Dukai Regina és Debreczeni Zita: két modell, akik évek óta kacsingatnak ránk a címlapokról, azt gondolhatnánk róluk, hogy csak a külsőségekben hisznek. Ők azonban a szépségszakma szabályaival szembehelyezkedve barátkoznak egymással. És ezt komolyan is gondolják.
2003-ban mindketten ezüstlányok szerettek volna lenni. Akkor futottak össze először. Zita pedig nemcsak a közönségdíjat, hanem Regina barátságát is elnyerte, ezek szerint pozitívan hatott rájuk a versenyszellem.Pályafutásuk ezután is több ponton összekapcsolódott. Most pedig Egyiptom felé vették az irányt, együtt.
- Regina kitalálta, hogy szeretne elvonulni egy hétre, és azt mondtam, hogy rám is rám fér ez a pihenés. Ketten még soha nem voltunk, itt volt az ideje – árulta el Zita. – Nézd meg a videót
Hasonló bejegyzések:Kibékültek Kedves Feri kurvái, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita (93.4%) Debreczeni Zita kurva sok pénzbe került (89.8%) Magyar celebek (89%) Debreczeni Zita valósághősből vált Szolnok arcává (65.7%) Debreczeni Zita kikupálódott Kedves Feri mellett (64.4%)