Hírbank indiszkrét provokáció

Rendőrségi akció lett egy árverésből: Nyolcvannégy budapesti és vidéki lakás és ház került kalapács alá szerdán az Árverező Ház Zrt. budapesti irodájában. Az árverésnek délelőtt tízkor kellett volna kezdődnie, de a helyszínen nemcsak a licitálni vágyók jelentek meg – soraikban a nem jogerősen hat évre elítélt Tasnádi Péterrel –, hanem az árverezés és a kilakoltatások ellen tiltakozók is.

A tiltakozás vezetőjét megfenyegették, egy fotóst megrángattak, majd jött a rendőrség. „Ki vagy te, kutya, letépem a fejedet!” Nemigen járunk árverésekre, bedőlt hiteles ingatlanok árverésén még sosem voltunk, de nem számítottunk arra, hogy az ilyen eseményeken megjelenő üzletemberek körében ilyen stílussal találkozunk. Márpedig ezek a hangok hallatszottak ki szerda délelőtt az Árverező Ház (ÁH) Zrt. irodájának árverésre szolgáló, elvileg zárt, de időnként feltépett ajtajú helyiségéből. Az ominózus szavak elhangzásakor éppen nyitva volt, így láttuk, hallottuk, hogy Tasnádi Pétertől, a tavaly nem jogerősen hat évre elítélt vállalkozótól származnak.
Fenyegetés, igazoltatás: „Tasnádi Péter engem életveszélyesen megfenyegetett, ezért feljelentést teszek ellene” – mondta percekkel később Éliás Ádám, neki ígérte Tasnádi a fejletépést. A szóváltás hátterében az állt, hogy Éliás Ádám és az általa vezetett civil mozgalom tiltakozó akciót szervezett az Árverező Ház irodájába szerdára megszervezett licitálás ellen – ehhez több szervezet és párt csatlakozott –, mondván, törvénysértő, hogy a kilakoltatási moratórium idején emberek otthonait szervezett üzleti csoportoknak átjátsszák. Ezért társadalmi mozgalmat indítottak, a licit ellen pedig kifogást emelnek, így az érvénytelen lesz, közölte Éliás. Képek itt
Nem Éliás Ádám volt az egyetlen, akit atrocitás ért. Miután a húsz-harminc tiltakozó bejutott a nyilvánosnak meghirdetett árverésre – először nem akarták beengedni őket –, nyomukban bejutottak a jelenlévő fotósok, újságírók is. A Magyar Hírlap fotóriporterét, Burgerg Zsoltot ekkor berángatták az árverési terembe, és egy, a szemtanúk szerint Tasnádi társaságában érkezett férfi arra kényszerítette hogy adja oda a gépében használt memóriakártyát.
Ezt követte az Éliás és Tasnádi közötti szóváltás. Nem sokkal később megérkeztek a rendőrök is. A rendőrség a külső helyiségekben mindenkit igazoltatott, kérdésünkre közölték, hogy a zárt árverési teremben lévők adatait is rögzítik. Időközben, 11 óra körül, Tasnádi Péter az őt kísérő férfi társaságában elhagyta az árverezés helyszínét.
A Magyar Hírlap közleménye szerint a rendőrök Tasnádit hagyták távozni a helyszínről, és a memóriakártyát sem szerezték vissza. Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy feljelentést eddig nem tettek az ügyben, de az országos rendőrfőkapitányhoz fordultak, vizsgálja ki az esetet.
Hétszázezertől hetvenmillióig: Összesen nyolcvannégy bedőlt hiteles – részben magáncélú jelzáloghitel, részben üzleti hitel fedezetének felajánlott – lakóingatlan árverését hirdették meg erre a napra. A részben vidéki, részben budapesti lakásokat és házakat 747 ezer és kilencvenmillió forint közötti árakon hirdették meg [1] eladásra (a legolcsóbb egy Békés megyei külterület, a legdrágább egy budapesti II. kerületi lakóház volt).
Orbán Róbert, az árverező cég vezérigazgatója azt mondta, hogy a kalapács alá került otthonok között banki hiteles éppúgy volt, mint hitelközvetítők által nyújtott hiteles. Arra a kérdésre nem kaptunk választ, hogy utóbbiak között vannak-e olyan lakáskölcsönök, amelyeket olyan hitelközvetítők nyújtottak, amelyeket a PSZÁF tavaly nyáron feljelentett.
A vevő esete a törvényes eszközökkel: A vezérigazgató azt mondta, hogy a kilakoltatási moratórium a bírósági végrehajtásokra vonatkozik, és ők egyébként sem lakoltatnak ki senkit. „A vevő adott esetben tisztában van azzal, hogy lakott ingatlant vesz meg, és az ő feladata, hogy megtalálja a birtokba vétel törvényes eszközeit.”
Később, amikor már a rendőrök intézkedtek, Éliás Ádám azt mondta: „Ez, ami itt van, senkinek sem jó.” Éliás szerint alapvetően a jogalkotók felelőssége, hogy a kérdést úgy szabályozták tavaly ősszel, hogy „lett belőle egy dolog, aminek se füle, se farka”. Hozzátette azt is, hogy ezt lehetne kulturáltan, értelmesen csinálni, amihez tárgyalni kellene a szabályozási környezetről, „én leszek az első, aki tárgyalóasztalhoz ül”.