Mizogin

 

Örömlányokról folyik majd a nyálas duma, és egyetlen szót sem fogunk hallani arról, hogy van, romboló szexuális vágy is az, amit az elégít ki, ha a másik embert nem szeretgetni és figyelni kell, hanem utasítani és tűréséért megfizetni. Mélyen hallgatni fognak arról, hogy ezek a pszichoszexuálisan sérült férfi kliensek a legnagyobb pénzt gyereklányok megerőszakolásáért szeretik fizetni – s felnőtt nőkkel jórészt csak azért elégszenek meg, mert nincs elég pénzük.

sperma_csajokkal

Nem szexológusbizottság elé citálást, kioktató fejmosást fognak szorgalmazni e perverz férfiak számára (mint az abortuszért folyamodó – csöppet sem perverz, csupán csak egy férfi által bajba juttatott – nőknek féléve), hanem higiénikus aktust; legalább ezzel elárulván ugyanakkor, hogy a kliensek a szexualitást nem emberi, hanem pusztán fizikai interakciónak tekintik. Nem követelik politikusaink majd azt sem, hogy a türelmi zóna bejáratánál védőnők állják el az utat, s három nappal az aktus előtt, megelőzésül kötelező mentális segítséget adjanak. Így a prostituálthoz igyekvő férfiaknak a védőnők sosem fogják az egészséges, kölcsönösségre és nem erőszakra alapuló szex pozitívumait ecsetelni. De szexuális aktivitásuk olyan torzulását sem, ami a prostituáltakkal való gyakorlás után óhatatlanul előáll: Megnehezíti ugyanis a kölcsönösségre épülő kapcsolat fenntartását, különösen a másik, a nő tekintetbe vételét, beleértve a fogamzásgátlás felelősségét. S ha három nap múlva e “tájékoztatás ellenére” (idézet az abortusztörvényből) mégis ismételten megjelenne a kliens, nem fogja a TB-hivatalnok azt a nagy összegű egészségügyi hozzájárulást megfizettetni vele, ami a fertőző nemi betegségek megnövekedett kockázatának költségeit kompenzálja. (Az iménti gondolatsor eredetije: Adamik Mária nagyszerű összevetése, “Védőnőket a türelmi zónába?”, elhangzott a Jászai Mari téren.)
Újságjaink teli lesznek viszont undorító kétértelmű kifejezésekkel. A legkomolyabbnak tartott lapok ismét “pásztorórának”, jobb esetben “kanyarnak” fogják nevezni a telefonfülkében, autóban, kapualjban való háromperces szopatást, ismét meg fognak jelenni olyan megfogalmazások, mint “megtalálták a lyukat a gumiparagrafusok között”, “lelohadt a revizorok libidója”, “az APEH nem állja az édes percek költségét” (a példák a Magyar Hírlapból valók, Vajta Zoltán tollából). Az APEH-osoknak ajánljuk az Ondó íze és illata bekezdést. És talán az ORFK hetilapjában is folytatja Vezda János az azzal kapcsolatos tavaly szept. 7-i “gondolatait”, hogy vajon a prostik könyvelésében az ondó bekerül-e az “áthozat” rovatba.
Az ondó
Az ondó a hímek nemi mirigyei által termelt kolloidális folyadék, amely hímivarsejteket (spermiumokat) tartalmaz. Fehéres-szürkés, olykor sárgás, frissen testnedv. Ejakulációkor 2-6 ml lövell ki, benne a férfiak 40-360 millió ivarsejtjével A párosodás során a női nemi szervbe az ondóval jutnak be a spermiumok. A férfi nemi szervből az ejakuláció során távozik az ondó, amelyet legtöbbször orgazmus kísér.
Az ondó íze és illata
Íze és illata egyénenként más és más: egészségi állapottól, általános kondíciótól, sőt az elfogyasztott élelemtől is függ. Egyes források szerint az ananász, a kivi, a zeller, a görögdinnye, az áfonya vagy a szilva édessé teszi, míg a kávé és az alkohol kesernyés, míg a túl nagy mennyiségű állati fehérje savanykás ízt és jellemzően dohos szagot ad neki. Az ondó illata gesztenyére emlékeztető.
Az ondó összetétele
Emberi spermiumokA férfiak ondójában (sperma) a hímivarsejtek (spermium) száma milliliterenként 20-60 millió között van. Ez képezi a sperma sejtes állományát, ami a teljes sperma tömegének mindössze 0,5%-a. Ezeknek átlagosan 80%-a életképes. A sperma maradék 95%-a a spermaplazma, amely különböző járulékos nemi mirigyek váladékának elegye. Pontos összetételét tekintve 3-5%-a keletkezik csupán a herében és a mellékherében, 45-80%-a az ondóhólyagban, 10-30%-a a prosztatában és 2-5%-a a Cowper-féle mirigyekben.
C-vitamint, kalciumot, klórt, koleszterint, citromsavat, keratint, fruktózt, tejsavat, magnéziumot, nitrogént, foszfort, káliumot, nátriumot, B12-vitamint és cinket is tartalmaz.
Az ondó állaga
Az ondó állaga is napról-napra változik, ami a szervezetet érő számos hatásnak köszönhető. A rendszeres szex, a mozgás és a szervezetbe juttatott tápanyagok a legmeghatározóbbak, de a testhőmérséklet is nagyban hozzájárul a sperma sűrűségéhez . A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a fehérje tartalmú ételek (például a tojásfehérje, a zselatin) besűrítik az ondót, míg a búzacsíra, az omega-3-olajak, a szelén és a cink javítják az ondó állagát.
Az ondó mennyisége
Egy ejakuláció során általában 2–6 ml mennyiségű ondó távozik a húgycsövön keresztül. Ennél kevesebb mennyiség esetén a prosztata vagy az ondóhólyag elváltozásáról van szó, és a szakirodalom alultermelésről beszél, míg 6 ml fölött túltermelésről. Tapasztalatok szerint a cink, a püspöksüveg és az aminosavak növelik az ondó mennyiségét. Ehhez társulnak olyan tényezők, mint a kor vagy a készen kapott génkombináció, a táplálkozás és az életvitel. Egy ejakulátumban 40-től akár több száz millió spermium található.
Az ondó bölcsője
A spermiumok a herében 35 °C-on képződnek, ennél magasabb hőmérsékleten nem termelődnek, vagy a már meglévők elpusztulnak. Alacsonyabb hőmérséklet sem kedvez a spermiumképződésnek, de a meglévőket nem pusztítja el. Épp ezért a herezacskó (Scrotum) izmainak összehúzódásával és izzadságmirigyeinek segítségével termosztáthoz hasonló működéssel igyekszik biztosítani a megfelelő hőmérsékletet.
A két herét a herezacskót ketté osztó kötőszövetes sövény választja el egymástól. A herék felszínét egy kötőszövetes tok (Tunica albuginea) veszi körül, s ebből háromszög-alakú tereket elhatároló kötőszövetes elválasztófalak indulnak. Minden ilyen térben három, herénként nagyjából 250 herecsatornácska található. Ezekben zajlik a spermiumok fejlődése. 72 napig fejlődnek és vándorolnak a csatornácskák útvesztőjében, míg végül a mellékherében (Epidydimis) megállapodnak egy időre. A kanyarulatos csatornák a here és mellékhere határán 12-18 csatornává (Ductuli efferentes) szedődnek össze, végül egyetlen mellékhere-vezetékké egyesülnek, ami a mellékhere farokrészéből az ondóvezetékben (Ductus deferens) folytatódik.
A herében és mellékherében a hímivarsejteken kívül a hímivarsejtek képződését, érését fokozó és szabályozó anyagot tartalmazó váladék is képződik, melynek fontos alkotórésze a tesztoszteron. E hormon a herecsatornácskák közötti térben elszórtan elhelyezkedő úgynevezett Leydig-sejtek terméke.
Innen a hímivarsejtek az ondóvezetéken, egy 50-60 cm hosszú csövön keresztül a hasüregben fölfelé haladva jutnak el az ampulláig (Ampulla ductus deferentis), amelyben ejakulációig tárolódnak.
Harcra készen
Az érett spermiumok körülbelül 50, legfeljebb 60 mikrométer nagyságúak. Ovális, 4-5 mikrométer hosszú fejük tartalmazza az örökítő anyagot őrző sejtmagot. Feje sapka alakú membránrészét nevezik acrosomának. Ez a rész gazdag azokban az enzimekben, amelyek a petesejt megtermékenyítésekor a sejtmembrán feloldásában veszik ki részüket.
Rövid nyak, majd középrész következik, ebben helyezkednek el a sejtszervecskék, például a mitokondriumok, a spermium erőművei, amely a gyümölcscukor (fruktóz) hordozta kalóriákat a mozgáshoz felhasználható formájú energiaadagokká képesek alakítani.
A mintegy 40-45 µm (mikrométer) hosszú farok rész (Flagellum) arra szolgál, hogy ostorszerű mozgással tolja előre a spermiumot, ami így 3 mm/perc sebességgel “száguldhat” majd a petesejt felé. A fruktóz-üzemanyag azonban csak ejakulációkor vegyül hozzá az ondóhoz, és kerül a hímivarsejtek számára elérhető közelségbe, méghozzá az ondóhólyag váladékával.

 

Váratlan, de nem túl meglepő titokról lebbentette fel a fátylat Cameron Diaz, akit hamarosan a Rossz tanárnő című moziban láthatunk viszont. Mindig készen áll egy kis hancúrra…
Miközben továbbra is ellentmondásos hírek keringenek Cameron Diaz és baseball-játékos (ex?)kedvese, Alex Rodriguez kapcsolatáról, a bájos szőke színésznő megosztott egy nagy titkot a közönséggel. Ennek ismeretében mégiscsak inkább afelé hajlik a gyanúnk, hogy nem kapkodták el annyira azt a szakítást A-Roddal, sőt!
Cameron Diaz bevallotta, nemcsak hogy imád szexelni, de egyenesen “a szex a kedvenc sportja”. Sőt, a kérdésre, hogy hogyan jön hangulatba, csak annyit felelt: “Miféle módszerrel jövök hangulatba a leggyorsabban? Én mindig hangulatban vagyok!”
A 38 éves színésznőt korábban azzal vádolták, hogy képtelen 5 évnél hosszabb ideig megmaradni egyetlen pasi mellett, aminek van is némi igazságtartalma, de az biztos, hogy azt az 5 évet igen tartalmasan töltik ki. Cameron Diaz egyébként korábban olyan pasikkal áldozott a szerelem oltárán, mint Justin Timberlake, Jared Leto és Matt Dillon.
“A szex a legszexisebb szó az angol nyelvben. Már maga a szó is izgató számomra. Van benne valami, nem gondolod?” – morfondírozott a minap. Így persze még inkább érthető, miért ő játssza a Rossz tanárnő című film címszerepét, és elhihetik: a jelző nem a pedagógusi képességeire vonatkozik, sőt!
A sztárt a házassági terveiről is faggatták, amire ő azt válaszolta, hogy esze ágában sincs férjhez menni, inkább a saját szabályai szerint él. “Nem hinném, hogy az életünket egy hagyományokon alapuló kapcsolatban kell leélnünk, ami nem engedi, hogy szabadon legyünk a világban. Szerintem egy csomó ember úgy él a házasságában, hogy megszűnik számukra a romantika.”
“Saját szabályaim vannak. Soha nem fogok feleségül menni senkihez pusztán azért, hogy aztán elváljak. Én csak szakítok, aztán mindenki megy tovább a maga útján.” – tette hozzá. És hogy egy pillanatra még visszatérjünk a szexre: Cameron Diazról évekkez ezelőtt kerültek fel az internetre olyan videók, amelyekben bőrszerkós dominaként utasítja “alattvalóját” a behódolásra, majd szeretkezést imitál, de nem volt egyértelmű, vajon tényleg ő van-e a felvételeken, vagy csak egy kísérteties hasonmás.
Azt viszont már akkor beismerte, hogy pályája kezdetén – még a Maszk előtt – a megélhetés érdekében aktfotózást is vállalt. A mostani nyilatkozata fényében még ez a múltbéli történet is egészen új színezetet kap – írja a Napidoktor. Cameron Diaz a vad, állatias szexet kedveli – Cameron Diaz tizenhárom évesen már drogozott aztán pornózott – Sztárok akik pornóval kezdték – Gyereklányokkal szexelt, drogokkal bulizott – Cameron Diaz a szexről – Tanárnő ribancként feszít Cameron Diaz

 

Cikkek szadómazó, BDSM témában: Análszex és seggnyalatás a MÁV állomáson – Szado-mazo – Lovas BDSM történet korbáccsal – BDSM csajok a rabszolgáim – Eve Angel a vadító domina – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – Erőszakos szex, perverz csajok megalázva – Bondage, rabnő megkötözése – Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját – Sex and submission, szadómazó BDSM pornóképek – Sex and Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal, Szadó-mazó vágyakba beavatás 1234, BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 1 -2, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.

 

Hedonista Klub | Névjegy létrehozása

Hedonista Klub – Facebook – Szex és pornóhírek, celebvilág, erotika.

 

Tíz éves lett a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, és a vezetőség ennek örömére tortázást és performance-t hirdetett a Parlament elé. A sajtó képviselői körülbelül háromszor annyian voltak, mint a szexmunkások (ők a prostituáltak, akiket egy ideje az egyesület szerint nem píszí prostituáltnak nevezni). Azok az iparági dolgozók, akik eljöttek, maszkkal takarták arcukat, utalva arra, milyen sanyarú a magyar prostituáltak helyzete. Az ünneplésen sem vettek részt. Tovább a teljes cikkre
További kéjmunkás témák: A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok

 

Vadon Jani és Rákóczi Feri nem győz válogatni a több száz szexi lány közül, aki a Class FM rádió felhívására jelentkezett. A két műsorvezető az év legdögösebb Forma–1- es bokszcicáját keresi, és persze nagyon élvezi a mustrálást. Vadon lapunknak bevallotta, nehéz döntés lesz a sok szépség közül kiemelni egyet.
– Rengeteg dekoratív lány jelentkezett a műsorba, és mindegyikük duzzad az önbizalomtól. A jövő héten folyamatosan szavazhatnak a hallgatók, kit látnának legszívesebben a rajtrácson, de azért az utolsó szó joga minket illet majd Ferivel
– mondta Vadon Jani, a Miss Grid Girl 2010 verseny zsűritagja. Vajon kit kell leszopni ezért a munkáért?
A győztes fantasztikus lehetőséget kap: ő lesz az, aki a hétszeres világbajnok Michael Schumacher autója mellett állva tarthatja a csapat tábláját és zászlaját. A Morning Show műsorvezetői egy héten át válogatták a versenyre jelentkező lányok képeit. A legjobbakat szerdán, a Hungaroringen rostálják tovább. A jelentkezők közül a legtapasztaltabb modell Budaházi Nóra, aki munkájának köszönhetően bejárta már Európát. A szépség nagyon várja a megmérettetést, de egy komoly beszélgetés még hátravan: a szerelme ugyanis nem tudja, hogy nemsokára Schumacher mellett pózolhat a kedvese.
– Egyszer egy dohánycég kiválasztott már rajtrácslánynak, de akkor túl fiatal voltam a munkához, ezért nem vállalhattam el – mesélte Nóra.
– Modellként, azt hiszem, nem sok kiugrási lehetőségem lesz a bokszutcában, inkább egy izgalmas élménynek fogom fel az egészet. A barátom még nem is tudja, hogy mire készülök – tette hozzá, majd így folytatta: – szerintem jobb lesz előre szólni neki.
Horváth Barbara retusálatlan esküvői fotóval pályázott, s így is bejutott a legjobbak közé:
– A képről levágtam a menyasszony nővéremet, és azt a fotót küldtem be – mondta nevetve a közgazdász lány.
– Buliból jelentkeztem, nem is gondoltam, hogy bejutok. Imádom a sebességet és a jó kocsikat, úgyhogy nagyon boldog lennék, ha eljuthatnék a bokszutcába. Ha pedig már ott vagyok, örüljön Schumi, hogy mellém állhat!
A jelentkezők közül kétségkívül a legérdekesebbek a Vidák ikrek. Adrienn és Enikő egyszerre kívánja elcsavarni a világbajnok fejét.
– A testvéremmel mindenhova együtt megyünk, és nagy autogramgyűjtők vagyunk – nyilatkozza Enikő.
– Már az összes pilótával van közös képünk, de ennél is tovább akarunk menni. Ketten egyszerre szeretnénk Schumacher mellett állni.

 
 2010/06/20  Szerző: Mizogin - 04:53 Képek, Pornó , , , ,  Vélemény? »

szajba_baszas_sm_szex
Sex and submission, szadómazó BDSM pornóképek.

 

liptaiA TV2 műsorvezetője körül akkora a felhajtás, mintha hollywoodi sztár lenne. Pedig csak egy pinamutogató celeb ő is. Pár éve beindult körülötte a sztárcsináló gépezet, amely még most, egy tragédiát követően sem tud leállni… Ekkora felhajtást! „Claudia autóját hasonmás vezette!” „Hősiesen tartotta magát a műsorban!” „Szöktetés a stúdióból!” Ilyen és ezekhez hasonló hangzatos mondatokkal fogadták a visszatérését a reggeli műsorba.
Igaz, hogy a tragédia, ami Daróczi Dáviddal történt, biztosan kihat Liptai további életére, sokaknak mégis az az érzése támadt, hogy kissé el van túlozva körülötte a felhajtás… Mert nézzük csak, ki is az a Liptai Claudia, akinek a személye körül ekkora a cirkusz.
Színésznő – ennyit tudtunk róla, amikor 1998-ban a Csíííz című műsorban feltűnt az RTL Klubon. Elhittük, bár a többség soha nem látta egyetlen darabban sem. Karrierje egyenesen ívelt felfelé, s hamarosan kijelentették róla: ő Magyarország első számú sztárműsorvezetője. Fasz kivan már!
Kinek a pap – szokták mondani –, kinek meg… valaki más. Tehetségesebbnél tehetségesebb, képzett, jól kérdező műsorvezetők munka nélkül, félretéve vegetálnak – ő mivel érte el mindezt?

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]