Az Úrnő közel hajolt hozzám és fájdalomtól eltozult arcomat látva elégedetten folytatta: ha megérted, az jó! Akkor biztos azt is belátod, hogy fontos megkövetelnem a fegyelmet, – ugye? – Igen Úrnőm! – válaszoltam elcsukló hangon, mert a farkam még mindig sajgott a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha már nem is lenne, mintha az Úrnő egyetlen ütéssel leszakította volna. -Nagyszerű! – nyugtázta az Úrnő, – akkor jó, ha megjegyzed, hogy a farkad csak abban az esetben állhat fel, ha kifejezetten azt parancsolom! Érthető, te féreg?
Ha nem, akkor a nádpálcámmal majd én gondoskodom róla, hogy ez a szánalmasan nyamvadt farok olyan állapotba kerüljön, hogy ne legyen kedve ágaskodni! Megértetted?
- Igen, Úrnőm! – válaszoltam, de szinte még nem is feleltem, az Úrnő máris folytatta:
- Ha így viselekedsz, hamar elintézem neked, hogy még a hugyozás is akkora fájdalmat okozzon, hogy rettegj tőle és ne merj egész nap inni! Ha folyton mereven himbálod nekem itt ezt a vackot, én esküszöm, hogy olyan dagadtra és véresre verem ezt az nyomorék ondótartályt itt a lábad között, hogy hetekig gondolni sem mersz majd nőre, mert már az is fájni fog! Megértetted?
- Igen, megértettem Úrnőm! – válaszoltam kicsit remegő hangon, mert valóban úgy éreztem, hogy ez itt már korántsem játék. Őszinte alázatomat valószínűleg az Úrnő is észre vette, mert nyugodt hangon folytatta:
- Megértem én, ha tele van a zacskód és ez nyomaszt.. Megértem, hiszen csak egy szánalmas férfi vagy, s mint ilyen, a faszodban hordod az eszed! De tudod, azzal együtt, hogy megértem, abszolút nem érdekel! Szolga vagy, tehát szolgálj! Ha pedig ki akarod verni azt a rút dögöt ott a lábad között, dolgozz meg érte, érdemeld ki! – mondta mosolyogva, majd a farkamra mutatva folytatta:
- nézd csak meg, a pálca máris segített neki, hogy megtanulja a rendet! – mondta az Úrnő szinte kacagva, majd a néhány lépésnyire lévő ajtóhoz ment és átlépett a másik szobába.
Odaátról némi zaj szűrődött át, mintha az Úrnő telefonált volna, de ebben nem voltam biztos. Közben, amennyire a nyakamon lévő szoros kötés engedte, lehajtottam a fejem, s megnéztem még mindig izzóan sajgó farkam. A látvány őszintén megrémített, hiszen a péniszemen egy dagadt, szinte bíborvörös csík futott végig, amely egy világosab árnyalatban folytatódott a combomon is. Bár az ütés óta talán már percek is elteltek, ágyékomon az égető fájdalom cseppet sem csitult, s a férfiasságom helyét betöltő kínzó fájdalom immár vizuálisan is sokkoló volt számomra. Tudatom legmélyén mindig erre vágytam, de ahogy most megláttam a lábam között, tényleg erőtlenül lógó, vérvörös farkam, őszintén megijedtem. Úgy éreztem, hogy nem vagyok ura férfiasságomnak, s bár próbáltam rákoncentrálni, a tüzes fájdalmon kívül semmit nem éreztem ott, ahol máskor lüktető érzések kerítettek hatalmukba. Sok morfondírozásra azonban nem volt időm, mert nyílott az ajtó, s az Úrnő belépett a szobába. Nem hittem a szememnek! Mindössze egy szűk, rövid bőr felsőrész volt rajta, amely szorosan ölelte körül telt kebleit, kidomborítva ezzel is sugárzóan csábító nőiességét.
- Gondolom, most már bírsz a pöcsöddel, – mondta vigyorogva – de ha mégsem, arra az esetre itt a pálcám! Erre mindig számíthatsz, bármikor kisegít! – mutatta a jobb kezében lévő nádpálcát, amely fenyegetően meredezett rám, de engem ezúttal lefoglalt a szemem által közvetített meseszép látvány, s igazi ámultba estem, hiszen az Úrnő szinte teljesen meztelenül állt előttem!
Egészen bele feledkeztem az előttem varázslatosan ringó női test csodálatába, de az Úrnő szavai megtörték szinte önkívületi állapotomat.
- Most pedig lépjünk tovább! – mondta. Eloldozlak, s bár nem szokásom figyelmeztetni a nehéz felfogású szolgákat a szabályokra, azért veled most kegyes leszek és kivételt teszek: ne feledd, hogy négykézláb a helyed és továbbra sem akarom a farkadat keményedni látni, kivéve, ha azt parancsolom! – mondta, miközben tekintetével a kezében lévő pálcára mutatott.
A pár perccel ezelőtti lecke elég tanulságos volt, úgyhogy értettem a célzást… Az Úrnő közel lépett hozzám, majd leoldozta a fali rögzítést, aztán a deszkától is eloldozott. Én parancsait és a szabályokat követve négykézlábra emelkedve vártam utasításait.
- Azt hiszem ideje, hogy köszönetet mondj Úrnődnek az eddigi leckékért! – mondta, majd jobb lábát felém nyújtotta.
Én azonnal tudtam, mi a dolgom, s kecses lábat alázattal csókolgatni kezdtem.
- Egészen jól haladsz, te kis féreg! – mondta az Úrnő láthatóan elégedetten. Ha így folytatod, talán egyszer még használni is tudlak valamire! Persze addig még sok munkám lesz veled, meg azzal a hitvány farkaddal is, de talán nem hiába… – morfondírozott magában. Azt azért ne hidd, hogy a honolului strandon sütteted a hasad, – emelte fel kicsit hangját, mintegy visszazökkenve a velem folytatott párbeszéd korábbi stílusához – minden engedelmességedért és tiszteletlenségedért a falloszod fizet! S ha esetleg kárt kell tennem benne, ne hidd, hogy sírni fogok a sajnálattól! – fejezte be mondandóját, immár a reá nagyon is jellemző határozottsággal. Aztán odament az egyik polchoz, s néhány olyan dolgot vett le róla, amelyről nem láttam pontosan, hogy mire való, de sokáig nem voltak kétségeim.
- Tedd szét a lábad, hímringyó! – kiáltott rám, majd a lábam közé nyúlt, én pedig úgy éreztem, mintha beleharapott volna a herezacskómba.
Ahogy négykézláb térdeltem a földön, a fejemet lehajtva odapillantottam, de csak óvatosan, mert nem tudtam, vajon szabad-e ilyet tennem? A kiváncsiság és furcsa fájdalom azonban erősebb volt a kétségnél. Egy fémcsipeszt láttam a zacskómon, s éreztem, amint fogai mélyen bele vájnak a zacskó érzékeny bőrébe. Feljajdulni nem mertem, de sok időm sem volt rá, mert mire felismertem, hogy mi történik velem, az Úrnő máris tett egy újabb csipeszt a zacskómra, ezúttal a másik felére. Ismét megpróbáltam lopva odapillantani, de ezúttal már az Úrnő is észre vette, hogy miben mesterkedem.
- Fáj? – kérdezte cinikus mosollyal a szája szegletében.
- Igen Úrnőm! – feleltem, goindosan ügyelve arra, hogy ne sértsem meg a szabályokat, de válaszom az Úrnőt ennek ellenére sem tette elégedetté.
- Ez még nem fájdalom, amit érzel, te tetű! – mondta, majd a polcról leemelt két nem tudom mekkora súlyt és azt durván a herezacskóm bőrébe fémfogaival egyre mélyebben belevájódó csipeszekre akasztotta minden óvatosságot nélkülözve. A két súly szinte megtépte a zacskómat, úgy éreztem, mintha valaki teljes súlyával ráfüggeszkedett volna, férfiúi büszkeségem egy darabjára. Iszonyatos feszítést éreztem!
- Na, ez már egy kicsit fájhat, de még ez sem komoly! A többi fájdalmat viszont már te okozod magadnak! – kacagott fel az Úrnő, s szinte nem is fogtam fel szavainak értelmét, mikor szétterpesztett lábaim között nagyot csattant a nádpálca!
Az ütés nyomán ösztönösen megrándult testem és hatalmasat ugrottam, de ekkor a heréimre rögzített nehéz súlyok rángatni, szinte tépni kezdték a zacskómat. Őrületesen fájt. Minden egyes mozdulatnál úgy éreztem, mintha éppen leszakadna a zacskóm, a nehéz súlyok mozgása pedig lassan csillapodott. Fájdalomtól eltorult arccal próbáltam tűrni a fájdalmat, de hirtelem újabb nagyon hangos csattanást hallottam. A hangot előbb észleltem, mint a néhány tizedmásodpercnyi késéssel jelentkező fájdalmat, de az ütés kínjait szinte már elnyomta az a heréim körül mindent elborító, izzó, égető érzés, amely szinte már perzselte a bőröm. Úgy éreztem, mintha valaki tűzzel égetné heréimet, miközben folyamatosan rángatva le akarná tépni.
Elmondhatatlanul fájdalmas volt. A férfiasságom körüli égető fájdalom egy fajta önkívületi állapotba sodort, nem tudtam már figyelni a külvilágra, megszüntek számomra a zajok, megszüntek a fények, megszűnt minden, ami körül vett, számomra már csak a heréim léteztek, bár igazán azokat sem éreztem már. Az Úrnő pedig nem kegyelmezett, lesújtott ismét és ismét és ismét…
Nem tudom, hány pálcaütést kaptam a farkamra, de azt tudom, hogy sokat. Az ütések egy idő után már nem okozotak újabb kínt, csak a már meglévő fájdalom érzést stabilizálták. A lassan múló kínt egy-egy újabb ütés ismét felerősítette. Én szinte önkívületi állapotban rángatóztam, vonaglottam, ösztönösen próbáltam kitérni, miközben már nem is igazán voltam tudatában annak, hogy mi történik velem? Egyszerűen, csak azt éreztem, szinte lángol a lábam köze. A heréim körüli égető, tépő fájdalom szinte kiszakított a világból, nem voltam már tudatában annak, hogy az Úrnő a farkamat veri-e? Szinte már a fájdalmat is máshogy éreztem, megszüntem ebben a világban létezni… Ekkor hirtelen sokkoló érzést rántott vissza a valós világ színpadára. Az Úrnő egy vödör jegesvizet öntött a fájdalomtól lángoló heréimre. Leírhatatlan érzés volt, a farkamat már szinte nem is éreztem, olyan volt, mintha amputálták volna, a fájdalomtól forró volt és mégis jéghideg.
Nem tudom, mennyi ideig pálcázta az Úrnő a heréimet, mert közben elveszítettem az időérzékemet, de az időnek már nem is volt jelentősége, mert most már valóban én is úgy éreztem, hogy az Úrnő a rabszolgájává, a tulajdonává tett… Megtörésemet és őszinte alázatomat az Úrnő is örömmel konstatálta:
-köszönd meg Úrnődnek a leckét! – mondta elégedett mosollyal, látva a fájdalomtól és önkívületi állapottól még mindig eltorzult, szenvedő arcom, miközben lábát felém nyújtotta. Nagy alázattal kezdtem csókolgatni a kecses lábfejet, s csókjaim mögött már magam is éreztem egyfajta őszinteséget, éreztem azt a vágyat, amely miatt tulajdonképpen örömet okozott számomra, hogy csókolgathattam Úrnőm lábát.
- Mintha mutatnál némi előrehaladást! – nyugtázta őszinte lábimádó csókjaimat az Úrnő. Mit gondolsz, talán már némi jutalmat is megérdemelsz? – kérdezte felém fordulva.
- Ahogy Úrnőm jónak látja! – feleltem, s éreztem, hogy ez volt az első olyan válaszom, amely az Úrnő tetszését is maximálisan elnyerte.
-Úgy van! – válaszolta az Úrnő elégedetten!
Megmarkolta a hajam és fejemet közel húzva magához, nagyon halkan azt mondta:
-tudom, hogy mi kell neked… Aztán elengedte a fejemet, hátra lépett a nádpálcájáért, s folytatta:
-ezt azért magamnál tartom, de remélem, tudsz már viselkedni annyira, te patkány, hogy nem lesz rá szükségem! Úgye?
-Igen, Úrnőm, tudok! – válaszoltam kötelesség tudóan négykézláb, hűséges kutyaként térdelve a padlón az Úrnőm lábai előtt, s még mindig bizsergő heréimre gondolva valóban úgy éreztem, hogy az Úrnő minden parancsának eleget kell tennem. A még mindig rajta függő csipeszek és azokon lógó nehéz súlyok okozta fájdalmat, szinte már nem is éreztem. A zacskómon folyamatosan jelen lévő fájdalom érzés férfiasságom részévé vált, megtanultam együtt élni vele.
Kérdéseid vannak az orális szexszel kapcsolatban? Kívánod az anális szexet, de fáj? Eláruljuk, mit tegyél!
