2009/11/23  Szerző: works - 07:28 Bulvár, Bűnügyek , , ,  Vélemény?

rendornoMiskolc: 8 évig zaklatta a rendőrnőt a főnöke! Szexuális tartalmú megjegyzésekkel zaklatta beosztottját a tiszavasvári rendőrkapitányság egyik középvezetője egy jogerős bírósági ítélet szerint. Ezért P. Csabát 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. A százados beosztottja most azt sérelmezi, hogy aki tönkretette az életét, még mindig beosztásában van. – Nekem ő elvette a fél életemet. A családom meg a hivatásom volt a mindenem, de annyira kiborultam az évek alatt történt zaklatásban, hogy szögre kellett akasztani az egyenruhámat. Leszereltem, és most munkanélküli vagyok – zokogta Oláh Dávidné Csilla (47), aki remegő hangon elevenítette fel a történteket. – Évekkel ezelőtt kezdődött minden. Először szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, én ezeket próbáltam poénnal elütni, de egyre csak sűrűsödtek. Egy idő után már zaklatásba csapott át a történet. Olyan is volt, hogy megfogta a fenekemet, vagy a tenyerével lefogta a számat, és a kezén keresztül megcsókolt. Nagyon sokáig tipródtam, hogy mit tegyek, hiszen mégiscsak a főnököm volt. Ha visszautasítottam, mondvacsinált okokból fegyelmi eljárást kezdeményezett ellenem. Éjszakákon át nem aludtam, gyötrődtem, férjemmel is tanakodtunk, szerencsére ő végig mellettem állt. Nem akartam a főnökömet feljelenteni, nem akartam szégyent hozni a rendőrségre, de végül eljutottam arra a pontra, hogy a zaklatást a mobiltelefonommal rögzítettem. Amikor egyszer bejött hozzám az ügyeleti szobába, felvettem a beszélgetésünket – szipogta az asszony.
Többek között ennek a hangfelvételnek köszönhetően hozta meg ősszel az ítéletét a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Katonai Tanácsa, ahol P. Csabát folytatólagosan elkövetett alárendelt megsértésének vétségében mondta ki bűnösnek. Az ítélet indoklása szerint a százados emberi méltóságában durván megsértette Oláh Dávidnét.
- Véleményem szerint munkajogi konzekvenciákat nem vont le a rendőrség az esetből, ezért az ügyben levélben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét – mondta Lichy József ügyvéd. A Blikk is megkereste a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát.
- Született egy jogerős ítélet, mi ezzel az ügyet lezártnak tekintjük, nem kívánunk nyilatkozni – közölte Fedor Rita sajtóreferens. – írja a Blikk.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]