, hogy inni akarja őt. Amivel meglehetősen felcsigázta a bloggerinát.
“Nem voltam ellene, hiszen az utóbbi hónapokban a balansz az ő uralkodásáról szólt, így egyre erősebb lett bennem az, hogy egy picit én uralkodjak felette, úgyhogy tegnap mindebből fordított arcraélvezés lett. Miután kinyalt nagyon finom tempóban falatozó ragadozó módjára, megtettük, amire vágyott. Eleve imádom azt az érzést, amikor úgy érzem szex közben, hogy fel vagyok falatva, eszik belőlem, harapdál, nyalogat, kis gyönyördarabkákat vételez a testemből, de ez most más volt.
Alámfeküdt, ütemesen baszott a vibrátorral, én pedig ráspricceltem az arcára többször is, mert ez volt minden vágya. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy részesül az örömömből és mindketten élvezünk, hanem itt tényleg leigázom őt az orgazmusommal, megjelölöm, ami a köztudatban uralkodó felfogás szerint a kanok kiváltsága, holott számtalanszor tapasztaltam, hogy óriásibb folt, nedvesebb spriccek és átázottabb törülközők maradhatnak a női élvezet után, mint a pasikéinál.
Nem tudom a helyzetet objektíven megítélni, mert túlságosan nagyokat élveztem, csak amikor utána láttam, hogy kiéhezett szemekkel néz engem, amiért leélveztem az egész fejét, beszélgettünk el róla, hogy milyen volt. A szó szoros értelmében megivott engem, megmerítkezett a gyönyörömben, ami nem hagyott neki menekülési útvonalat, vagy egy csepp esélyt sem az elkülönülésre.
Az ejakulációmat (tényleg miért nincs erre valami közmegegyezéses megnevezés?) itta, azt sírta ki a szeméből, az csöpögött a homlokáról és ebbe burkoltam bele őt. Persze utána megkaptam, nagyon erősen megbasztuk egymást, felcsigázódva az élménytől és milyen szép volt utána a karjaimban tartani a nőstényszagú testét, magamat szagoltam, ízleltem és nyalogattam vissza a testéről, miközben a testemmel egy szintén saját magam által hagyott foltot melengettem alattunk.
Kicsit olyan volt, mintha úgy szültem volna ki őt magamból az orgazmusaimmal, hogy aztán ott feküdjön csöpögő arccal. Úgy gondoltam ha erre vágyik meg kell kapnia, hiszen fordított esetben én is imádom, amikor ő élvezi telibe az arcomat. Azon is gondolkoztam, hogy milyen szépen ki van ez találva. Legvégső soron úgyis a nőstény ural, mert a teljes kitárulkozás adja meg az egyértelműséget.
Az is eszembe jutott, amit Soma mondott, hogy a nedvesség, a víz mindig a lelki sík, az érzelmek szimbóluma, ha visszatartjuk, az azt jelenti, hogy nem hagyjuk áradni az érzelmeinket és hogy bármennyire ezoterikus mondás is ez, akkor is sok igazságot tartalmaz és hogy squirt témakörben inkább efelől kéne megközelíteni a dolgokat, nem pedig a technikai, elvárásszintű, mechanikus élveztetőgomb-elmélet szerint és akkor máris beszédesebb lesz az aktus őszintesége.”

nov 162009
 
 2009/11/16  Szerző: lany - 00:13 Nők lapja ,  Vélemény? »

Mérgekkel vagyunk körülvéve. Kár lenne tagadni, hiszen tény, hogy elég csak kikelnünk az ágyból és nekizuhanni egy újabb napnak, csupán néhány perc kell ahhoz, hogy az első toxik-dózist megadjuk a testünknek. Mégis mi a megoldás? Sajnos nem tehetjük meg, hogy disszidáljunk egy Provence-i kisfaluba, ahol csak a saját kertünk terményeit esszük és csak biokozmetikumokat kenünk magunkra, így nem marad más, mint megismerni a legfőbb veszélyforrásokat. Sajnos jó sok van belőlük.

pipereTe csak hiszed, hogy jót tesz
Manapság egyre divatosabb bigott reklámkerülőnek lenni, és szívre tett kézzel letenni a nagyesküt: Rám ugyan nem hatnak a reklámok! Oké, de attól, hogy nem rohanunk rögvest a szupermarketbe, miután végignéztük a legújabb és legintelligensebb mosóport promotáló spotot, attól a reklámok még igenis hatnak ránk. A marketing biznisz csimborasszója, mikor az adott márkának sikerül elérnie, hogy egy tulajdonságot vele azonosítunk. Abszolút tudatalatti folyamatról beszélnünk, ettől függetlenül, ha egy termék bevált, rendre leemeljük a polcról, nem törődve azzal, hogy jó eséllyel hemzseg a káros vegyületektől. Így működünk, nincs mit tenni. Ha azonban változtatni szeretnénk, jó ha beletörődünk abba, hogy a vásárlás jóval több időt igényel majd, mint azelőtt, hiszen a megbizonyosodáshoz végig kell olvasni az összetevőket. Ez bizony rengeteg időt vesz igénybe, pláne akkor, ha lövésünk sincs, hogy melyik vegyület jóbarát, és melyik az, amelyik könnyen az onkológiára repíthet minket. Szerencsére ma már nem kell sötétben tapogatóznunk, ha úgy döntünk, hogy kiűzzük a toxinokat az életünkből. Az Antivali szerkesztőgárdájának hála, elkészült a leggyakoribb káros vegyületek feketelistája. Itt az ideje szépen bebiflázni a tanagyagot, no meg körbenézni a háztartásban, hogy mégis mennyi kártékony termékkel bástyázzuk körbe védtelen testünket.

Alumíniumszármazékok és alumíniumvegyületek
Az alumínium reakcióképességéről már biztosan hallottatok. Már általános iskolában is óva intett a kémiatanárnő, hogy forró vizet engedjünk a csapból a főzéshez, mert a magas hőmérsékletű víz reakcióba léphet az alumíniumcsövekkel, mi pedig szépen magunkhoz vesszük a végterméket. Épp ezért már a 70-es évek közepétől száműzték a közkonyhákból az alumíniumedényeket, mert felismerték, hogy a melegítés során alumíniumrészecskék kerülhetnek az ételbe, az étel az emberbe, természetesen a méreggel együtt. Bár már túl vagyunk a 70-es éveken, eme káros vegyületet mégsem sikerült teljesen száműznünk az életünkből, mert amellett, hogy egészségkárosító, remek tulajdonságai vannak: összehúzza a pórusokat, verejtékcsökkentő és vérzéscsillapító. Az arcápolási termékekben jó eséllyel fordul elő ez a vegyület, hiszen szépen megtisztítjuk a pofinkat a habzó lemosóval, ezáltal összehúzódnak a pórusaink, mi meg szépek leszünk. Igen ám, de mindeközben a méreg szép lassan dolgozik a bőrünkben. Hasonló a helyzet az izzadásgátlókkal, hiszen ha nincs alumínium a termékben, az izzadságmirigyeket képtelen összehúzni, csupán elnyomja a kellemetlen szagokat. Felületi megoldás, ez tény, viszont jóval egészségesebb, mint hosszú napokra alumíniummal tömíteni a hónaljunkat. Nézzük, hogy melyik termékeket érdemes ellenőrizni, ha alumínium-vadászatra indulunk: izzadásgátlók, dezodorok, borotválkozás utáni készítmények, arckrémek, napozószerek, babaápolási készítmények. Hogy mely összetevőktől kell tartanunk? Aluminium Zirconium Tetrachlorohydrex Gly, Ammonium alum, Aluminium Chlorohydrex Pg, Aluminium Fluoride, Alumina, Aluminium Silicate, Alumínium Zirkónium – Tri-, Tetra-, Penta-, Octachlorohydrate.

Habképző tenzidek és mosóaktív anyagok
Naná, hogy szeretjük, ha valami bőségesen habzik, mert azt az érzetet kelti, hogy kis adag folyadékból is nagy mennyiségű textúrát kapunk. Rendben, de vajon nem káros-e az az összetevő, ami a burjánzást elősegíti? De, sajnos az. Ami még ennél is rosszabb hír, hogy a habképző tenzidek szinte minden vízzel hígítandó termékben ott lapulnak. Helytálló a következtetés, miszerint akár mosóporral is tisztíthatnánk a hajunkat, hiszen mindegy, hogy samponról beszélünk vagy mosogatószerről, a tenzid ott figyel az összetevők között. Ettől érezzük tisztának a bőrünket, a vécénket, a főzőlapunkat, hiszen zsíroldó tulajdonságának köszönhetően oldja a kellemetlen, ragacsos lerakódásokat. Ez egy sütő esetében nem hátrány, az viszont már korántsem ekkora előny, hogy a bőrünk védekezőrétegét is megkurtítja. A bőrfelszíni emulzió a bőrréteg immunrendszere, ez véd minket a káros behatásoktól, ettől függetlenül mi rendre lecsuszatoljuk magunkról. Pláne akkor, ha tusfürdőnkben ilyen összetevőket találunk: Sodium Lauryl Sulfate (SLS), Sodium Laureth Sulfate (SLES), Ammonium Lauryl Sulfate (ALS), Ammonium Laueth Sulfate (ALES). Ezek a bizonyítottan bőrizgató, rákkeltő, mérgező és nyálkahártya károsító anyagok okolhatóak a korai bőröregedésért, az allergiákért, de még az ekcémáért is. Itt az ideje ellenőrizni a habfürdők, tusfürdők, babafürdetők, intim mosakodók, samponok, hajbalzsamok, fogkrémek, arc- és sminklemosók összetételét!

Emulgeátorok
Keverem, kavarom és máris emulziót kapok. A zsír- és vízoldó anyagok elegye a tenzidekhez hasonlóan épp azt hántolja le a bőrünkről, amire a legnagyobb szükség lenne. Ahhoz, hogy a zsír és a víz kellően oldódjék egymásban, segítségre van szükség, na ezt a segítséget adja meg az emulgátor, mivel feloldja a zsírmolekulák és a víz közötti feszültséget. Elég random módra kikapni valamit a hűtőből, jó eséllyel találhatunk benne emulgálószert, és természetesen a kencéink sem mentesek ettől a káros anyagtól. A kozmetikai ipar mesterséges emulgálószerei a következők: TEA-C12-C15 Alkyl Sulfate, TEA-Cocoate, TEA-Cocoyl Hydrolyzed Protein, TEA-Dodecylbenzenesulfonate, TEA-EDTA, TEA-Hydroiodide, TEA-Lactate. Rábukkantál? Hajítsd ki, hiszen a TEA rövidítés a Triethanol aminet takarja, ami bőrirritáló, vese- és májkárosító.

Szintetikus illatanyagok
Ó, ezeket imádjuk, hiszen legyen szó papírzsebkendőről, vagy tisztaságibetétről, minél jobban illatozik, annál inkább szeretjük. Gyakori, hogy egy terméket csak azért vásárolunk meg újra és újra, mert odáig vagyunk az illatáért. Összetett problémával van dolgunk, mikor az illatanyagokat vizsgáljuk, hiszen több ízben is támadnak. Bőrünkkel érintkezve egyértelműen károsak, de a belélegzéssel is hasonló a helyzet. Ha beszippantjuk a mesterséges illatanyagokat, a limbikus rendszerünk károsodhat, vagyis a mesterséges anyagok az agyunkban landolnak és ott nekilátnak a kártékonykodásnak. A parfümgyártók természetesen védik a löttyök pontos összetételét, így csak annyit tudunk meg, hogy az adott illat mekkora koncentráltságban tartalmaz illatanyagokat. Az évek során néhány illatanyag elérte, hogy felkerüljön a mesterséges anyagok feketelistájára: Amyl Cinnamal, Cinnamyl Alcohol, Citral, Eugenol, Hydroxycitronellal, Isoeugenol, Amylcinnamyl Alcohol, Cinnamal, Coumarin, Geraniol, Hydroxyisohexyl-3-Cyclohexene Carboxaldehyd. Egészségünk érdekében kénytelenek vagyunk alkut kötni, és persze hosszan vizsgálódni, hiszen itt nem csak a parfümökről beszélünk, hanem légfrissítőkről, öblítőkről, kozmetikumokról, hajápolási termékekről…

Szusszanjunk egyet a hosszas és rémisztő felsorolások közepette, és tegyünk egy kísérletet! Szerkesztőségi pipereasztalunkon olyan terméket kerestem, amin jól látható az összetétel. Ne gondoljátok, hogy ez könnyű feladat, hiszen a körömlakkok és a parfümök többségén csupán márkajelzést és szavatosságot találtam. No de itt van ez a púder: azt mondja matt bronzing powder. Bemegyünk a drogériára, és annak reményében emeljük le a polcról, hogy napcsókolta, imádnivaló pofit varázsol. A káros hatóanyagok hosszas listáját nézve, nem tudom, hogy jó hír-e, de a tíz összetevő közül, kettő károsnak számít, na meg vannak olyan összetevők, amelyeknek csak egyik, vagy másik része kártékony. Említett bronzosító púderünk egyik réme, a Butyl Methoxydibenzoyl-methane. Egy gyors klikk és máris kiderül, hogy eme összetevő szintetikus, fotoallergén és bőrkárosító. Tekintve, hogy púderről beszélünk, ami ugye a bőrünkre kerül, elszomorító ezt olvasni, de nézzük a másik káros összetevőt! “Petróleum bázisú szintetikus zsír, melyet az iparban kenőanyagként használnak. Kőolaj származék. A petrolatum valamennyi károsodást előidéző tulajdonsága megegyezik az ásványolajnál tárgyaltakkal.” – köszönjük neked petrolatum! És ez egyetlen kísérlet volt, még belegondolni is rémisztő, hogy mi mindent tapasztalnánk, ha csak a neszeszerünk tartalmát vizsgálnánk meg jó alaposan.

Tartósítószerek
Az E-faktorokról régebben már értekeztünk, de sajnos nemcsak az e betűvel jelölt anyagok károsító hatásúak. Elmegyünk bevásárolni és megnyugtat minket a tudat, hogy nem kell rögtön felfalnunk az összes élelmiszert, hanem nyugodtan raktározhatunk, hiszen a legtöbb termék eláll. Rendben van, akkor nézzük, hogy mely anyagoknak köszönhetjük ezt a tartósságot: Bronopol/2-Bromo-2-Nitropropane-1,3-Diol, Bronidox/5-Bromo-5-Nitro-1,3-Dioxan és ezek még csak az erősen rákkeltő fajták. Azt kell mondjam, hogy a kozmetikumaink sem mentesek a tartósítószerektől. A gyártók felismerték, hogy a kencék időtállóságát jótékonyan befolyásolják a szintetikus adalékok, így többek között Glyoxalic Acid is előfordulhat a termékekben, attól függetlenül, hogy köztudottan fehérjekárosító, mérgező, sőt hullakonzerválásra használják. Szuper! Jó hír viszont, hogy léteznek természetes tartósítószerek, amikkel nem mérgezzük magunkat. Ha őket látod, nem kell félned: Benzoic Acid, Sorbic Acid, Phenoxyethanol, Ascorbic acid, Tochopheryl Acetate, Apple Acid, Ascorbyl Palmitate, Benzyl Salicylate, Benzy Alcohol.

Kőolajszármazékok
Az imént már megtudhattuk a petrolatumról, hogy kőolajszármazék, de vajon miért károsító hatásúak ezek az összetevők? Mivel a természetes, 100%-osan tiszta növényi olajok drágák, ezért a gyártók jóval olcsóbb -és nem mellékesen károsabb- megoldást választanak, méghozzá a kőolajszármazékokat. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy igen káros anyagról beszélünk: eltömíti a pórusokat, akadályozza a méregtelenítést, megvastagítja a szaruréteget, mitesszer- és pattanásképző, elősegíti a gyulladások kialakulását… Nem kell messzire mennünk, hogy kőolajszármazékokkal felturbózott termékeket találjunk, hiszen a testápolók, naptejek, fényvédők, arckrémek, ajakápolók és a hajápoló készítmények is nagy számban tartalmazhatnak kőolajszármazékot. Természetesen nem ezen a néven futnak az összetevők, hanem Mineral oil, Liquidum Paraffinum, Paraffin wax vagy Mineral wax, Petrolatum, Cera Microcristallina, Hart-Paraffin, Ozokerit, Petrol Wax és Ceresin sokat sejtető fantázianeveken.

Ftalátok
“A ftalátok olyan vegyi anyagok, amelyeket elsősorban műanyagok, PVC-eszközök lágyítására alkalmaznak, tehát műanyag termékekben találkozhatunk velük. De ezek az emberi egészségre kockázatot jelentő anyagok megtalálhatóak kozmetikai termékekben, például haj- és körömlakkokban valamint parfümökben is.” Igen, jól olvastátok: az az anyag, ami a padlót borító műanyagban is megvan, simán előfordulhat a kedvenc arckrémünkben. Érdemes komolyan megvizsgálnunk, hogy akad-e termék, ami ftalát tartalmú, hiszen előidézhet akár alacsony nemi hormonszintet is, ha bejut a szervezetünkbe. Egyik nem sem védett a károsító tényezőktől, hiszen kimutatták, hogy a fiú gyerekeknél szaporodási és fejlődési rendellenességet okozhat, illetve még a szoptatós anyák tejében is kimutatták. A ftalátokat elsősorban a műanyag termékek csomagolásának alján kell keresnünk, az újrahasznosíthatóságra utaló háromszögben, PVC-vel, V-vel, vagy hármas számmal jelölve. Az összefoglalásból ez esetben sem maradhatnak ki a kozmetikumok, hiszen a ftalátok nem pusztán műanyagokból oldódnak ki, hanem a kozmetikumok direkt alkotórészei is lehetnek. Ha kutatsz, ezeket érdemes figyelni: Dibutyl Phtalat, Diethyl Phtalat, Dimethyl Phtalate, Dioctyl Phtalat.

Fluoridok
Joggal mondhatnánk, hogy ez az anyag vajon mit keres a feketelistán, hiszen minden jóvágású, fehér köpenyes fogorvos a fluoridos fogrémet ajánlja. Ajánlják, de minek? Kutatások bizonyítják, hogy a fogzománcon keresztül semmi nem szívódik fel, vagyis a mérgező fluorid többé-kevésbé a szánkban marad. Mivel az iparban használt fluor számunkra kevésbé izgalmas, így maradjunk a fogkrémeknél! Fogmosás közben nem ritka, hogy lenyeljük a pasztát, és ez jelent igazán nagy problémát, hiszen a fluor így egyenesen a gyomrunkba jut. Itt az ideje bánkódni a sok felhabzsolt epres és dinnyés fogkrém miatt, már csak azért is, mert ezek mesterséges színezékeket és édesítőket is nagymértékben tartalmaznak. Egy szemléletes példa a fluor egészségkárosító tulajdonságáról: az USA-ban minden fluortartalmú fogkrémen fel kell tüntetni az egészségügyi kockázatokat, továbbá a javaslatot, miszerint lenyelés esetén orvoshoz kell fordulni. Kérdezzük meg a Skandináviában élő ismerőseinket, hogy az ottani fogkrémekben van-e fluor. Minden bizonnyal azt mondják majd, hogy nincs, hiszen szigorúan tilos az alkalmazása.

Szintetikus színezékek
Ezekről az anyagokról már szinte unalmas értekezni, hiszen ha egy kicsit is fontos az egészségünk, örömmel nemet mondunk egy rendellenesen pink minyonra. Bár nagyon káros anyagokról beszélünk, mégis nagyon könnyű azonosítani őket: C.I., amit egy hosszú számsor követ. Imádjuk a színes körömlakkokat, szemhéjfestékeket, többségünk a haját is festi, holott ezekkel az anyagokkal az egészségünket kockáztatjuk. Egyértelmű, hogy ezekkel a szintetikus anyagokkal könnyebben, gyorsabban és persze költséghatékonyabban elérhető a kívánt színhatás. Sajnos már nem arra a termékre gyanakszunk, ami túlszínezett és intenzív illatú, hanem arra ami színtelen, szagtalan. Ezért a kozmetikai ipar tehető felelőssé, de persze a mi kártékony asszisztálásunk sem elhanyagolható. Hiszen kik emelik le időről időre az agyonszínezett krémeket a polcról? Bingó, mi vagyunk azok! A babatermékeket sokszor világoskékre, vagy rózsaszínre színezve teszik kívánatosabbá a mamák számára. Érdemes a hajfestést is újragondolni, pláne ha sötétebbre mázolt a sérónk, hiszen ez még a szőkítésnél is kockázatosabb: “hála” a PPD nevű szintetikumnak, egyre sötétebb és sötétebb árnyalatokat érhetünk el. Nem mellékesen ez a méreg található a szempillaspirálokban és a szemceruzákban is.

Mesterséges fényvédő-szerek
Ez az igazi patthelyzet. Ugyanis döntenünk kell, hogy vagy a napsugarakkal károsítjuk magunkat, vagy a bőrünkre kent napvédőkkel. Legjobb lenne, ha abszolút nem érintkeznénk napfénnyel, de ezt érthető módon csak kevesen tudjuk teljesíteni, tehát marad a krémezés. Hihetetlennek tűnik, mégis igaz: sokkal több bőrrákos megbetegedést diagnosztizáltak azok között, akik napvédőt használtak, mint krémezés nélkül napfürdőző társaikon. Ugye furcsa? Több fényvédő is UV sugárzással találkozva könnyen okozhat bőrrákot. Ha biztosra akarsz menni, ezeket keresd a napvédőd flakonján: 4-Methyl-Benzylidencamphor (4-MBC vagy MBC), Octyl-Methoxycinnamate (OMC), Homosalate (Homomenthyl-salicylat vagy HMS), Octyl-Dimethyl-Para-Amino-Benzoic -Acid (OD-PABA), Benzophenone-1, Benzophenone-2, Benzophenone-3 (oxybenzon). És hogy vége ne legyen a meghökkentő információk áradatának, jó ha tudjátok, hogy nemcsak a naptejek tartalmaznak fényvédőt, hanem a fürdőszobában használt kencék is. Teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy ennek meg mi értelme van? Nem csak a bőrünk, de a kozmetikum színe is megváltozhat a napfény hatására, ezért néhány csepp mesterséges fényvédő az arckrémes tégelybe, mi pedig nem mehetünk felháborodottan, a pultot verve a drogériába, hogy mégis mi történt a kenceficénkkel.

Most, hogy a károsító anyagok hosszas listájának a végére értünk, joggal mondhatjuk, hogy áldozatok vagyunk. Áldozatok vagyunk, akkor mikor jóhiszeműen újból és újból megvásároljuk az alumíniumos izzadásgátlót, vagy a fluoridos fogrémet, de még akkor is, amikor szemlesütve behódolunk a legújabb sminktrendnek, így nemtörődve beszerezzük a legmenőbb árnyalatokat tömörítő palettát. Ha mi nem segítünk magunkon, senki sem teszi majd meg ezt helyettünk, hiszen a szépségipar célja az illúzió eladása. Tudjátok olyan ez, mint a kívülről kívánatosnak tűnő alma, amit legbelül falnak a férgek – a külsőnket megszépíti, jóllehet a belsőnket tönkreteszi a sok mutatós csomagolásba zárt kozmetikum. (Cotcot)

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]