Nereida Gallardo, az Aranylabdás portugál (egyik) korábbi nője nem nyugszik, újabb és újabb mocskos részletekkel igyekszik lejáratni Cristiano Ronaldót. A Real Madrid játékosáról most egyebek mellett azt árulta el, hogy imádja a pornófilmeket.
Nereida Gallardo a jelek szerint továbbra sem emésztette meg, hogy tavaly – nyolc hónapnyi együttjárás után – Cristiano Ronaldo kiadta az útját. Szaftos történetekkel már korábban is szolgált a 26 éves bombázó, most újabb sztorikat adott el a brit sajtónak.
– Az én kis exbarátom pont ugyanannyi időt töltött a fürdőszobában, mint én – pletykálta el a fekete szépség.
– Nem mondom, itt-ott én is borotválom magam, de ő az egész testét szőrteleníti, egyetlen pihe sem maradhat rajta. Mondom: sehol! Egyébként nem csak az derült ki a leleplező nyilatkozatból, hogy CR9 borotválja a fanszőrzetét, hanem, hogy Chesire- i villájának minden szobájában van tévé, az ágyat, amely mellett hatalmas tükör áll, fekete bársonyhuzat borítja, és mindenütt pornófilmek hevernek szanaszét.
– Ha a szívének és testének oly kedves filmeket nézhette, akkor férfinak érezte magát. Bezzeg, ha kihagyott egy tizenegyest, akkor sírt, mint egy kisgyerek – mesélte Nereida.
Az ágyban nem világklasszis: Gallardo kisasszony néhány hónapja egy spanyol tévétársaságnak is elmondott egy-két titkot.
– Istennek hiszi magát az ágyban, pedig egy menetet bír csak, utána azonnal elalszik – hangzott az a vallomás, aminek a futballista valószínűleg a legkevésbé örült.
Bizony, a legszexisebb hírességek életét is megkeseríthetik az apró szépséghibák. A nők rémét, a narancsbőrt, sokszor a legvékonyabb sztárok sem kerülhetik el. Többek között Hajdú Péter szép neje, Sarka Kata is küzd a problémával. Kata már többször beszélt arról, hogy Péter olyan férfi, aki a legkisebb hibát is észreveszi a nőn, ráadásul szóvá is teszi.
“Peti néha odaszúr egy-egy megjegyzést a narancsbőrömre. Nem esik jól, de tény, legalább motivál, hogy tegyek ellene. Persze van, hogy megsértődök, ilyenkor elöl hagyok egy-egy külföldi magazint, Peti hadd szembesüljön vele, hogy világsztárok is küzdenek ilyesmivel” – mesélte Kata.
A csinos anyuka elmondta, hogy úgy tűnik, rátalált az ideális kezelésre.
“Heti kétszer járok masszázsra, és nagyon látványos az eredmény” – meséli. – írja a StoryOnline
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Senki sem nézegetheti azokat, a fiatal anyuka intim testrészét is láttató képeket, amelyek miatt Sarka Kata zokogva otthagyta a férfimagazinnak készülő sorozat munkálatait. Úgy tűnik, megállapodott a Hajdú házaspár és a CKM-magazin főszerkesztője, Pantl Péter. Mint ahogyan arról a Bors beszámolt, Kata a múlt héten a címlapfotózásán kapott zokogógörcsöt, amikor a főszerkesztő azt követelte tőle, tegye szét a lábát a kamera előtt. Kata szerint sikerült elsimítaniuk az ellentétet, bár ezt a fotózást élete végéig nem felejti el.
– Nagyon jó hangulatban telt az egész fotózás. Nánási Pali megint nagyon megértő volt, s nem is volt gond addig, amíg a főszerkesztő nem kezdett követelőzni. Pedig már abba is belementünk, hogy az átlátszó bugyi legyen rajtam, igaz, csak azzal a feltétellel, hogy a kényes részek nem fognak látszódni – emlékezett Kata.
– Amikor a szerkesztő elkezdte erőltetni a merészebb pózokat, kiborultam, mert tudtam, ott van Peti, s van egy féléves lányom, akivel nem tehetem meg ezt. Én sem örülnék, ha Noémit húszéves korában ilyen helyzetben fényképeznék. A férjemmel meg a távollétében sem tennék meg ilyet. A feszült helyzet miatt eltörött a mécses – magyarázta. Időközben az is kiderült, hogy a Kata legféltettebb porcikáit is megörökítő felvételek soha nem kerülnek nyomdába. Sőt azokra a felesége védelmére siető férj már rá is tette a kezét.
– Tisztáztuk a helyzetet a főszerkesztővel, de lesznek olyan felvételek, amelyeket soha senki nem láthat – közölte kurtán Hajdú Péter.
– Megpróbáljuk úgy felfogni, hogy ezek a képek csak kettőnk emlékei maradnak. Bár egyelőre képtelenek vagyunk újra megnézni őket a nem túl kellemes élmények miatt – árulta el Sarka Kata. A magazin főszerkesztője azt mondja, a közel kétezer elkészült fotó egy részét magával vitte a házaspár.
– Sajnálom, hogy Katát ennyire szíven ütötte ez a mondat, nem gondoltam, hogy ekkora vita lehet a dologból. Fáradt volt ő is, mint mindenki más, s már bocsánatot kértem tőle, remélem, túl tudja tenni magát a történteken – mondta Pantl Péter. (Borsonline)
Mennyiért adták a testüket? Újabb szexi fotósorozaton csámcsoghat az ország, a pénteken megjelenő Playboyban Liptai Claudia (36) újra ledobja a textilt. A Mokka műsorvezetőjét 15 oldalon keresztül csodálhatják meg; a képek az előző számból kimaradt, illetve a Claudia által az utolsó pillanatban letiltott felvételek. Így a nyuszis magazin történetében egyedülálló módon két egymást követő számban szerepel majd egy híresség, összesen 42 oldalon. Így azonban hiába kapta meg Claudia minden idők legnagyobb gázsiját a meztelenkedésért, a kifizetett 3 millió forintért minden bőrt lehúznak róla.
A vörös démon a két lapszámban összesen 42 oldalon szerepel, így alig 72 ezer forintot ér oldalanként, ez messze alatta marad a Zalatnay Sarolta (61) 2001. júniusi vagy Gregor Bernadett (37) 2007. májusi fotósorozatáért kifizetett összegnek. Az énekesnő ugyanis a gázsija mellett az eladott példányok után is kapott pénzt, így közel 5 millió forint járt neki a 10 oldalon való meztelenkedésért – azaz félmillió oldalanként. A macskaszemű színésznő 12 oldalas anyaga arányában szintén a dupláját, 160 ezer forint körüli összeget ért oldalanként a lapnak, így Claudia inkább az „olcsóbbak” közé tartozik. Egy azonban biztos, ekkora érdeklődés talán sosem volt a Playboy iránt, és ezt maga Radnai Péter főszerkesztő is megerősítette.
Példátlan, hogy ekkora igény legyen a Playboyra Magyarországon, az első hét után már csak azok kaptak, akik hajlandóak voltak akár több újságárust vagy benzinkutat is végigjárni. A várt visszhangok is kevésbé voltak kritikusak, ami megkönnyítette a tárgyalást a további megjelenésről, így végül a pénteken megjelenő számban egy újabb fotósorozat látható majd Claudiáról. Ezek között vannak azok a képek is, amelyeket Claudia az előző alkalommal az utolsó pillanatban letiltott – mondta el Radnai, aki azt is elárulta, a műsorvezető nem kapott újabb gázsit a képekért, hiszen ezeket az eredeti fotózás alkalmával készítették. – írja a Blikk.
További bukkake arcra élvezős videók – Japán bemondónő élő adásban szopatva! – Bemondónő, akit élő adásban dugtak meg! – További arcra élvezések magyar lányokkal Budapest bukkake videók
Rachel Whitwell leszedette a képeit, így a teljesen meztelen fotók már nem láthatók a Penthouse címlapján: Eltávolíttatta az internetről meztelen képeit az az új-zélandi tanárnő, aki ellen vizsgálat indult, mert modellkedett a Penthouse magazinnak. A 27 éves Rachel Whitwell a magazin ausztrál kiadásában tűnt fel, mely a kontinens legszebb lányait mutatta be. Az újságban Lexy néven szereplő nő topless és teljesen meztelen képei mellett azt írta magáról: szingli, 26 éves tanárnő, és saját rúdtáncos stúdiója van. Azt sem felejtette el megemlíteni, hogy szabadidejében erotikus történeteket ír egy újságba.
A fotók megjelenése után nem sokkal kiderült, hogy Lexy valójában 27 éves, Rachel Whitwell-nek hívják, és egy aucklandi iskolában tanít. Új-Zélandon azonnal botrányt kavart a hír, sokan úgy vélték, hogy a tanári pályafutás és a meztelen modellkedés nem éppen összeegyeztethető.
Az oktatási hivatal vizsgálatot indított, és az sem kizárt, hogy Rachel – akit tanulói jó tanárnak tartanak – elbúcsúzhat az állásától. A nő azzal védekezett, hogy fogalma sem volt róla, hogy Új-Zélandon is láthatják majd a képeket. A botrány kirobbanása óta mindenesetre eltávolíttatta a pikáns fotókat a Penthouse honlapjáról.
Rachelt mindenesetre állása elvesztése esetén sem kell félteni: barátja ugyanis nem más, mint Steve Crow, dúsgazdag pornóproducer.
További bukkake arcra élvezős videók – Japán bemondónő élő adásban szopatva! – Bemondónő, akit élő adásban dugtak meg! – További arcra élvezések magyar lányokkal Budapest bukkake videók
A legkeményebb kábítószerekhez vezetnek el a „legális” drogok, amelyeket boltokban vagy az interneten keresztül bármikor be lehet szerezni. Bár idén tavasszal betiltották az eleddig teljesen legálisan forgalmazott Spice nevű növényianyag- keveréket, mindmáig több internetes portálon is megrendelhető, holott olyan szintetikus anyagokat tartalmaz, amilyenek a legerősebb kábítószerekben is megtalálhatók.
– Bár ezt nem igazolják klinikai vizsgálatok, a „legálisan” beszerezhető drogok ugyanolyan erős függőséget okozhatnak – tudtuk meg dr. Funk Sándortól, a Nyírő Gyula kórház addiktológiai részlegének vezető főorvosától.
– Jelenleg a Gina, azaz a GHB nevű erős tudatmódosító anyag okozza a legkomolyabb gondokat – kezdte lapunknak dr. Ródler Norbert, a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálatának (KBESZ) vezetője.
– A GHB tiltólistás, de előanyaga, a GBL legálisan és könnyen beszerezhető. Ugyanakkor a Bors úgy tudja: a Spice nevű drog nem elsősorban saját fogyasztóira veszélyes. A nyomozó hatóságok attól tartanak, hogy a könnyen beszerezhető, de a kemény drogokhoz hasonlatos „tripet” – utazást – kiváltó anyag elhódítja a heroin piacát.
Így viszont a dílerek egyre olcsóbban adják majd a régi drogot, így rengeteg heroinfüggő juthat halálos túladagolást kiváltó mennyiséghez. – írja a Borsonline.
