neo

 
 2011/03/11  Szerző: neo - 00:08 Magyar lányok , , , ,  Vélemény? »

Viva, Black Puma magyar pornós szexvideó. További pornó magyar lányokkal

 

A Véres késsel kaszabolható Kiszel Tünde játék után folytatódik a lejárató hadjárat Kiszel Tünde ellen. A Puruttya, mely már korábban is kipécézte magának Tüncit, ízléstelen rajzversenyt hirdetett. A „pályaművek” nagy részén Kiszelt állatokkal szexelve, meztelenül ábrázolják. Kiszel perel, jogi szakértők szerint akár milliókat is kereshet az ocsmány rajzokon. Különös rajzversenyt hirdetett a Puruttya internetes oldal, amely korábban azzal okozott botrányt, hogy Kiszel Tünde virtuális lekaszabolására buzdította látogatóit. A honlap készítői most ismét a naptárdívával űznek ízetlen tréfát, bár ezúttal óvatosak voltak, és csak utalnak rá, hogy Kiszelt vették célkeresztbe. ”Ha van kedved, rajzolj egy képet, amin ábrázolj egy szőke, bozontos fekete szemöldökű kitalált nénit, bármilyen pózban, bárki társaságában, bármilyen állapotban” – áll a honlapon, melyen már láthatók is a versenyre beérkező pályaművek.
A rajzok többsége olyannyira ocsmányra sikeredett, hogy nem lehet közölni őket. Felháborító módon ábrázolják Kiszelt: az egyiken lóval közösül, a másikon kikötözve szerepel, egy újabb rajzon óriási falloszból kiröppenô dzsinnként tűnik fel, sőt némelyiken még szeretett kislányát, Donatellát is lepingálták egy férfi nemi szerv közvetlen közelében.
– Ez az undorító, mocskos oldal nem méltó arra, hogy reagáljak. Hívják fel az ügyvédemet! – mondta a felháborodott Kiszel, akit éppen nyaralás közben ért a hír, hogy tovább folytatódik ellene a lejárató hadjárat.
Kiszel Tünde jogi képviselője, dr. Hyross Virág lapunknak elmondta, hogy feljelentést tettek a honlap tulajdonosa ellen. Az ügyvédnő szerint teljesen egyértelmű, hogy ügyfelének sérültek a személyiségi jogai.
– Annyi bizonyos, hogy hiába tüntettek el bizonyos bejegyzéseket, ügyfelem még így is beazonosítható maradt – magyarázta az ügyvédnô.
Dr. Kamarás Péter ügyvéd nyilatkozik, hogy mekkora kártérítésre számíthat a megalázott Kiszel. – Mivel az ügynek a kiskorú Donatella is sértettje, Kiszel Tünde akár milliós kártérítést is kaphat – magyarázta az ügyvéd. (Kép: Puruttya.hu, cikk: Borsonline.hu) – Linkek a témában: Puruttya Kiszel Tünde bejegyzés - A rajzverseny képek itt - Puruttya válasza a Borsnak

 

zalatnayZalatnay 200 milliós tartozását nem egyenlítené ki semmilyen média alkotás jogdíja, még egy kemény pornófilm sem, ami biztos kapós lenne Cinivel. Zalatnay Sarolta ugyan még nem tud róla, de hamarosan fény derül minden magánéleti titkára. Az énekesnőről ugyanis filmet készítenek. Zalatnay úgy tudja, ebben a zenei pályájáról lesz szó, a rendező azonban mást mond: szerinte eddig soha nem hallott szerelmi és szextitkokra derül fény hamarosan.
Zalatnay Cini intim életéről. Az ismert énekesnőről hamarosan egy bulvár-dokumentumfilm készül, amiben a készítők ígérete szerint pikáns titkok kerülnek napvilágra. A mozi rendezője titkos szerelmi négyszögeket ígér, maga Zalatnay azonban minderről semmit sem tud.
– Valóban készül egy film rólam, de nem a magánéletemről, hanem a szakmai pályámról. Nem titok, hogy voltak nagy szerelmeim különböző zenészekkel, de nem ezen lesz a hangsúly – mondta a Borsnak Cini.
– Nem hiszem, hogy az én magánéletemről már olyan nagy dolgok derülhetnek ki. Engem most már csak a zene érdekel, és a film is erről fog szólni – nyomatékosította Zalatnay. Az énekesnő állítása roppant meglepő, hiszen a készítők ígérete szerint pont az eltitkolt szerelmi kapcsolatokon lesz a hangsúly.
A film rendezője szerint a közkedvelt énekesnőt még nem értesítette a kiadója arról, mi lesz az alkotás fő célja, ezért hiszi azt, hogy csak a zenei pályafutása lesz a téma.
– Engem Cini kiadója keresett fel. Ők foglalkoznak vele, mióta kijött a börtönből.
Tőlük kaptam megbízást arra, hogy egy bulvár-dokumentumfilmet készítsek. Bulvár pedig attól lesz a dolog, hogy pikáns titkokra derül fény Cini magánéletéből – mondta Gerencsér Tamás, a film rendezője. (Borsonline)

 

Az emberek többsége azt gondolja, hogy a szexuális teljesítményünk az ágyban az ösztöneinkből adódik. Tévednek. Valóban fontosak a velünk született ösztönök, de ezen kívül a folyamatos gyakorlás is segít abban, hogy jobb szeretők legyünk. Tedd próbára magad, és nézd meg, mennyire vagy jó az ágyban!

1. Előjáték közben mit teszel?
a, Addig simogatod, csókolod kedvesed testének megfelelő részeit, amíg az őrületbe nem kergeted.
b, Simogatod, csókolod kedvesedet, és figyeled a reakcióit.
c, A nemi szervére és a mellbimbójára koncentrálsz, hiszen ezek köztudottan érzékenyek.

2. Amikor az orális szex van étlapon, mit teszel?
a, Puha szádnak ügyes mozdulataival mindig eljuttatod partneredet az orgazmusig vagy a közelébe.
b, Élvezed, ez is hozzátartozik a szexhez, de a siker nem biztos.
c, Néha hajlandó vagy rá, de nem sokáig.

3. Új partnered gátlásos, de szeretnél közelebb kerülni. Mit teszel?
a, Elfogadod, hogy hetekbe telik, mire eljutsz vele az ágyig, és a lassú udvarlásra koncentrálsz.
b, Veszel néhány szexkönyvet, és elöl hagyod a lakásban, abban a reményben, hogy partnered rájuk bukkan, elolvassa őket, és ettől jobban feloldódik.
c, Már a kapcsolat elején ráveszed kedvesedet, hogy feküdjetek le, mondván, hogy jobb túlesni rajta.

4. Partnered orgazmusa már közel, és te azt akarod, hogy csodálatos legyen. Mit teszel?
a, Folytatod, ahogy eddig, elvégre bevált.
b, Igyekszel minél jobban hozzádörgölőzni, és közben valami szexit zihálni a fülébe.
c, Magadat is az orgazmus széléig juttatod, hogy közösen éljétek át ezt az eksztázist.

5. Új pozíciót próbálsz ki az ágyban, de partnerednek ez kicsit kényelmetlen. Mit teszel?
a, Finoman irányítod partneredet, és te is változtatsz a helyzeteden, míg végül össze nem jön.
b, Megkérded partneredet, mit tegyél, hogy neki kényelmesebb legyen.
c, Feladod – ez nyilván nem nektek való.

6. Közeledsz az orgazmushoz, pedig partnered még messze van a csúcstól. Késleltetni akarod magad, hogy egyszerre élvezzetek el. Mit teszel?
a, Lassítasz, és néhány másodpercig koncentrálsz, míg úgy nem érzed, hogy biztonsággal folytathatod.
b, Próbálsz lassítani, de nem biztos, hogy célt érsz vele.
c, Megadod magad – majd kézzel eljuttatod kedvesedet a csúcsra, ha igényt tart rá.

7. Kedvesed egyértelműen az olyan szexért rajong, amit te nem szeretsz. Mit teszel?
a, Eltereled partnered figyelmét, olyan örömet szerzel neki mással, hogy elfeledkezik az eredeti szándékáról.
b, Fogadat összeszorítva, kényszerből megteszed, amire kért.
c, Kerek-perec visszautasítod, nincs apelláta.

8. Mit gondolsz, milyen vagy az ágyban a kedvesed szerint?
a, Fantasztikus, az eddig legjobb szeretője vagy.
b, Átkozottul jó vagy.
c, Meg kell kérdeznek tőle.

9. Partnered csak nehezen jut el az orgazmusig. Mit teszel?
a, Megkérdezed tőle, mit tehetsz, hogy jobb legyen az együttlét, és élvezed a kísérletezést.
b, Növeled a tempót, és nyújtod a dolgot, abból kiindulva, hogy partnerednek több kell.
c, Nem aggódsz miatta – idővel majdcsak kialakul.

10. Szerelmed G-pontjával vagy prosztatájával kapcsolatban:
a, Pontosan tudod, hol található, és hogyan juttathatod el segítségével eksztázishoz kedvesedet.
b, Nagyjából tudod, merre keresd, aztán vagy meglesz, vagy nem.
c, Szándékodban áll utánanézni, de halogatod a dolgot.

Többnyire ‘A’ válasz – technikailag kitűnő.

Lenyűgöző a tecnikai tudásod az ágyban. Érzékeny, tapasztalt, gyakorlott szerető vagy, aki nem fél az új ötletektől. Nem sajnálod az időt, hogy kiderítsd, mi működik kedveseddel és mi nem. Elég magabiztos és ellazult vagy ahhoz, hogy hűhó nélkül megold a nehézségeket. Egyetlen dologra hívom fel a figyelmedet csupán: szeretkezésed beállítottnak tűnhet. Vékony vonal választ el az ügyes szexet a mesterkéltségtől: azt kockáztatod, hogy elveszted a spontaneitást, ha túlságosan is a technikára hagyatkozol. Akár hiszed, akár nem, a tökéletes szerető az, aki téved is időnként.

Többnyire ‘B’ válasz – jeles.

Mindig hajlandó vagy tanulni, és nyitott vagy az új technikák felé. Általában olyanok hagynak elöl szexkönyveket, akik maguk szeretnék elolvasni őket. Nincs ebben semmi rossz. A szexkönyvek kellemesen izgatók, de informálnak is. Mindazonáltal nem bízol magadban eléggé. Talán csiszolnod kéne valamelyik alapvető szerelmi technikádon. Nem azért, mintha rosszul csinálnád – szó sincs róla. De ha megteszed, szerelmi életed jobb lehet, és nagy esélyed van rá, hogy képes leszel továbbfejéődni benne.

Többnyire ‘C’ válasz – a jó pap holtig tanul.

A szimpátia, az optimizmus és a lelkesedés elbűvölő keveréke vagy. Az ösztöneid helyesen működnek, csak néha a technikai tudásod kevés. Talán lusta vagy új dolgokat tanulni, talán tartasz tőlük. Rejtélyes módon mindig halogatjuk azoknak a szexuális dolgoknak a kipróbálását, amelyeket valamiért fenyegetőnek érzünk. Így nem érhet minket kudarc. De ne aggódj, a legjobb szerető is követ el hibát – és élvezettel tanul belőle.Hajlamos vagy rá, hogy könnyen feladd, ha valami nem a szádíze szerint alakul. Ha valami olyasvalamivel állsz szemben, amit nem szeretsz, keményen megveted a sarkad, nem lehet meggyőzni. Kár, mert ily módon sok mindenről mondasz le. Csodálatos, új élményekben lehet részed, ha képes leszel megszabadulni szexszel kapcsolatos megingathatatlan elképzeléseid némelyikétől, és óvatosan kísérletezni kezdesz.
 

 
 2009/08/07  Szerző: neo - 04:27 Erotika , , , ,  Vélemény? »
 

Keleti Györgyinek nagyon boldog és gondtalan gyermekkora volt. Mindenük megvolt, hiszen édesapja befolyásos politikus volt. Györgyi az évek múltával egyre kívánatosabb lett…
Az egyik bulvárlapnak felfedte magánéletének titkait a szexis politikuscsemete. Keleti Györgyi elárulta: mindig is gondtalan élete volt.
„Vácon születtem, majd Budára költöztünk, ott egy elit iskolába jártam. Apu nagyon elkényeztetett. Nem tudtam, hogy azok a szavak mit jelentenek, hogy szegénység vagy éhbér. Természetes volt, hogy mindenem megvan” – avatta be a Bors újságíróját Györgyi múltjának titkaiba. A szexis politikuscsemete azért rávilágít a magánéletének árnyasabb oldalára is:
„Én édesapám második házasságából születtem. A féltestvérem, Andi apu első házasságából fogant, és van egy édes húgom, akit imádok. Leszögezem, hogy apu nem az anyukám miatt hagyta el Andi édesanyját. Nekem a húgommal alakult ki szoros kapcsolatom, Andi nem volt része az életemnek, nem számíthattam rá. Néha feltűnt, majd el is tűnt. Soha nem neveltek minket egymás ellen, de össze sem kovácsoltak. Soha nem beszélgettünk egy jóízűt, nem buliztunk együtt, és soha nem töltött be klasszikus nővér szerepet. A legjobban az maradt meg vele kapcsolatban, hogy apuék olykor veszekedtek miatta. Apu mindig igazságos volt vele” – árulta el Györgyi. Persze, a gondtalan gyermekéveknek és az apa politikai szerepvállalásának megvolt a maga ára:
„Természetes volt a politikusok jelenléte az életemben. Nekem Horn Gyula csak „a Gyuszi bácsi” volt, akivel gyakran találkoztunk. Apu azt akarta, hogy a gyerekei normális életet élhessenek. Amikor az iskolában azt mondták rám, hogy kommunista, azt sem tudtam, miről beszélnek. Bevallom, a mai napig nem vagyok tisztában a szó valós értelmével, ahogyan szerintem az emberek nyolcvan százaléka sem tudja, mit jelent, csak használják, politikai szitokszó lett. Nem foglalkoztam ilyen véleményekkel, én csak féltettem aput. Hogy egyszer baja esik…” – mondta szomorúan Györgyi.
A lány mind a mai napig imádja édesapját, aki – Györgyi saját bevallása szerint is – eléggé elkényeztette. Mindent megengedett neki, még azt is, hogy saját maga döntse el, hogy mikor és kivel van együtt.
„A szüleim soha nem tiltottak meg semmit. A fiúk korán észrevettek, hiszen feltűnő kamaszlánnyá serdültem. Vékony voltam, szőke és zöld szemű. Kívánatosnak tartottak, sokan udvaroltak. Tizenhat éves elmúltam, amikor elveszítettem a szüzességem. Egy különleges, nálam idősebb férfival. Egy olyan férfival, aki később komoly szerepet töltött be az életemben…” – jegyezte meg sejtelmesen Györgyi. Vajon ki lehetett az a romantikus férfi, akinek sikerült meghódítania a gazdag, elkényeztetett és nagyon-nagyon szexi Györgyit?

 

Michelle Wild – Vad Katalin – gonzó videón seggbe dugva.

aug 012009
 

 

További japán tini csajok itt

 

Kocsis Orsi pinát villantLevetkőzi gátlásaitPinás képek

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]