Az egyik bulvárlapban Sarka Kata kifakadt amiatt, hogy Hajdú Péter volt kedvese, Bálint Antónia az egykori közös boldogságukra tett utalásokat, és közös fényképeket mutogatott. Hajdú Péter felesége a Reggeliben így nyilatkozott a sérelmeiről:
– Nem Bálint Antóniával van problémám, vele ezelőtt sem volt, és valószínűleg ezután sem lesz. Nem a múltat akarom megváltoztatni, mert az butaság lenne. Három éve vagyunk együtt Péterrel, és egyszerűen nem értem, hogy miért kell még mindig nosztalgiázni a nagy nyilvánosság előtt. Nekem ez egyáltalán nem szimpatikus.
Kata hozzátette, hogy ha jól emlékszik, Molnár Anikó vezette be a folyamatos nyilatkozást az exekről.
– Úgy látszik, nekünk is megvan a saját Molnár Anikónk, aki Bálint Antónia. Szerencsére nem állandóan, csupán az utóbbi hónapok néhány cikkében és televíziós interjújában került erre sor. Én soha nem hoznám a volt barátomat kellemetlen helyzetbe azzal, hogy a felesége vagy a barátnője orra alá dörgölök közös fényképeket. Azt gondolom, ez nem intelligens dolog; ha ennyire jólesik a régi emlékeket felidézni, azt megteheti otthon is.
Péter elmondta, hogy ha Katát zavarja a dolog, őt is zavarja. Ugyanakkor hozzátette, hogy Kata az élete párja, őt imádja. Szerinte nem kellene ennyire hevesen reagálnia a nyilatkozatokra.
Bálint Antónia eredendően nem kívánt e témában nyilatkozni, de a tévéműsort látva nem bírta szó nélkül hagyni Kata rágalmait, és telefonon reagált a vádjaira. Feldúlt hangon megdöbbentő ígéretet tett élő adásban. Azt mondta, hogy ha van valaki, akinek van felvétele arról, hogy ő a Péterrel közös képeit mutogatta bárkinek, akkor annak egymillió forintot fizet készpénzben, azonnal! Elmondta, hogy minden csodálata Péteréké, akik szolgáltatnak valamit, amivel a címlapokra kerülnek. Azt azonban rémálmában sem gondolta volna, hogy egyszer ő lesz az, aki belekerül a kalapba. A vádak szerinte alaptalanok, és nagyon reméli, hogy Sarka Kata van annyira intelligens, hogy nyilvánosan bocsánatot kér tőle.
– Olyan dolgokat mond rólam, hogy komolyan kapkodom a levegőt. Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki!
Bálint Antónia szőrös pinája itt - Bálint Antónia pornózott? – Sztriptíz videó - Playboy képek
A szexi szőkeség az állatok védelmére kelt, de túl erotikusan tette mindezt, ezért betiltották reklámfilmjét a PETA klipet. A reklámfilmben Pamela Anderson vonzó biztonsági ember bőrében tűnik fel a repülőtéren, levetkőzteti az utasokat, majd elszedi tőlük a náluk lévő bundákat és prémeket. Így próbálja őket rávenni arra, hogy ezeket a holmikat nem kellene viselniük, ha egy kicsit is tenni szeretnének az állatvédelemért. – Nagyon örülök ennek a hirdetésnek, végre arról beszél, amiről csak kevesen mernek. Az embereknek nem kellene szőrmét hordaniuk. Főleg anyáink generációja az, melyet nehéz erről meggyőzni – mesélte az egykori Baywatch sztár.
Ősz végétől játszották volna a kisfilmet 45 amerikai repülőtéren, de a döntéshozók szerint a gyerekeket és a velük utazó szüleiket zavarba hozták volna a vetkőztetős jelenetek, ezért betiltották. Az állatvédő szervezetnél, a PETÁ-nál, most mégis abban reménykednek, hogy más társaságok, tévék majd érdeklődnek a kisfilmjükért. Nem adják fel, tovább folytatják harcukat, hogy felhívják az emberek figyelmét a bőr és prémkészítő cégek kegyetlenségeire. A videó megnézhető itt
Részben a pornóiparba fektette a befektetők pénzét egy brooklyni szélhámos. Letartóztattak a hatóságok egy brooklyni vagyonkezelőt, aki 30 éven át folytatott piramisjátékot ügyfelei pénzével és a rá bízott összegek egy részét a pornóüzletben próbálta kamatoztatni. Az 52 éves Philip Barry még a hetvenes évek végén kezdett vállalkozásába, amelyben jelentős hozamot ígért a pénzüknek helyet kereső embereknek, de persze korábbi ügyfeleit az újabbak pénzéből fizette ki.
Barryt azzal vádolják, hogy 800 befektetőt vert át, akiktől 40 millió dollárt gyűjtött be Leverage Group névre keresztelt cégén keresztül. A beetetett ügyfeleknek azt mondta, hogy részvényopciókban fialtatja pénzüket, a hatóságoknak pedig azt állította, hogy 45 millió dollár van a vállalkozás számláján. Mint kiderült nincs, így a Leverage Group jelentős veszteséget okozott sok befektetőjének.
A pornóipar mellett a szélhámos megpróbálkozott ingatlanpiaci és más invesztíciókkal is, ám a jövőben minden bizonnyal legfeljebb rabtársait láthatja majd el befektetési tanácsokkal