2009/10/07  Szerző: User - 13:52 Bulvár, Celeb ,  Vélemény?

whitney_houstonMinden megadatott Whitney Houston számára, ami a sikerhez kell: a csodás hang, a szépség, megfelelő kapcsolatok. Mégsem sikerült. Whitney megjárta a poklot, és ragyogását örökre elveszítette. A harmadik részből Whitney szerelmi életét és Bobby Brownnal való találkozását ismerhetik meg. Bár Whitney megkötötte első lemezszerződését, csak két év múlva jelent meg debütáló albuma, a kiadó ugyanis szerette volna a legjobbat kihozni az ifjú énekesnőből. A Whitney Houston című lemez robbant, Whitney a mennybe ment, mindenki odavolt érte. Akkoriban kezdett randizgatni is. Az első komoly kapcsolata az amerikai futballcsillag Randall Cunninghammel volt, akivel végül Whitney sikerei miatt szakítottak. A sportoló ugyanis nem tudott alkalmazkodni kedvese utazgatásaihoz. Ezután Eddie Murphy ejtette rabul Whitney szívét, de a színész nem tudta elkötelezni magát, és gyakran félrelépett, így Whitney hamarosan kiadta az útját. A tündöklő, fiatal Whitney Robert De Niro figyelmét is felkeltette, aki hevesen kezdett udvarolni neki.
– Whitney folyamatosan kapta a virágcsokrokat és ajándékokat Roberttől, de Whitney számára szakmai öngyilkosság lett volna összejönni vele. Mindenki óva intette a viszonytól. Whitney egy darabig ellenállt, aztán kapott egy plüssmackót, aminek csodálatos gyémánt fülbevaló lógott a fülében, ekkor pedig már nem tudott nemet mondani – mesélte egy barát, aki szerint a pár soha nem ismerte el ugyan, de futó kaland volt köztük. Whitney végzete végül 1989-ben jött el, Bobby Brown személyében.
Egy díjátadón találkoztak először, az énekes-táncos Brown akkor már három gyerek apja volt, és nagyvilági életet élt, azonnal lenyűgözte Whitney-t. Néhány héttel az első randevú után a pár össze is költözött, három évvel később pedig összeházasodtak. Whitney karrierje szárnyalt, több millió eladott lemezzel és rengeteg pénzzel büszkélkedhetett és látszólag a magánélete is rendben volt.
– Whitney nagyon boldog volt, az esküvő után nem sokkal teherbe esett, és úgy tűnt, minden idők legsikeresebb női előadója született meg a személyében, nem sejthette, hogy a rózsaszín felhők rövidesen eloszlanak – írta egy Whitneyről szóló könyv.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]