Claudia Bluebell magyar pornós kibővítette a tevékenységi körét. Escortozik is, kattints a képre.
Egész évben hajtottam, hogy annyi pénzt összeszedjek, amiből az albérletet majd fedezni lehet, a szüleim pedig spóroltak, hogy legalább az első félévet elkezdhessem. Az első pár hónap is nagyon kemény volt, a jegyzetek, a suli vitték a pénzt. Kaja gondjaim voltak. Lehet hitetlenkedni és okosakat a fejemhez vágni. Ha valóban rossz helyzetben vagy, úgysem segít [...]
A kurva és az escort lány közötti nincs különbség de mégis van. Az Obama botrányt kirobbantó prostituált magyarázza el, hogy pénzért baszni nem ugyanaz mint pénzért baszni. Mint a pornósok is elmagyarázzák, hogy ők nem kurvák akik pénzért kefélnek nyilvánosság előtt, hanem adult művésznők. Nyolcszáz dollárt – több mint 180 ezer forintot – kért szolgáltatásaiért a [...]
A napokban közzétett előzetes jelentés szerint tavaly több, mint 168 milliárd forintot költöttek el Magyarországon a legősibb szolgáltatásra a prostitúcióra, tehát a GDP 0,5 százaléka ment a kurvákra és a szexhez kapcsolódó termékekre. Az iparágban, ha fogalmazhatunk így, a szexre költött pénzek növekedési üteme 2008. végén mindenesetre megtorpant, s azóta gyakorlatilag stagnál. A válság e téren is [...]
Az escort munka nem volt neki szimpatikus. Ott szopni és dugni kell a fizető férfiakkal. Csak finomabb és kimagyarázhatóbb a masszírozás. Ott simán le lehet tagadni, hogy szopja-e a férfiakat, vagy csak simogata. Masszázs, ízlelgette a szót, ajka mosolyra húzódott, gondolatai már a franciázáson jártak. – Nem szoptam eleget, most majd belehúzhatok. Vajon hányan lesznek [...]
A lány felel azokért a tűzoltó brigádokért, akiket SOS riasztanak a tűzesetekhez. A hölgy azonban nem elégszik meg ennyivel: civil szakmája mellett titokban a szexiparba is belekóstolt. A Sun brit napilap szerint a tűzoltók menedzsere Jade álnéven hirdeti szolgáltatásait az interneten. Az egyik website pikáns fotókat is feltüntetett a barna hajú szépségről, amint fehérneműben mutogatja [...]
A prostitúció történetéből 1. rész és 2. rész. Megszökött egy bordélyból egy nő és a barátnője. Mexikóban kínáltak nekik hostessmunkát, egy millió forintot ígértek és a repülőjegyet is fizették. Egy magyar táncoslány mondta el barátnőjének Mexikóban, hogy mi a valódi munka: egy privát fülkébe beviszi a vendég egy privát táncra, ahol a vendég szexuális kapcsolatba [...]
Az egyetemista prostik általában ki akarnak szállni a körhintából, de nem mindegyiküknek sikerül. A Blikk talált egy prostitúcióból élő lányt, aki blogot is vezet az élményeiről, így könnyítve lelkén, amelyet a pénzszerzés módja nyomaszt. – Eszembe se jutott, hogy prostivá váljak, de a chaten ismerkedve kaptam néhány ajánlatot. Rábólintottam az egyikre. Az első alkalom nem [...]
Gianluigi Buffon is tagja lett annak a csapatnak, amelynek mindegyik játékosa szexbotrányba keveredett. Maria Lapiedra spanyol pornószínésznő közzétett egy olyan videót, amelyen arról beszél, hogy augusztus 25- én lefeküdt az olasz futballkapussal, de azóta Gigi Buffon nem üzen neki. Azt ajánlja Maria a focista feleségének, a cseh Alena Seredovának, váljon el tőle, mert a férje egy gazember, amellett, hogy az ágyban nem több, mint egy unalmas húsdarab.
További focista botrányok: Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül - Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje - Beckhmam után Ronaldo - Dögösek az orosz futballisták cicái - A brazil világhírű focista kecskét dugott először - Platini ribanc feleségét csapattársa dugta - Fogarasy Mariann a focistákat szereti - A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt - Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann kiválasztottja - Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra - Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát - A legnagyobb focista szexbotrányok - Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért - Lotyók miatt romokban Rooney karrierje - Lothar Matthäus neje félrekúrt - Varga és Merczel nőnek öltözött - A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét - Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t - A brazil focista kecskét dugott először - A legnagyobb focista szexbotrányok