2010/01/23  Szerző: Video - 00:40 Bulvár , ,  Vélemény? »

“Benkő Dániel szexhősünk, most más jellegű botrányt kavart. Arra érzett késztetést, hogy, szembe köpve majd’ 15 millió magyart, nemzeti imánkat gyalázza, pontosabban „poénosítsa” az említett televízió újévi műsorában. Férfiúi büszkeségével és egy 19. század eleji jövevény galíciai kaftános vándorzsidó elszántságával házaló emberünk elmondta, hogy szándéka az volt, hogy letörölje a vastag porréteget Kölcsey művéről, s ezáltal közelebb hozza azt a fiatalokhoz, ezért – úgymond –, derűs tánczenévé alakítva a Himnuszt, bele-belefüttyögött és időnként trallázott is hozzá, a nézők katarzis élményét fokozandó, egyfajta zenei effektusként.” Tovább a teljes cikkre

 
 2010/01/23  Szerző: Sport - 00:39 Képek, Sport , ,  Vélemény? »

 

voksan_viragGyakori vendég lett Portugáliában Voksán Virág (26). A dj-ként dolgozó playmate szexbotrányát már kiheverte. Szinte hetente megfordul Portugáliában, mióta szilveszterkor Madeirán háromezer ember előtt játszott, hatalmas sikerrel. A fekete bombázó olyannyira kedvelt a tengerparti szórakozóhelyeken, hogy harmadszorra hívták vissza zenélni. Már a repülőtéren is VIP-kártyát ajánlottak fel, olyan sűrűn megfordul mostanában a váróban.
– Bejön nekem ez a mediterrán világ, tetszik, hogy melegben, a tengerparton, a pálmafák alatt dolgozhatok, és elismerik a munkámat. Amikor szilveszterkor először játszottam, akkora sikerem volt, hogy visszaköveteltek, amikor nekem kellett lehúznom a buli végét. Németországban ezzel szemben nehezebben oldódnak fel az emberek. Ide nagyon szeretek járni, itt jó laza mindenki – magyarázta Virág.

jan 222010
 
 2010/01/22  Szerző: lany - 00:39 Modellek , ,  Vélemény? »

jan 222010
 

 
 2010/01/22  Szerző: Sport - 00:12 Képek, Sport ,  Vélemény? »

jan 222010
 
 2010/01/22  Szerző: belami - 00:07 Erotika , ,  Vélemény? »

Horoszkópok: RákOroszlánSzűzIkrekBikaHalakVízöntőKosSkorpióMérlegNyilasBak

Tudtad, hogy a csillagok elárulják a szexuális vágyaidat, stílusodat, legféltettebb titkaidat egyaránt? Te milyen vagy az ágyban? És a partnered? Vigyázz, mert összeállításunkban minden szexi tirokról lerántjuk a fátylat…  Szűz lányok erogén zónái.

 

A kezdetek
Eredeti neve Claude Joséphine Rose Cardin. Szicíliai olasz apától és francia anyától született Tuniszban. Anyanyelve a francia volt, olaszul 18 éves koráig nem is nagyon beszélt. Eredetileg tanárnak készült, de 1957-ben megnyert egy szépségversenyt Tunéziában, és ez belépőt jelentett számára a filmkarrierhez. A verseny díja egy utazás volt Velencébe, ahol az olasz filmesek azonnal felfigyeltek rá. A Vides Films hétéves szerződést kötött vele.
A Goha című filmben debütált 1958-ban, majd még ugyanabban az évben mellékszerepet kapott Mario Monicelli Ismeretlen ismerősök (I soliti ignoti) című, nemzetközi sikert aratott filmjében, amelyben Vittorio Gassman és Marcello Mastroianni is játszottak. Ebben az időszakban főleg Franco Cristaldi, a Vides producere menedzselte. (Ő állítólag 1966 és 1975 között a férje is volt.) A filmszerződés rengeteg kötöttséget rótt rá: engedély nélkül nem vágathatta le a haját, nem hízhatott meg (és nem mehetett férjhez).
Az 1960-as években már számos filmben szerepelt, főképp olasz produkciókban. Kezdetben korlátozott olasz nyelvtudása miatt szinkronizálták.
Az első komoly drámai filmszínésznői szerepet Valerio Zurlini La Ragazza con la valigia („A Lány bőrönddel”) című filmjében kapta (egyes források szerint ez 1960-ban, mások szerint 1961-ben készült). Fontos szerepet kapott Mauro Bolognini A szép Antonio (Il bell’Antonio) című alkotásában (1960), megint Marcello Mastroiannival, akivel később is gyakran játszott együtt.

Nagy európai filmek
Először 1960-ban került munkakapcsolatba Luchino Viscontival, amikor a neves rendező Rocco és fivérei című ünnepelt neorealista jellegű filmjében mellékszerepet játszott. Visconti észrevette tehetségét, és 1963-ban nekiadta A Párduc egyik főszerepét olyan nagy sztárok mellett, mint Burt Lancaster és Alain Delon.
1963 fontos év volt a pályáján. Ebben az évben játszotta el Maria szerepét Luigi Comencini Bube szerelmese (La ragazza di Bube) című filmjében, amiért Ezüst Szalag díjat nyert.
És ebben az évben dolgozhatott együtt először az olasz mozi nagymesterével, Federico Fellinivel, akitől az azóta a klasszikusok közé emelkedett film, a 8½ egyik fontos szerepét kapta. (A férfi főszereplő Mastroianni.) Ez volt az első film, amelyben olaszul szólalt meg a filmvásznon. „Amikor megérkeztem az első forgatásomra. egy szót sem tudtam beszélni (olaszul). Úgy éreztem, a Holdra kerültem. Nem értettem, miről beszélnek. És franciául beszéltem, tény, hogy szinkronizáltak. Federico Fellini volt az első, aki felhasználta a hangomat. Azt hiszem, nagyon furcsa volt a hangom” – mondta később egy interjúban.
Ez a furcsa akcentus azonban még érdekesebbé tette mint színésznőt, a Fellini-filmben játszott szerepe bár rövid, de emlékezetes volt, és ezzel az olyan nemzetközi hírű olasz női sztárok és szexszimbólumok nyomdokaiba lépett, mint Gina Lollobrigida és Sophia Loren. A francia Brigitte Bardot megjegyezte: „Már tudom, kinek az a sorsa, hogy átvegye a helyemet. BB után CC jön, nem?” Claudia azonban nem elégedett meg ezzel a szerepkörrel: mindig újra és újra bizonyította, hogy nemcsak szép nő, tehetséges színésznő is.

Hollywood
Sohasem tette kísérletet arra, hogy betörjön Hollywood világába, mivel nem szívesen hagyta el Európát hosszabb időre, de több hollywoodi filmben is szerepelt. „Ha nem vagy angol, akkor külföldi vagy – és akkor szexinek kell lenned. Régi brit klisé” – mondta Cardinale
Az első amerikai film, amelyben játszott, a Rózsaszín párduc volt, de ezt még Olaszországban forgatták, 1964-ben. Blake Edwards filmjében Dala hercegnő szerepét játszotta, hangját angolra szinkronizálták. Még ugyanebben az évben azonban már saját hangján szólalt meg angolul a vásznon, Samuel Bronston A cirkusz világa (Circus World) című filmjében.

Claudia Cardinale Párizsban él.
Saját bevallása szerint sohasem ment férjhez, de gyanítják, hogy Franco Cristaldival összeházasodtak. 1975 óta Pasquale Squitierivel él, két gyermeke van. Fia, Patrick, azután született, hogy 17 éves korában Claudiát egy francia férfi megerőszakolta (Cristaldi később örökbe fogadta). Lánya Squitieritől született. Pletykálták, hogy Claudiának a korábbi francia elnökkel, Jacques Chirackal viszonya volt.
Liberális, erős politikai nézetekkel rendelkezik, kiáll a nők és a melegek jogaiért. 1999 óta az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete. Több ízben fejezte ki büszkeségét tunéziai születése miatt. (Az Un été à La Goulette című tunéziai filmben szerepet is vállalt.) 2008 óta a francia becsületrend lovagja. Moi Claudia, Toi Claudia címmel önéletrajzi könyvet adott ki.

 
 2010/01/21  Szerző: belami - 07:23 Bulvár, Bűnügyek , , ,  Vélemény? »

fekete_sereg_magyar_maffiaÚgy tűnik, nem a rendőrök hibájából szökött meg a házi őrizetből Magyar Róbert, a “fekete seregként” emlegetett csoport vezetője. A bíróság a házi őrizet elrendelésekor nem rendelkezett 24 órás felügyeletről, így az életfogytig tartó börtönnel fenyegetett bűnözőnek lehetősége volt elszöknie. Ha a bíróság által most kiadott elfogatóparancs alapján sikerül elkapni, jó esély van rá, hogy az eljárás végéig börtönben tartják, az előzetes letartóztatásra vonatkozó három év újrakezdődik ugyanis.
Az egyebek mellett gyilkossággal és bűnszervezet létrehozásával vádolt férfi 2008 szeptemberében került ki a börtönből, miután lejárt az előzetesben maximálisan tölthető három év. A bíróság ezután házi őrizetet rendelt el Magyar Róberttel szemben, de 24 órás felügyeletről nem rendelkezett. A BRFK rendőreinek ezért csak bizonyos időközönként kellett ellenőrizni, hogy a legsúlyosabb bűncselekményekkel vádolt férfi otthon van-e. A Független Hírügynökség értesülése szerint a rendőrök nem hibáztak, eljárás nem indul az ellenőrzést végző rendőrök ellen.
A törvény szerint, ha sikerül az előzetesből elengedett vádlottat elfogni, a bíróság újra dönthet előzetes letartóztatásáról, annak ellenére, hogy egyszer már kitöltötte a maximálisan előzetesben tölthető három évet.
Mint arról a Független Hírügynökség kedden beszámolt, megszökött a házi őrizetből a “fekete sereg” néven elhíresült bűnszervezet vezetője. Magyar Róbertet számos bűncselekménnyel vádolja a bíróság, egyebek mellett emberöléssel és a bűnszervezet létrehozásával is, a vád szerint a férfi utasítására gyilkolták meg több évvel ezelőtt az alvilágban “Ragyás Tóniként” ismert férfit, illetve egy a fővárosban lövöldözésbe torkolló bandaháború és egy vidéki vállalkozó megfenyegetése miatt is felelnie kell társaival együtt. Úgy tudni, hogy akár ezer embert is képes volt mozgósítani. A Fővárosi Bíróság kedden délben értesült arról, hogy a bűncselekmények elsőrendű vádlottja megszökött, azonnal belföldi elfogatóparancsot adtak ki.
A bíróság 2007 márciusában kezdte tárgyalni az ügyet, azóta 95 tárgyalási napot tartottak, négyszer helyszíni tárgyalás volt. Eddig körülbelül 50 szakértői vélemény született az ügyben, az elmeorvositól elkezdve egészen a fegyverszakértőig. Az eljárás befejezését először 2008 szeptemberére, majd 2009 júliusára tervezték, ezek azonban mind meghiúsultak: vagy a vádlottak vagy pedig a tanúk nem jelentek meg. A Fővárosi Bíróság a következő, csütörtöki tárgyalást megtartja, de az elsőrendű vádlott hiánya miatt a perbeszédet elhalasztják, várhatóan februárra.

A fekete sereg (Keresztapa IV)
Bizonyára az olvasók közül is sokan rajongói a maffiafilmeknek. Szurkoltak Michael Corleone-nak a Keresztapában, kedvelték a Casino „hőseit”, vagy végigizgulták a Maffiózók Tony Soprano-jának mindennapjait.
Míg azonban rajongva kísérjük figyelemmel a vásznon a többszörösen minősített emberöléseket, a zsarolásokat, az önbíráskodást és más finomságokat, mi több, olykor kifejezetten a főszereplő pártján állunk, ugyanakkor – szerencsére természetes módon – teljesen máshogy viszonyulunk a témához, ha a való életben szembesülünk vele. Sajnos nem is egyetlen alkalommal: elég, ha a budapesti Aranykéz utcai robbantásra gondolunk, vagy Fenyő János kivégzésére, viszont a végtelenségig lehetne sorolni a különböző alvilági leszámolásokat, amelyeket a televízió képernyője előtt, vagy a moziban ujjongva ülünk végig.
Ha nem is szicíliai mintára szerveződnek a különböző bűnszervezetek kis hazánkban, azért szép számmal vannak jelen nálunk is. Kelet-európai országok szülöttei legalább annyira tarkítják a magyar alvilágot, mint hazánkfiai. Ha nem lenne kötelező mindenki számára a Földvári József írta Büntetőjog tankönyv, most lehetne ecsetelni, hogy a Btk. 137. § 8. pontja, valamint a különböző minősített esetek milyen társadalmi körülmények között születtek, és mennyire veszélyesek az ilyen szerveződések nemzetközi szinten is – de nem teszem. Sokkal inkább arra térnék át – amit már el is kezdtem pedzegetni -, hogy Magyarországon is jelen voltak (vannak) különböző Corleone-családok, még ha nem is vérségi alapon szerveződve, sörhasú donokkal, panamakalapban.
Fekete Sereg. Mielőtt sokan Kinizsi Pálra, Mátyás királyra, és a hős reneszánszra asszociálnának, le kell szögezni, hogy ez a manapság talán legismertebb magyar bűnszervezet neve is egyben. E történelmet plagizáló elnevezést onnan kapta, hogy a csoport feje, Magyar Róbert, egy telefonnal állítólag akár ezer embert is tudott mozgósítani, ha úgy hozta a helyzet. Sokrétű tevékenysége kiterjedt a csempészetre, a prostitúcióra, kábítószerekre, zsarolásokra, és természetesen a megtorló jellegű emberölésekre is – ez utóbbiak keltették fel leginkább a hatóságok figyelmét, és a három legnevezetesebb ügy is e tárgykörökbe sorolható.
Az első eset a médiában is nagy visszhangot keltett. 2003. augusztus 27-én hajnalban a törzshelyének számító Aréna Biliárdklubból kilépő H. Antalt, becenevén Ragyás Tónit, és a vele lévő huszonöt éves Sz. Róbertet tizenkét lövés fogadta, amelyből tíz Ragyásban landolt, ezzel véget vetve életének. Az alvilágban ismert férfi meggyilkolása nem érte meglepetésként sem a helyieket, sem a rendőröket, hiszen gyakorlatilag könnyebb volt megtalálni azokat, akik nem akarták eltenni láb alól, mint azokat, akik már a megfelelő előkészületet is megtették ezügyben. A férfi agresszív természetéről volt híres, rengeteg haragost tudhatott magáénak; ő maga lopás, garázdaság és testi sértés miatt a szabadságvesztés otthonos melegét is érezhette több mint egy éven át. Éppen ezek miatt nem volt könnyű dolga a rendőrségnek az elkövető(k) után folyó nyomozás, és – az alvilági kapcsolatok tudatában- a feltételezett felbujtó személyének felfedése során sem.
Csak három évvel később, 2006 nyarán jutottak el a rendőrök Magyar Róberthez, hiszen kismillió lehetséges felbujtó és indíték között feltűnt egy érdekes eset is, amely egészen 2003 augusztusára nyúlt vissza. Ekkor történt ugyanis, hogy Magyart egy ismerőse megkérte, legyen segítségére Ragyás Tónival való nézeteltérésének rendezésében. A feltételezett maffiafőnök testőrei társaságában találkozott is a nehézfiúval a Római-parton, azonban a „tárgyalás” vitába torkollt, a vita pedig tettekbe: Ragyás elővette fegyverét, és csak kevésen múlt, hogy Magyar nem a túlvilágon végezte. A férfi menekülőre fogta a dolgot, de a tapasztalt moziba járó is tudhatja, hogy ilyen megaláztatás megtorláshoz vezet. Egy, a korábbi szabadságvesztése során „lekötelezettjévé” vált emberével végeztette el hát a feladatot. Ez a kis történet, valamint az, hogy a rendőrség több más bűncselekmény miatt már amúgy is figyelemmel kísérte a korábban sikeres kickboxer Magyart, erős lökést adott az ügy megoldásának.
De nem csak Ragyás esete az, ami hírhedt a Fekete Sereg kapcsán. Szintén filmekből tudhatjuk, ahol van egy banda, ott van egy másik is, és ha már kettő van, akkor bizony konfliktusok is adódnak, és előjön a „két dudás”-féle tünet együttes. Ez történt cikkünk alanyával is: Magyart egy ismerőse a rivális bűnszervezet védelme alatt álló férfi adósságának behajtására kérte fel, ezért a „don” kénytelen volt leülni M. Richárddal, aki a „konkurens” banda feje volt. Azonban mint sejthető, a tárgyalás nem járt sikerrel, kiéleződtek az ellentétek, így Magyar a likvidálás mellett döntött. Minden erőfeszítése ellenére kiszemeltje el tudott menekülni előle, és ha már elmenekült, úgy döntött, ő ezúttal egy sokkal praktikusabb megoldást választ: megtámadja a Magyar érdekeltségi körébe tartozó Colosseum diszkót és kaszinót. Azt viszont nem tudta, hogy ellenfele is felkészült, így egy kiadós lövöldözésen kívül nem sokra jutottak egymással.
Nos, Kedves Olvasó, még mindig túlzásnak tekinthető a hatásvadász cím?Ha ez nem volt elég, íme egy újabb példa. Egy mátészalkai vállalkozó, bizonyos V. János tisztességes munkával kereste a kenyerét – cigarettát csempészett a csengersimai határnál. Azonban a naiv lélek nem tudta, hogy ezzel a fent említett Magyar Róbert érdekeit sérti. Ismételten egy „leülős beszélgetésre” került sor, amelynek a vége egy, a „piacot” egymás közt felosztó megállapodás lett. A balga vállalkozó azonban nem tartotta be, így egy szép 2004-es napon, november 10-én három városból összehívott, számszerűen tizenhárom bérgyilkos látogatta meg a cigarettacsempészt. Offenzívájuk azonban nem járt sikerrel, a vállalkozót csak megsebesíteniük sikerült.
2007-ben végül megindult a per a Fekete Sereg huszonhét tagja ellen, köztük Magyarral szemben is. A vádpontok közt szerepelt az aljas indokból, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés, annak kísérlete, mind felbujtói, mind társtettesi minőségben, emellett a lajstrom magában foglalt négyrendbeli emberölés előkészületét, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélést, zsarolást, bűnpártolást, rongálást, magánlaksértést, közokirat-hamisítást, és csalást. Erre mondja az angol azt, hogy „very nice”.
A szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatott per azonban nem járt időben sikerrel, nem született jogerős ítélet. Idén szeptemberben futótűzként terjedt a pánik, hogy véresszájú, veszedelmes bűnözők szabadulnak a társadalomra, és kiirtanak mindenkit, aki bármit is tud róluk, majd elmenekülnek külföldre – hála a segítőkész médiának, ez elég sokak fejébe befészkelte magát.
Tény, hogy a maximális hároméves előzetes letartóztatási időtartam az elsőrendű (Magyar) és másodrendű vádlott esetében lejárt, így ki kellett őket engedni, míg a tizenkilenced-rendű vádlottat a bíróság mérlegelés alapján bocsátotta szabadságra. Ezt a tényt csak tüzelte, hogy egy másik nagyszabású büntetőügy, a „Koszi-klán”-eset egyik vádlottja is szabadlábon várhatja a további fejleményeket. Ugyanakkor a pánik megalapozatlanságát tetézi, hogy a Fekete Seregből továbbra is többen előzetesben, vagy házi őrizetben vannak, ahol a rendőrség továbbra is figyelemmel tudja követni őket.
Ennek hatására viszont rendőri oldalról is felmerült a kérdés: nem lenne-e célravezetőbb a kiemelt jelentőségű maffiaügyekben az előzetes letartóztatás időtartamát speciálisan szabályozni, ha egyszer látható, hogy az ítélethozatal ilyen esetekben még a szokásosnál is lassabb? Azonban mások inkább olyan indiszkrét kérdéseket feszegetnek, nem lenne-e okosabb ötlet levehetetlen nyomkövetőket beszerezni a házi őrizetben lévők számára. Tisztára, mint a budapesti villamosok, komolyan…
Nos, okosabbak a mai napig nem lettünk. Per van, tárgyalás van, ítélet nincs, befejezés meg pláne. Ez nem az Amerikai Gengszter, ahol a vezér leül a sármos rendőrfőnökkel, és egy éjszaka alatt bevall mindent, felfedi az összes kapcsolatát, majd puszipajtásként üdvözlik egymást a szabadulása után. Nem a Maffiózók, ahol még a tárgyalóteremig sem lehetett elvinni a bűnszervezet fejét, de azért nem is egy Scorsese-film, ahol a stáblistáig mindenki a föld alatt végzi. Ez egyelőre Magyarország, ahol ellentétben Hollywood-dal, nem párhetes munka egy egész bűnszervezet effektív felszámolása. De a magyar Michael Corleone-k közül egy legalább már megvan, ha minden igaz.

 

cameron_diaz_pornoCameron Diazért férfiak milliói epekednek, ő mégis szerencsétlen a szerelemben. Cameron 13 évesen kezdett drogozni, és a drogok miatt vállalt piszkos munkát.
– Carlos rendszeresen elkísérte Cameront a fotózásokra. Neki nem volt sok munkája, így leginkább Cameron pénzéből éltek, és szinte mindet kokainra költötték. Egy alkalommal, mikor Carlos is ott volt, annyira összevesztek, hogy a fotózást el kellett napolni, mert Cameron zokogva elviharzott a stúdióból – mesélte egy szemtanú.
Cameronnak nagyon kellett a pénz, hiszen húszéves korára már kemény drogfüggő volt, így 1992-ben elvállalt egy erotikus képsorozatot John Rutter fotóssal. Cameron akkor még nem sejtette, hogy a fotózáson készült videófelvételek egyszer kiszivárognak. Meg is tett mindent, hogy ne legyen belőle gondja: 2003-ban bíróság elé vitte az ügyet, és aláíratott egy papírt Rutterrel, melyben a férfi vállalta, hogy amennyiben kiszivárogtatja a képeket, vagy a fotókat, egy vagyont kell fizetnie. Ám a videó 2004-ben mégis felkerült az internetre, Rutter állította: nem ő tehet róla. Cameron a videóban félmeztelenül, bőrszerkóban, ostorral a kezében pózol, és egy láncra vert férfit rángat. A fotózás előtt pedig cigivel a kezében, nevetve jegeli mellbimbóit. Konkrét szexjelenetet ugyan nem rögzítettek, de a soft pornó kategóriát kimerítik a felvételek és a róla készült képek, melyeket egy európai magazin számára készítettek.
– Azt gondoltam, hogy ez az egész biztonságos, egy profi fotózásról volt szó, akkor is, ha elhagyatott raktárépületbe mentünk. Nem szégyelltem levetkőzni, mert szép melleim voltak. Fiatal voltam, kerestem önmagam, és kellett a pénz. Soha nem gondoltam volna, hogy rossz célokra is felhasználhatják ezeket a képeket. Nem hittem, hogy valaki ezzel fog fenyegetni évekkel később – nyilatkozta akkoriban Cameron, aki azonban az „ízléses pucér képektől” később sem zárkózott el. Sztárok akik pornóval kezdték - Cameron Diaz pornóvideó itt

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]