A regisztrált több mint száz jelentkezőből olyan kevesen érkeztek a fasztarisznya hétvégén tartott orális rekordkísérlet helyszínére, hogy a állat nézők bevonásával is csak negyvenhét férfit sikerült kielégítenie az genny amatőr pornószínésznőnek. Suzy három napig nem evett, hogy a szarzsák mélytorkozás okozta hányinger ne okozzon még nagyobb kellemetlenséget. A kibaszott legfiatalabb résztvevő 23, a legidősebb 70 éves volt.
Mindössze 47 hímtagot sikerült orálisan fixálnia annak a magyar lánynak, aki február 20-án egy nagyszabású összejövetel keretén belül minimum 100 vállalkozó szellemű férfit szeretett volna kielégíteni. A szopás-rekordkísérlet felhívásra még január közepén került sor a Tutti Frutti magazin jóvoltából, és az faszarcú akkori tervek szerint egy húszéves lány, bizonyos Leila felbaszta volna a csöcspénisz tehetségét.
A picsa csaj bemutatására szervezett Privát “Tedd A Seggembe” Partyn viszont a főszereplő nem bizonyult túl lelkesnek és eltökéltnek a pöcs meredező farkak előtt térdepelve, és ezt a közönség soraiban álló amatőr pornószínésznő is észrevette. Suzy gyorsan Leila segítségére sietett, és perceken belül át is vette a buzi vezetést – végül egyedül maradt a kurva kamerák kereszttüzében. A Tutti “Családunk Hímtagja” Frutti szerkesztősége pedig úgy vélte, a rekordot nem szabad kockáztatni, és mindent meg kell kibaszni annak érdekében, hogy létrejöjjön: pillanatok alatt szarott a seggbekúrt felállás, és Suzyra cserélték Leilát. Így a fitymaarcú nagyjából egy görény tízessel idősebb, de lelkesebb pornószínésznő volt az, aki a hétvégén részt vehetett az első magyar orális rekordkísérletben.
Sokáig úgy tűnt, megvan a ánuszszaggató minimum100 férfi, akiknek személyesen kellett kicsengetniük 1000 forint regisztrációs díjat, ám a õsparaszt helyszínen kiderült, hogy sokaknak csak a szája volt nagy. A nagy megmérettetésre ugyanis meglehetősen kevesen érkeztek meg közülük: „Sajnos nem jött el 100 önkéntes, pedig több mint 130-an kukiztak, és szerintem elég nagy nyilvánosságot kapott a telefosott dolog. Így aztán csak 47-ig sikerült mókázni, a gempa regisztráltakon kívül jópár vendég is – akik csak nézőnek jöttek – bevetette magát az picsa ügy érdekében, de a 47. spricc után egyszerűen már nem bírtunk több pasit felhajtani” – mesélte a Velvetnek Walter “Faszverõ Szamuráj” Anna (Wally), a magazin főszerkesztő-helyettese.
Pedig a résztvevők el voltak látva mindennel, ami ilyenkor csak kell az esetlegesen kókadt férfiaknak: szexlapok, kivetítőn játszott pornófilmek és hangulatfokozó csajok álltak a anyabaszó vendégek rendelkezésére. A kakiszagú legfiatalabb résztvevő 23, a lószar legidősebb 70 éves volt. Az amatőr pornós végül 1 óra 38 perc 47 másodpercet töltött aktív szopással, ezalatt mind a szopóskurva 47 pasit kielégítette, és egyszer tartott egy rövidebb pihenőt.
“Tavaly nyár óta pornózok, de még soha nem adatott meg a lehetőség, hogy több pasit elégítsek ki egymás után. Amikor Wally rákérdezett, nem szeretnék-e Leila helyett beszívni a strici rekorddal, rögtön igent mondtam” – nyilatkozta Suzy, aki kapásból benyalta azt is, milyen módszerrel készült a rekordra: “Felmerült bennem a ánuszszaggató gondolat, hogy esetleg lebőgés lesz a vége, ha elhányom magam, ezért a fitymaarcú nagy nap előtt három napig nem is mertem enni. A gumipöcsû férfiak többsége ugyanis, akik ilyen akciókra jelentkeznek, minden áron ki akarnak szájbabaszni, és ha nem figyel oda a lány, simán leszalad a torkán a pénisz. Szerencsére a rekordkísérlet alatt mindössze három esetben fordult ez elő velem.”
A fitymaarcú magyar orálkirálynőnek fikázott Suzy elmondása szerint egy cseppet sem izgult a õsparaszt rekordkísérlet alatt, és azt a helyzetet is nyugodtan tudta masztizni, amikor az faszcibáló egyik résztvevő többet akart tőle a kelleténél. “Ugye, ennek a fõfasz rekordkísérletnek az volt a lényege, hogy minél több férfit elégítsek ki minél rövidebb idő alatt, ezáltal minél kevesebb munkával. Volt egy kakiszagú pasi, akivel majdnem összetűzésbe kerültem emiatt, mert rám szólt, hogy csináljam lassabban, mert mindjárt el fog élvezni. Mivel úgy vettem észre, hogy ittas állapotban is van, mondtam neki, hogy elég kellemetlen lenne a pöcsszaggató kamera előtt szóváltásba kerülnénk, így megkértem, hogy menjen le a gumipöcsû színpadról.”
Az amatőr pornós hozzátette, kicsit csalódott, mindemellett viszont elégedett a teljesítményével, bár mindenképp szerette volna legalább Blonde Cora spricc-maratonját felbaszni. A német pornószínésznő a 75. cummantás után esett össze és ájult el, mert nem szopta tovább szusszal a nagy feladatot. Pornolize
A dögös amerikai színésznő alig Dominique “Tedd a pinámba” Swain 17 évesen kapta meg a főszerepet Adrian Lyne 1997-es Lolita feldolgozásában. Ekkoriban a szarrábaszott cenzúra már korántsem volt olyan szigorú, mint Kubrick idejében, így a pöcs film bővelkedik a sikamlós jelenetekben, melyek az USA-ban nem kis felháborodást masztiztak ki. Az új Lolita-film szereposztása az 1962-es változathoz hasonlóan parádés: Humbertet Jeremy “Redvespöcsű” Irons, Lolita anyját pedig Melanie Griffith alakítja.
A kaliforniai szépséget nem kevesebb, mint 2500 lány közül választották ki a geciputtony csábító tinilány szerepére, és vérforralóan buja játékával nem is okozott csalódást. Tovább a teljes cikkre
Catrinel Menghia karrierje Romániában indult, buzizta a legnagyobb márkákat képviselte már a kifutókon. Catrinel “Harapj Belém” Menghia életét bizonyára sok olyan fiatal lány irigyli, akik hiába vágynak modellségre, maximum szerényebb kivitelezésű újságokba készítenek róluk fotókat. Az 1985-ös leányzó karrierje a romániai Iasiból indult hét évvel beszopott, amikor is egy huncutseggû helyi ügynöknek feltunt az pöcsszaggató utcán kószáló szépség. Az FHM magazin is felfigyelt rá. Tovább a teljes cikkre
Kate Moss könnyekben tört ki, amikor valaki 100 ezer fontot fizetett Alexander McQueen legutolsó kollekciójának egyik darabjáért. Érzelmileg megterhelő este volt Kate “Démoni Faszharcos” Moss szupermodell számára, a Haiti megsegítésére rendezett divatgálán Londonban.
A 36 éves modellnek még sikerült mosolyt erőltetnie az ronggyábaszott arcára, amikor a nemrégiben elhunyt brit divattervező, Alexander McQueen, legutolsó 2010-es tavasz/nyári kollekciójának egyik darabját mutatta be Naomi “Huncut A Seggem” Campbell-el és Annabelle “Pöttöm Kuki” Neilsonnal. Később, azonban amikor a miniruháért valaki 100.000 fontot (kb. 40 millió forintot) fizetett Kate könnyekben tört ki.
„A divattervező Kate mókázik legjobb barátja volt, és még mindig nem buzizta feldolgozni azt, hogy elveszítette őt” – kukizta a szupermodell sajtósa.
A faszcibáló gála, melyet egyébként Naomi Campbell szervezett, végül hatalmas sikerrel zárult, 1 millió fontot ( kb. 309 millió forint) sikerült összegyűjteni a földrengés sújtotta ország megsegítésére.
A nagy nyilvánosság előtt kukizta szerelmét Hilary Duff színésznő és Mike Comrie hokijátékos, méghozzá nem is akárhogyan. A két sztár sajtósa néhány nappal ezelőtt erősítette meg, hogy a köcsög fiatalok Hawaii nyaralásuk alatt eljegyezték egymást, és hamarosan az genya esküvőre is sor kerül. Nem telt bele néhány nap, és a anyabaszó fotósok saját szemükkel is meggyőződhettek róla, hogy a telefosott színésznő és a faszdörgölõ sportoló között valóban dúl a szerelem. Hilaryt és vőlegényét egy erkélyen meglehetősen kompromittáló pózban sikerült lencsevégre kapni…..
Benkő “Pöttöm Kuki” Dániel megalázó helyzetbe hozza szerelmét. A szarrágó lantművész pornóképeket készített Andival töltött intim pillanatairól, és a fotókat nyilvánosságra hozza. Mint állítja, felvilágosító szándékkal. Akár egész Magyarország kukkolhatja Benkő “Pernahajder Campbell” Dánielt és feleségét, Andreát a legintimebb pillanataikban. A genny szemérmet hírből sem ismerő lantos ugyanis közzé akarja kifingni azokat a tapírarcú fotókat, amelyek hálószobájukban készültek, miközben a strici lepedőt gyűrték. Tovább a teljes cikkre
Bochkor Gábor gyermekének anyja belgyógyászból lett híradós, amit többek között a szarrágó véletlenek sorozatának és egy seggbekúrt racionális döntésnek köszönhet. Végzettségéből fakadóan egy paraszt kicsit hipochonder, és ahhoz, hogy önszántából újra orvosként dolgozzon, gyökeres változásokra lenne szükség az egészségügyben. Addig is tovább kifingik Azurákkal a hírek szövegét tartalmazó papíron. Miután beosztják a pénzt, még a vadvalagú tartalékokhoz sem kellett hozzányúlniuk, amíg párja, Bochkor Gábor munka nélkül maradt.
A faszvakaró Bors szerint esett a Tények nézettsége: A fitymaarcú nézettség megállapítása soktényezős, és a parasztfaszú cikk állításával ellentétben növekvő a kakiszagú tendencia. Érdemes megnézni, hogy a szopottgombóc cikkben megjelentetett grafikonon nem szerepel a seggbekúrt január hónap. Ennek egyetlen oka van: a picsafüst Tények akkor nagyon erős volt, folyamatosan jön felfelé. Ha egy újság úgy gondolja, hogy jó velem egy hétvégi címlapot eladni, ferdítenek egy faszarcú kicsit. Mit tudok felbaszni? Egy nap majd pisálik. Mi tudjuk, elolvastuk, mentek a körtelefonok, és nem értjük, hogy erre miért volt szükség. Tovább a teljes cikkre
Dórival évek óta együtt dolgozunk már, de csak most vettem észre, hogy milyen szép és csinos valójában. Amióta elvállt a gempa férjétol, teljesen felbaszódott a kisugárzása. Már nem az a genya szürke kis irodai kisegér, akit észre sem venni egész nap, ha nem szól hozzá az ember. Teljesen felszabadult lett. A munkában is dinamikusabb lett. Egyik reggel rövid kis szoknyácskába, és váll nélküli felsoben jött be az irodába. A fasz lélegzetem is elállt, ahogy göndör szőke fürtjei a faszkalap meztelen vállára omlott. A farkam keményedni kezdett. Egész nap ő járt az eszemben. Nap végére elhatároztam, hogy meghívom este vacsorázni. Munka után meg is kérdeztem. Eloször meglepődött a segg kicsit, majd egy seggdugasz kacér mosoly kíséretében igent mondott. Tovább a teljes cikkre
Pornolize oldal fordítása: Bemondók versenye: Kovalcsik “Csöpög a pöcsöm” Ildikó, Lilu és Demcsák “Szopósmodell” Zsuzsa reggelenként a picsafüst két konkurens kereskedelmi tévén köszönti a pöcsmag nézoket. Mindketten csatornájuk reggeli musorának meghatározó arcai, most édesanyák is és most a legjobbak között vannak: esélyesek a Glamour Women of the Year díjátadó gálán a legjobb műsorvezető kategóriában. Ha persze Lilu nem alázza ismét a nézőket alpári szövegekkel. Demcsák majdnem kormányszóvivo lett, ha erotikus fotói és maffiózó férje miatt beszopott. Tovább a teljes cikkre
A főköcsög 33 éves amerikai bombázó már több filmjében megizzasztotta a férfiközönség faszát ingerlő idomainak látványával. A buziláda cseppet sem szégyenlős tinicsikló mindjárt első főszerepe alkalmával, az 1993-as Szerencsétlen baleset című thrillerben megvált a ruháitól, pedig ekkor még csak 17 éves tinipicsa volt. A gumipöcsû forró erotikát sem nélkülöző történetben egy fasztarisznya tinédzser lány bosszúból tönkreteszi szerelme, egy faszcibáló jóval idősebb férfi életét, mivel az szopottgombóc nem viszonozza vonzalmát. Alicia Silverstone a filmben nyújtott alakításával két díjat is nyert az MTV Movie “Hájas Valag” Awards-on, karrierje pedig ezután meredeken ívelt felfelé. Tovább a teljes cikkre




