Tovább a teljes cikkre – Kiegészítő az Olimpiq oldalon - Cikk és a rendőrségi videó

jan 272010
 
 2010/01/27  Szerző: lany - 17:18 Erotika, Modellek  Vélemény? »

 

Rendőrségi akció lett egy árverésből: Nyolcvannégy budapesti és vidéki lakás és ház került kalapács alá szerdán az Árverező Ház Zrt. budapesti irodájában. Az árverésnek délelőtt tízkor kellett volna kezdődnie, de a helyszínen nemcsak a licitálni vágyók jelentek meg – soraikban a nem jogerősen hat évre elítélt Tasnádi Péterrel –, hanem az árverezés és a kilakoltatások ellen tiltakozók is.

A tiltakozás vezetőjét megfenyegették, egy fotóst megrángattak, majd jött a rendőrség. „Ki vagy te, kutya, letépem a fejedet!” Nemigen járunk árverésekre, bedőlt hiteles ingatlanok árverésén még sosem voltunk, de nem számítottunk arra, hogy az ilyen eseményeken megjelenő üzletemberek körében ilyen stílussal találkozunk. Márpedig ezek a hangok hallatszottak ki szerda délelőtt az Árverező Ház (ÁH) Zrt. irodájának árverésre szolgáló, elvileg zárt, de időnként feltépett ajtajú helyiségéből. Az ominózus szavak elhangzásakor éppen nyitva volt, így láttuk, hallottuk, hogy Tasnádi Pétertől, a tavaly nem jogerősen hat évre elítélt vállalkozótól származnak.
Fenyegetés, igazoltatás: „Tasnádi Péter engem életveszélyesen megfenyegetett, ezért feljelentést teszek ellene” – mondta percekkel később Éliás Ádám, neki ígérte Tasnádi a fejletépést. A szóváltás hátterében az állt, hogy Éliás Ádám és az általa vezetett civil mozgalom tiltakozó akciót szervezett az Árverező Ház irodájába szerdára megszervezett licitálás ellen – ehhez több szervezet és párt csatlakozott –, mondván, törvénysértő, hogy a kilakoltatási moratórium idején emberek otthonait szervezett üzleti csoportoknak átjátsszák. Ezért társadalmi mozgalmat indítottak, a licit ellen pedig kifogást emelnek, így az érvénytelen lesz, közölte Éliás. Képek itt
Nem Éliás Ádám volt az egyetlen, akit atrocitás ért. Miután a húsz-harminc tiltakozó bejutott a nyilvánosnak meghirdetett árverésre – először nem akarták beengedni őket –, nyomukban bejutottak a jelenlévő fotósok, újságírók is. A Magyar Hírlap fotóriporterét, Burgerg Zsoltot ekkor berángatták az árverési terembe, és egy, a szemtanúk szerint Tasnádi társaságában érkezett férfi arra kényszerítette hogy adja oda a gépében használt memóriakártyát.
Ezt követte az Éliás és Tasnádi közötti szóváltás. Nem sokkal később megérkeztek a rendőrök is. A rendőrség a külső helyiségekben mindenkit igazoltatott, kérdésünkre közölték, hogy a zárt árverési teremben lévők adatait is rögzítik. Időközben, 11 óra körül, Tasnádi Péter az őt kísérő férfi társaságában elhagyta az árverezés helyszínét.
A Magyar Hírlap közleménye szerint a rendőrök Tasnádit hagyták távozni a helyszínről, és a memóriakártyát sem szerezték vissza. Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy feljelentést eddig nem tettek az ügyben, de az országos rendőrfőkapitányhoz fordultak, vizsgálja ki az esetet.
Hétszázezertől hetvenmillióig: Összesen nyolcvannégy bedőlt hiteles – részben magáncélú jelzáloghitel, részben üzleti hitel fedezetének felajánlott – lakóingatlan árverését hirdették meg erre a napra. A részben vidéki, részben budapesti lakásokat és házakat 747 ezer és kilencvenmillió forint közötti árakon hirdették meg [1] eladásra (a legolcsóbb egy Békés megyei külterület, a legdrágább egy budapesti II. kerületi lakóház volt).
Orbán Róbert, az árverező cég vezérigazgatója azt mondta, hogy a kalapács alá került otthonok között banki hiteles éppúgy volt, mint hitelközvetítők által nyújtott hiteles. Arra a kérdésre nem kaptunk választ, hogy utóbbiak között vannak-e olyan lakáskölcsönök, amelyeket olyan hitelközvetítők nyújtottak, amelyeket a PSZÁF tavaly nyáron feljelentett.
A vevő esete a törvényes eszközökkel: A vezérigazgató azt mondta, hogy a kilakoltatási moratórium a bírósági végrehajtásokra vonatkozik, és ők egyébként sem lakoltatnak ki senkit. „A vevő adott esetben tisztában van azzal, hogy lakott ingatlant vesz meg, és az ő feladata, hogy megtalálja a birtokba vétel törvényes eszközeit.”
Később, amikor már a rendőrök intézkedtek, Éliás Ádám azt mondta: „Ez, ami itt van, senkinek sem jó.” Éliás szerint alapvetően a jogalkotók felelőssége, hogy a kérdést úgy szabályozták tavaly ősszel, hogy „lett belőle egy dolog, aminek se füle, se farka”. Hozzátette azt is, hogy ezt lehetne kulturáltan, értelmesen csinálni, amihez tárgyalni kellene a szabályozási környezetről, „én leszek az első, aki tárgyalóasztalhoz ül”.

 
 2010/01/27  Szerző: Video - 09:17 Bulvár , ,  Vélemény? »

Szex és Charlotte! A Szex és New York legprûdebb szereplője a való életben nem olyan visszafogott. Fotósorozat jelent meg az interneten, amelyben Kristin Davies meglehetõsen felnõttes poziciókban látható. A szinésző tagad a botrány meg dagad, persze lehet hogy az idõzítés nem véletlen hiszen közeledik a Szex és New York mozifilm amerikai premierje. Sztárhíreink következnek:

 

Verték és megalázták a betegeket, szex is volt: Az ügyészség kezdeményezésére nyomozást indított a kiskunhalasi rendőrség szemérem elleni erőszak bűntette miatt a városi pszichiátriai otthonban történtekkel kapcsolatban – közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője sajtóinformációkat megerősítve hétfőn az MTI-vel.
Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes az MTI kérdésére csak annyit mondott, hogy az ügyészségre érkezett feljelentés az ügyben, de arról részleteket nem árult el.
Az RTL Klub hétfő esti híradójában a kiskunhalasi pszichiátriai és fogyatékos betegek otthonának egyik volt és egy most is ott dolgozó munkatársa – akik azt kérték, hogy arcukat ne mutassák – azt állította: egyes ápolók vertek, megaláztak, illetve szexuális játékokra kényszerítettek betegeket az intézet zárt osztályán.
“Amikor váltottunk, mesélte az egyik kollégám, hogy az előző nap úgy megverte az egyik beteget, hogy egész éjjel imádkozott, nehogy meghaljon, mert baj lesz” – mondta egyikük.
A televízió beszámolója szerint a két ápolónő azt állítja, az otthon igazgatónőjének hónapokkal ezelőtt szóltak arról, hogy mi történik az osztályon, de nem változott semmi. Végül feljelentést tettek az ügyészségen. Az ügyben a nyomozás mellett belső vizsgálat is indult.

 

Intim Center Szexshop, 1052 Bp., Károly krt 14. Tel: 06 (1) 317-0918 - IntimCenter.com - Nyitva minden nap 9-20 óráig!

Az üzlet
18 éve nyitottunk. Az üzlet Astoriától 40 méterre a Deák tér felé található a Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén. Úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A szexuális segédeszközöket beszerzésére különös gondot fordítunk, választékunk naprakész. A minden témakört átfogó pornófilm választékunkból vásárolhat, kölcsönözhet, kabinban megnézheti. Azt tanácsoljuk, hogy fáradjanak el üzletünkbe, ahol tapasztalt eladóink megmutatják a termékeket, annak formáját, minőségét tapintással érzékelheti.

Videókabinok: 20 db egy és két személyes klimatizált videókabin. DVD és VHS filmek: több mint 10.000 pornófilm minden témában! Vásárlás, kölcsönzés, csere! Szexuális segédeszközök: az üzletben minden szolidabb és professzinális eszköz megtalálható, ami a világon csak kapható.
.: Vibrátorok
.: Péniszek
.: Felcsatolható eszközök
.: Vaginák
.: Készletek
.: Péniszpumpák
.: Babák
.: Gésagolyók
.: Sikosítók
.: Cyber termékek
.: Pillangók
.: Tágítók
.: Szexi ruhák
.: Egyéb termékek

A webshop
A webshopban az üzleti választék egy része található. Rendelés esetén az önnek küldött csomag teljesen diszkrét, a feladó a 4 Társ Kft. A termékek raktáron vannak, ezért a megrendelés beérkezése után gyorsan tudjuk postázni, vagy futárral küldeni. A teljes választék megismerésében az üzletünkben az eladók nyújtanak segítséget!
[IntimCenter.com]

 
 2010/01/27  Szerző: Baszdmeg - 00:40 Celeb , ,  Vélemény? »

hargitai_bea_pinaja

 
 2010/01/27  Szerző: Sport - 00:37 Képek, Sport , ,  1 hozzászólás »

jan 272010
 
 2010/01/27  Szerző: lany - 00:20 Celeb, Modellek  Vélemény? »

jan 272010
 
 2010/01/27  Szerző: Sport - 00:19 Képek, Sport  Vélemény? »

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]