2010/06/13  Szerző: User - 00:35 Történetek , , ,  Vélemény?

- Ez istenien néz ki! – gondolta a Nő, amikor a sültes tálat is elhelyezte az asztalon. Végigtekintett a terítésen, majd a Férfira gondolt, akit vacsorára hívott. Csengettek. A Nő a konyhapultra dobta köténykéjét, és ment ajtót nyitni. Üdvözölték egymást, majd az asztalhoz vonultak. A Nő keresett egy vázát, megtöltötte vízzel, és az asztalra helyezte a gyönyörű kála csokrot, amit a Férfitól kapott. Leültek, és étkezés közben beszélgettek, mindenféléről. Voltaképp ez nekünk mindig is könnyedén ment – gondolta a Nő, az első perctől kezdve volt témájuk. A közös munka egyiküknek sem volt soha probléma, és bár felforrt körülöttük a levegő, nem érezték kínosan magukat egymás társaságában. Apró mosolyok, összevillanó szemeik, óvatos érintés karon, háton – ezek tették izgalmassá a hivatali mindennapjaikat. Az első randevú is munkavacsorának indult, aztán egy kellemes társaságban elköltött étel melletti baráti beszélgetés lett belőle. A Férfi hazavitte őt, az ajtóig kísérte, és búcsúzáskor mindketten valahogy természetesnek érezték azt az óvatos puszit, amint a Férfi szája csak egy pillanatra hozzáért a Nő rúzsozott ajkaihoz. Jó éjszakát – kívánták egymásnak, végül a Nő bement, a Férfi megvárta az ajtózár kattanását és hazahajtott.
Most itt ülnek egymás mellett a kanapén, kezükben édes vörösbor, és ugyanúgy könnyedén, fesztelenül beszélgetnek, a háttérben lágy indián muzsika szólt. A Nő harisnyába bújtatott lábait keresztbe téve kissé oldalasan ülve magyarázott, amikor a Férfi ujjai óvatosan a térdéhez értek, és cirógatni kezdték. Bár a beszélgetés nem szakadt félbe, a Nő szeme felragyogott, ahogy a Férfi ujjai combján sétálgatva jóleső borzongást váltott ki a testén. A Férfi ezt bíztatásként véve óvatosan a Nő szájára hajolt, lassan, megfontoltan csókolta, és érezte, ahogy mindkettejüket elönti a vágy. Nem sietett. Lassan ízlelgette a Nő száját, miközben először a saját, majd a Nő poharát is az asztalra tette. Elvált ajkaitól, nyakát, a dekoltázsból előbukkanó bőrét csókolgatta, egy pillanatra sem szakítva félbe combjainak cirógatását mind feljebb, és feljebb haladva. Mély sóhaj szakadt ki belőle, ahogy ujjai a harisnyatartóhoz értek, kicsit megtorpant, majd kalandozásait folytatva bársonyos bőrt érzett ujjai alatt. A Nő testének minden porcikájában érezte, akarja a folytatást, ne legyen vége az érzékek játékának. Felállt, megfogta a Férfi kezét, és elindult vele a hálószoba irányába.
Útközben pillanatra sem szüneteltetve egymás cirógatását meg-megálltak, túl hosszúnak érezvén a két csók között eltelt időt. Ezekben a pillanatnyi megállókban a Férfiról leesett zakója, elvesztette nyakkendőjét, gombolgatta a nő blúzát, és a tenyerével a formás feneket simogatta. Végül eljutottak a hálószobába. A Nő ajkán kis mosollyal meggyújtotta a gyertyákat az éjjeli szekrényen lévő tartóban, majd ismét a Férfihoz lépett. A Férfi magához rántotta, egyre erősebben csókolta, ízlelte a Nő apró nyelvén a bor édes aromáját, majd újfent megindult lefele. Lecirógatta a blúzt, szájával, nyelvével kalandozva a melltartó szegélye mellett kezei a szoknya zipzárjának lehúzásán ügyködtek. Érezte férfiasságát vérrel megtelve feszengeni alsójában, látta a Nő testének apró remegéseit, és átvette az irányítást.
Lecsúsztatta a szoknyát is kedvese derekáról, egyenként kikapcsolta a harisnyatartó csipeszeit, a harisnyákat lerolnizta folyamatosan csókolgatva a Nő feszes bőrű sima lábait. Megindulva fölfelé a harisnyatartó is lekerült, felkapta a Nőt, és óvatosan az ágyra fektette. Élvezte kedvese testének minden apró jelzését, az ujjai mentén támadó libabőrt, melltartó csatját kibontva szájával a vágytól feszes mellbimbós halmokra kalandozott. Nyelvével izgatva a Nő melleit ujjai a tanga vonalán játszadoztak, végül kíváncsian becsusszantak alá a forró szeméremdombra, majd lehúzta az apró bugyit is. Csillogó szemét legeltette a Nő formás testén, gyönyörű mellein, lapos hasán, ápolt vénuszdombján. Segített a Nőnek megszabadulni a ruhadarabjaitól, mígnem teljesen meztelenül feküdtek egymás mellett. a Nő karjait a férfi nyaka köré fonva magához húzta, csókolta, száját harapdálta, nyakát, szőrtelen, izmos mellkasát simogatva. Várta a Férfi következő lépését, érezte, hogy a testét lángba borító vágy egyre erősebben követeli magába foglalni Őt, együtt átélve a rájuk váró élményt. Ajkait nyögés hagyta el, amint a Férfi kezeit szeméremajkai közé becsusszant, lehunyt szemmel élvezte keze érintését majd a forró szájának játékát ölén. Úgy érezte, nem bírja tovább. A Férfi megragadta kedvese derekát, és hirtelen megfordulva ő került alulra. A Nő átvéve az irányítást óvatosan ereszkedett a merev, lüktető férfiasságra. Csípőjét kissé előre tolva óvatos mozdulatokkal ringatta magát. Vágyát fokozandó egyre gyorsabb mozdulatokkal köröket rajzolt, ajkait nyögések, apró sikolyok hagyták el. Kezeivel a Nő melleit markolva A Férfi csúcsponthoz közeledvén felült, fejét a mellek közé fúrva nyögött, a Nő derekát, hátát szorítva hátra döntötte kedvesét, és végigfeküdt rajta.
Szinte mozdulniuk se kellett, élvezetük egyre fokozódott. A Férfi lassan mozgatni kezdte csípőjét, kezével a melleket, a Nő testét simogatva, nyakát, száját csókolva. A Nő, lábait a Férfi dereka köré fonva, csípőjével követte a mozdulatokat, mélyen belenézett a Férfi szemébe élvezte öle robbanásközeli állapotát. Zihálásuk, nyögéseik az ütem fokozásával mind hangosabb lett, a Nő, lábaival kulcsolva a Férfi csípőjét egy nagy nyögés keretében, fejében tűzijátékos robbanással elélvezett. Teste még rángatózott a gyönyörtől, amikor a Férfi elengedte magát, követve kedvesét a csúcsra. Lassan ereszkedtek le, remegve az átéltektől egymást szorosan ölelték, cirógatták

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]