okt 312009
 
 2009/10/31  Szerző: man - 11:02 Celeb, Képek , ,  Vélemény? »

Marenec_FruzsinaMarenec Fruzsina hol szappanoperában dolgozik, hol műsort vezet. Válaszol, ha kérdezik és próbál fontos dolgokat mondani. Még ha meg is mosolyogjuk egy kamaszlány habitusával vetekedő vehemenciáját, nem rá haragszunk. Marenec Fruzsina arcát először a Barátok Közt Berényi családfájának András ágán virító Emmaként ismerhettük meg, de aztán sokakkal együtt őt is kiírták a sorozatból. Nem sokáig tétlenkedett a lány, miután több helyen hangoztatta, hogy a médiában szeretne dolgozni, egy betelefonálós műsor próbafelvételén olyat produkált, amivel elnyerte a producerek tetszését, és személyét kiválasztották az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorának játékvezetői – igen, direkt a túlzás – posztjára. Így történhetett, hogy nyáron az addig Emmaként elhíresült Barátok Közt szereplő egyszer csak megjelent ott, ahol Szakál Miki és Valkó Eszter szokott állni, és hozzá kellett szokni a nézőknek ahhoz, hogy már hármas felállásban osztják az igazságot reggelente. Nem tudjuk, hogy anno mit produkált a kisasszony a castingon, és arról sincsenek információink, hogy kikkel volt versenyben az egykori sorozat szereplő, de több szempontból sem volt szerencsés választás a személye – és itt most nem az ő felelősségét fogjuk boncolgatni, de meg kell jegyezzük. Egyfelől meg van róla győződve, hogy saját gondolatai hagyják el száját- ő maga nyilatkozta korábban, hogy a forgatókönyvekhez képest mekkora szabadság az, hogy bizonyos “dolgokat” mondanak csak a fülébe – másfelől olyannyira nincs tisztában a szabályokkal, hogy alig három hónapos betelefonálós-műsorvezetői pályafutása alatt már volt egy masszív elszólása, ami egyértelműen a játék megoldása volt. Mit sem törődve az apró bakival nemrég a storyonline-nak elmondta: olyannyira bejött neki ez a munka, hogy a jövőjét már nem színészként, sokkal inkább műsorvezetőként tudja elképezni. Ennek ellenére egy jó kis filmben szívesen kipróbálná magát. Viszont a sminkelés is érdekli és persze a továbbtanulást is fontolgatja, de majd ha gyermeke lesz, nem képernyőzik tovább. Fiatalság, bolondság – mondanánk, ha bírnánk a közhelyeket, és bár nem szeretjük erőltetett szemforgatásait, maníros kézmozdulatait, és jókat mosolygunk egyéb televíziós megnyilvánulásain, nem rá haragszunk, maximum elkapcsoljuk.

 
 2009/10/31  Szerző: Lolita - 06:14 Erotika, Modellek , ,  Vélemény? »

mihalikAkt képeivel hódította meg a világot a fiatal magyar modell, Mihalik Enikő (22). A gyönyörű nőt ezúttal a 18 országban megjelenő divat- és életstílus-magazin, a Vogue novemberi számának oldalain csodálhatják meg rajongói. Enikő fedetlen keblekkel egy próbababával látható kissé túlfűtött helyzetben. A képek szerint a bábu „szemérmesebb”, mint a modell, akiről ezúttal a ruhákat is lefelejtették. Igaz, Enikő domborulatait már korábban is felfedte, a békéscsabai lány a francia Purple magazin oldalain pózolt hiányos öltözékben, és a Vogue-nak sem most először vetkőzött le.
- Sosem voltam szégyellős, de azt hiszem, az első alkalommal nagyon izgultam. Aztán idővel hozzászoktam, amikor a szakmában ebben félmeztelen képek jelennek meg, általában művésziek, és sosem erotikus töltetűek – mondta a velvet.hu-nak a modell

 

playmate

okt 312009
 
 2009/10/31  Szerző: works - 00:55 Celeb  Vélemény? »

 
 2009/10/31  Szerző: belami - 00:53 Ázsiai, Pornó ,  Vélemény? »

További bukkake arcra élvezős videók – Japán bemondónő élő adásban szopatva! – Bemondónő, akit élő adásban dugtak meg! – További arcra élvezések magyar lányokkal Budapest bukkake videók

okt 312009
 
 2009/10/31  Szerző: works - 00:52 Sport  Vélemény? »

okt 312009
 
 2009/10/31  Szerző: works - 00:51 Nők lapja  Vélemény? »

okt 312009
 
 2009/10/31  Szerző: works - 00:49 Celeb , ,  Vélemény? »

 
 2009/10/31  Szerző: User - 00:41 Modellek , ,  Vélemény? »

 

michelle_wildmolnar_anikonagy_mellekrubint_rekasarka_kata-hajdu_petervibratorok_szexshopszex drtinilanyokangelina_jolie-brad_pittbognar_nikolettcsisztu_zsuzsamanga

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]