bodi-silvy-tervezget-ruhakatA playmate Bódi Silvy ugyan bevallja, még egy szabásmintán se ismeri ki magát, de azért divattervezni fog: egyik első, igen butácska szerinte eredeti ötlete egy póló, melyre a “Szexoktató – az első óra ingyenes” feliratot álmodta. Úgy véli, ő ezzel a bevállalós csaj imázsát sugározza majd Zimány Linda, Horváth Éva és Dukai Regina kollekciója mellett. “Az ő pólóikon inkább aranyos szövegek lesznek, de én az izgalmat szeretem”
Lesz azért nagyon durva is ötlete is: “A legbrutálisabb, amin elöl egy szív van, Ed Hardy stílusban, és a szöveg Heart Breaker Tour 2009, azaz Szívtipró turné. Alatta a felsorolás, világvárosok, dátum és név, például Miami, január 17, John. Én vagyok a legbevállalósabb, ezek a feliratok botrányt kavaróak, úgyhogy ilyenben leszek a bemutatón” – ígéri Bódi, aki úgy véli, ő ezzel a szexis-elegáns vonalat képviseli: “Olyan ruhákat tervezünk, amiket mi és más nők is szívesen hordanak”. Ám a gyönyörű modell itt nem állt meg, hiszen a többi kolléganője, Zimány Linda, Dukai Regina és Horváth Éva mellett, egyértelműen ő a legbevállalósabb. A celeb lányok úgy látszik mind tervezői babérokra törnek.  A hozzászólásokat itt érdemes elolvasni, ahol a milliomosok faszának szopkodásától a dubai arabokkal kurválkodásig minden van.

 

Kép Kép Kép Kép Kép Kép
A Szexpláza pornó oldal új plázacicák pornófilm forgatás rendezői képek. Tovább a teljes sorozatra

[Szexpláza.hu] Ha tetszenek a Szexpláza pornófilm forgatásám készült képek, vagy a szereplő amatőr vagy új plázacicák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutatójelszó kérésebelépés

 

[Intim Center] További új és különleges termékek az Szexshopban. A legsikeresebb termékek online is megvásárolhatók

 

lady-gaga-kislanySzépsége vitatható, de tehetsége nem. Lady GaGa szende kóristalányból vált világhírű botrányhőssé. Lady GaGa az iskolában még rendes, szorgalmas lány volt. Stefani Joanne Angelina Germanotta egy négygyermekes olasz-amerikai család legidősebb lányaként született New Yorkban. Szülei, Joseph és Cynthia komoly, vallásos nevelésben részesítette gyermekeit és rengeteget követelt tőlük. Stefani zenei tehetsége már korán megmutatkozott: négy évesen már zongorázott.
Stefani Joanne Angelina Germanotta egy négygyermekes olasz-amerikai család legidősebb lányaként született New Yorkban. Szülei, Joseph és Cynthia komoly, vallásos nevelésben részesítette gyermekeit és rengeteget követelt tőlük. Stefani zenei tehetsége már korán megmutatkozott: négy évesen már zongorázott.
– Csodagyereknek tartottak, mert ha hallottam egy dallamot, akkor azt képes voltam lejátszani. Már négy évesen. Imádtam is zongorázni, mert mindenki el volt ájulva tőlem és ezt nagyon élveztem! – emlékezett vissza Lady GaGa önéletrajzi könyvében.
Stefani tizenegy évesen felvételt nyert az Egyesült Államok egyik legnevesebb művészeti iskolájába, a manhattani Juilliard-ra, ám szülei úgy döntöttek inkább egy katolikus magániskolába küldik. Stefani utálta az iskolát, de ott is hamar felfigyeltek tehetségére, felvették a kórusba és gyakran lépett fel rendezvényeken, tizenhárom éves korától már saját darabjait adta elő.
– A suliban kezdődött minden. Lelkes, szorgalmas és fegyelmezett voltam, de nagyon bizonytalan is. Sokszor kinevettek én pedig elég csapongó voltam, hol nagyon provokatívan viselkedtem, máskor azonban befordultam. Egyszerűen nem tudtam beilleszkedni, egy csodabogár voltam – mesélte GaGa egy interjúban, aki az évek múlásával kezdett elvadulni. Tizenhét évesen leérettségizett és felvették az egyetemre, de egyre nehezebben viselte a kötöttségeket és hamarosan kidobták az iskolából.
– Tizenhét évesen költöztem el otthonról és nem sokkal később ki is rúgtak a suliból. Az nem volt kellemes időszak, alig mertem megmondani a szüleimnek, hogy kudarcot vallottam! De nem akartam visszakullogni hozzájuk, nem fogadtam el a segítségüket – mesélte az énekesnő. GaGa akkor már kisebb klubokban is fellépett, ám a siker elmaradt, hamarosan rájött: csak akkor törhet ki, ha extrém lesz. – Egy este egy New York-i klubban léptem fel, ahol senki nem figyelt rám, úgyhogy letéptem magamról a ruhámat és bugyiban, melltartóban, neccharisnyában és csizmában ültem a zongorához. Hirtelen mindenki engem bámult és akkor már tudtam, hogy ez az én utam! – írta GaGa hamarosan megjelenő könyvében. Stefani minden áron sikeres akart lenni, ám hamarosan súlyos drogfüggő lett. Akkori barátja, Luc Carl adta neki az első adag kokaint és attól kezdve ez töltötte ki mindennapjait.
lady-gaga-drogosan-letartoztatva– Ültem egyedül a lakásomban és több csomag kokaint felszívtam naponta, mellé pedig LSD-t szedtem. Csak így tudtam alkotni, úgy éreztem, hogy csak így tudok a példaképeimre hasonlítani, hiszen ők is mind kokainoztak! Nagyon mélyen voltam, gyakran napokig nem voltam magamnál. Közel voltam ahhoz, hogy belehaljak! – mesélte nemrégiben a News of the Worldnek. Szenvedélyére azonban ráment a kapcsolata barátjával és szüleivel is.
– Imádtam Luc Carlt, de egy adott ponton a kokain fontosabb volt számomra. Lucért sok mindent megtettem, imádta, ha pucéran főzök, úgyhogy mindig meztelenül csináltam neki húsgombócot, aztán szétkentem a testemen, hogy onnan egye le! Luc végül elhagyott, és azóta se voltam olyan szerelmes, mint akkor – mondta GaGa, akivel édesapja egy évig egyáltalán nem beszélt. Az ifjú énekesnő minden kiadónak elküldte dalait és végül, tizenkilenc évesen szerződtette is a Def Jam Recordings, mert megtetszett nekik extravagáns viselkedése: Stefani ugyanis a koncertek előtt felszívott jó néhány csíkot, majd az előadásban közben egy sztriptízt is rögtönzött. Producere, Rob Fusari azt mondogatta, hogy szüksége lenne egy egyszerűbb művésznévre, ám Stefani nem találta az igazit.
– Mikor Stefani bejött a stúdióba, mindig a Queen slágerét, a Radio Ga Gát énekeltem neki, aztán egy nap a Radiót Ladyre cseréltem, Stefani pedig felkiáltott: „Ez az! Soha többé ne szólítsatok Stefaninak!” – mesélte Fusari.
Lady GaGa rájött, hogy drogfüggőségére nem csak bimbózó karrierje, hanem egész élete is rámehet. Állítja: az mentette meg a haláltól, hogy megszállta halott nagynénje szelleme, akivel ő csak kisgyermekként találkozott. A szellem arra buzdította, hogy szedje össze magát, és hagyjon fel a drogokkal.

Nőkkel is imád vadul szexelni Lady GaGa, mert hatalmas szexuális étvágya van: Lady GaGa neve egyre ismertebbé vált, ám az igazi siker 2008-ban érte el, Fame című albuma azonnal a slágerlisták élére került. Lady Gaga az első olyan előadó, akinek debütáló albumáról négy dal is első lett a slágerlistákon. Debütálása után mindenki arra volt kíváncsi, hogy ki lehet ez a fura nő. Mindenkinek azonnal szemet szúrt, hogy bárhová is megy Lady GaGa, azonnal a figyelem középpontjába kerül, extrém ruhatárával, élénk sminkjével és őrült viselkedésével.
gaga-nokkel-imad-szexelni– Remek tervező barátaim vannak, akik főként latexből, csipkéből és egyéb nagyon érdekes anyagokból készítenek nekem ruhákat! Szeretek kitűnni a tömegből. A piros csipke ruhámat, amit az MTV gálán viseltem, például együtt csináltam egy tervező barátommal. Egy szexshopban találtam az alapot, ez egy sztriptízruha volt, azt csinosítottuk ki kicsit – mesélte lelkesen GaGa Ellen DeGeneres showjában, akivel az interjú után szoros barátságot alakított ki. Lady GaGáról hamarosan az is kiderült, hogy nemcsak a férfiakat falja nagykanállal, hanem a nőket is.
– Egyaránt megőrülök a pasikért és a nőkért! Imádok szexelni, csajokkal és férfiakkal is! Sajnos, nincs szerencsém a szerelemben, de azért nem adom fel, mert tudom, hogy szuper dögös vagyok és úgy gondolom, hogy az egész életet a szex mozgatja – nyilatkozta The Sunnak az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy akadt olyan barátja, aki azért hagyta el, mert elmondta neki, hogy nőkről fantáziál az ágyban.
– A múltkor el kellett mennem AIDS-tesztre. Voltam egy fesztiválon és annyira berúgtam, hogy nem emlékeztem, kikkel is voltam együtt, jobbnak láttam leellenőrizni, hogy minden rendben van-e – vallotta be GaGa. Talán ennek köszönhető, hogy nem sokkal később egy díjátadón az óvszer fontosságáról tartott előadást köszönőbeszédében, melyben elmondta: szerinte mindenki számára a legfontosabb kiegészítő a gumi. A szőkeségnek egyébként számos női praktikája is akad: miután ágyba bújt valakivel, otthagyja műszempilláit a párnán, hogy maradjon valami emlék róla.
gaga-hermafroditaLady GaGa leoperáltatta péniszét? Szépsége vitatható, de tehetsége nem. Lady GaGa szende kóristalányból vált botrányhőssé és világsztárrá. Sokan férfinak tartják Lady GaGát. Lady GaGa külsejét kezdetektől fogva sokan bírálták, de ő soha nem takargatta magát: tavaly júliusban, a V magazinban teljesen pucéran tűnt fel, mindössze egy fém gyűrűkből álló kalap díszelgett a fején. Azt mondta: a fejfedő miatt kevésbé érezte magát meztelennek és lelkesen mutogatta kebleit. Hatalmas sokként érte a rajongókat, mikor 2009 nyarán, a Glastonbury fesztiválon valami kivillant rövid szoknyája alól. Azonnal felröppentek a pletykák: valójában férfi. Sokan tudni vélték, hogy GaGa hermafrodita, azaz női és férfi nemi szervvel is rendelkezik.
– Nem szégyellem, csak nem beszélek róla, de van egy kis péniszem is. Mindkét nemiszervvel rendelkezem, de nőnek vallom és tekintem magam. Nagyon szexi nőnek! – szólt egy állítólagos Lady GaGa nyilatkozat, melyről később azt állította: hazugság és beperelte a megszólalást közlő internetes portált. Sőt, fél évvel később a Brit Awardson hatalmas, sokat láttató terpeszével bizonyította, hogy vaginája van. Sokak szerint ez még nem bizonyíték arra, hogy nem is volt hermafrodita, inkább azt valószínűsítik, hogy mikor lefaragtatta orrát a plasztikai sebésszel, akkor a „kis extrát” is eltávolították a lába közül.
– Mindig utáltam az orromat, nagy volt és görbe, így sokkal csinosabb lett az arcom! – mutogatta büszkén az operáció után, de más beavatkozásról nem volt hajlandó nyilatkozni.
Alig egy év leforgása alatt Lady GaGa az egyik legnagyobb sztárrá nőtte ki magát, hat Grammy-díjat söpört be eddig és még II. Erzsébet is találkozott vele. A szőkeség persze a királyi látogatásra is bizarr szerelésben érkezett: ruhája I. Erzsébet korát idézte, csak éppen piros latexből készült a költemény. Az uralkodónő ennek ellenére szimpatikusnak találta GaGát, sőt, kifejezetten tetszett neki az énekesnő előadása. Bár némiképp visszafogta őrült partizásait, sokak szerint máig nem tudta leküzdeni drogfüggőségét és sokszor többet is iszik a kelleténél. Többször előfordult, hogy össze is esett a színfalak mögött, bár, orvosai állítása szerint az csak a kimerültségnek köszönhető. Lady Gaga és Angelina Jolie szexeltek

 

Tizenhat éves voltam, mikor először éreztem igazán, nő vagyok. Kigömbölyödtek a melleim, formás lett a testem, alig fértem a bőrömbe. A fiúk úgy táncoltak körülöttem, mint a legyek. Nem akartam őket megbántani, de a közeledésük annyira bántó és ijesztő volt, hogy naponta rúgtam ki őket. Nem voltam elnéző velük szemben, de csak a testemet akarták, egy kedves szavuk nem volt hozzám. Forró nyár volt egész évben. Szüleim keményen dolgoztak, csak estére érkeztek haza. Egész nap egyedül őgyelegtem a lakásban.
A hőség miatt bolondság lett volna kimenni az utcára. Feküdtem az ágyon és azon töprengtem, vajon mit kezdjek magammal? Furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Égett a bőröm – talán a nap tette. Ekkor éreztem először szexuális izgalmat. Folyton a melleimet és puncimat simogattam ruháimon keresztül. Ez az érzés teljesen új volt számomra, nem tudtam vele mit kezdeni. Levetkőztem meztelenre és élveztem ezt az érzést. Simogattam magam, hamar rájöttem arra, hol egy nő legérzékenyebb része. Szóval, hetekig maszturbáltam otthon az ágyon fekve. Hamar ráuntam és tudtam, senki nincs, aki még jobban felizgathatna, mint magam. Sokáig töprengtem azon, vajon hogyan tovább? Még szűz voltam és tisztában voltam azzal, hogy e kincset nem lehet csak úgy odadobni valakinek. De ez az új érzés csak hajtott tovább. Egész nap meztelenül járkáltam otthon. Hihetetlenül élveztem saját testemet, ugyanakkor elborzasztott az a tudat, hogy nincs, akivel ezt megoszthatnám. Élvezetemet fantáziálással egészítettem ki.
Elméletileg már ismertem a szex fortélyait és gyakran álmodoztam arról, milyen lehet, amikor egy fiú bedugja a farkát a kincsembe, vagy megpuszilom a férfiasságát. Egyszer csak Andrea barátnőm telefonja megváltoztatta egyhangú hétköznapjaimat. Elmondta, hogy lehetőség van arra, hogy diákok táviratot kézbesítsenek a nyári szünidő alatt. Szüleim egyetértése után már másnap jelentkezünk Andreával a Moszkva téri postán. Minden gyorsan ment. Az iskolától megkértük az igazolást, mely arról szólt, hogy vállalhatunk nyári munkát. El is felejtettem az elmúlt hetek frissen jött érzéseit. Örültem, hogy végre szabad lehetek, és még pénzt is kereshetek vele.
Eljött a reggel. Be a postára, táviratokat felvenni, aztán ki az utcára. Andrea és én külön körzetet kaptunk. Ő ment Hüvösvölgybe, én pedig gyalog, fel a Várba. Rendkívül kellemes meleg volt azon a reggelen is. Fehér trikó volt rajtam, egy kis bugyi és egy farmernadrágból átalakított short. Kihalt volt a város, mendenki elment nyaralni, vagy elbújtak a meleg elől a házakba Ahogy sétáltam fel a meredek utcákon, újra rámtört a nemi izgalom. Talán a nagy léptek tehették, ahogy igyekeztem. Teljesen megszédültem tőle. A válltáskám az oldalamon, tele táviratokkal. én meg éreztem, rögtön elönt a kéj. Teljesen átnedvesedtem, alig tudtam magamon uralkodni. A lábam közt átfújt a szél és megborzongtam, ahogy éreztem a huvös szellőt a puncimon. A combom belső oldalán folyt végig a nedvem. Idegesen törölgettem a papírzsebkendőmmel. Egész nap igy járkáltam, kivittem estére minden táviratot. Aztán irány haza. Éjjel le sem tudtam húnyni a szememet, egyfolytában csak az izgalom tartott magához ölelve. Végül azért csak elaludtam.
Másnap reggel vidáman keltem. Gyors zuhany, törölközés. Aztán eszembe jutott az elozo nap. Csak a gondolatától majd elélveztem. Sokáig nézegettem magam a tükörben. Szabadnak lenni a legjobb – lüktetett az agyamban. Végignéztem a testemen. Kemények voltak a bimbóim, puncim megtelt vérrel és azon vettem észre magam, lihegek. Megsimítottam magam. Szabadság, szabadság – kiabáltam. Végigrohantam a lakáson és kiabáltam – szabadság, szabadság. Szüleim már nem voltak otthon.
Lekaptam apám borotváját és elkezdtem nyiszatolni a szőrt a punimról. Aztán beleröhögtem a saját képembe a tükörbe. Utána következett a hónaljam. Szabadság, szabadság, szabadság. Még indulót is gyártottam hozzá. így meneteltem le a Böszörményi úti villamos megállóig. Teljesen meg voltam részegülve az új érzéstol – Szabadság!
Nyolc óra. Pontosan érkeztem a postára. Felvettem a táviratokat. Ekkor ismerkedtem meg Imrével. Ő is táviratot hordott ki. Ma jött először. Első pillantásra belém esett. Mosolyogtam rá, és az indulót magamban fütyörészve vonultam ki előtte. Andrea ment a maga útján és én is a magamén. Lépkedtem az embert próbáló járdákon, mikor rámtört a kéj. Komolyan nem tudom, mi lehetet az oka, de esze-veszett gyönyör csiklandozott az emelkedőn. Csak lihegtem és éreztem, történnie kell valaminek.
Beléptem az első lépcsőházba keresni a címet. Azon vettem észre magam, hogy bal kezem a punicmat szorongatja. Jobb kezemmel idegesen a táskámban turkáltam a távirat után. Behajigáltam a boritékokat a megfelelő helyre, majd igyekeztem megnyugodni.
Szabadság, szabdság, szabadság….- mondtam magamnak. Majd leültem egy lépcsőre és elkezdtem kibontogatni a cipőfűzőmet. Levettem a cipőket és a zoknimat, így ültem vagy tíz percig. Közben totál felizgultam. Bal kezemet becsúsztattam a combom mellett a sortom alá és élveztem a szabadságot. Benyúltam a bugyim alá és a szőrtelen puncim simogatása hihetetlen jó érzéssel töltött el. Át akartam ölelni az egész világot gyönyörömben. De síetnem kellet tovább. A zoknimat becsaptam a táviratok közé, cipőt fel. Mentem tovább a Várban és élveztem a titkos meztelenségemet, és a zoknim hiányát. Harmadnap fullasztó hőségre keltem. Posta, távirat és Imre. Andrea Hüvösvölgybe, én a Várba. Ismerős kapualjak. Ma már nem volt rajtam zokni és edzőcipő helyett alföldi papucsot viseltem és persze újból áthullámzott rajtam a kéj. Ziháltam az utcasarkon lévő telefonfülke ajtajának dőlve. Egészen a bokámig csorgott le a punicm nedve. Már nem törődtem azzal, hogy letöröljem. Lesz, ami lesz. Percekig álltam így. Zsongott a fejem. A csöndet csak egy-két taxis robogása törte meg. Felbogó motorokkal döngettek fel a várba, aztán megint csend.
Támolyogva másztam tovább, nyakamban a táviratos táskával. Az Úri utca első háza volt a mai kezdő cím. Bedobtam a táviratot. A lépcsőházban kellemes hűvös volt. Leültem az első lépcsőfokra és benyúltam a shortom alá. A bugyim feszesen tartotta puncimat. Ez volt az utolsó akadály, hogy elérhessem magam. Hirtelen nagyon dühös lettem. A kéj párosult a dühhel. Egy rántással letéptem magamról a bugyimat.és elhajítottam. Abban a pillanatban elélvezttem.
Nagyon megijedtem, hiszen ilyen még nem történt velem eddig. Sokáig szaladtam. A táskám meg csak lobogott utánam. Végül nevetve álltam meg egy szökőkútnál. Leültem egy kő szélére és áztattam a lábaimat a csobogó vízben. Igyekeztem némi komolyságot ölteni magamra, miközben a túristák fotóztak mindent és mindenkit.
Én, I..Gabi… szabad vagyok és azt teszek, amit akarok!
Korán reggel ébredtem. Hallottam, ahogy anyám és apám elindulnak a munkába. Még csak hat óra volt, de éreztem, új nap köszönt rám. A pólóm a térdeimet verte és nem érdekelt semmi, csak a kéj, ami napról-napra elöntötte a testemet. Nyakamba vettem az üres táskámat és elindultam munkába. A lépcsőházban már rám tört az izgalom. A homlokomat a meszelt falnak nyomtam. Ott gyötrődtem. Kezeim az ágyékomba csúsztak és kénnyeztették puncimat. Nem bírtam tovább, egyik gomb a másik után… Levettem a shortom, majd ledobtam magaról a bugyimat is. Mindkét ruhadarab a bokámra zuhant. Hirtelen megijedtem. A pólómon és papucsomon kívül semmi sem maradt rajtam. Kéjes gyönyör közepette a leesett ruhadarabokat a lépcsőházi telefondobozba raktam. Remegve léptem ki az utcára. Találgattam, vajon mikor veszik észre, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt nincs ruha, sem pedig bugyi?
Sajnos semmi nem történt. A sok üres fafej ugyanúgy lépdelt fel a villamos lépcsőjén és indult munkába. Lábaimat a szemben levő üres ülésre tettem és félig hanyat felkve nézelődtem ki a Déli – Pályaudvar irányába. Kezeimet a pólóm alá csúsztatva élveztem, hogy nő vagyok. Mire beértünk a Moszkva térre, már totál nedves voltam. Remegő kezekkel vettem el a napi táviratokat. Andrea megdicsérte az új ruhámat. Szegényke nem is sejtette, hogy totál meztelen vagyok. Nem értem, hogy mi tetszett neki a fehér pólómon. (Mindig csak fehér színu pólót hordok) Aznap már bátran lépdeltem fel a lépcsőkön a Várba. élveztem, hogy a magam ura lehetek. Megint az Úri utca volt az első megálló. Remegett kezem, lábam. Tudatában voltam annak, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt teljesen mezítelen vagyok. Az izgalomtól megfeszült a hasam és ez még nagyobb izgalommal töltött el. Lenéztem a földre. A puncimból lefolyó nedvek a bokáimon csillogtak. A postaládák mellett az izzó arcomat az omladozó vakolatnak támasztottam.
Hallkan lihegtem, miközben kezeim az egyetlen ruhám alatt ágyékomat kutatták. A papucsomat lerúgtam magamról, azt sem tudtam merre repülnek. Összerogytam a gyönyörtől. Négykézláb másztam el a lécspő melletti pince lejáróig. Teljesen elvesztettem az önuralmamat. Csak néztem a sárgás plafont és kezeim lehántották testemről a trikómat. Becsuktam szemeimet, közben ujjaim őrülten vágtattak keresztül a csiklómon előre-hátra. Vagy öt perc telt el így, mire nyögdécselve elélveztem. Komolyan mondom, nem érdekelt, ki hallja, ki nem. Aztán lassan magamhoz tértem a lépcsőházban. Felvettem a gyűrött pólómat, megkerestem a papucsaimat.. Megigazítottam a hajam, és lesöpörtem az arcomra tapadt port. Nagyon vidám lettem. Csak nevettem egyfolytában magamon. örültem az életnek.

 

szabo-dezi-meggyilkolt-modellNem hagyományos ez a színház, hanem progresszív kabaré ez, de a legjobb fajtából. Értelmes, okos kabaré, amely szórakoztatva reagál nagyon fontos, húsbavágó kérdésekre. A Pelsőczy Réka rendezte Kicsi nyuszi hopp hopp című produkció kiindulópontja egy tinédzsergyilkosság, és a szcenírozott dokumentumdrámának induló előadásról először nem is gondoljuk, hogy nevetni lehet majd rajta. Pedig lehet, mert a legjobb értelemben vett görbe tükör, a felgyorsult-mediatizált társadalomban nevelkedett fiatalokat körülvevő magatartásminták okozta torz értékrendszer tükre. Érdemes megnézni, mielőtt a lefitymáló „ezek a mai fiatalok…” közhelyet aggasztjuk a tizenévesek tetteire.
Mert ezeknek a mai fiataloknak nem jelent igazából semmit, hogy megölik Mercit, a toplessmodell-lányt - a valódi történetben Dézi – aki velük autózik. Megölik, mert… hát éppen így esett. Nem is akarták. A lány szerint különben is a fiú volt, a fiú szerint a lány. Ők nem is tettek semmit, csak észrevették, hogy meg van halva. Pelsőczy a vallomásokat követően visszaforgatja az időt: a lány és a fiú ülnek a kocsiban a gyilkosság után, és megszólal Merci mobilja, saját csengőhangon persze. Menekülniük kell. Pénzt kell szerezniük – a legegyszerűbb, ha a lány beáll táncosnőnek, mulatóba, peepshow-ba, végül is mindegy. Saját tánc háromezer, kézzel kiverés hat, szopás kilenc, dugás tizenkettő. Gyors pénz, megéri. A test csak eszköz, a szex munka. De ha nincs pénz, van szerepjáték – minden szállodában másnak adják ki magukat: fiatal házasoknak, testvéreknek, turistáknak. Bejön. A média fölkapja Mercit, és fölkapja őket is. A menekülés kaland. Végre van mit érezni, végre van cél. Mit adtak föl ezért? A lődörgést, a McDonald’s-romantikát, a semmittevést, a nihilt. Egy ponton elbábozzák a Hófehérkét – az ő happy endjükben Merci-Hófehérke kinyiffan, a vadász és a mostoha legnagyobb gyönyörűségére.
Mit jelent az ő számukra a gyilkosság? Fel tudják-e fogni azt, hogy ez nem egy animációs film, amiben a feltámadás lehetséges, mint Kenny számára epizódról epizódra? Hogy az élet nem érzelmi panelek és cselekménysémák sorozata? Hogy a problémák nem oldhatók meg egyetlen jól kitalált mondattal? Miből gondolnák, hogy a tetteiknek következménye van, ha egy következmények nélküli világ öleli őket körbe? Csodálkozni való-e, hogy kommunikációs repertoárjuk nem terjed túl a gúny, csalás és érzéketlen vagdalkozás hármasán? Óriási nézettséggel jutalmazzuk az érzelmes zenei aláfestéssel ellátott, öncélúan könnyfakasztóvá montírozott személyes tragédiákat felvonultatott műsorokat, amelyek számára a tragédiára való rácuppanás oka nem együttérzés vagy társadalmi felelősség, hanem a magas reklámbevétel. Teljesítmény nélküli botrányhősöket nevezünk celebnek, dilettáns álművészekkel, ismeretlen hírességekkel van roskadásig pakolva a főműsoridő. Ez rendben van? És meglepődünk, ha a fiataloknak nincs értékrendszerük, életstratégiájuk, csak a buli, a bebaszás, a tudatlanul mindent elutasító verbális lázadás?
Még mielőtt félreértenénk: a Csémy Balázs és Réti Adrienn improvizációiból és ötleteiből összeálló montázs nem menti fel a gyilkosokat, sőt. Csak éppen megmutatja, hogy miért válhattak tökéletesen érzéketlenné, simulékonnyá, zavarttá ezek a fiatalok. Éppen hogy kitágítja a bűnösök körét, éreztetve: áttételesen az egész társadalom bűnrészes. A hiszékeny emberek, a mindenki által nézett, primitivitást sugárzó média, az értéknek hazudott felszín – mind egy irányba, a totális értékválság felé mutatnak. A szürreális road-movie forma remek keretet és megfelelő elvontságot biztosít ahhoz, hogy nyíltan, magabiztosan és következetesen épüljön föl a megrázó kép – és tényleg szörnyű, hogy ez nevetséges. Miért nem vesszük észre, hogy a kinevetés itt nem elég, és cselekedni kellene annak érdekében, hogy ne legyen a látott kép jellemző? Lehet, hogy nem lenne ennyire szórakoztató a világ, de talán jobb irányba menne. Hogy itt nagyon is konkrét dolgokról van szó, arról a széken található üzenet biztosít: „A történetben szereplő személyek, nevek és helyek kitaláltak, bárminemű azonosság a valósággal csak a véletlen műve.”
A rendezőn kívül a különösen érzékeny ritmusért Galambos Gábor dramaturgot, az önmagán túlmutató látványkoreográfiáért Bodor Johanna koreográfust, az előadás egyik csúcspontját jelentő Hófehérkéért Tengely Gábor bábrendezőt, a nagyon lázadó popipari zenetermék vaskos frankómondó karikatúra-dalszövegéért Máthé Zsoltot illeti külön elismerés. A rendkívüli figyelmet, gyors változtatásképességet, pontos reakciókat és sok arcot igénylő játékban szívvel és lélekkel van benne az előadás alapkoncepcióját is szállító két színész, Csémy Balázs (a kecskeméti Katona József Színház tagja) és Réti Adrienn (a Bárka társulatából). Mindkettejükön nagy felelősség, amit ők szívesen, sok munkát belefektetve viselnek, ennek köszönhetően új arcaik sejlenek fel. Dinamikusak és erősek, koncentráltan dolgoznak, időben váltanak, bár Rétinek ez rugalmasabban megy, s neki jut a „föle” is, az Erotika-kiállításon készített interjúban általa alakított, magának lelket hazudó árucikk természetes mesterkéltsége a paródiaműfaj egyik csúcsa.
A Kicsi nyuszi hopp hopp című előadással a modern, kortárs kabaré érkezett meg Budapestre, ami persze egyáltalán nem hasonlít arra, amit eddig kabaréként ismertünk. Viszont csak most, látva az előadást, eszmélünk föl, milyen hiány van belőle. És nem árt leszögezni azt sem, hogy ez a valódi kabaré egyúttal valódi színház is. Kritika Ugrai István.
dezi-gyilkossagbol-szindarab-keszult

 

a><br />

[Szexpláza.hu] Ha tetszenek a Szexpláza Hulahop című pornófilm forgatásám készült képek, vagy a szereplő Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD-nyi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutatójelszó kérésebelépés