2009/11/21  Szerző: Send - 08:28 Bulvár, Szexhírek cikkek ,  Vélemény?

A korábban kemény macsóként, akcióhősként megismert színészről elképzelni sem tudtuk, hogy lelki problémáit megosztja a nagyközönséggel, hogy őszintén és kendőzetlenül mesél gyarlóságáról. Most azonban már nem bírta magában tartani érzéseit, a színész elsírta minden fájdalmát. Szó szerint a fájdalmát, hiszen állítása szerint gyomorvérzést is kapott nem sokkal azután, hogy imádott felesége és kislánya elköltözött tőle.
liptaiPróbálta férfiként, emelt fővel elviselni, hogy szétesett a családja, de mégsem tudta „kihordani lábon”, padlóra került. Kórházban kezelték, feszültség és depresszió kínozta. Nemcsak azt volt képtelen feldolgozni, hogy elhagyták, hanem azt is, hogy hamar lemondott Claudiáról.
„Claudia kőkeményen kimondta, hogy vége, és én ezt tudomásul vettem. Aztán ahogy közeledett a költözés napja, ahogy egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Claudia és Panka tényleg elmennek, mindig csak rosszabb lett. Majd hirtelen tudatosodott bennem, hogy egyedül vagyok. Túl könnyen engedtem el Claudiát, harcolnom kellett volna érte” – nyilatkozta a Story magazinnak.
Most azt is belátta, hogy hiba volt egy portára költöztetni korábbi és jelenlegi feleségét. Ami mindenki másnak kezdettől fogva egyértelmű volt, nála is világos lett: képtelenség az egykori és a mostani kedvest közel tartani egymáshoz.
“Hiba volt azt hinnem, hogy a korábbi családom és az új családom fizikailag ennyire közel létezhet egymáshoz. Amikor megjöttünk egy külföldi útról, letettem a bőröndöt az előszobában, és átmentem a szomszédba a régi családomhoz, merthogy hiányoztak a gyerekek. gesztesiÉszre sem vettem, hogy egy kényes porcelánboltban közlekedem. Ma már tudom, hogy akit nagyon szeretsz, annak mindent, de mindent alá kell rendelned” – ismerte be.
Úgy tudjuk, férje fájdalmas vallomása nem nagyon érintette meg Liptai Claudiát, a TV2 csinos műsorvezetőjét nem érdekli különösebben, hogy ­miatta szenved Gesztesi. Átalakult külsővel, bomba formában éli új életét, visszafelé nem igazán akar tekingetni. Ezt bizonyítja a hot! magazin információja is, miszerint nem töltik együtt a karácsonyi ünnepeket. Pedig korábban azt ígérte Claudia, hogy a kis Panka érdekében meglépi ezt.
Egyvalami azonban még mindig sötét folt a sztárpár szakítása körül: miért mutatott ajtót férjének Claudia? Talán hamarosan az is kiderül, hiszen jövő hétfőn Joshi Bharat műsorában vendégeskedik Gesztesi Károly… (Blikk információ)

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]