2009/09/29  Szerző: User - 11:15 Bulvár , , , ,  Vélemény? »

kelly_brook_ralph_lauren_meztelenA fiatal bombázó egy fehérnemű-kollekció reklámfotózásán tette zavartalanul közszemlére pucér testét. Ha egy cég valamit el akar adni, nincs jobb módszer annál, mint erotikus módszerekkel felhívni a figyelmet az adott termékre. A jelek szerint Ralph Lauren is tisztában van ezzel a ténnyel – különben miért kérte volna fel Kelly Brookot, hogy meztelenül pózoljon a legújabb fehérnemű-kollekcióját reklámozó fotósorozaton? A 29 éves brit modell-színésznő pedig örömmel mondott igent a legendás divattervező felkérésére, és szemrebbenés nélkül szabadult meg ruháitól. Mindez nem okozott neki problémát, hiszen a dúskeblű bombázónak van már tapasztalata a magamutogatásban – Brook az elmúlt évek során olyan népszerű magazinokban tette közszemlére bájait, mint a GQ, a Loaded vagy az FHM.
Rekordott döntött hirdetőtáblája
A pasik imádták, a Grazia magazin például a legjobb testű brit nőnek szavazta meg, de több alkalommal végzett előkelő helyen az FHM magazin százas listáján is. 2006-ban például ötödik helyezést ért el, 2007-ben tizenhetedik, 2008-ban pedig harmincnegyedik lett. Állítólag még rekordot is döntött, amikor a Triumph fehérneműgyártót egy, a melléről készített 15 méteres képen reklámozta – egyes vélemények szerint ez volt a világ legnagyobb hirdetőtáblája.

Ami a magánéletét illeti, Kelly Brook igazán jóképű pasik fejét csavarta el. Hét évig Jason Statham párja volt, akivel 2004-ben szakítottak. Nem sokkal később a Túlélősziget című film görögországi forgatásán Billy Zane-nel melegedett össze.

Hamar el is jegyezték egymást, és úgy tervezték, hogy 2008 nyarán házasodnak össze, aztán áprilisi szakításukat követően újra összejöttek, majd augusztusban végleg különváltak útjaik.
Az eredetileg Kelly Ann Parsons nevű celeb 2008 szeptembere óta Danny Cipriani rögbijátékos kedvese.

 

Gina_LollobrigidaGina Lollobrigida 82 éves kora ellenére is élvezi az életet. Vágyik a szerelemre, a szexre, az elismerésre. Bár Gina Lollobrigida már nyolcvankét éves, ma is tele van szenvedéllyel. A színésznő nemrégiben kapott életműdíjat a Római Filmünnepen, ám őt ez csöppet sem hatotta meg, mondván: van már elég díja. Az olasz Il Mondo című lapnak most elmondta: zavarja, hogy csak színésznőként ismeri a világ, pedig nagyon sokszínű egyéniség és egyszer, s mindenkorra tisztázta Sophia Lorennel való viszonyát.
– Soha nem voltunk vetélytársak! Mindenki ilyen hülyeségeket kérdez tőlem! Elmondtam már többször, hogy Sophia és én mindig is különböztünk, ezért nem volt köztünk harc! Míg én szobrokat készítek, ő naptárakban pózol, de persze, ez nem baj – jegyezte meg viccelődve Lollo, s leszögezte, hogy magánéletéről nem beszél, mivel úgy érzi, hogy korábbi románcát is a sajtó tette tönkre.
Gina ugyanis három évvel ezelőtt bejelentette, hogy hozzámegy kedveséhez, a spanyol Javier Rigau Rafolshoz, aki harmincnégy évvel volt fiatalabb nála. A pár végül lefújta az esküvőt, állítólag a rosszindulatú megjegyzések és cikkek hatására.
– Én ma is szenvedélyes vagyok és imádom a szexet! Tele vagyok vágyakkal, ezért is készítek szobrokat és fotózom is! Kár, hogy erről nem igen emlékezik meg senki. Pedig mára képzőművésznek tartom magam, nem pedig színésznőnek – jegyezte meg a még ma is tündöklő Lollo.

 
 2009/09/29  Szerző: User - 00:58 Bűnügyek ,  Vélemény? »

A Zala Megyei Bíróság elsőfokú ítélete szerint a 28 éves nagykanizsai férfi különös kegyetlenséggel, emberi mivoltából kivetkőzve egy kerékkulccsal verte agyon a 18 éves lányt még 2007 nyarán. Ezután a sínekre fektette a holttestet, hogy öngyilkosságnak álcázza tettét.
Az ítéletet még meghallgatták a fiatalember szülei, de nem sokkal később kimentek a tárgyalóteremből. Az édesanya összeroppant, miközben a bíró a gyilkosság részleteiről beszélt. Eszerint a fiatalember a 7-es főút mellől vette fel a kocsijába a lányt, akit nem sokkal később, brutális kegyetlenséggel, egy kerékkulccsal agyonvert. Perceken át, tucatnyi közepes, illetve durva ütést mért a lány fejére, majd a holttestet a sínekre vonszolta.
A lány holttestén átgázolt egy vonat a nagyrécsei vasútállomás közelében. A bíróság szerint azért fektette a sínekre a férfi, hogy öngyilkosságnak álcázza a bűncselekményt. A fiatalember néhány nap múlva Olaszországba szökött, és két hét bujkálás után jelentkezett egy ottani rendőrségen. Az elsőfokú ítélet ellen ügyvédje fellebbez.
A férfi mindvégig tagadta tettét. Továbbra is azt állítja, hogy egy ismerőse gyilkolt, akit azért nem akar megnevezni, mert tart tőle. Az ügy bűnpártolással gyanúsított másodrendű vádlottját felmentette a bíróság, de még ez az ítélet sem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

szept 292009
 
 2009/09/29  Szerző: lany - 00:45 Nők lapja, Történetek  Vélemény? »

A következő sztoriban a férfias gyávaságra találunk példát. A pasi csak hiteget egy lányt, és a kavarás, a titkolózás csak ront a helyzeten. Ha egy férfi nem tud megoldani valamit, vagy túl sokat akar, az egyetlen megoldás a közös párbeszéd. Ami ezúttal ismét elmaradt, és fájdalmas véget szült…

“14 éves voltam, mikor megismertem Tamást, 8 évvel volt idősebb nálam. Egy társaságba jártunk, és nagyon megtetszettünk egymásnak. Folyamatosan udvarolt nekem, szinte ittam minden szavát. Én kicsi voltam és naiv…ő a csillagokat ígérte nekem, én elhittem…Volt, hogy kettesbe találkoztunk, és mondta, hogy fontosat szeretne kérdezni. Megkérdezte, hogy nem lennék-e a barátnője. Két hétre rá, már egy pár voltunk, boldog voltam, mert végre volt valaki, akit szerethetek, titokban…Sosem értettem, miért nem mehetünk el kettesbe sehova, miért nem foghatja a kezem az utcán, miért nem érhetek hozzá, csókolhatom meg…még a barátaimnak sem mondhatom el, hogy van köztünk valami… Ha találkozunk, akkor vagy nála (egyedül élt),vagy a pincébe, vagy csak akkor, mikor már sötét volt… Soha nem értettem, de nem is kérdeztem tőle, hogy miért….én csak csendben szerettem, és elhittem neki minden mesét: „majd ha elmúlok 18 akkor majd mindenki megtudhatja” – mondta mindig.
Fél évre rá, kb. elhatároztuk, hogy végre egymáséi leszünk, végre szeretkezünk, először…igen, megtörtént az első…nagyon boldog voltam, addig a percig, míg nem egyszer véletlenül meg nem láttam egy másik lánnyal kézen fogva bemenni a lakásába… Egy világ dőlt össze bennem akkor, nem értettem semmit, ki volt az a lány? Mióta van, honnan és hogyan ismerte meg? Vagy mégis mi történt? Másnap találkoztunk, én rákérdeztem, ő meg elmesélte, hogy amiatt a lány miatt kell titokban tartani mindent. Végül elmesélte, hogy a lány terhes, és ezért kell vele lennie, de engem nem akar elveszíteni… Pedig sikerült… Nekem nagyon fájt, hogy elveszítem azt, akit szeretek. Egy évig nem is beszéltünk, aztán újra keresett. Azt mondta, hogy szakított a lánnyal, mert nem jöttek ki jól egymással, és hogy folyamatosan rám gondolt, engem keresett, de nem volt bátorsága megkeresni, ezért várt idáig…Én ezt is elhittem…De továbbra is titkolózni kellett mindenki előtt… Már a magyarázat az volt, hogy az én szüleim meg ne tudják, mert akkor biztos nem találkozhatnánk többet… Hát belementem így is….heti háromszor, négyszer találkoztunk, 2-3, néha 4 órára, legtöbb alkalommal csak szeretkeztünk egyet, és ennyi. Jó volt vele lenni, megvolt a varázsa annak is, hogy titkolni kell, de ugyanakkor rossz is volt, hogy nem mondhatom el az egész világnak, hogy kit szeretek, kivel vagyok együtt. Így teltek a hetek, lassan eltelt másfél év, mikor újra ugyanaz történt, láttam őt a lánnyal kézen fogva, gyerekkel a kezében… Egy világ dőlt össze bennem. Azt tudtam, hogy mindig megy a kislányához, de nem gondoltam volna, hogy ki is békül a gyereke anyjával…rosszul hittem. Én még annyit sem érdemeltem, hogy megmondja, „újra együtt vagyunk, köztünk meg vége”. Hét év telt el azóta hogy megismertem, de így visszagondolva, nem bántam meg semmit…de a sok fájdalmat nem kívánnám még egyszer!”

 

 

debreczeni_zitaAlig lehet ráismerni Debreczeni Zitára, amióta egy milliárdos, kifinomult ízlésű vállalkozó a szerelme. A modellt szakadt farmernadrágos, tornacipős lányként ismerte meg az ország, aki az utca divatját követte.
Műkörme és póthaja volt, kedvelte a sminket, valamint a harsány színeket és fazonokat. Ám akit ma látunk: egy visszafogott, gyöngyfülbevalós, gyöngykarkötős, természetes, visszafogottan elegáns úrinő, akinek stílusa a felső tízezerét tükrözi.
Divatosra vágott tincsei lazán omlanak a vállára, sminket pedig szinte alig visel.
– Lassan 29 éves leszek, öregszem… – nevetett Zita, amikor arról faggattuk, hogy mi lehet az oka ennek a hatalmas változásnak az öltözködésében.
– Komolyra fordítva, valóban, jó néhány évvel ezelőtt nem hordtam magas sarkú cipőket, előnyben részesítettem a farmer és póló összeállításokat, sôt még azt is mondhatjuk, hogy fiús volt az öltözködésem.
Ám nekem az anyukám is fiús nő, például a mai napig jár apukámmal horgászni motorral, gyerekkoromban pedig még karatézni is jártam, ami, lássuk be, nem igazán nőknek való sport – fejtette ki Zita, aki ma már nagy ívben kerüli a harsányságot is.
– Rájöttem, hogy egy egyszerű ruha is lehet ugyanolyan nőies. Az elmúlt években sokat változtam, komolyodtam, és ez meglátszik az öltözködésemen is. A szépség lapunknak nem tagadta, hogy látványos stílusváltozásában szerepe van milliárdos kedvesének is.
– A környezettől függően akaratlanul is változik az ember, de én megfogadtam, hogy nem engedem be a sajtót a magánéletembe, mert addig jó nekünk, amíg ketten vagyunk csak benne. Nem adok több támadási felületet, ezért hát elégedjetek meg ezzel a válasszal.

 

Viva Small magyar tinipornós linkek: 01 02 03 04 05 06

 

kingaHavas Henrik késett, Kovi fújtatott, Pierre Woodman, a francia análpápa pedig huncutul csettintgetett. Nyolc döntős küzdött a Miss Erotika címért a Syma csarnokban rendezett 14. budapesti Erotika kiállításon. Bújjon a zsűri bőrébe, és szavazzon a legszexisebb csajra.
Ahogy beléptem, azonnal egy vibrátorokkal teli placcnak sodort a tömeg. – Ez jó lesz? – kérdezte egy testes negyvenes, majd az ura bajsza alá tolta a rózsaszín análdugót. A válasz nincs meg, hömpölygök tovább. Sok Erotika kiállításon jártam már, de ekkora tömeg még nem volt sehol. A tapizásfetistiszta japánoknak maga lett volna a mennyország. Persze a rendezvény csúcsán, szombat este, nyolckor érkeztem, a színpadon épp Garami Gábor konferált, akarnom se kellett, odalökdöstek.
Kiderült, hogy a SYMA csarnokban 14. alkalommal megrendezett budapesti Erotika kiállítás és börze a Miss Modell Ügynökséggel karöltve Miss Erotika választást hirdetett. A versenyzők interneten jelentkeztek, közülük választották ki a zsűritagok a nyolc döntőst, akik szombaton szexi szerelésben, aztán fehérneműben a közönség előtt is felvonultak. A szakmai zsűri öt emberből állt. Kovács “Kovi” István pornófilmrendező mellett egy furcsa nevű, szőke asszony feszített, mellette a zsűri elnöke, a folyton huncut tekintetű pornóproducer, a francia análpápa, Pierre Woodman, és ott volt az épp inaktív Lauro Giotto is. Neki egyébként nem volt könnyű dolga ugyanis minden csajt imád. Nem véletlenül lett belőle pornószínész. A zsűri ötödig tagja, Havas Henrik késett, állítólag dugóba került a taxija, de ne izguljon, a végére csak befutott.
A csajok felvonultak, a zsűri lelkesen pontozni kezdett. A Machomedia fotóinak köszönhetően most ön is kipróbálhatja milyen volt zsűritagnak lenni. Garami Gábor csak annyit kért a zsűritől, hogy ne a szépséget vagy az alakot pontozza, hanem az erotikus kisugárzást.
A lányok már a színpad mögött izgultak, mire Havas Henrik is megérkezett. Kovival és Giottóval kezet rázott, majd horgászmellényében lehuppant az análpápa mellé, mire Woodman kedélyesen megveregette a tanár úr vállát. Havas kedvéért a versenyzők még egyszer, egyenként megmutatták magukat. Kinga topmodellt játszott, Emília és Éva áttáncolt a színpadon. A döntésre két percet kapott a zsűri. A korlátnál toporgó hatvanas, dauerolt nénik szerint a hármas a nyerő, bár favoritjukat később az ötös számú versenyzőre cserélték. Közben feszülten lesték, hogy látják-e magukat a tömeget pásztázó kivetítőn. Nem volt szerencséjük.
A zsűri két percéből öt lett, a lányok sorban állva várták az ítéletet. Harmadik helyen Lola, a fenékmutogató mosolygós végzett, és ezzel 50 000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal és egy, a szexy.hu-n megjelenő fotósorozattal lett gazdagabb, ráadásul a kedvéért még Lauro Giotto is abbahagyta az smsezést, és inkább megpuszilta a lányt. A második helyezett Emília lett, amivel a zsűri tényleg bebizonyította, hogy nem a szépséget pontozta. A mezőny legidősebb versenyzőjét, aki a harmadik helyezettnél egy ötvenessel többet kaszált, Kovi köszöntötte. Ahhoz képest, hogy márciusban úgy tűnt, Kovi még mindig Schobert Norbi étrendjén él, a pornórendező meglepően nagy lett, ami rossz lábával kiegészülve nem könnyítette meg számára a színpadi mozgást. A győztes, a négyes rajtszámú Kinga, aki 150 000 forint értékű utazási utalványt és persze a fotósorozatot nyert, az análpápától vehette át a díját. A topmodellszerű csaj büszkén viselte a Miss Erotika 2009 címet.
kyraKyra

Első versenyzőnk egy 31 éves salgótarjáni festett szőke, aki elvileg imád táncolni, de ebből nem sok látszott a mozgásán. Ideges, feszült, görcsös, így minden színpadi mozdulata darabos. De legalább szép nagyra gyúrta a hasizmát. Kira egyébként láthatóan nem kavarta fel a zsűrit!

lolaLola

A 21 éves budapesti lány az első pillanatban szintén feszült volt, de ahogy Garami Gábor megjegyzte, hogy ez a lány még álmában is mosolyog, rögtön kedvesebb lett az arca. Lola szintén odavan a táncért, és bebizonyította, hogy a szürreálisan hosszú combokhoz tényleg jól megy a tanga.

viktoriaViktória

Tizenkilenc évével az isaszegi lány a mezőny egyik legfiatalabb versenyzője, aki bár szereti a gogo táncot, szombat este mégis inkább menekült volna a színpadról. Kemény lehet, ha az ember testét több száz ember bámulja szájtátva, miközben a francia análpápa pontozza.

kingaKinga

Tökéletes modell. Felemelt fejjel vonult, jelenléte intenzív, bár kissé megközelíthetetlennek tűnt. A fekete hajhoz persze fekete fehérneműt választott, mire az análpápa vígan bólogatott. Pedig a budapesti tanuló nincs több 18-nál.

beataBeáta

A budapesti lány se vén, épp csak 21 éves, de a többiekhez képest profi. Ő ugyanis erotikus modellként dolgozik. A kivetítő alatt szurkoló, izzadt srácok hangosan nyerítettek a tituluson.

emiliaEmilia

A 40 éves tatabányai versenyző határozottan túlfűtött, és bár klassz a teste, halványan így is Geronazzo Mária világszemlélete lengte körül. Persze Máriához képest ő egy istennő. Mellesleg Emília odavan a szexért, de csak a férjével csinálja.

kataKata

A modell, aki hobbiból rúdtáncol kissé zavartan tipegett a színpadon, pedig Garami lelkiismeretesen lelkesítette, amikor nem kis túlzással klasszikus szépségnek becézte. Kata egyébként 170 centi és Budapesten él.

evaÉva

Egy vöröses göndör lobonc robbant be a színpadra, és néhány túlságosan is odatett mozdulat mögött hirtelen feltűnt a Bár 2.0-ból ismert Éva, a 26 éves budapesti tanuló. Woodman elégedetten csettintett, energia tényleg van a csajban, bár a testén lenne mit csiszolni. Persze önt lehet, hogy így is meggyőzte.

Összefoglalás a botrányos erotika kiállításokról:  Kidobták a konkurencia főnökét Tomor AndrástTomor András visszavág

 

 

A Kidobták az Erotika kiállításról a konkurencia főnökét c. cikkre reflektál a Machomedia fórumában Tomor András: “Hazugság az égész sztori,nincs tartozásom a Syma felé, és nem dobtak ki minket, fizetünk a belépő jegyért, ránk vigyáztak, hogy ne hogy valamilyen atrocitás érjen a szervezök részéröl, Szántó András kedves ismerősöm és hozzá mentünk köszöni,amikor visszajöttünk azt mért nem vették fel?? Sőt ma is kint voltam, beszélgetni a szakma deliekkel,pl Pierre Woodmannal, régi ismerősöm,több filmjét is kiadtam. sőt a erotika kiállítás hirdetését ingyen kitettük a hirdetését az oldalinkra ,hogy evvel is segitsük a hogy minél több látogató legyen, www.erotikaexpo.hu és www.erotikaparade.hu , valóban azért is voltam kint hogy tanuljak,de csak azt látom hogy az ötleteimet koppintják,idén 20 éve tevékenykedem a pornó és erotika iparban, Strausz Ildikó még a hegy oldalban szöllöt kapálta amikor én már a puncit fotóztam és filmeket készítettem. Valóban ö rendezet először Budapesten erotika kiállítást, és akkor mi van ?? Más nem is rendezhet?? Úgy hívja a rendezvényét, hogy az „EREDETI” mekkora kamu, sőt a Strausz találta fel a baszást is. szerinte…., hova tovább ugy komunikálta a kiállítok felé hogy 3000 m2 területen lesz a kiállítás, a syma honlapján ez a „C” csarnok csak 2800 m2 és valójában a használható terület alig éri el a 2000 m2, Mindenki, aki valótlanságot, állit az számíthat a sajtó perre. Tisztelettel Tomor András.”

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]